UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Újabb felmérés: Egyre jobban szeretik a magyarok a Fideszt
A Fidesz tartja megnövekedett népszerűségét, a kormánypártok támogatottsága 70 százalék fölött stabilizálódott a koronavírus-járvány elleni védekezés során hozott intézkedéseknek köszönhetően - közölte legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a Fidesz-KDNP országos listájára az év eleji 51 százalékhoz képest a biztos szavazók 54 százaléka, az ellenzéki összefogáshoz tartozó pártokra 16 százalékponttal kevesebben, a részvételüket biztosra ígérő polgárok 38 százaléka voksolna egy most vasárnap tartott választáson.

A baloldalon nagy a küzdelem a vezető pozícióért: jelenleg 13 százalékos támogatottsággal a Momentum a legnépszerűbb ellenzéki párt, az áprilisban kifejezetten aktív Demokratikus Koalíció májusban már csak 11, a Jobbik pedig 9 százalékon áll, amely ez utóbbinál kevesebb mint fele a 2018-as tavaszi támogatottságának - írták.

Hozzátették: az MSZP-Párbeszéd 3 százalékkal továbbra is történelmi mélyponton van, a Lehet Más a Politika 2, a Mi Hazánk Mozgalom 1 százalékot érne el, ha most vasárnap lenne a parlamenti választás, vagyis nem jutnának be a parlamentbe.

Az intézet szerint jelzi a kiábrándulást az ellenzéki pártokból, hogy a Kétfarkú Kutya Pártnak 6 százalékos a támogatottsága.

A felmérésből kiderült az is - tették hozzá -, hogy a teljes népességen belül a kormánypártok népszerűsége 43 százalék, azaz mintegy 3,5 millió szimpatizánsuk van. Az ellenzéki összefogást alkotó pártok teljes szimpatizánsi tábora jelenleg 26 százalékos, tehát alig több mint 2 millióan támogatják őket.

A kormánypártok népszerűségének tartós emelkedésében fontos szerepe lehet annak, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta a lakosság legalább kétharmada elégedett a kormány koronavírus-járvány elleni védekezés során hozott intézkedéseivel - vélekedtek.

Egy az előző héten csütörtökön és pénteken készült kutatást ismertetve azt írták: a magyarok 72 százaléka elégedett, és csak 23 százaléka elégedetlen a kormányzati döntésekkel, és még a kormánykritikus válaszadók 41 százaléka is úgy gondolja, hogy megfelelőek a járvány ellen tett kormányzati intézkedések.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása május 7. és 8. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ilyen mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

Forrás: ATV
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Az éjjel öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere
Szinte naponta zaklatták sze.uálisan négy gyermeküket a kerepesi szülők (videó)
Lasszóval is alig tudnak nézőt fogni a sokmilliárdos szilvásváradi lovasarénába
Öntötte a milliárdokat a nagy cégekbe a kormány
2020 első félévében összesen több mint 43 milliárd forint támogatást utalt ki a kormány 14 nagy cégnek, derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium adataiból. Ebben benne vannak a...
  
72 éves beteg édesapját rugdosta egy magyar férfi
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki megrúgta az édesapját, mert az a nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a fia az ebéden gúnyolódott A v...
  
Valami elkezdődött: Kirúgták a gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárt
A friss Magyar Közlöny szerint kirúgták Szepesi Balázst, a gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárt Pontosabban ma már fel is mentették Palkovics miniszter javaslatára Holna...
  
Döntés született az iskolakezdéssel kapcsolatban
Az ősszel akár egyedileg is dönthetnek majd arról, hogy melyik iskolákban lehet vagy nem lehet tanítás a járvány miatt Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Népszava érdeklődésére kö...
  
Hamis bútorokkal bizniszeltek - lecsapott a NAV
Különböző luxusmárkák márkajelzéseivel ellátott, vagyis a NAV értelmezésében "hamis" bútorokat voglaltak le pénzügyőrök egy Pest megyei családi házban A Facebookon közzétett besz...
  
