UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Olyan házból jár munkába Rogán, amit állami megbízásokon Mészárosékkal osztozó cég építtetett
Új otthonra találhatott Rogán Antal, de mielőtt bemutatjuk az új menedéket, kezdjük egy gyors visszatekintéssel.

Rogán Antal tavaly költözött ki a legendás, rejtélyesen növekvő Pasa Parkból, hogy akkor még családostul bekuckózzanak a kormányzati megbízásokkal elég jól álló Valton Security kisebbségi tulajdonosának, Bessenyei Istvánnak hatalmas, Felhő utcai házába. (Az ingatlan el nem árult összegű bérleti díját a Bessenyei István feleségével, Sarka Katával baráti- és üzleti kapcsolatban lévő Rogán Cecília fizette a Miniszterelnöki Kabinet akkori tájékoztatása szerint. A Rogán-család látványos költekezéseknél ez visszatérő magyarázat volt.)

Rogánék azóta elváltak, a miniszter elköltözött Sarkáék szomszédságából, de nem ment vissza a Pasa Parkba. Azt ugyanis eladta. Mészáros Lőrinc évtizedes barátjának közeli munkatársa vehette meg azt a lakást, a miniszternek kifejzetten kedvező aranyáron.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a propagandaminiszter egy II. kerületi, háromszintes házba költözhetett be a közelmúltba. Gyakran látható ott, a legfelső teraszon többször is felbukkant már, Rogán szolgálati autói (egy Skoda Suberb és egy Multivan) is rendszeresen az épület garázsában állnak.

Megnéztük a címet, kiváló helyen van az épület. Hegyvidéki, kertvárosias rész. Az utca eleve csendes, ezen a részen pedig még csendesebb, szinte teljesen forgalommentes, egy irányból lehet csak behajtani. Mindez pár sarokra, gyalog is kevesebb, mint 10 percre a Pasaréti tértől.

Amilyen szerencsénk volt hétfő reggel, meg is jelent Rogán szolgálati kisbusza, fél 9 előtt pár perccel. Azzal a lendülettel beállt a garázsba, ahonnan nagyjából egy órával később indultak tovább, vélhetően a munkába.

Az 1913 négyzetméteres telken sokáig egy félbehagyott építkezés volt, mostanra már az utolsó simításoknál járnak, a támfallal és a garázzsal szöszmötölnek még, de a ház már lakottnak tűnik. Van biztonsági őr is az épületnél. A postaládán név nincs, csak a cím.

Az ingatlan tulajdoni lapja szerint az utolsó tulajdonos a Vabeko Kft., 2014-ben vették meg a félbehagyott épülettel a telket. A siófoki cég nem arról ismert, hogy lakóingatlanokat építsen, és azzal üzleteljen. Saját leírásuk szerint

„szénhidrogén szállító és elosztó vezetékeket, gázipari csomópontokat és nyomvonalas létesítményeket tervezünk, kivitelezünk és karbantartunk”.

A nagy mennyiségű olaj- és gáz megfelelő terelésében a Bernula János családi vállalkozásában műkődő Vabeko régi motoros. Sokáig egyedül is elboldogult a piacon, de az elmúlt években akadt egy neves társa is: a Mészáros és Mészáros Kft. A gázüzlethez ilyen formán visszatérő Mészáros Lőrinccel páratlanul sikeres párost alkotnak. Öt olyan keretmegállapodást is kötöttek 2018 június óta az állami közműholding, a Nemzeti Közművek leányvállalataival, amik bőségesen biztosítanak munkát. Ebből három tisztán a Mészáros-Vabeko párosé (9 milliárd gázelosztó vezeték építési munkáira, 16 milliárd gázhálózat rekonstrukcióra), két másikban pedig ugyan van másik cég is, de a legtöbb munkát Mészáros és Bernula viszi a 22 milliárd forintos keretből.

Nem lebecsülve Mészáros Lőrinc szakmai ismereteit gázügyben, ebben a párosban a szaktudást alighanem a Vabeko adja, Mészáros Lőrinc és a konzorciumot vezető cége pedig valami mást.

