UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Káosz van körülöttünk: több európai ország is szigorít 
Szerbia ismét kijárási korlátozásokat vezet be

Szlovénia gyülekezési korlátozást, és ezt Horvátország is fontolgatja

Romániában minden eddiginél magasabb a napi esetszám

Ausztria a fent említett országok aggasztó adatai miatt a magyar határon is szigorítja az ellenőrzést

Ukrajnában régiónként változik a járvány intenzitása

Szlovéniában a kormány ismét betiltja a tízfősnél nagyobb összejöveteleket, hogy lassítsa az új típusú koronavírus terjedését

Ötven főig csak külön engedéllyel lehet rendezvényeket tartani, ennek feltétele, hogy a szervezőnek ismernie kell a résztvevőket, adataikat nyilvántartásba kell venniük, és azt egy hónapig meg kell őrizniük

Ötszáz főig sporteseményeket és koncerteket csak abban az esetben lehet megrendezni, ha arra megfelelő nagyságú terület áll rendelkezésre, amelyen megvalósulhatnak a társasági távolságtartás feltételei

Az egyházi intézményekre külön rendeletek vonatkoznak, amelyek betartása mellett a tömeges események megtarthatók

Az elmúlt két hétben 9,85 főre emelkedett a százezer lakosra vetített fertőzöttek száma az országban, ami eléri azt a küszöböt, amelyet Szlovénia más országokkal szemben állított mércéül

Ljubljana úgynevezett sárgalistára teszi azokat az uniós országokat, ahol ez a mutató eléri a tízet, és ezen országokból a Szlovéniába való beutazáshoz 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér

A nem uniós állampolgároknak Szlovéniában két hét karanténba kell vonulniuk

A kabinet által közzétett legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 24 újabb esettel 1763-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint kedden 53-mal nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 3325-öt, és egy új halálesetet regisztráltak, így a járvány halálos áldozatainak száma 114-re nőtt

A fertőzések száma múlt pénteken még elérte a 96-ot, ilyen magas számú napi esetet utoljára április 1-jén jegyeztek az országban

A diagnosztizált betegek közül 91-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen

Az aktív betegek teljes száma 934

A vírus főleg családi összejöveteleken terjed: esküvőkön, keresztelőkön és más nyilvános rendezvényeken

A horvát válságstáb bejelentette: fontolóra veszik, hogy Szlovéniához hasonlóan ismét gyülekezési korlátozásokat vezessenek be

Romániában meghaladta a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött: 555 újabb koronavírus-fertőzést vettek nyilvántartásba az utóbbi napon

Romániában eddig egyszer, a járvány áprilisi első tetőzése idején, április 11-én haladta meg az 500-at a napi esetszám

Az ismert aktív esetek száma is újból megközelítette az áprilisi csúcsot: szerdán 7559 fertőzöttről tudtak Romániában

Ennél több fertőzött csak az április 29-i tetőzéskor és az azt megelőző két napon szerepelt a járványügyi hatóságok nyilvántartásában

Az utóbbi 24 órában 18 Covid-19-ben szenvedő beteg vesztette életét Romániában

Ez elmarad az utóbbi hét átlagától, de kedden 31 haláleset volt, ami szintén a járvány első romániai tetőzésének időszakát idézi

Romániában a betegség megjelenése óta 30 175 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, közülük 1817-en életüket vesztették, 20 799-en meggyógyultak, 237 embert pedig intenzív osztályon ápolnak

A hatóságok a távolságtartási és beltéri maszkviselési szabályok betartására szólították fel a lakosságot a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében, ugyanakkor elítélték azokat, akik a fertőzésveszély tagadásával, a hatósági óvintézkedések elleni lázítással veszélyeztetik az emberek egészségét

A szabálysértőket bírságolással próbálják fegyelmezni: az utóbbi napon - a rendkívüli állapot május 15

feloldása óta rekordnak számító - 912 bírságot szabtak ki, többnyire azokra, akik nem viseltek maszkot a közszállítási járműveken, vagy más nyilvános zárt térben

Ausztria megkettőzi az ellenőrzést a keleti határokon, a Szlovéniából és a Magyarországról érkezők között kiemelt figyelmet fordítanak majd a Balkánról érkezőkre és a buszokra - jelentette be szerdán Sebastian Kurz osztrák kancellár

