UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Kitalálod mennyibe került a rántott hús rizzsel a Balatonon? 
A 65 éves feleségemmel rántott húst szerettünk volna enni a Balatonon, de ilyen megaláztatásban még sosem volt részünk

Csak annyit szeretnénk, hogy minél többen tudjanak róla! Már a korlátozások feloldása óta tervezi a feleségem, hogy menjünk le a Balatonra és kiránduljunk egyet

Nem vagyunk már fiatalok, de szerettem volna örömet okozni neki, ezért felültünk a buszra tegnap reggel és elmentünk Balatonlellére

Ebédre egy kis adag rántott húst kértünk rizzsel

Nem valami modern a telefonom, de azért készítettem is róla egy képet

Tulajdonképpen finom volt, olyan szép időnk volt, hogy nagyon szerencsésnek éreztem magunkat, hogy végre itt ehetünk egy finom húsit a nejemmel

Olyan érzésem volt, mint 40 éve, amikor megismerkedtünk

Nem volt nagy adag, de éppen elég volt

A nejem fogta a tányérokat és oda is vitte a pulthoz, hogy szabaddá tegye másoknak az asztalt

Majd én kértem a számlát

2 adag rántott hús volt rizzsel

Ekkor jött életünk talán legkellemetlenebb pillanata

A fizetendő összeg 7070 Ft volt

Kicsit meglepődtem és meg is kérdeztem a hölgyet, hogy biztos benne, hogy jól számolta össze, ugyanis mi kis adagot kértünk, ami a képen is jól látható

A pultban lévő hölgy válasza viszont lesokkolt

" Nem látod bazdmeg?! A magukfajtával mindig csak a gond van

Ha nem tetszik, nem kell legközelebb idejönni!" Ekkor mondtam neki, hogy legyen kedves tiszteletteljesebben beszélni velünk, ugyanis mi itt vendégek vagyunk, erre azt válaszolta, ha nem tetszik a rendszer, akkor beírhatok a vásárlók könyvébe és elhúzhatok a nyugdíjas otthonba, ahonnan jöttem!" Őszintén szólva szívesen elmagyaráztam volna neki, hogy mennyire rossz, amit tesz, de igyekeztem türelmes ember maradni, elvettem a visszajárót és köszönés után távoztunk

Önök szerint mit kellett volna tennem? Ilyen megaláztatásban még sosem volt részünk

Csak annyit szeretnénk, hogy minél többen tudjanak róla! Aki teheti legyen kedves megosztani! Hálásan köszönöm

Tisztelettel: Bánkúti Tivadar
Forrás: https://www.nemzetihir.com/
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
A járvány ellenére is megrendezésre kerül az idei Kurultaj, amit 400 millióval támogatott a kormány
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
Kistolmácson megújult a Zalaerdő erdei- és horgászlaka A negylábú faoszlopokra kifeszített nemzeti szín szalagot öten vágták át az átadási ünnepség keretében Név szerint (b-j): ...
  
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
A Fejér-BÁL Zrt ajánlata volt a legkedvezőbb a feladatra Mészáros Lőrinc gyerekeinek építőipari cége újabb munkát nyert el a Tatabányán épülő kézilabda-csarnok körül, derül ki a ...
  
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Alekosz most őszintén mesélt arról, hogyan élte meg a ValóVilágot Miért népszerű a ValóVilág? – Ez a valóságshow a magyar emberekre lett szabva A legfőbb ismertető jegyeink találhat...
  
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Ma reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorának vendége volt Majoros Péter, alias Majka és az Apostol ülős arénakoncertjének apropóján beszélgettek a könnyűzene helyzetéről, állami ...
  
Gyurcsány Ferenc gyászol
Tragédia érte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét: két hónappal ezelőtt, 86 évesen elhunyt Katus néni, Gyurcsány Ferenc (59) édesanyja Az idős asszony évek óta Alzheimer-kórral küzd...
  
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Jelenleg látogatási és felvételi tilalom van a Teveli úti intézményben Folyamatosan tesztelik a pápai Teveli úti idősotthon lakóit és dolgozóit, mivel az otthon egyik alkalmazottjának po...
  
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Az ország másik felére is eljutott a koronavírus egy júliusi, Győr-Moson-Sopron megyei, zártkörű családi rendezvényről, számolt be az állami tévé a Nemzeti Népegészségügyi Központ...
  
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben – mondta Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője az M1-en Rotyis Bálint azt mondta, a ...
  
Súlyos beteg XVI. Benedek
Súlyosan megbetegedett XVI Benedek miután meglátogatta haldokló bátyját, közölte életrajzírója, Peter Seewald A 93 éves Joseph Ratzinger övsömörben szenved, erős fájdalmai vannak, han...
  