Megkérdeztük a céget, hogy Rogán Antal bérli-e az ingatlant vagy megvásárolta, foglalkoznak-e más ingatlanokkal, hány ingatlanuk van a piacon, mikor készült el az épület. Kiváncsiak voltunk arra is, hogyan kerültek kapcsolatba Rogán Antallal, de nem kaptunk választ egyik kérdésre sem.

A Miniszterelnöki Kabinetirodánál is érdeklődtünk, hogy Rogán Antal bérli vagy megvásárolta az ingatlant, mennyi bérleti díjat fizet, vagy mennyiért vette meg azt. Érdeklődtünk az iránt is, hogy mekkora lakást használ, hogyan esett a választása erre az épületre, de a Miniszterelnöki Kabinetirodától sem kaptunk választ egyik kérdésre sem.

Rogán Antal a válása után már nem hivatkozhat arra, hogy felesége üzleteinek bevételeiből költenek a politikusi fizetését meghaladó mértékben. De erre nincs is szüksége. Sőt, ha úgy gondolta, akár az egész házat is megvehette.

A válása után ugyanis, idén év elején olyan vagyonnyilatkozatot adott be, ami szerint egy év alatt a 40 milliós megtakarítása - a válás ellenére, ami szokatlan - 809 millió forintra nőtt.

Ezt részben a Pasa Parknál is legendásabb szabadalmával (elektronikus aláírás témában) indokolta. Ebből a vagyonnyilatkozata szerint egyre több pénzhez jut:

2017: 25 millió forint
2018: 42 millió forint
2019: 197 millió forint

A fennmaradó 600 millió forintot pedig a már említett, Pasa parki lakásának eladásából kellett valahogy behúznia. A G7 év eleji számításai szerint Rogán csillagászati áron adhatta el a 250 négyzetméteres Pasa parki lakását a Mészáros Lőrinccel kiváló emberi és üzleti kapcsolatokat ápoló Vida József közeli munkatársának. (Lazán kapcsolódó információ, de Vida a barátságuk kezdetét Mészárossal egy interjúban úgy mesélte el, hogy családjának egyik ingatlanán az akkor még gázszerelőként dolgozó Mészáros Lőrinc vezette be a gázt.)

Vagyis a vagyonnyilatkozata szerint Rogán akár a háromszintes ház egyedüli birtokosa is lehet, ha olyan ügyesen vásárol, ahogy elad. De az is lehet, hogy csak bérel az épületben egy lakást, vagy csak gyakran jár oda karantén idején.

Ahogy arra sem, hogy „nem tartja összeférhetetlennek, hogy olyan cégtől bérel vagy vásárolt lakást, amelyik több megbízást is kapott állami munkákra?”

Legkésőbb a jövő évi vagyonnyilatkozatból valami talán kiderülhet arról, hogy talált-e új lakást magának a feltaláló, kiváló ingatlanos Rogán Antal.

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
A járókelők szeme láttára élvezte egymás társaságát egy hajléktalan pár Pécs belvárosában
Rendőrt hívott Gesztesi Károly özvegye a színész sírjához
Lázár mezőhegyesi ménesbirtoka újabb 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Bár a közműhivatal rendületlenül vizsgálja a lakosság fűtési rezsijét, az elmúlt öt év során - Orbánék szája íze szerint - a tőzsdei mélyrepülések ellenére sem találtak okot a ...
  
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Fejenként kerek ezer forinttal honorálta pedagógusai egy jelentősebb csoportját a veszprémi tankerület pedagógusnap alkalmából A jutalmat ők naptár formájában vághatták zsebre Máshol ...
  
Kormányzati ötletelés: Előbb rozsdaövezet, majd VIP-negyed lehet a Hajógyári-szigetből
Politikai állóháborúvá merevedhet az Óbudai-sziget gátvitája. A kerület határozatban tiltja meg a terület beépítését, de a kormánynak is vannak ötletei. Az óbudai önkormányzat sz...
  
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Európa parlamenti képviselőjét küldte a Fidesz az ATV Egyenes beszéd című műsorába az Európai Bíróság civiltörvényről szóló ítéletét megmagyarázni Deutsch Tamás felmondta a kö...
  