Az osztrák kormányfő azt is tudatta, hogy az új típusú koronavírus megszaporodott esetei miatt utazási figyelmeztetést adnak ki Romániára, Bulgáriára és Moldovára, és annak, aki ezekből az országokból érkezik, 14 napra karanténba kell vonulnia

A szabályt megszegőket akár 1450 euróra is büntethetik

Kurz egyben felszólította a lakosságot, hogy lehetőség szerint ne utazzanak ezekbe az országokba

Arról is beszámolt: 170 olyan esetről van tudomásuk, amikor külföldről, főként valamelyik nyugat-balkáni országból visszatérők hozták be a fertőzést Ausztriába

A magyar-osztrák, illetve a szlovén-osztrák határon elsősorban a beutazókat ellenőrzik, különös tekintettel a nyugat-balkáni országokból visszatérőkre

A feladatra 1800 rendőrt vetnek be - tette hozzá

Kurz emlékeztetett, hogy a közelmúltban az új fertőzések számának napi növekedése több alkalommal is meghaladta a százat

Hangsúlyozta: a veszély még nem múlt el; helyi szinten gócpontok alakultak ki, és ezekre ott helyben kell reagálni - szögezte le, utalva a Felső-Ausztriában ismét bevezetett szigorításokra

Felső-Ausztriában csütörtöktől a nyilvános zárt helyeken, így az üzletekben ismét kötelező lesz a maszk viselése

Ukrajnában jelentősen, 114 esettel - az előző napinál 51-gyel többel - nőtt a koronavírusos megbetegedések napi esetszáma Kijevben, miután lazítottak a korábban elrendelt karanténszabályokon

A járvány kezdete óta Ukrajna egészében 50 414 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 23 119-en felépültek, 1306 beteg meghalt

A legtöbb fertőzöttet Kijevben, valamint a nyugat-ukrajnai Lviv és Csernyivci megyékben mutatták ki

Március 17-től vesztegzárat rendeltek el az országban, május 22-től adaptív, azaz régiónként eltérő karanténszabályokat vezettek be július 31-ig bezárólag

Az egyes területeken a betegek és az elvégzett tesztek lakossághoz viszonyított arányát, a kórházi ágyak leterheltségét és a fertőzés terjedésének dinamikáját veszik alapul

Ezért például június közepén újra szigorítottak Kijevben

A fertőzöttek számának legnagyobb mértékű növekedését június 26-án jegyezték fel, amikor egy nap alatt 1109 esetet vettek nyilvántartásba

Ezt követően lassult a fertőzéses esetek számának növekedése

(MTI)
Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Azt terjesztette a magyar férfi hogy a vírus kamu, augusztus 5-én meghalt
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Szörnyűség - Itt találták meg a férfi holttestét Érden
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
47 évesen, hosszan tartó betegség után elhunyt a magyar tévés producer, Marschall Péter Marschall Péter a Paprika-Latino Stúdió cég tulajdonosa volt, producerként többek között olyan n...
  
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba mentőhelikopterrel azt a férfit, aki hétfőn autójával vonat elé hajtott a Nógrád megyei Szügyben A vele utazó gyereket is kórházba szál...
  
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
Várhelyi Olivér is aránytalannak és elfogadhatatlannak nevezte a tüntetők elleni erőszakot a fehérorosz elnökválasztások éjszakáján Ötven civil és 39 rendőr megsérült, összesen há...
  
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Aki elnyeri a feladatot, annak kinéz további két év hosszabbítás Újabb, a Puskás Aréna működését biztosító közbeszerzést írt ki a Nemzeti Sportközpontok, ezúttal őrzés, rendezvé...
  
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Magyarország az uniós mentőcsomagból és költségvetésből összesen mintegy 40,7 milliárd euró vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, továbbá 10 milliárd euró hitelt vehet fel A k...
  
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Polt Péter biztosan nem fogja firtatni, hogy van-e gazdasági összeférhetetlenség Szabadics Zoltán milliárdos vállalkozó és a Balatoni Hajózási Zrt igazgatósági elnöke, valamint a Magyar...
  
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Ózongenerátorral fertőtlenítik az orvosi rendelőt Pilisborosjenő hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a polgármester, hogy Kovács Levente háziorvosi rendelése koronavírus-fertőz...
  
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
A képviselő a szlovén cégen keresztül beszerzett orvosi eszközökről kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő tett fel újabb kérdést a szlovén...
  
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Felcsútra igazol az eddig Eszéken focizó Antonio Mance, tehát Mészáros horvát fociklubjából Mészáros magyar fociklubjába kerül A felcsúti Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelentett...
  
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Hiába szerettük volna megtudni az Operatív törzstől, hogy hol vannak jelenleg Magyarországon koronavírusos gócpontok, vagy hogy hol fertőzödnek meg az újabb betegek, a válaszban csak álta...
  
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Három államtitkárnak pedig hivatali lakást is biztosítanak A Miniszerelnöki Kormányiroda (MKI), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség politikai vezetőinek juttatásairól k...
  
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Megkérdeztük a miniszterelnök hivatalát, de nem válaszoltak Alekszandr Lukasenkát vasárnap ötödik alkalommal választották elnöknek, az ellenzék szerint csalással, Putyin és Erdogan már...
  
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata...
  
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Az elmúlt napokban Magyarországon is növekedésnek indult a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Vasárnap 43 új esetet jelentettek, amire május óta nem volt példa, hétfőn pedig új...
  
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
A Semmelweis Egyetem rektora szerint elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére Merkely Béla azt írta, az előző hónapban a behurcolt esetek domináltak, ki lehe...
  
Világos üzenetet küldött az egyetemistáknak a kormányzati média: hallgassatok
A Fidesz-frakció és a kormány által fenntartott Pesti Srácok vezércikkben szól a Színház- és Filmművészeti egyetem diákjaihoz, akik tiltakoznak a kormányzati átszervezés és a nyakukra...
  
Drágább egy szállás a Balatonon, mint egy négycsillagos, máltai hotelben
Hiába adta ki a jelszót az idei szezonra a nyaralni vágyóknak Orbán – „több Balaton, kevesebb Adria” –, a magyar tengeren most drágább egy szállás, mint egy négycsillagos, máltai h...
  
Olyan sokat keres az állam alkossági gázon, hogy hónapokig ingyen adhatná az embereknek
Annyira sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt 6-9 hónapig akár ingyen is adhatná az embereknek a következő választások előtt – számolta ki a G7. U...
  
Rékasi Károly fia, Zsigmond az ártatlan emberek védelmére kelt
Rékasi Károly fia, Zsigmond komoly döntést hozott, amiben édesapja támogatja. Idő kellett Rékasi Károlynak, hogy támogassa fiát, Zsigmondot, aki néhány hete éjszakánként őrszolgála...
  
Nagy veszélyre figyelmeztet Bakondi az illegális bevándorlók miatt
A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap ...
  
Rossz hír: Egyre jobban emelkedik a koronavírus fertőzöttek száma a 40 év alattiak körében
Az egyetem által végzett elemzésből kiderül, hogy júliusban a Magyarországon regisztrált fertőzöttek 44 százaléka a 40 év alatti korosztályból került ki. Hozzáteszik: az esetek jelent...
  
Megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten, Németországba akarták csábítani
A Ripost információi szerint a 17 éves lány augusztus 3-án egy XIX. kerületi dohánybolt előtt várakozott, amikor megszólította egy férfi. A fiatal lány az ismeretlenről semmi rosszat ne...
  
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
A kormányhatározat szót sem ejt arról, mi szükség egy új állami cégre a külföldi vállalkozások résztulajdonainak megszerzéséhez Az állam egy saját, zártkörűen működő részvény...
  
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Simicskától a körözött szaúdi milliárdoson keresztül az adófizetőkig bezárólag sokak segítségérére rászorult a kormányfő saját lábán álló leányának férje, Tiborcz István, a...
  
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
A miniszterelnök Facebook-oldalán rendre jelennek meg részletek a pénteki Kossuth Rádiós interjúkból Most azt a részt vágták ki, ahol Orbán Viktor arról beszél, rengeteg gratulációt ka...
  
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótáj...
  
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Müller Cecília felrobbantotta az internetet: mindenki nyunyókázik, és megosztja, náluk hogy hívják a gyerekük kedvenc alvós figuráját Az országos tisztifőorvosból ugyanis az Operatív T...
  
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autó...
  
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Most már biztosan nem marad magányos Vajna Tímea (37)! Párkapcsolata egyre jobban alakul Zoltánnal, aki még az Egyesült Államokba is követné szerelmét Andy Vajna (†74) özvegye férje hal...
  
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) Kedden közli a K...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Káosz van körülöttünk: több európai ország is szigorít
Szerbia ismét kijárási korlátozásokat vezet be

Szlovénia gyülekezési korlátozást, és ezt Horvátország is fontolgatja

Romániában minden eddiginél magasabb a napi esetszám

Ausztria a fent említett országok aggasztó adatai miatt a magyar határon is szigorítja az ellenőrzést

Ukrajnában régiónként változik a járvány intenzitása

Szlovéniában a kormány ismét betiltja a tízfősnél nagyobb összejöveteleket, hogy lassítsa az új típusú koronavírus terjedését

Ötven főig csak külön engedéllyel lehet rendezvényeket tartani, ennek feltétele, hogy a szervezőnek ismernie kell a résztvevőket, adataikat nyilvántartásba kell venniük, és azt egy hónapig meg kell őrizniük

Ötszáz főig sporteseményeket és koncerteket csak abban az esetben lehet megrendezni, ha arra megfelelő nagyságú terület áll rendelkezésre, amelyen megvalósulhatnak a társasági távolságtartás feltételei

Az egyházi intézményekre külön rendeletek vonatkoznak, amelyek betartása mellett a tömeges események megtarthatók

Az elmúlt két hétben 9,85 főre emelkedett a százezer lakosra vetített fertőzöttek száma az országban, ami eléri azt a küszöböt, amelyet Szlovénia más országokkal szemben állított mércéül

Ljubljana úgynevezett sárgalistára teszi azokat az uniós országokat, ahol ez a mutató eléri a tízet, és ezen országokból a Szlovéniába való beutazáshoz 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér

A nem uniós állampolgároknak Szlovéniában két hét karanténba kell vonulniuk

A kabinet által közzétett legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 24 újabb esettel 1763-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint kedden 53-mal nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 3325-öt, és egy új halálesetet regisztráltak, így a járvány halálos áldozatainak száma 114-re nőtt

A fertőzések száma múlt pénteken még elérte a 96-ot, ilyen magas számú napi esetet utoljára április 1-jén jegyeztek az országban

A diagnosztizált betegek közül 91-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen

Az aktív betegek teljes száma 934

A vírus főleg családi összejöveteleken terjed: esküvőkön, keresztelőkön és más nyilvános rendezvényeken

A horvát válságstáb bejelentette: fontolóra veszik, hogy Szlovéniához hasonlóan ismét gyülekezési korlátozásokat vezessenek be

Romániában meghaladta a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött: 555 újabb koronavírus-fertőzést vettek nyilvántartásba az utóbbi napon

Romániában eddig egyszer, a járvány áprilisi első tetőzése idején, április 11-én haladta meg az 500-at a napi esetszám

Az ismert aktív esetek száma is újból megközelítette az áprilisi csúcsot: szerdán 7559 fertőzöttről tudtak Romániában

Ennél több fertőzött csak az április 29-i tetőzéskor és az azt megelőző két napon szerepelt a járványügyi hatóságok nyilvántartásában

Az utóbbi 24 órában 18 Covid-19-ben szenvedő beteg vesztette életét Romániában

Ez elmarad az utóbbi hét átlagától, de kedden 31 haláleset volt, ami szintén a járvány első romániai tetőzésének időszakát idézi

Romániában a betegség megjelenése óta 30 175 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, közülük 1817-en életüket vesztették, 20 799-en meggyógyultak, 237 embert pedig intenzív osztályon ápolnak

A hatóságok a távolságtartási és beltéri maszkviselési szabályok betartására szólították fel a lakosságot a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében, ugyanakkor elítélték azokat, akik a fertőzésveszély tagadásával, a hatósági óvintézkedések elleni lázítással veszélyeztetik az emberek egészségét

A szabálysértőket bírságolással próbálják fegyelmezni: az utóbbi napon - a rendkívüli állapot május 15

feloldása óta rekordnak számító - 912 bírságot szabtak ki, többnyire azokra, akik nem viseltek maszkot a közszállítási járműveken, vagy más nyilvános zárt térben

Ausztria megkettőzi az ellenőrzést a keleti határokon, a Szlovéniából és a Magyarországról érkezők között kiemelt figyelmet fordítanak majd a Balkánról érkezőkre és a buszokra - jelentette be szerdán Sebastian Kurz osztrák kancellár

Az osztrák kormányfő azt is tudatta, hogy az új típusú koronavírus megszaporodott esetei miatt utazási figyelmeztetést adnak ki Romániára, Bulgáriára és Moldovára, és annak, aki ezekből az országokból érkezik, 14 napra karanténba kell vonulnia

A szabályt megszegőket akár 1450 euróra is büntethetik

Kurz egyben felszólította a lakosságot, hogy lehetőség szerint ne utazzanak ezekbe az országokba

Arról is beszámolt: 170 olyan esetről van tudomásuk, amikor külföldről, főként valamelyik nyugat-balkáni országból visszatérők hozták be a fertőzést Ausztriába

A magyar-osztrák, illetve a szlovén-osztrák határon elsősorban a beutazókat ellenőrzik, különös tekintettel a nyugat-balkáni országokból visszatérőkre

A feladatra 1800 rendőrt vetnek be - tette hozzá

Kurz emlékeztetett, hogy a közelmúltban az új fertőzések számának napi növekedése több alkalommal is meghaladta a százat

Hangsúlyozta: a veszély még nem múlt el; helyi szinten gócpontok alakultak ki, és ezekre ott helyben kell reagálni - szögezte le, utalva a Felső-Ausztriában ismét bevezetett szigorításokra

Felső-Ausztriában csütörtöktől a nyilvános zárt helyeken, így az üzletekben ismét kötelező lesz a maszk viselése

Ukrajnában jelentősen, 114 esettel - az előző napinál 51-gyel többel - nőtt a koronavírusos megbetegedések napi esetszáma Kijevben, miután lazítottak a korábban elrendelt karanténszabályokon

A járvány kezdete óta Ukrajna egészében 50 414 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 23 119-en felépültek, 1306 beteg meghalt

A legtöbb fertőzöttet Kijevben, valamint a nyugat-ukrajnai Lviv és Csernyivci megyékben mutatták ki

Március 17-től vesztegzárat rendeltek el az országban, május 22-től adaptív, azaz régiónként eltérő karanténszabályokat vezettek be július 31-ig bezárólag

Az egyes területeken a betegek és az elvégzett tesztek lakossághoz viszonyított arányát, a kórházi ágyak leterheltségét és a fertőzés terjedésének dinamikáját veszik alapul

Ezért például június közepén újra szigorítottak Kijevben

A fertőzöttek számának legnagyobb mértékű növekedését június 26-án jegyezték fel, amikor egy nap alatt 1109 esetet vettek nyilvántartásba

Ezt követően lassult a fertőzéses esetek számának növekedése

(MTI)
Forrás: 444
Azt terjesztette a magyar férfi hogy a vírus kamu, augusztus 5-én meghalt
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Szörnyűség - Itt találták meg a férfi holttestét Érden
Csalók használják fel Varga Judit nevével és fotóival
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
Világos üzenetet küldött az egyetemistáknak a kormányzati média: hallgassatok
Drágább egy szállás a Balatonon, mint egy négycsillagos, máltai hotelben
Olyan sokat keres az állam alkossági gázon, hogy hónapokig ingyen adhatná az embereknek
Rékasi Károly fia, Zsigmond az ártatlan emberek védelmére kelt
Nagy veszélyre figyelmeztet Bakondi az illegális bevándorlók miatt
Rossz hír: Egyre jobban emelkedik a koronavírus fertőzöttek száma a 40 év alattiak körében
Megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten, Németországba akarták csábítani
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Pofátlanul elszálltak a balatoni szállások árai
Magyarországra költözik a szerb foci
Az M3-as elesett: Öt kilométeres a dugó
Lángolt egy pirotechnikai eszközökkel teli raktár Csepelen
Hongkong: elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát
Képet posztolt a zsúfolt iskolai folyosóról, megbüntették érte
Egy tüntető meghalt de Lukasenka 80,23 százalékkal győzött
Nyugodjon le mindenki a p... gólyatáborok azok lesznek!!
Magyarország: Három beteg meghalt
Müller Cecília: az illegális migránsok megtagadják az együttműködést
Pénzügyminisztérium: júliusban nem érkezett uniós bevétel a költségvetésbe