UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Csak egyszer volt nagyobb a magyar költségvetési hiány mint most 
A magyar gazdaságtörténet második legnagyobb egyhavi költségvetési hiánya jött össze júniusban, 785,5 milliárd forint volt a deficit a nyár első hónapjában – írja a Portfolio

hu

Az első fél év végére így 1837 milliárd forint a központi költségvetés hiánya, ötször akkora, mint amennyivel az egész évre tervezett a kormány

A portál összeállítása szerint egyszer volt ennél nagyobb a havi hiány, 2016 decemberében, amikor 907,6 milliárd forint volt a deficit

Akkor viszont a megelőző hónapban 2 milliárd forintos többletben volt a költségvetés, most viszont a járvány kezdete óta folyamatosan mínuszban van

Ez persze érthető, hiszen a járványra reagáló kormányzati intézkedések és a gazdasági válságot kezelő programok mind komoly tételek a költségvetésben, a portál szerint pedig látszik, hogy a kormány felső korlát nélkül költ a járvány idején

Június végéig például összesen 520 milliárd forintot fordított a kormány a járványhoz kapcsolódó egészségügyi beszerzésekre

Emellett a járvány gazdasági hatásainak kezelésére kitalált versenyképesség-növelő támogatásokra június végéig 40,8 milliárd forint, beruházásösztönzésre 34 milliárd, a közúthálózat fenntartására és működtetésére 61,6 milliárd, kiemelt közúti projektekre pedig 55 milliárd forint ment

Emellett megkezdték az egészségügyi dolgozók rendkívüli juttatásának kifizetését, bár azt nem árulta el a minisztérium, hogy a kormány eddig mennyit költött erre az intézkedésre

A Pénzügyminisztérium folyamatosan változtatja a 2020-as hiánycélt, a deficit viszont mindig csak nő és nő a járvány és a válság hatására

A tavaly benyújtott költségvetés 367 milliárd forintos hiánnyal számolt, ezt áprilisban először 1601 milliárdra, majd májusban 1890 milliárdra módosították

Nyilvánvaló viszont, hogy ez sem fog összejönni, hiszen már most 1837 milliárd a költségvetés hiánya

A Portfolio szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján a második félévben 400-800 milliárd forintos deficitre lehet számítani

Ehhez pedig még hozzájöhet egy esetleges második hullám, amelynek a kezelésére újra mélyen a zsebébe kell nyúlnia a kormánynak

A Pénzügyminisztérium által tervezett, 3,8 százalékos GDP-arányos hiánynál így jóval nagyobb, 5 százalék fölötti is lehet a deficit az év végén

Mindezt valamelyest tompíthatja a második félévben, ha felpörög az uniós források kifizetése, amelyeket eddig a kormány előfinanszírozott

A Pénzügyminisztérium szerint például egyelőre nem érkezett uniós pénz a költségvetésben létrehozott Európai Unióból Érkező Járvány Elleni Támogatások Alapjába

Forrás: index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kövér Lászlónál panaszolták be Farkas Flóriánt
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Porig égett egy busz Szegeden
Kigyulladt egy autóbusz Szegeden, a Fő fasoron, a Töltés utcánál A jármű hátsó részén, a motortérnél keletkezett tüzet a város tűzoltói két vízsugárral oltották el, tájékoztato...
  
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Két-három kilométeres a dugó A M7-es autópálya 19-es kilométerének közelében két gépkocsi ütközött össze, amelyek a külső sáv egy részét elfoglalják, közölte az Útinform pént...
  
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Potocskáné Kőrösi Anita Siófokon tiltakozik egy apartmanház építése ellen, mindezt élőben közvetíti Potocskáné Kőrösi Anita, Facebook-videójában jelentette be, hogy éhségsztrájkk...
  
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Elmondta, mi is történt pontosan Bronz Gábor jelen volt, amikor gyermekeit sétára vivő feleségére, Erzsébetre rázuhan egy öngyilkosságot elkövető férfi a XI kerületi otthonuk épület...
  
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Az előzetes becslés és a megvalósíthatósági tanulmány között két év telt el, ráadásul csak Mészáros Lőrinc pályázott Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője próbálta ...
  
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Budapest — Bár úgy érzi, alakulhatott volna másképp is bokszszövetségi (MÖSZ) szerepvállalása, a korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt (46) a csütörtöki elnökségi ülésen lemondott...
  
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
Szlávik János szerint a koronavírus elleni intézkedésekben az iskolakezdésig nem várhatók újabb szigorítások, csak abban az esetben, ha jelentős gócok alakulnak ki A Dél-Pesti Centrumkó...
  
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Túlfutott a leszállópályán és kettészakadt egy utasszállító Indiában, 200 utassal a fedélzetén Az eddig ismert információk szerint az indiai Calicut Nemzetközi Repülőtéren túlfutot...
  
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
Nem megy a kérdések megválaszolása sem Rétvári Bencének, sem Schanda Tamás államtitkárnak Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője először Varga Mihály pénzügyminiszte...
  
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
A kormányzati csatorna a legtöbb szolgáltatónál elérhető lesz, de az interneten is lehet nézni Szeptemberben indul a Pesti Srácok és Vaszily Miklós közös tévéje, a Pesti TV, a részlete...
  
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt csütörtöki közleményében „Az EK...
  
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
886 halálesetet és 62538 új fertőzöttet regisztráltak 24 óra alatt Indiában, ahol így a járvány kezdete óta már kétmillió fölé nőtt az azonosított fertőzöttek száma A hivatalos i...
  
Orbán: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni...
"Továbbra is szeretném kérni az ország polgáraitól, hogy segítség a védekezést, (...) de nem lehet az élet minden rezdülését körülárkolni, mindenki mellé rendőrt állítani," mondta...
  
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Az UNICEF becslései szerint mintegy 80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt, nekik és családjuknak azonnali segítségre van szükségük – olvasható a szervezet közlem...
  
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem ...
  
Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vettek egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost” Debrecenben. A hatóság közleménye szerint a vállalkozó egy év a...
  
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
A kormány a gazdaságvédelmi programokra szánt pénzből csoportosította át a pénzt a Matthias Corvinus Collegiumot (MCC) működtető Tihanyi Alapítvány működési kiadásaira Az MCC alapít...
  
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Egy faipari épület gyulladt ki Kigyulladt egy épület egy faipari telephelyen péntek reggel Hajdúböszörményben, a Kórház téren, a lángokkal jelenleg is nagy erőkkel küzdenek a tűzoltók...
  
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
A Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központban 96 450 forintba kerül elvégezni azt a PCR-tesztet, amelynek a költségét a Nemzeti Népegészségügyi Központ 30 ezer forintra lő...
  
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Feladatuk a szuperfertőzők felbukkanása utáni kontaktkutatás és elkülönítés lesz Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, pár órával később be is mutatták a J...
  
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vettek egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost” Debrecenben A hatóság közleménye szerint a vállalkozó egy év ala...
  
Kövér Lászlónál panaszolták be Farkas Flóriánt
Farkas Flórián országgyűlési képviselő, illetve Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló magatartása méltatlan a képviselői erkölcsiséghez – írta Kövér László házelnöknek cím...
  
Pécsi Ildikó a férje sírja mellett kibékült az unokájával
Pécsi Ildikó és unokája könnyezve ölelték át egymást Szűcs Lajos sírja mellett. Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő összetört a gyásztól, kórházban is kezelt...
  
Rétvári Bence: A kormánynak fontos a tanárok anyagi megbecsülése
Július 1-től 10 százalékkal emelkedett a pedagógusok bére, az iskolaigazgatók és helyetteseik pedig vezetői pótlékemelésben részesültek. A megemelt bérek augusztus első napjaiban megé...
  
16 alagutat találtak ebben az évben a szerb-magyar határszakaszon
A rendőrségi felvételeken látható, ahogyan augusztus ötödikén éjjel körülbelül száz menekült gyűlt össze Röszkénél a szerb oldalon, a határ közelében. A rendőrség szerint miut...
  
Orbán: Minden migráns biológiai fenyegetés, ami a libernyákoknak túlzó, nekünk magyaroknak nem
A koronavírus elleni harcban az ország intelligenciaszintje, és az emberek felelőssége dönti el a védekezés sikerességét. Egyebek mellett erről beszélt reggeli rádióinterjújában a mini...
  
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 32 éves férfival szemben, aki az útjában álló kiskorú sértettet többször orron ütötte A vádl...
  
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Budapest — Úgy tűnik, a fesztiválszezon elúszott erre az évre, ezért raktárkoncertekkel segíti a kormány a zenészeket, akik a koronavírus-járvány miatt jó ideje nem jutottak bevételhe...
  
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit

Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
De lehet, hogy 2021-ben is élnek majd a fizetési moratóriumok Augusztus végéig jelentkezhetnek a cégek az állami bértámogatási programra A támogatás iránt nagy volt az igény, a koronaví...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Csak egyszer volt nagyobb a magyar költségvetési hiány mint most
A magyar gazdaságtörténet második legnagyobb egyhavi költségvetési hiánya jött össze júniusban, 785,5 milliárd forint volt a deficit a nyár első hónapjában – írja a Portfolio

hu

Az első fél év végére így 1837 milliárd forint a központi költségvetés hiánya, ötször akkora, mint amennyivel az egész évre tervezett a kormány

A portál összeállítása szerint egyszer volt ennél nagyobb a havi hiány, 2016 decemberében, amikor 907,6 milliárd forint volt a deficit

Akkor viszont a megelőző hónapban 2 milliárd forintos többletben volt a költségvetés, most viszont a járvány kezdete óta folyamatosan mínuszban van

Ez persze érthető, hiszen a járványra reagáló kormányzati intézkedések és a gazdasági válságot kezelő programok mind komoly tételek a költségvetésben, a portál szerint pedig látszik, hogy a kormány felső korlát nélkül költ a járvány idején

Június végéig például összesen 520 milliárd forintot fordított a kormány a járványhoz kapcsolódó egészségügyi beszerzésekre

Emellett a járvány gazdasági hatásainak kezelésére kitalált versenyképesség-növelő támogatásokra június végéig 40,8 milliárd forint, beruházásösztönzésre 34 milliárd, a közúthálózat fenntartására és működtetésére 61,6 milliárd, kiemelt közúti projektekre pedig 55 milliárd forint ment

Emellett megkezdték az egészségügyi dolgozók rendkívüli juttatásának kifizetését, bár azt nem árulta el a minisztérium, hogy a kormány eddig mennyit költött erre az intézkedésre

A Pénzügyminisztérium folyamatosan változtatja a 2020-as hiánycélt, a deficit viszont mindig csak nő és nő a járvány és a válság hatására

A tavaly benyújtott költségvetés 367 milliárd forintos hiánnyal számolt, ezt áprilisban először 1601 milliárdra, majd májusban 1890 milliárdra módosították

Nyilvánvaló viszont, hogy ez sem fog összejönni, hiszen már most 1837 milliárd a költségvetés hiánya

A Portfolio szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján a második félévben 400-800 milliárd forintos deficitre lehet számítani

Ehhez pedig még hozzájöhet egy esetleges második hullám, amelynek a kezelésére újra mélyen a zsebébe kell nyúlnia a kormánynak

A Pénzügyminisztérium által tervezett, 3,8 százalékos GDP-arányos hiánynál így jóval nagyobb, 5 százalék fölötti is lehet a deficit az év végén

Mindezt valamelyest tompíthatja a második félévben, ha felpörög az uniós források kifizetése, amelyeket eddig a kormány előfinanszírozott

A Pénzügyminisztérium szerint például egyelőre nem érkezett uniós pénz a költségvetésben létrehozott Európai Unióból Érkező Járvány Elleni Támogatások Alapjába

Forrás: index
Kövér Lászlónál panaszolták be Farkas Flóriánt
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Porig égett egy busz Szegeden
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Orbán: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni...
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
Kövér Lászlónál panaszolták be Farkas Flóriánt
Pécsi Ildikó a férje sírja mellett kibékült az unokájával
Rétvári Bence: A kormánynak fontos a tanárok anyagi megbecsülése
16 alagutat találtak ebben az évben a szerb-magyar határszakaszon
Orbán: Minden migráns biológiai fenyegetés, ami a libernyákoknak túlzó, nekünk magyaroknak nem
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit
Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
A kormány elkezdett felkészülni a digitális oktatásra
Előkerülnek a milliárdok raktárkoncertre és cigányzenére
Több mint 50 milliós osztalék: ennyit vett ki a cégéből Kocsis Máté és családja
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Kiverte a biztosítékot mert rákérdeztek, kényszermunkában gyártottak e maszkokat
Rekordosztalékot vett ki cégéből Kocsis Máté és családja
Újabb botrány van Farkas Flórián körül
Schobert Norbi megint elmondta a véleményét - szigorításokat javasol
Emberölés miatt nyomoznak a meghalt rab ügyében
15 ezerrel kevesebb kórházi ágyon ápolnak betegeket, mint a járvány előtt
Siófok: egy beteg és egy ápoló is elkapta a vírust
Orbán: vannak ezek az emberjogi harcosok, akiket én csak libernyákoknak nevezek