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a tuttomercatowebcom-nak adott nyilatkozatában beszélt az Európa-bajnokságról, Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásáról és Dzsudz...
  
Zöld utat kaptak: Építkezhet a Garancsi-közeli cég a siófoki obszervatórium mellé
Vélhetően megépül a siófoki időjárás előrejelző állomás mellé az az ötszintes társasház, amely egy Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég épít. Innen működik az a balaton...
  
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
A kereskedelmi árak három-négyszeresébe kerülhetnek azok a fák, amelyeket a településfásítási program során oszt szét az Agrárminisztérium, írja az Átlátszó A lap kiszámolta, hogy ...
  
9 éves nevelt kislányával erőszakoskodott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi, ha felesége épp nem volt otthon
A Szegedi Ítélőtábla fenntartotta annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 40 év körüli férfinek a letartóztatását, akit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a kiskorú nevelt gyermek...
  
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
A kormány többször hangoztatta, hogy az évi 60-70 milliárd forintos kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság, hanem a rossz struktúra miatt termelődik újra Ezért jó hír, hogy most...
  
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
Nem telt el még annyi idő Gesztesi Károly temetése óta, hogy biztonsággal síremléket lehessen emelni a nyughelye fölé Sírhelyének állapota azonban nem tetszett mindenkinek Molnár Anikó ...
  
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Több mint négyszázezer hamis és rossz minőségű védőmaszkot, valamint nyolcvanezer egyéb egészségügyi védőeszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megy...
  
Horrorbaleset a magyar utakon: egyszerűen összeroppant az autó a baleset következtében
Halálos közlekedési baleset történt a 42-es főútvonalon Berettyóújfalu és Földes között, ezért teljes zárás van az érintett útszakaszon – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-f...
  
Lázár mezőhegyesi ménesbirtoka újabb 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendelet szerint 8,5 milliárdért elindul nemzeti öntözési mintaprogram az állami cég által használt 5500 hektáron – vette észre a 444. A...
  
Mindenki találgat: érdekes tüneteket mutat a brazil elnök
Ismét tesztelték Jair Bolsonaro brazil elnököt hétfőn az új koronavírusra, miután helyi sajtójelentések szerint a Covid-19 betegséghez hasonló tünetei voltak – írja az MTI Bolsonaro a...
  
Orbán megmondta: a magyar turizmusnak kampó, 93 százalékos a visszaesés
A magyar turisták egy kis része már mert szállást foglalni májusra, a külföldiek viszont gyakorlatilag eltűntek Teljesen összeomlott a magyar turizmus a koronavírus hatására A Központi S...
  
Hivatalos: Magyarországon is indíthat vizsgálatokat az Európai Ügyészség
Magyarország nem marad ki teljesen az Európai Ügyészség hatósági jogköréből – mondta az európai főügyész, Laura Codruta Kövesi egy vele készült interjúban Magyarországi cégek és...
  
Már 27,6 százalékot zuhant a magyar ipar
Az áprilisinál kisebb volt az ipar visszaesése májusban, de az egy évvel korábbi termelés több, mint negyede így is eltűnt 2020 májusában az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 3...
  
A járókelők szeme láttára élvezte egymás társaságát egy hajléktalan pár Pécs belvárosában
Fényes nappal esett egymásnak egy hajléktalan pár Pécs belvárosában. Nem zavartatták magukat. A Blikk olvasóriportere szúrta ki azt a hajléktalan párost, akik magukat nem zavartatva nyilv...
  
Hirtelen döntést hozott szerelme miatt Vajna Tímea
A filmmogul özvegye egy évet tervezett kint tölteni, hogy megkapja az amerikai állampolgárságot De előbb visszajött Szerelme miatt megszakította egyéves amerikai tartózkodását Vajna Tíme...
  
Nemrég vesztegetés gyanújával hallgatták ki, most javaslatot tett a Fidesznek
A nagy ötleteiről híres Boldog István, akit az ügyészség nemrég vesztegetés gyanújával hallgatott ki, nemrég azt javasolta a Fidesz-frakciónak, hogy nyilvánítsák terrorszervezetté az ...
  
Rágyújtotta a házat a mozgásképtelen élettársára
Vasárnap este egy 54 éves nő felgyújtotta mányi házát, benne a gondozásra szoruló, mozgásképtelen élettársával Az idős férfit a szomszédok mentették ki az égő házból Másnap reg...
  
4000 felé emelkedett az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Tizenhattal, 4205-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a központi járványoldal kedden Az elhunytak száma változatlanul...
  
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel
Feltűnően hasonló gondjai vannak 2020 nyarán két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel Az ellenzéki önkormányzatok és az ország legnagyobb híroldala, ...
  
Koronavírus: Megugrott a fertőzöttek száma itthon
Az elmúlt 24 órában 16 főnél azonosították a koronavírust Magyarországon. Ennyire sok új beteget legutóbb pont egy hónapja, június 7-án azonosítottak. Tizenhat újabb magyar állampolg...
  
Elvitte a víz a 666 millió forintos kerékpárutat
666 millió forintos fejlesztési támogatásból építik Putnok-Dubicsány között a kerékpárutat, de az egyik szakasz már súlyosan megrongálódott. Az Index adott hírt arról, hogy az elmú...
  
Tiborcz István: Nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer
A Portfoliónak adott interjút Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje, aki a lapnak befektetői minőségében, a BDPST Zrt. tulajdonosaként nyilatkozott. Orbán Ráhel férje a beszé...
  
Orbán Viktor: Elkötelezettek vagyunk Európa biztonságának megőrzése iránt
Orbán Viktor gratuláló levelet írt Andrej Plenković horvát miniszterelnöknek, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökének a párt választási győzelméhez; írásában jelezte: kész...
  
Ne állj meg kérlek légyszíves, nagyon félek! - Agresszív autós tombolt a Hungária körúton (videó)
Az őrült sofőr a felvételt készítő vezető visszapillantóját is leverte, miután megfenyegette őt. A Bp-i Autósok Közössége YouTube-csatornáján posztoltak egy videót, amin egy kül...
  
Hollik István: A baloldal cserbenhagyja a magyar embereket, ugyanakkor támogatja az illegális bevándorlókat
A baloldal ismét nemet mondott a családok támogatására - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Hollik István azt mondta: a baloldal nem...
  
Mennyit kaszálnak a végrehajtók az embereken? - elképesztő listát tettek közzé
Magyarországon a végrehajtói kör köztudottan nagyon jól megél a nemzet sanyargatásából, meghurcolásából Nézzük a számokat, a nyilvánosan elérhető cégadatok alapján összeállítot...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Olyan házból jár munkába Rogán, amit állami megbízásokon Mészárosékkal osztozó cég építtetett
Új otthonra találhatott Rogán Antal, de mielőtt bemutatjuk az új menedéket, kezdjük egy gyors visszatekintéssel.

Rogán Antal tavaly költözött ki a legendás, rejtélyesen növekvő Pasa Parkból, hogy akkor még családostul bekuckózzanak a kormányzati megbízásokkal elég jól álló Valton Security kisebbségi tulajdonosának, Bessenyei Istvánnak hatalmas, Felhő utcai házába. (Az ingatlan el nem árult összegű bérleti díját a Bessenyei István feleségével, Sarka Katával baráti- és üzleti kapcsolatban lévő Rogán Cecília fizette a Miniszterelnöki Kabinet akkori tájékoztatása szerint. A Rogán-család látványos költekezéseknél ez visszatérő magyarázat volt.)

Rogánék azóta elváltak, a miniszter elköltözött Sarkáék szomszédságából, de nem ment vissza a Pasa Parkba. Azt ugyanis eladta. Mészáros Lőrinc évtizedes barátjának közeli munkatársa vehette meg azt a lakást, a miniszternek kifejzetten kedvező aranyáron.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a propagandaminiszter egy II. kerületi, háromszintes házba költözhetett be a közelmúltba. Gyakran látható ott, a legfelső teraszon többször is felbukkant már, Rogán szolgálati autói (egy Skoda Suberb és egy Multivan) is rendszeresen az épület garázsában állnak.

Megnéztük a címet, kiváló helyen van az épület. Hegyvidéki, kertvárosias rész. Az utca eleve csendes, ezen a részen pedig még csendesebb, szinte teljesen forgalommentes, egy irányból lehet csak behajtani. Mindez pár sarokra, gyalog is kevesebb, mint 10 percre a Pasaréti tértől.

Amilyen szerencsénk volt hétfő reggel, meg is jelent Rogán szolgálati kisbusza, fél 9 előtt pár perccel. Azzal a lendülettel beállt a garázsba, ahonnan nagyjából egy órával később indultak tovább, vélhetően a munkába.

Az 1913 négyzetméteres telken sokáig egy félbehagyott építkezés volt, mostanra már az utolsó simításoknál járnak, a támfallal és a garázzsal szöszmötölnek még, de a ház már lakottnak tűnik. Van biztonsági őr is az épületnél. A postaládán név nincs, csak a cím.

Az ingatlan tulajdoni lapja szerint az utolsó tulajdonos a Vabeko Kft., 2014-ben vették meg a félbehagyott épülettel a telket. A siófoki cég nem arról ismert, hogy lakóingatlanokat építsen, és azzal üzleteljen. Saját leírásuk szerint

„szénhidrogén szállító és elosztó vezetékeket, gázipari csomópontokat és nyomvonalas létesítményeket tervezünk, kivitelezünk és karbantartunk”.

A nagy mennyiségű olaj- és gáz megfelelő terelésében a Bernula János családi vállalkozásában műkődő Vabeko régi motoros. Sokáig egyedül is elboldogult a piacon, de az elmúlt években akadt egy neves társa is: a Mészáros és Mészáros Kft. A gázüzlethez ilyen formán visszatérő Mészáros Lőrinccel páratlanul sikeres párost alkotnak. Öt olyan keretmegállapodást is kötöttek 2018 június óta az állami közműholding, a Nemzeti Közművek leányvállalataival, amik bőségesen biztosítanak munkát. Ebből három tisztán a Mészáros-Vabeko párosé (9 milliárd gázelosztó vezeték építési munkáira, 16 milliárd gázhálózat rekonstrukcióra), két másikban pedig ugyan van másik cég is, de a legtöbb munkát Mészáros és Bernula viszi a 22 milliárd forintos keretből.

Nem lebecsülve Mészáros Lőrinc szakmai ismereteit gázügyben, ebben a párosban a szaktudást alighanem a Vabeko adja, Mészáros Lőrinc és a konzorciumot vezető cége pedig valami mást.

Megkérdeztük a céget, hogy Rogán Antal bérli-e az ingatlant vagy megvásárolta, foglalkoznak-e más ingatlanokkal, hány ingatlanuk van a piacon, mikor készült el az épület. Kiváncsiak voltunk arra is, hogyan kerültek kapcsolatba Rogán Antallal, de nem kaptunk választ egyik kérdésre sem.

A Miniszterelnöki Kabinetirodánál is érdeklődtünk, hogy Rogán Antal bérli vagy megvásárolta az ingatlant, mennyi bérleti díjat fizet, vagy mennyiért vette meg azt. Érdeklődtünk az iránt is, hogy mekkora lakást használ, hogyan esett a választása erre az épületre, de a Miniszterelnöki Kabinetirodától sem kaptunk választ egyik kérdésre sem.

Rogán Antal a válása után már nem hivatkozhat arra, hogy felesége üzleteinek bevételeiből költenek a politikusi fizetését meghaladó mértékben. De erre nincs is szüksége. Sőt, ha úgy gondolta, akár az egész házat is megvehette.

A válása után ugyanis, idén év elején olyan vagyonnyilatkozatot adott be, ami szerint egy év alatt a 40 milliós megtakarítása - a válás ellenére, ami szokatlan - 809 millió forintra nőtt.

Ezt részben a Pasa Parknál is legendásabb szabadalmával (elektronikus aláírás témában) indokolta. Ebből a vagyonnyilatkozata szerint egyre több pénzhez jut:

2017: 25 millió forint
2018: 42 millió forint
2019: 197 millió forint

A fennmaradó 600 millió forintot pedig a már említett, Pasa parki lakásának eladásából kellett valahogy behúznia. A G7 év eleji számításai szerint Rogán csillagászati áron adhatta el a 250 négyzetméteres Pasa parki lakását a Mészáros Lőrinccel kiváló emberi és üzleti kapcsolatokat ápoló Vida József közeli munkatársának. (Lazán kapcsolódó információ, de Vida a barátságuk kezdetét Mészárossal egy interjúban úgy mesélte el, hogy családjának egyik ingatlanán az akkor még gázszerelőként dolgozó Mészáros Lőrinc vezette be a gázt.)