Nagyjából 2000 év múlva meg is térül a Budapest-Belgrád vasútvonal
Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével - közölte az Innovációs és Technológiai Min...
  
Összeomlott Pécsi Ildikó, állandó felügyelet alatt áll
A gyász maga alá temeti Pécsi Ildikót, akire a család éjjel nappal vigyáz. Szűcs Lajos az utolsó napokban nagyon beteg volt, sejteni lehetett, hogy feladja a szervezete a harcot. Valahol a...
  
Dömötör: 396 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt
A miniszterhelyettes a parlament rendkívüli ülésén azt mondta, nagy az érdeklődés a nemzeti konzultáció iránt, amely világos képet ad majd arról, melyek a magyarok által leginkább tám...
  
Államtitkár: Magyarország jobban teljesít, mint ez EU egésze
Rendkívüli ülést tartottak hétfőn a parlamentben, a napirend előtti felszólalások témája volt egyebek mellett a Balatoni nyaralás, a jogállamiság ellenőrzése, a Kaleta-ügy és az uni...
  
Simicskó: Nyugodt szívvel mondhatjuk, adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk feltételeket is
“Nyugodt szívvel és szerényen mondhatjuk, adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk bizonyos feltételeket is” - mondta Simicskó István az EU-büdzsé és az unió...
  
Szijjártó: A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullám kiindulásához vezet
A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullámok kiindulásához vezet, ezért az Európai Uniónak fontos feladata kell, hogy legyen a külső határok védelmének megerősítése,...
  
Matolcsy György: 2030-ig és tovább is sikeres maradhat Magyarország
Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve "2030-ig és tovább" sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hat...
  
Padlóra kerültek az önkormányzatok: 200 milliárdos hitelkeretet ígért a kormány, de köddé vált a mentőcsomag
Csak banki hitelt vehetnek fel az önkormányzatok, ha megszorulnának a kieső iparűzési adó miatt. A 200 milliárd forintos kedvezményes hitelkeret eltűnését a költségvetésből a Népszava...
  
Szinte naponta zaklatták sze.uálisan négy gyermeküket a kerepesi szülők (videó)
Emberi ésszel felfoghatatlan szörnyűségeket kellett átélniük Kerepesen egy család gyermekeinek. A 6, 4, 3 és 2 éves gyerekeket napi szinten sze.uális cselekményekre kényszerítették a sz...
  
Novák Katalin: A vélemény és a szólás szabad
Szerdán megtartották az Európa cenzúrázatlanul című online konferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök és Janez Jansa szlovén miniszterelnök szólalt ...
  
Önkezével vetett véget életének az ellenzék egyik vezető politikusa
Legyen könnyű neki a föld A Hírklikk információi szerint Bogdán László, Cserdi polgármestere önkezüleg oltotta ki saját életét A portál beszámolója szerint: “Hiteles forrásból me...
  
Miért kapott milliárdokat egy német alkatrészgyártó cég a magyar kormánytól?
Összesen 14 cég kapott idén támogatást a kormánytól A legtöbb pénz egy német multi magyar leányvállalatához ment 2020 első félévében összesen több mint 43 milliárd forint támogat...
  
Az éjjel öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere
A Hírklikk információi szerint ma éjjel elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A portál szerint élete 47 évében önkezével vetett véget életének. Bogdán szegény sorsú roma ...
  
Elkezdődött az önkéntes tartalékosok képzése Várpalotán
Alaki mozdulatokkal, katonai vezényszavakkal, egészségügyi oktatással folytatódik az MH 6 Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, 31 Draganits Ferenc Területvédelmi Zászlóalj speciális önként...
  
Orbán fellélegezhet - mégsem Ő lesz a legfőbb témája az EU-csúcsértekezletnek
Úgy tűnik, nem az lesz a legfőbb gondja a júliusi EU-csúcsértekezlet résztvevőinek, hogy a magyar kormányfő parlamenti támogatással akarja megfúrni a pénzfizetés jogállamisági követe...
  