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hétfő délelőtt egy teher- és egy haszongépjármű, valamint egy személygépkocsi balesetezett eddig tisztázatlan körülmények között az M7-es autópályán Siófok mellett A Somogy Megyei ...
  
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Mivel a jogszabályok nem térnek ki a gólyatáborok szervezésére, ezért az intézmények saját hatáskörben dönthetnek annak megtartásáról, válaszolta a Belügyminisztérium az ATV Hírad...
  
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Miután a nemzetközi járványhelyzet miatt a Miss World jogtulajdonosa 2021-re halasztotta a verseny döntőjét, elmarad a Magyarország Szépe is, olvasható az esemény Facebook-oldalán A Miss W...
  
Szigliget lemondott polgármestere: Bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek vagyunk
Bizonyos vállalkozókkal, befektetőkkel szemben, úgy érezzük, védtelenek vagyunk. Úgy látjuk, ezeket a folyamatokat településvezetőként már nem tudjuk megállítani, így a testület a le...
  
154 millióért röpködött Szijjártó januártól júliusig a világban
Január és július 1. között 50 alkalommal ült fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamilyen repülőre, vagyis a 3 milliónál is több átlagárat figyelembe véve, 154 ...
  
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Csak tavaly rekordösszegért, 1,8 milliárd euró értékben szállított Németország fegyvereket és harci-katonai felszereléseket hazánknak, s ezzel Magyarország a németek az egyik legnagyob...
  
Emmi: Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul
A szoptatásbarát társadalom létrejöttének elősegítésére szeptember elején Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kezdeményezésére....
  
Ujhelyi szerint Orbán Viktor hazudott
Csatlakozzon Magyarország az európai egészségügyi unióhoz, továbbá a kormány hozza nyilvánosságra a magyar egészségügyről készülő átfogó tanulmányt és vitassa azt meg szakmai sze...
  
Öngyilkos lett Bács-Kiskun megye volt főügyésze, aki a Simonka-ügyön és a Boldog-ügyön is dolgozott
Vasárnap hajnalban öngyilkos lett Nánási László, Bács-Kiskun megye volt főügyésze – írta a HírKlikk. A hírt a Pesti Srácoknak és a kecskeméti hiros.hu-nak is megerősítették. Nán...
  
Elképesztő videó: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött a BMW-s Székesfehérváron
Előre jeleznénk, hogy ezúttal egy olyan olvasói történetet, videót mutatunk be nektek, amit megnézve garantáltan felszökik a vérnyomásotok. Az esemény Székesfehérváron történt 30-á...
  
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Három ember szállt fel Hódmezővásárhelyen az egyik, Szegedre tartó vonatpótló buszra, akikről kiderült, hogy hatósági karanténban kellene lenniük A járművet azonnal körülvették a r...
  
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
A július 14-én elhunyt Bogdán Lászlóról, Cserdi polgármesteréről írt nekrológot a The Economist, brit hírmagazin. A Mese egy faluról című Bogdánról szóló megemlékezésben a The Ec...
  
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Három ember végleg elveszítette a látását azok közül, akiknek a szürkehályog-műtétjét a Budaörsi Egészségügyi Központban végezték el – tudta meg a Ripost Mint arról korábban be...
  
Gyilkos öngyilkosság Kelenföldön: Egy babakocsit toló anyukára zuhant rá János
Hátborzongató részleteket tudott meg a Blikk a pénteken, Kelenföldön történt felfoghatatlan tragédiáról. Mint ismeretes, a Hadak útján lévő egyik 14 emeletes társasház legfelső emel...
  
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Az erről szóló megállapodás a csütörtök éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg Már megszületett a két ország közti szerződés a kötött segélyhitelről, a nulla százalékos kamattal...
  
Migránsokat fogott a magyar rendőrség
A pogányi reptérnél állították meg a rendőrök a migránsokat szállító személygépkocsit A rendőrök július 31-én 17 óra 55 perckor egy lengyel honosságú személyautót, illetve anna...
  
Pénzügyminiszter: Európa élvonalában van a magyar gazdasági növekedés
Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be - tájékoztatta V...
  
Szívszorító részletek a babakocsis tragédiáról
A kelenföldi 15 emeletes panelházat most a csend és a gyász lengi körbe Mint korábban megírtuk, kiugrott egy férfi egy XI kerületi bérházból, s egy babakocsit toló anyára esett Mindkette...
  
Szlávik főorvos szerint sokkal több a napi fertőzött, mint amennyit közzétesznek
A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ell...
  
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
A lila-fehér klub elleni végrehajtást a bíróság 16,5 millió forint miatt rendelte el Információink szerint azonban a háttérben sokkal nagyobb összegekről van szó, melyek könnyen bedönt...
  