Vagyis a vagyonnyilatkozata szerint Rogán akár a háromszintes ház egyedüli birtokosa is lehet, ha olyan ügyesen vásárol, ahogy elad. De az is lehet, hogy csak bérel az épületben egy lakást, vagy csak gyakran jár oda karantén idején.

Ahogy arra sem, hogy „nem tartja összeférhetetlennek, hogy olyan cégtől bérel vagy vásárolt lakást, amelyik több megbízást is kapott állami munkákra?”

Legkésőbb a jövő évi vagyonnyilatkozatból valami talán kiderülhet arról, hogy talált-e új lakást magának a feltaláló, kiváló ingatlanos Rogán Antal.

Forrás: 444
A járókelők szeme láttára élvezte egymás társaságát egy hajléktalan pár Pécs belvárosában
Rendőrt hívott Gesztesi Károly özvegye a színész sírjához
Lázár mezőhegyesi ménesbirtoka újabb 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Autóban összezsúfolódott migránsokat fogtak el a rendőrök
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Kormányzati ötletelés: Előbb rozsdaövezet, majd VIP-negyed lehet a Hajógyári-szigetből
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
Zöld utat kaptak: Építkezhet a Garancsi-közeli cég a siófoki obszervatórium mellé
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
9 éves nevelt kislányával erőszakoskodott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi, ha felesége épp nem volt otthon
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Horrorbaleset a magyar utakon: egyszerűen összeroppant az autó a baleset következtében
Lázár mezőhegyesi ménesbirtoka újabb 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Mindenki találgat: érdekes tüneteket mutat a brazil elnök
Orbán megmondta: a magyar turizmusnak kampó, 93 százalékos a visszaesés
Hivatalos: Magyarországon is indíthat vizsgálatokat az Európai Ügyészség
Már 27,6 százalékot zuhant a magyar ipar
A járókelők szeme láttára élvezte egymás társaságát egy hajléktalan pár Pécs belvárosában
Hirtelen döntést hozott szerelme miatt Vajna Tímea
Nemrég vesztegetés gyanújával hallgatták ki, most javaslatot tett a Fidesznek
Rágyújtotta a házat a mozgásképtelen élettársára
4000 felé emelkedett az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel
Koronavírus: Megugrott a fertőzöttek száma itthon
Elvitte a víz a 666 millió forintos kerékpárutat
Tiborcz István: Nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer
Orbán Viktor: Elkötelezettek vagyunk Európa biztonságának megőrzése iránt
Ne állj meg kérlek légyszíves, nagyon félek! - Agresszív autós tombolt a Hungária körúton (videó)
Hollik István: A baloldal cserbenhagyja a magyar embereket, ugyanakkor támogatja az illegális bevándorlókat
Mennyit kaszálnak a végrehajtók az embereken? - elképesztő listát tettek közzé
Magyar tanácsadó: Gyorsíthatják a koronavírus terjedését Európában az illegális bevándorlók
Maruzsa Zoltán: Az egyházi és magániskolákban nem lesznek iskolaőrök
Nyugdíjpénztár: Milliókat nyertek, akik nem dőltek be Matolcsy fenyegetésének
Több mint százmilliót csalhatott egy házaspár kamupártokon keresztül
Rendőrt hívott Gesztesi Károly özvegye a színész sírjához
Vallomás: saját maga gyújtotta fel lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával
12 fős migránscsoportra csaptak le a rendőrök
A takarítónő lopta el a pénztárcát a magyar szállodából
Pesti videó: Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset
Döntöttek: Akár emberölés is lehet a vád L.L. Junior egykori kedvese ellen
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját
Orbán válaszolt miért kap Mészáros Lőrinc 17,7 milliárd forint állami támogatást és ez miért nem baj