Több millió liter üzemanyagot áraszthat a tengerbe a lángoló amerikai hadihajó
Második napja tombolnak a lángok a San Diegó-i flottatámaszponton kigyulladt amerikai hadihajón, és a tűz a hatóságok szerint környezeti katasztrófával fenyeget, ha a lángok elérik a haj...
  
Mégsem pattan vissza a magyar gazdaság
Közel 10 százalékkal csökkenhetett a GDP a második negyedévben a Pénzügyminisztérium szerint Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a Pénzügyminisztérium ...
  
Áder már alá is írta az adószigorításról szóló törvényt
Elrendelte a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény kihirdetését Áder János köztársasági elnök hétfőn, írta az MTI Az Országgyűlés július 3-án fogadta el a köz...
  
Politikai hisztériának nevezték a több ezres magyar tüntetést
A tatai Öreg-tó partjára tervezett luxusszálloda beruházója „teljes mértékben értetlenül áll” a beruházás körül kialakult „politikai szándék által vezérelt hisztériához” ...
  
Bonyolult utazási szabályok jönnek
Kedden éjfél után lépnek életbe azok a beutazási korlátozások Magyarországon, amelyeket a kormány rendelt el a koronavírus-járvány második hullámának elkerülésére A megjelent rendel...
  
Betelt a pohár - lemondott a PDSZ elnöke
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője azonnali hatállyal távozott a kormánykritikus szakszervezet éléről A mai napon, hosszas átgondolás után, bejelentettem lemondásom...
  
Valami történik: Magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco
A Magyar Nemzet keddi cikke szerint csomagban, de külön-külön is eladná a leánycégeket a multivállalat Hétfőn írtuk meg – a Napihu alapján –, hogy a londoni tőzsde elemzői szerint Ma...
  
Hamarabb indított buszok, lemondott utak - káosz az utazási irodáknál
Az utazni vágyók és a szervezők is keresik a megoldást, hogy kikerüljék a koronavírus külföldi terjedése miatt szerdától érvénybe lépő szigorításokat, de sokan inkább lemondják az...
  
Magyar adományokat szállított Bagdadba a Ferihegyen landolt katonai repülőgép
Magyar cégek adományait szállította Bagdadba az a katonai repülőgép, amely a napokban kétszer is megfordult Budapesten Errefelé eléggé ritka katonai szállítógép érkezett a napokban ké...
  
Villámgyorsan elkezdték a 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése
Az építkezés iratait tíz évre titkosították korábban Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba l...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Újabb felmérés: Egyre jobban szeretik a magyarok a Fideszt
A Fidesz tartja megnövekedett népszerűségét, a kormánypártok támogatottsága 70 százalék fölött stabilizálódott a koronavírus-járvány elleni védekezés során hozott intézkedéseknek köszönhetően - közölte legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a Fidesz-KDNP országos listájára az év eleji 51 százalékhoz képest a biztos szavazók 54 százaléka, az ellenzéki összefogáshoz tartozó pártokra 16 százalékponttal kevesebben, a részvételüket biztosra ígérő polgárok 38 százaléka voksolna egy most vasárnap tartott választáson.

A baloldalon nagy a küzdelem a vezető pozícióért: jelenleg 13 százalékos támogatottsággal a Momentum a legnépszerűbb ellenzéki párt, az áprilisban kifejezetten aktív Demokratikus Koalíció májusban már csak 11, a Jobbik pedig 9 százalékon áll, amely ez utóbbinál kevesebb mint fele a 2018-as tavaszi támogatottságának - írták.

Hozzátették: az MSZP-Párbeszéd 3 százalékkal továbbra is történelmi mélyponton van, a Lehet Más a Politika 2, a Mi Hazánk Mozgalom 1 százalékot érne el, ha most vasárnap lenne a parlamenti választás, vagyis nem jutnának be a parlamentbe.

Az intézet szerint jelzi a kiábrándulást az ellenzéki pártokból, hogy a Kétfarkú Kutya Pártnak 6 százalékos a támogatottsága.

A felmérésből kiderült az is - tették hozzá -, hogy a teljes népességen belül a kormánypártok népszerűsége 43 százalék, azaz mintegy 3,5 millió szimpatizánsuk van. Az ellenzéki összefogást alkotó pártok teljes szimpatizánsi tábora jelenleg 26 százalékos, tehát alig több mint 2 millióan támogatják őket.

A kormánypártok népszerűségének tartós emelkedésében fontos szerepe lehet annak, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta a lakosság legalább kétharmada elégedett a kormány koronavírus-járvány elleni védekezés során hozott intézkedéseivel - vélekedtek.

Egy az előző héten csütörtökön és pénteken készült kutatást ismertetve azt írták: a magyarok 72 százaléka elégedett, és csak 23 százaléka elégedetlen a kormányzati döntésekkel, és még a kormánykritikus válaszadók 41 százaléka is úgy gondolja, hogy megfelelőek a járvány ellen tett kormányzati intézkedések.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása május 7. és 8. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ilyen mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

Forrás: ATV
Az éjjel öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere
Szinte naponta zaklatták sze.uálisan négy gyermeküket a kerepesi szülők (videó)
Lasszóval is alig tudnak nézőt fogni a sokmilliárdos szilvásváradi lovasarénába
Elég volt! - beszólt a kormánynak Majka
Öntötte a milliárdokat a nagy cégekbe a kormány
72 éves beteg édesapját rugdosta egy magyar férfi
Valami elkezdődött: Kirúgták a gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárt
Döntés született az iskolakezdéssel kapcsolatban
Hamis bútorokkal bizniszeltek - lecsapott a NAV
Nagyjából 2000 év múlva meg is térül a Budapest-Belgrád vasútvonal
Összeomlott Pécsi Ildikó, állandó felügyelet alatt áll
Dömötör: 396 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt
Államtitkár: Magyarország jobban teljesít, mint ez EU egésze
Simicskó: Nyugodt szívvel mondhatjuk, adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk feltételeket is
Szijjártó: A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullám kiindulásához vezet
Matolcsy György: 2030-ig és tovább is sikeres maradhat Magyarország
Padlóra kerültek az önkormányzatok: 200 milliárdos hitelkeretet ígért a kormány, de köddé vált a mentőcsomag
Szinte naponta zaklatták sze.uálisan négy gyermeküket a kerepesi szülők (videó)
Novák Katalin: A vélemény és a szólás szabad
Önkezével vetett véget életének az ellenzék egyik vezető politikusa
Miért kapott milliárdokat egy német alkatrészgyártó cég a magyar kormánytól?
Az éjjel öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere
Elkezdődött az önkéntes tartalékosok képzése Várpalotán
Orbán fellélegezhet - mégsem Ő lesz a legfőbb témája az EU-csúcsértekezletnek
Több millió liter üzemanyagot áraszthat a tengerbe a lángoló amerikai hadihajó
Mégsem pattan vissza a magyar gazdaság
Áder már alá is írta az adószigorításról szóló törvényt
Politikai hisztériának nevezték a több ezres magyar tüntetést
Bonyolult utazási szabályok jönnek
Betelt a pohár - lemondott a PDSZ elnöke
Valami történik: Magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco
Hamarabb indított buszok, lemondott utak - káosz az utazási irodáknál
Magyar adományokat szállított Bagdadba a Ferihegyen landolt katonai repülőgép
Villámgyorsan elkezdték a 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése
Gulyás Gergely: megvizsgálják történt-e mulasztás Kaleta ügyben
Franciaországban 2830 milliárd forintot költenek az egészségügyi dolgozók béremelésére
Aprópénzzel tiszteleg a veszélyhelyzetben helyt álló hősök előtt a kormány
Formálisan megszűnt a Fidesz kétharmada
A WHO elárulta mire számít járvány ügyben
Simicskó: adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk bizonyos feltételeket is
Egy EU-s zászlót lógatott ki autója ablakából, feljelentették
Maruzsa szerint ismét fel kell készülni a digitális oktatásra
Változás jön a boltokban szerdától
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Görögország az úti cél? - nem jó ötlet
DE MIÉRT? - Kamionban vizsgálják a betegeket Szegeden
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum