UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Változás jön a boltokban szerdától 
Szerdától a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot, a csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél pedig zászlóval kell jelölni a magyar terményeket – hívta fel a figyelmet Nagy István egy budaörsi áruházban tartott sajtótájékoztatón hétfőn

Az agrárminiszter emlékeztetett, hogy a nem előrecsomagolt, friss vagy hűtött sertéshús értékesítésekor már január 15-e óta fel kell tüntetni az állat származási helyét és, ha eltérő, a vágási helyét is

Július 15-től újabb termékköröknél teszik kötelezővé a származási információk jelölését: a húsok esetében a juh, a kecske és a baromfi termékeknél is szerepeltetni kell a származási helyet

A nem előrecsomagolt, Magyarországon termesztett zöldség és gyümölcs esetében pedig nem elég a származási országot szövegesen feltüntetni, de július 15-től az országzászlót is meg kell jeleníteni

A szabályozás a termelői piacokat nem érinti – tette hozzá

A miniszter kiemelte: a jelölések segítik a fogyasztót a tudatos vásárlásban, és amikor magyar áru mellett döntenek, akkor a minőséget, a megbízhatóságot, a biztonságot és az ellenőrzött terméket választják

Döntésükkel a magyar gazdaságot is erősítik, mert „a magyar gazdák sorsa a tudatos vásárlók kezében van”

Az Agrárminisztérium mindent megtesz, hogy segítse a fogyasztókat a tudatos vásárlásban, a kiváló minőségű magyar élelmiszerek egyértelmű megkülönböztetését a kínálatban – fogalmazott

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet rámutatott az önellátás készségének fontosságára

Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára köszönetét fejezte ki a tárca támogatásáért, és felidézte: a baromfiágazat 2019-ben mintegy 700 ezer tonna húst termelt

Beszámolt arról is, hogy felmérésük szerint a Covid-járvány következtében 24 500 tonna húst kellett lefagyasztani, a tárolókapacitások gyakorlatilag megteltek, június óta azonban – ha lassan is – a készletek elkezdtek fogyni

Emlékeztetett arra is, hogy az ágazat életben tartására, a károk enyhítésére többféle támogatás áll rendelkezésre a termelők és a feldolgozók számára, emellett hitel- és garanciakonstrukciókat is kialakított a kormány a mezőgazdasági vállalkozások számára

Molnár Györgyi reményét fejezte ki, hogy a folyamat nem áll meg, és kiterjeszthető lesz további termékekre, így például az étkezési tojásra

Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta: a szakma örömmel vette, hogy a friss zöldség-gyümölcsök esetében bevezetik az országzászlós megjelölést

Emlékeztetett: Magyarországon évente közel 2 millió tonna zöldséget állítanak elő és mintegy 8-9 ezer tonna gyümölcsöt

Ennek 50 százaléka friss piaci termékként értékesül

Beszélt arról is, hogy a járvány megmutatta, mennyire fontos, hogy szezonálisan, lehetőség szerint legtöbb zöldség-, gyümölcsfajból önellátó tudjon lenni az ország

A FruitVeb elnöke szintén kiemelte, hogy az új jelölés azonnal tudja orientálni a vevőt, mert a zászlónak figyelemfelhívó ereje van

Fodor Attila, a CBA magyar üzletlánc kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy a sertéshúsoknál január 15-ével bevezetett változások igazolták a várakozásokat, ezért fontos, hogy ez további termékkörökkel bővül

A fogyasztói tudatossággal kapcsolatban elmondta, hogy egyre több vásárló veszi figyelembe a termék ár-érték arányt, egy felmérés szerint pedig az áruházláncokban 80 százalék fölött van a magyar termékek részaránya

Az igazgató köszönetét fejezte ki a magyar termelőknek és a beszállítóknak, illetve méltatta a hazai összefogást a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetben

(MTI)
Forrás: blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
A járvány ellenére is megrendezésre kerül az idei Kurultaj, amit 400 millióval támogatott a kormány
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
Kistolmácson megújult a Zalaerdő erdei- és horgászlaka A negylábú faoszlopokra kifeszített nemzeti szín szalagot öten vágták át az átadási ünnepség keretében Név szerint (b-j): ...
  
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
A Fejér-BÁL Zrt ajánlata volt a legkedvezőbb a feladatra Mészáros Lőrinc gyerekeinek építőipari cége újabb munkát nyert el a Tatabányán épülő kézilabda-csarnok körül, derül ki a ...
  
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Alekosz most őszintén mesélt arról, hogyan élte meg a ValóVilágot Miért népszerű a ValóVilág? – Ez a valóságshow a magyar emberekre lett szabva A legfőbb ismertető jegyeink találhat...
  
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Ma reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorának vendége volt Majoros Péter, alias Majka és az Apostol ülős arénakoncertjének apropóján beszélgettek a könnyűzene helyzetéről, állami ...
  
Gyurcsány Ferenc gyászol
Tragédia érte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét: két hónappal ezelőtt, 86 évesen elhunyt Katus néni, Gyurcsány Ferenc (59) édesanyja Az idős asszony évek óta Alzheimer-kórral küzd...
  
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Jelenleg látogatási és felvételi tilalom van a Teveli úti intézményben Folyamatosan tesztelik a pápai Teveli úti idősotthon lakóit és dolgozóit, mivel az otthon egyik alkalmazottjának po...
  
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Az ország másik felére is eljutott a koronavírus egy júliusi, Győr-Moson-Sopron megyei, zártkörű családi rendezvényről, számolt be az állami tévé a Nemzeti Népegészségügyi Központ...
  
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben – mondta Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője az M1-en Rotyis Bálint azt mondta, a ...
  
Súlyos beteg XVI. Benedek
Súlyosan megbetegedett XVI Benedek miután meglátogatta haldokló bátyját, közölte életrajzírója, Peter Seewald A 93 éves Joseph Ratzinger övsömörben szenved, erős fájdalmai vannak, han...
  
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hétfő délelőtt egy teher- és egy haszongépjármű, valamint egy személygépkocsi balesetezett eddig tisztázatlan körülmények között az M7-es autópályán Siófok mellett A Somogy Megyei ...
  
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Mivel a jogszabályok nem térnek ki a gólyatáborok szervezésére, ezért az intézmények saját hatáskörben dönthetnek annak megtartásáról, válaszolta a Belügyminisztérium az ATV Hírad...
  
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Miután a nemzetközi járványhelyzet miatt a Miss World jogtulajdonosa 2021-re halasztotta a verseny döntőjét, elmarad a Magyarország Szépe is, olvasható az esemény Facebook-oldalán A Miss W...
  
Szigliget lemondott polgármestere: Bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek vagyunk
Bizonyos vállalkozókkal, befektetőkkel szemben, úgy érezzük, védtelenek vagyunk. Úgy látjuk, ezeket a folyamatokat településvezetőként már nem tudjuk megállítani, így a testület a le...
  
154 millióért röpködött Szijjártó januártól júliusig a világban
Január és július 1. között 50 alkalommal ült fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamilyen repülőre, vagyis a 3 milliónál is több átlagárat figyelembe véve, 154 ...
  
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Csak tavaly rekordösszegért, 1,8 milliárd euró értékben szállított Németország fegyvereket és harci-katonai felszereléseket hazánknak, s ezzel Magyarország a németek az egyik legnagyob...
  
Emmi: Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul
A szoptatásbarát társadalom létrejöttének elősegítésére szeptember elején Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kezdeményezésére....
  
Ujhelyi szerint Orbán Viktor hazudott
Csatlakozzon Magyarország az európai egészségügyi unióhoz, továbbá a kormány hozza nyilvánosságra a magyar egészségügyről készülő átfogó tanulmányt és vitassa azt meg szakmai sze...
  
Öngyilkos lett Bács-Kiskun megye volt főügyésze, aki a Simonka-ügyön és a Boldog-ügyön is dolgozott
Vasárnap hajnalban öngyilkos lett Nánási László, Bács-Kiskun megye volt főügyésze – írta a HírKlikk. A hírt a Pesti Srácoknak és a kecskeméti hiros.hu-nak is megerősítették. Nán...
  
Elképesztő videó: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött a BMW-s Székesfehérváron
Előre jeleznénk, hogy ezúttal egy olyan olvasói történetet, videót mutatunk be nektek, amit megnézve garantáltan felszökik a vérnyomásotok. Az esemény Székesfehérváron történt 30-á...
  
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Három ember szállt fel Hódmezővásárhelyen az egyik, Szegedre tartó vonatpótló buszra, akikről kiderült, hogy hatósági karanténban kellene lenniük A járművet azonnal körülvették a r...
  
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
A július 14-én elhunyt Bogdán Lászlóról, Cserdi polgármesteréről írt nekrológot a The Economist, brit hírmagazin. A Mese egy faluról című Bogdánról szóló megemlékezésben a The Ec...
  
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Három ember végleg elveszítette a látását azok közül, akiknek a szürkehályog-műtétjét a Budaörsi Egészségügyi Központban végezték el – tudta meg a Ripost Mint arról korábban be...
  
Gyilkos öngyilkosság Kelenföldön: Egy babakocsit toló anyukára zuhant rá János
Hátborzongató részleteket tudott meg a Blikk a pénteken, Kelenföldön történt felfoghatatlan tragédiáról. Mint ismeretes, a Hadak útján lévő egyik 14 emeletes társasház legfelső emel...
  
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Az erről szóló megállapodás a csütörtök éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg Már megszületett a két ország közti szerződés a kötött segélyhitelről, a nulla százalékos kamattal...
  
Migránsokat fogott a magyar rendőrség
A pogányi reptérnél állították meg a rendőrök a migránsokat szállító személygépkocsit A rendőrök július 31-én 17 óra 55 perckor egy lengyel honosságú személyautót, illetve anna...
  
Pénzügyminiszter: Európa élvonalában van a magyar gazdasági növekedés
Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be - tájékoztatta V...
  
Szívszorító részletek a babakocsis tragédiáról
A kelenföldi 15 emeletes panelházat most a csend és a gyász lengi körbe Mint korábban megírtuk, kiugrott egy férfi egy XI kerületi bérházból, s egy babakocsit toló anyára esett Mindkette...
  
Szlávik főorvos szerint sokkal több a napi fertőzött, mint amennyit közzétesznek
A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ell...
  
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
A lila-fehér klub elleni végrehajtást a bíróság 16,5 millió forint miatt rendelte el Információink szerint azonban a háttérben sokkal nagyobb összegekről van szó, melyek könnyen bedönt...
  
Meglepő bejelentést tett a győri Audi – 6 milliárd euróról van szó
A cégközlönyben megjelent adatok szerint 6 milliárd euróval csökkenti az Audi Hungária Zrt az alaptőkéjét A társaság az okot nem részletezi, de a lépés meglepőnek tűnik Igaz, tavassza...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Változás jön a boltokban szerdától
Szerdától a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot, a csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél pedig zászlóval kell jelölni a magyar terményeket – hívta fel a figyelmet Nagy István egy budaörsi áruházban tartott sajtótájékoztatón hétfőn

Az agrárminiszter emlékeztetett, hogy a nem előrecsomagolt, friss vagy hűtött sertéshús értékesítésekor már január 15-e óta fel kell tüntetni az állat származási helyét és, ha eltérő, a vágási helyét is

Július 15-től újabb termékköröknél teszik kötelezővé a származási információk jelölését: a húsok esetében a juh, a kecske és a baromfi termékeknél is szerepeltetni kell a származási helyet

A nem előrecsomagolt, Magyarországon termesztett zöldség és gyümölcs esetében pedig nem elég a származási országot szövegesen feltüntetni, de július 15-től az országzászlót is meg kell jeleníteni

A szabályozás a termelői piacokat nem érinti – tette hozzá

A miniszter kiemelte: a jelölések segítik a fogyasztót a tudatos vásárlásban, és amikor magyar áru mellett döntenek, akkor a minőséget, a megbízhatóságot, a biztonságot és az ellenőrzött terméket választják

Döntésükkel a magyar gazdaságot is erősítik, mert „a magyar gazdák sorsa a tudatos vásárlók kezében van”

Az Agrárminisztérium mindent megtesz, hogy segítse a fogyasztókat a tudatos vásárlásban, a kiváló minőségű magyar élelmiszerek egyértelmű megkülönböztetését a kínálatban – fogalmazott

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet rámutatott az önellátás készségének fontosságára

Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára köszönetét fejezte ki a tárca támogatásáért, és felidézte: a baromfiágazat 2019-ben mintegy 700 ezer tonna húst termelt

Beszámolt arról is, hogy felmérésük szerint a Covid-járvány következtében 24 500 tonna húst kellett lefagyasztani, a tárolókapacitások gyakorlatilag megteltek, június óta azonban – ha lassan is – a készletek elkezdtek fogyni

Emlékeztetett arra is, hogy az ágazat életben tartására, a károk enyhítésére többféle támogatás áll rendelkezésre a termelők és a feldolgozók számára, emellett hitel- és garanciakonstrukciókat is kialakított a kormány a mezőgazdasági vállalkozások számára

Molnár Györgyi reményét fejezte ki, hogy a folyamat nem áll meg, és kiterjeszthető lesz további termékekre, így például az étkezési tojásra

Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta: a szakma örömmel vette, hogy a friss zöldség-gyümölcsök esetében bevezetik az országzászlós megjelölést

Emlékeztetett: Magyarországon évente közel 2 millió tonna zöldséget állítanak elő és mintegy 8-9 ezer tonna gyümölcsöt

Ennek 50 százaléka friss piaci termékként értékesül

Beszélt arról is, hogy a járvány megmutatta, mennyire fontos, hogy szezonálisan, lehetőség szerint legtöbb zöldség-, gyümölcsfajból önellátó tudjon lenni az ország

A FruitVeb elnöke szintén kiemelte, hogy az új jelölés azonnal tudja orientálni a vevőt, mert a zászlónak figyelemfelhívó ereje van

Fodor Attila, a CBA magyar üzletlánc kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy a sertéshúsoknál január 15-ével bevezetett változások igazolták a várakozásokat, ezért fontos, hogy ez további termékkörökkel bővül

A fogyasztói tudatossággal kapcsolatban elmondta, hogy egyre több vásárló veszi figyelembe a termék ár-érték arányt, egy felmérés szerint pedig az áruházláncokban 80 százalék fölött van a magyar termékek részaránya

Az igazgató köszönetét fejezte ki a magyar termelőknek és a beszállítóknak, illetve méltatta a hazai összefogást a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetben

(MTI)
Forrás: blikk
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
A járvány ellenére is megrendezésre kerül az idei Kurultaj, amit 400 millióval támogatott a kormány
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Gyurcsány Ferenc gyászol
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Súlyos beteg XVI. Benedek
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Szigliget lemondott polgármestere: Bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek vagyunk
154 millióért röpködött Szijjártó januártól júliusig a világban
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Emmi: Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul
Ujhelyi szerint Orbán Viktor hazudott
Öngyilkos lett Bács-Kiskun megye volt főügyésze, aki a Simonka-ügyön és a Boldog-ügyön is dolgozott
Elképesztő videó: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött a BMW-s Székesfehérváron
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Gyilkos öngyilkosság Kelenföldön: Egy babakocsit toló anyukára zuhant rá János
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Migránsokat fogott a magyar rendőrség
Pénzügyminiszter: Európa élvonalában van a magyar gazdasági növekedés
Szívszorító részletek a babakocsis tragédiáról
Szlávik főorvos szerint sokkal több a napi fertőzött, mint amennyit közzétesznek
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
Meglepő bejelentést tett a győri Audi – 6 milliárd euróról van szó
Csak annyira futja a nyugdíjból idén, mint 2010-ben
A járvány ellenére is megrendezésre kerül az idei Kurultaj, amit 400 millióval támogatott a kormány
Orbán Viktor nem ért egyet Matolcsy Györggyel - színjáték vagy botrány?
Ukrajna a vörös zónába sorolta Magyarországot
Mindig megjelenik itt valaki, aki el akarja venni a Balaton-partot
Kalifornia lángol: ezreket kellett evakuálni
A magyarok közel kétharmada még mindig uniópárti
Magyar polgármester: Bizonyos vállalkozókkal szemben védtelenek vagyunk
Valami történik: Orbán 5 milliárddal bővíti a közmunka keretét
Reagált az Index-ügyre Gulyás: Miért ne történhetne meg?
Gyakorlatilag beismerte, hogy megvezették Orbán Viktort
Kiskorúakat futtattak - lecsapott rájuk a magyar rendőrség