Meglepő bejelentést tett a győri Audi – 6 milliárd euróról van szó
A cégközlönyben megjelent adatok szerint 6 milliárd euróval csökkenti az Audi Hungária Zrt az alaptőkéjét A társaság az okot nem részletezi, de a lépés meglepőnek tűnik Igaz, tavassza...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Kitalálod mennyibe került a rántott hús rizzsel a Balatonon?
A 65 éves feleségemmel rántott húst szerettünk volna enni a Balatonon, de ilyen megaláztatásban még sosem volt részünk

Csak annyit szeretnénk, hogy minél többen tudjanak róla! Már a korlátozások feloldása óta tervezi a feleségem, hogy menjünk le a Balatonra és kiránduljunk egyet

Nem vagyunk már fiatalok, de szerettem volna örömet okozni neki, ezért felültünk a buszra tegnap reggel és elmentünk Balatonlellére

Ebédre egy kis adag rántott húst kértünk rizzsel

Nem valami modern a telefonom, de azért készítettem is róla egy képet

Tulajdonképpen finom volt, olyan szép időnk volt, hogy nagyon szerencsésnek éreztem magunkat, hogy végre itt ehetünk egy finom húsit a nejemmel

Olyan érzésem volt, mint 40 éve, amikor megismerkedtünk

Nem volt nagy adag, de éppen elég volt

A nejem fogta a tányérokat és oda is vitte a pulthoz, hogy szabaddá tegye másoknak az asztalt

Majd én kértem a számlát

2 adag rántott hús volt rizzsel

Ekkor jött életünk talán legkellemetlenebb pillanata

A fizetendő összeg 7070 Ft volt

Kicsit meglepődtem és meg is kérdeztem a hölgyet, hogy biztos benne, hogy jól számolta össze, ugyanis mi kis adagot kértünk, ami a képen is jól látható

A pultban lévő hölgy válasza viszont lesokkolt

" Nem látod bazdmeg?! A magukfajtával mindig csak a gond van

Ha nem tetszik, nem kell legközelebb idejönni!" Ekkor mondtam neki, hogy legyen kedves tiszteletteljesebben beszélni velünk, ugyanis mi itt vendégek vagyunk, erre azt válaszolta, ha nem tetszik a rendszer, akkor beírhatok a vásárlók könyvébe és elhúzhatok a nyugdíjas otthonba, ahonnan jöttem!" Őszintén szólva szívesen elmagyaráztam volna neki, hogy mennyire rossz, amit tesz, de igyekeztem türelmes ember maradni, elvettem a visszajárót és köszönés után távoztunk

Önök szerint mit kellett volna tennem? Ilyen megaláztatásban még sosem volt részünk

Csak annyit szeretnénk, hogy minél többen tudjanak róla! Aki teheti legyen kedves megosztani! Hálásan köszönöm

Tisztelettel: Bánkúti Tivadar
Forrás: https://www.nemzetihir.com/
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
A járvány ellenére is megrendezésre kerül az idei Kurultaj, amit 400 millióval támogatott a kormány
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Gyurcsány Ferenc gyászol
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Súlyos beteg XVI. Benedek
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Szigliget lemondott polgármestere: Bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek vagyunk
154 millióért röpködött Szijjártó januártól júliusig a világban
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Emmi: Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul
Ujhelyi szerint Orbán Viktor hazudott
Öngyilkos lett Bács-Kiskun megye volt főügyésze, aki a Simonka-ügyön és a Boldog-ügyön is dolgozott
Elképesztő videó: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött a BMW-s Székesfehérváron
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Gyilkos öngyilkosság Kelenföldön: Egy babakocsit toló anyukára zuhant rá János
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Migránsokat fogott a magyar rendőrség
Pénzügyminiszter: Európa élvonalában van a magyar gazdasági növekedés
Szívszorító részletek a babakocsis tragédiáról
Szlávik főorvos szerint sokkal több a napi fertőzött, mint amennyit közzétesznek
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
Meglepő bejelentést tett a győri Audi – 6 milliárd euróról van szó
Csak annyira futja a nyugdíjból idén, mint 2010-ben
A járvány ellenére is megrendezésre kerül az idei Kurultaj, amit 400 millióval támogatott a kormány
Orbán Viktor nem ért egyet Matolcsy Györggyel - színjáték vagy botrány?
Ukrajna a vörös zónába sorolta Magyarországot
Mindig megjelenik itt valaki, aki el akarja venni a Balaton-partot
Kalifornia lángol: ezreket kellett evakuálni
A magyarok közel kétharmada még mindig uniópárti
Magyar polgármester: Bizonyos vállalkozókkal szemben védtelenek vagyunk
Valami történik: Orbán 5 milliárddal bővíti a közmunka keretét
Reagált az Index-ügyre Gulyás: Miért ne történhetne meg?
Gyakorlatilag beismerte, hogy megvezették Orbán Viktort
Kiskorúakat futtattak - lecsapott rájuk a magyar rendőrség
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum