UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Úgy néz ki, visszajöhet Magyarországra több iráni diák, akiket kiutasított a kormány 
Megszűnt a büntetőeljárás azoknak az iráni diákoknak a többsége ellen, akiket a karanténszabályok megsértésére hivatkozva utasítottak ki Magyarországról tavasszal, és a magyar hatóságok a kiutasításukról szóló döntéseket is elkezdték visszavonni – erősítette meg Belügyminisztérium (BM) a Direkt36 információit

Az ügyben összesen tizenkilenc diák érintett

Közülük az a négy iráni, akiket még amúgy sem sikerült kitoloncolni, most már maradhat Magyarországon

Esetükben „a büntetőeljárást ejtették, a kiutasítási határozatot visszavonták, az útleveleiket visszakapták” – erősítette meg Nehéz-Posony Kata, a TASZ jogvédő szervezet ügyvédje, aki egy testvérpár egyik tagját képviseli

A minisztérium a Direkt36-nak azt írta, hogy a többi 15 diák közül „a beutazási és tartózkodási tilalom törlésére vonatkozó kérelmet 12, már kitoloncolt személy terjesztett elő, a kérelmek elbírálása folyamatban van”

Március 4-én két iráni diáknál mutattak ki elsőként koronavírust Magyarországon

Miután feltérképezték a kapcsolataikat, tucatnyi orvostan-, gyógyszerész- és fogorvoshallgató társuk került a Szent László Kórházba megfigyelésre

Ott azonban pár nap múlva rendbontással gyanúsították meg őket, majd erre hivatkozva utasítottak ki a következő hetekben először kettő, majd tizenhárom, később pedig még négy egyetemistát

A koronavírusról szóló kormányzati tájékoztatókban visszatérően hangsúlyozták az iráni diákok egy részének állítólagos erőszakosságát, miközben kormánypárti politikusok, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is a muszlim migrációval hozta összefüggésbe a koronavírust

Több iráni diák védelmét civil szervezetek (a TASZ és a Helsinki Bizottság) vállalták el, szerintük a hatóságok mindössze pár rendbontó miatt gyanúsították meg a többi karanténba került iránit is

A kiutasítások hátteréről áprilisban írt a Direkt36, most pedig új részleteket tudtunk meg az iráni diákok ügyéről

Bíznak a visszatérésben és várnak a papírokra A BM a fordulatot a Direkt36-nak azzal magyarázta, hogy „jogszabályváltozás okán a járványügyi szabályszegés miatt folyamatban lévő büntetőeljárások szabálysértéssé minősültek át

Ezekben az esetekben fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása miatt indult szabálysértési eljárás

” A járványügyi vészhelyzet és különleges jogrend hivatalosan június 18-án szűnt meg, ezt követően állították le a büntetőeljárást az iráni egyetemisták ellen

A legjobb helyzetben az a négy iráni van, akiket még nem toloncoltak ki Magyarországról és továbbra is Budapesten vannak

„A kiutasítás jogi alapja részben a büntetőeljárás, részben a Budapest Rendőr-főkapitányság véleménye, ami közrendvédelmi veszélyt állapított meg

A büntetőeljárást megszüntették és a BRFK véleményét is visszavonták, ezért vonták vissza később a kiutasítást is” – magyarázta ügyfele helyzetét Nehéz-Posony

Ennek a négy diáknak a jövője ezzel még nem teljesen oldódott meg, mert bűncselekménnyel már nem, de szabálysértéssel még mindig gyanúsítják őket, és az újabb tartózkodási engedélyük elbírálása folyamatban van

Az a 11 társuk is bizakodhat, akiket bár hazatoloncoltak Iránba, de a büntetőeljárásuk szintén megszűnt

Egy, az egyetemisták ügyét részleteiben ismerő iráni forrás a Direkt36-nak azt mondta, hogy az iráni külügyminisztérium informálisan többször is azt állította, már megállapodtak a magyar féllel, de a végleges döntés és papírmunka a diákok visszatéréséhez még hátra van

A budapesti iráni nagykövetség nem válaszolt ezzel kapcsolatos kérdéseinkre

A BM ugyanakkor azt is közölte a Direkt36-tal, hogy a tizenkilenc diák között van még négy olyan, akik ellen egy másik, „csoportosan elkövetett garázdaság miatti büntetőeljárás továbbra is folyamatban van”

Az egyetemisták környezetéből úgy tudjuk, a rendőrség őket – két fiút és két lányt – gyanúsítja azzal, hogy a Szent László Kórházban az állítólagos rendbontásban „élen jártak”

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján például az hangzott el még márciusban, hogy ketten székeket dobáltak ki a kórteremből, amit a diákok tagadtak

A karanténszabályok megszegése miatti büntetőeljárást velük szemben is megszüntették, de a garázdaság miatt indított eljárás miatt ők nem biztos, hogy egyhamar visszatérhetnek Magyarországra

A kitoloncolás után az iráni külügy akcióba lépett, hogy megpróbálják elérni a kiutasítás visszavonását, és a diákok az iráni külügyminisztérium mellett az elnök hivatalát is megkeresték panaszukkal

A Direkt36 több hallgatótól is úgy értesült még hónapokkal ezelőtt – ők kérték, ne írjuk le a nevüket –, hogy a kiutasított egyetemisták szülei a teheráni magyar nagykövettel is találkoztak

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a Direkt36-nak azt írta, nem ők az illetékesek a kiutasított iráni diákok ügyében – szerintük egyéni, idegenrendészeti hatósági esetekről van szó – és ezért az iráni külüggyel ők nem is egyeztetnek

Továbbá megerősítették, hogy „Magyarország teheráni nagykövete – kérésükre – találkozott az érintett hallgatók szüleivel, és tájékoztatást adott részükre a hazai jogszabályokról és rendelkezésekről” – írták

Merkely Béla újra akcióba lép Az iráni hallgatók többsége az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményének számító Semmelweis Egyetem (SE) hallgatója volt

A diákok a botrány kirobbanása után több tanárukat megkeresték, hogy támogató levelet kérjenek tőlük, amelyben igazolják, hogy jó a magaviseletük

Többen azonban azt a választ kapták – állították hallgatók a Direkt36-nak –, hogy sajnos nem állhatnak ki mellettük, mert az ügyüket az egyetem vezetése vette kézbe

Az SE egyik rektorhelyettese által írt, a Direkt36 birtokába került levél arról tájékoztatja a diákokat, hogy Merkely Béla rektor napi szinten konzultál az Operatív Törzzsel, benne az illetékes minisztériumokkal, és hogy ezek a megbeszélések az iráni egyetemisták ügyére is kiterjednek

A Direkt36-nak több érintett diák is azt állította, hogy az egyetem több vezetője is azzal nyugtatta őket, hogy a rektor a „legfelső szinten” képviseli az ügyüket

Maga Merkely is írt egy angol nyelvű levelet az iráni hallgatóknak még március első felében, az ügy kirobbanásakor

A Direkt36 által megszerzett levelet a rektor azzal kezdi, hogy hallott a diákok „megengedhetetlen” viselkedéséről

Merkely azt javasolja a diákoknak, hogy írásban kérjenek bocsánatot, „hogy csökkenjen a feszültség, amit szükségtelenül keltettetek és hogy orvosoljátok a helyzetet”

Merkely szerint ebben a levélben bocsánatot kell kérniük a kórházi dolgozóktól és a hatóságoktól, és a Szent László Kórházban karanténba került összes SE-s iráni hallgatónak alá kell írnia

Merkely azt írta: „Ezt a dokumentumot azonnal meg kell írni, szignózni, iktatni, beszkennelni és elküldeni nekem, de mindenek felett meg kell mutatni a kórházi személyzetnek”

Az egyik egyetemista szerint a hallgatók többsége nem volt hajlandó erre a bocsánatkérésre, egyrészt mert álláspontjuk szerint nem követtek el semmit, másrészt az ügyvédeik is lebeszélték őket erről

Az irániak egy kisebb csoportja viszont hallgatott Merkelyre és megírta bocsánatkérő levelet, amiben ugyanakkor nem direkt módon, hanem hallgatótársaik esetleges helytelen cselekedetei miatt kérnek elnézést

Az SE a Direkt36 kérdésére a levélről azt írta: "Az egyetem vezetői minden hallgató iránt felelősséget éreznek, így természetesen figyelemmel kísérték az érintett iráni hallgatók helyzetét, és minden lehetőséget megragadtak, hogy szükség esetén képviseljék az érdekeiket

Ugyanakkor az említett hallgatók nem viselkedtek hallgatói fogadalmukhoz méltón, ezért kérte őket az egyetem vezetése arra, hogy kérjenek ezért elnézést a Dél-pesti Centrumkórház orvosaitól és szakdolgozóitól"

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kövér Lászlónál panaszolták be Farkas Flóriánt
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Porig égett egy busz Szegeden
Kigyulladt egy autóbusz Szegeden, a Fő fasoron, a Töltés utcánál A jármű hátsó részén, a motortérnél keletkezett tüzet a város tűzoltói két vízsugárral oltották el, tájékoztato...
  
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Két-három kilométeres a dugó A M7-es autópálya 19-es kilométerének közelében két gépkocsi ütközött össze, amelyek a külső sáv egy részét elfoglalják, közölte az Útinform pént...
  
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Potocskáné Kőrösi Anita Siófokon tiltakozik egy apartmanház építése ellen, mindezt élőben közvetíti Potocskáné Kőrösi Anita, Facebook-videójában jelentette be, hogy éhségsztrájkk...
  
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Elmondta, mi is történt pontosan Bronz Gábor jelen volt, amikor gyermekeit sétára vivő feleségére, Erzsébetre rázuhan egy öngyilkosságot elkövető férfi a XI kerületi otthonuk épület...
  
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Az előzetes becslés és a megvalósíthatósági tanulmány között két év telt el, ráadásul csak Mészáros Lőrinc pályázott Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője próbálta ...
  
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Budapest — Bár úgy érzi, alakulhatott volna másképp is bokszszövetségi (MÖSZ) szerepvállalása, a korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt (46) a csütörtöki elnökségi ülésen lemondott...
  
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
Szlávik János szerint a koronavírus elleni intézkedésekben az iskolakezdésig nem várhatók újabb szigorítások, csak abban az esetben, ha jelentős gócok alakulnak ki A Dél-Pesti Centrumkó...
  
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Túlfutott a leszállópályán és kettészakadt egy utasszállító Indiában, 200 utassal a fedélzetén Az eddig ismert információk szerint az indiai Calicut Nemzetközi Repülőtéren túlfutot...
  
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
Nem megy a kérdések megválaszolása sem Rétvári Bencének, sem Schanda Tamás államtitkárnak Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője először Varga Mihály pénzügyminiszte...
  
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
A kormányzati csatorna a legtöbb szolgáltatónál elérhető lesz, de az interneten is lehet nézni Szeptemberben indul a Pesti Srácok és Vaszily Miklós közös tévéje, a Pesti TV, a részlete...
  
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt csütörtöki közleményében „Az EK...
  
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
886 halálesetet és 62538 új fertőzöttet regisztráltak 24 óra alatt Indiában, ahol így a járvány kezdete óta már kétmillió fölé nőtt az azonosított fertőzöttek száma A hivatalos i...
  
Orbán: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni...
"Továbbra is szeretném kérni az ország polgáraitól, hogy segítség a védekezést, (...) de nem lehet az élet minden rezdülését körülárkolni, mindenki mellé rendőrt állítani," mondta...
  
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Az UNICEF becslései szerint mintegy 80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt, nekik és családjuknak azonnali segítségre van szükségük – olvasható a szervezet közlem...
  
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem ...
  
Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vettek egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost” Debrecenben. A hatóság közleménye szerint a vállalkozó egy év a...
  
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
A kormány a gazdaságvédelmi programokra szánt pénzből csoportosította át a pénzt a Matthias Corvinus Collegiumot (MCC) működtető Tihanyi Alapítvány működési kiadásaira Az MCC alapít...
  
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Egy faipari épület gyulladt ki Kigyulladt egy épület egy faipari telephelyen péntek reggel Hajdúböszörményben, a Kórház téren, a lángokkal jelenleg is nagy erőkkel küzdenek a tűzoltók...
  
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
A Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központban 96 450 forintba kerül elvégezni azt a PCR-tesztet, amelynek a költségét a Nemzeti Népegészségügyi Központ 30 ezer forintra lő...
  
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Feladatuk a szuperfertőzők felbukkanása utáni kontaktkutatás és elkülönítés lesz Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, pár órával később be is mutatták a J...
  
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vettek egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost” Debrecenben A hatóság közleménye szerint a vállalkozó egy év ala...
  
Kövér Lászlónál panaszolták be Farkas Flóriánt
Farkas Flórián országgyűlési képviselő, illetve Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló magatartása méltatlan a képviselői erkölcsiséghez – írta Kövér László házelnöknek cím...
  
Pécsi Ildikó a férje sírja mellett kibékült az unokájával
Pécsi Ildikó és unokája könnyezve ölelték át egymást Szűcs Lajos sírja mellett. Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő összetört a gyásztól, kórházban is kezelt...
  
Rétvári Bence: A kormánynak fontos a tanárok anyagi megbecsülése
Július 1-től 10 százalékkal emelkedett a pedagógusok bére, az iskolaigazgatók és helyetteseik pedig vezetői pótlékemelésben részesültek. A megemelt bérek augusztus első napjaiban megé...
  
16 alagutat találtak ebben az évben a szerb-magyar határszakaszon
A rendőrségi felvételeken látható, ahogyan augusztus ötödikén éjjel körülbelül száz menekült gyűlt össze Röszkénél a szerb oldalon, a határ közelében. A rendőrség szerint miut...
  
Orbán: Minden migráns biológiai fenyegetés, ami a libernyákoknak túlzó, nekünk magyaroknak nem
A koronavírus elleni harcban az ország intelligenciaszintje, és az emberek felelőssége dönti el a védekezés sikerességét. Egyebek mellett erről beszélt reggeli rádióinterjújában a mini...
  
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 32 éves férfival szemben, aki az útjában álló kiskorú sértettet többször orron ütötte A vádl...
  
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Budapest — Úgy tűnik, a fesztiválszezon elúszott erre az évre, ezért raktárkoncertekkel segíti a kormány a zenészeket, akik a koronavírus-járvány miatt jó ideje nem jutottak bevételhe...
  
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit

Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
De lehet, hogy 2021-ben is élnek majd a fizetési moratóriumok Augusztus végéig jelentkezhetnek a cégek az állami bértámogatási programra A támogatás iránt nagy volt az igény, a koronaví...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Úgy néz ki, visszajöhet Magyarországra több iráni diák, akiket kiutasított a kormány
Megszűnt a büntetőeljárás azoknak az iráni diákoknak a többsége ellen, akiket a karanténszabályok megsértésére hivatkozva utasítottak ki Magyarországról tavasszal, és a magyar hatóságok a kiutasításukról szóló döntéseket is elkezdték visszavonni – erősítette meg Belügyminisztérium (BM) a Direkt36 információit

Az ügyben összesen tizenkilenc diák érintett

Közülük az a négy iráni, akiket még amúgy sem sikerült kitoloncolni, most már maradhat Magyarországon

Esetükben „a büntetőeljárást ejtették, a kiutasítási határozatot visszavonták, az útleveleiket visszakapták” – erősítette meg Nehéz-Posony Kata, a TASZ jogvédő szervezet ügyvédje, aki egy testvérpár egyik tagját képviseli

A minisztérium a Direkt36-nak azt írta, hogy a többi 15 diák közül „a beutazási és tartózkodási tilalom törlésére vonatkozó kérelmet 12, már kitoloncolt személy terjesztett elő, a kérelmek elbírálása folyamatban van”

Március 4-én két iráni diáknál mutattak ki elsőként koronavírust Magyarországon

Miután feltérképezték a kapcsolataikat, tucatnyi orvostan-, gyógyszerész- és fogorvoshallgató társuk került a Szent László Kórházba megfigyelésre

Ott azonban pár nap múlva rendbontással gyanúsították meg őket, majd erre hivatkozva utasítottak ki a következő hetekben először kettő, majd tizenhárom, később pedig még négy egyetemistát

A koronavírusról szóló kormányzati tájékoztatókban visszatérően hangsúlyozták az iráni diákok egy részének állítólagos erőszakosságát, miközben kormánypárti politikusok, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is a muszlim migrációval hozta összefüggésbe a koronavírust

Több iráni diák védelmét civil szervezetek (a TASZ és a Helsinki Bizottság) vállalták el, szerintük a hatóságok mindössze pár rendbontó miatt gyanúsították meg a többi karanténba került iránit is

A kiutasítások hátteréről áprilisban írt a Direkt36, most pedig új részleteket tudtunk meg az iráni diákok ügyéről

Bíznak a visszatérésben és várnak a papírokra A BM a fordulatot a Direkt36-nak azzal magyarázta, hogy „jogszabályváltozás okán a járványügyi szabályszegés miatt folyamatban lévő büntetőeljárások szabálysértéssé minősültek át

Ezekben az esetekben fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása miatt indult szabálysértési eljárás

” A járványügyi vészhelyzet és különleges jogrend hivatalosan június 18-án szűnt meg, ezt követően állították le a büntetőeljárást az iráni egyetemisták ellen

A legjobb helyzetben az a négy iráni van, akiket még nem toloncoltak ki Magyarországról és továbbra is Budapesten vannak

„A kiutasítás jogi alapja részben a büntetőeljárás, részben a Budapest Rendőr-főkapitányság véleménye, ami közrendvédelmi veszélyt állapított meg

A büntetőeljárást megszüntették és a BRFK véleményét is visszavonták, ezért vonták vissza később a kiutasítást is” – magyarázta ügyfele helyzetét Nehéz-Posony

Ennek a négy diáknak a jövője ezzel még nem teljesen oldódott meg, mert bűncselekménnyel már nem, de szabálysértéssel még mindig gyanúsítják őket, és az újabb tartózkodási engedélyük elbírálása folyamatban van

Az a 11 társuk is bizakodhat, akiket bár hazatoloncoltak Iránba, de a büntetőeljárásuk szintén megszűnt

Egy, az egyetemisták ügyét részleteiben ismerő iráni forrás a Direkt36-nak azt mondta, hogy az iráni külügyminisztérium informálisan többször is azt állította, már megállapodtak a magyar féllel, de a végleges döntés és papírmunka a diákok visszatéréséhez még hátra van

A budapesti iráni nagykövetség nem válaszolt ezzel kapcsolatos kérdéseinkre

A BM ugyanakkor azt is közölte a Direkt36-tal, hogy a tizenkilenc diák között van még négy olyan, akik ellen egy másik, „csoportosan elkövetett garázdaság miatti büntetőeljárás továbbra is folyamatban van”

Az egyetemisták környezetéből úgy tudjuk, a rendőrség őket – két fiút és két lányt – gyanúsítja azzal, hogy a Szent László Kórházban az állítólagos rendbontásban „élen jártak”

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján például az hangzott el még márciusban, hogy ketten székeket dobáltak ki a kórteremből, amit a diákok tagadtak

A karanténszabályok megszegése miatti büntetőeljárást velük szemben is megszüntették, de a garázdaság miatt indított eljárás miatt ők nem biztos, hogy egyhamar visszatérhetnek Magyarországra

A kitoloncolás után az iráni külügy akcióba lépett, hogy megpróbálják elérni a kiutasítás visszavonását, és a diákok az iráni külügyminisztérium mellett az elnök hivatalát is megkeresték panaszukkal

A Direkt36 több hallgatótól is úgy értesült még hónapokkal ezelőtt – ők kérték, ne írjuk le a nevüket –, hogy a kiutasított egyetemisták szülei a teheráni magyar nagykövettel is találkoztak

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a Direkt36-nak azt írta, nem ők az illetékesek a kiutasított iráni diákok ügyében – szerintük egyéni, idegenrendészeti hatósági esetekről van szó – és ezért az iráni külüggyel ők nem is egyeztetnek

Továbbá megerősítették, hogy „Magyarország teheráni nagykövete – kérésükre – találkozott az érintett hallgatók szüleivel, és tájékoztatást adott részükre a hazai jogszabályokról és rendelkezésekről” – írták

Merkely Béla újra akcióba lép Az iráni hallgatók többsége az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményének számító Semmelweis Egyetem (SE) hallgatója volt

A diákok a botrány kirobbanása után több tanárukat megkeresték, hogy támogató levelet kérjenek tőlük, amelyben igazolják, hogy jó a magaviseletük

Többen azonban azt a választ kapták – állították hallgatók a Direkt36-nak –, hogy sajnos nem állhatnak ki mellettük, mert az ügyüket az egyetem vezetése vette kézbe

Az SE egyik rektorhelyettese által írt, a Direkt36 birtokába került levél arról tájékoztatja a diákokat, hogy Merkely Béla rektor napi szinten konzultál az Operatív Törzzsel, benne az illetékes minisztériumokkal, és hogy ezek a megbeszélések az iráni egyetemisták ügyére is kiterjednek

A Direkt36-nak több érintett diák is azt állította, hogy az egyetem több vezetője is azzal nyugtatta őket, hogy a rektor a „legfelső szinten” képviseli az ügyüket

Maga Merkely is írt egy angol nyelvű levelet az iráni hallgatóknak még március első felében, az ügy kirobbanásakor

A Direkt36 által megszerzett levelet a rektor azzal kezdi, hogy hallott a diákok „megengedhetetlen” viselkedéséről

Merkely azt javasolja a diákoknak, hogy írásban kérjenek bocsánatot, „hogy csökkenjen a feszültség, amit szükségtelenül keltettetek és hogy orvosoljátok a helyzetet”

Merkely szerint ebben a levélben bocsánatot kell kérniük a kórházi dolgozóktól és a hatóságoktól, és a Szent László Kórházban karanténba került összes SE-s iráni hallgatónak alá kell írnia

Merkely azt írta: „Ezt a dokumentumot azonnal meg kell írni, szignózni, iktatni, beszkennelni és elküldeni nekem, de mindenek felett meg kell mutatni a kórházi személyzetnek”

Az egyik egyetemista szerint a hallgatók többsége nem volt hajlandó erre a bocsánatkérésre, egyrészt mert álláspontjuk szerint nem követtek el semmit, másrészt az ügyvédeik is lebeszélték őket erről

Az irániak egy kisebb csoportja viszont hallgatott Merkelyre és megírta bocsánatkérő levelet, amiben ugyanakkor nem direkt módon, hanem hallgatótársaik esetleges helytelen cselekedetei miatt kérnek elnézést

Az SE a Direkt36 kérdésére a levélről azt írta: "Az egyetem vezetői minden hallgató iránt felelősséget éreznek, így természetesen figyelemmel kísérték az érintett iráni hallgatók helyzetét, és minden lehetőséget megragadtak, hogy szükség esetén képviseljék az érdekeiket

Ugyanakkor az említett hallgatók nem viselkedtek hallgatói fogadalmukhoz méltón, ezért kérte őket az egyetem vezetése arra, hogy kérjenek ezért elnézést a Dél-pesti Centrumkórház orvosaitól és szakdolgozóitól"

Forrás: 444
Kövér Lászlónál panaszolták be Farkas Flóriánt
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Porig égett egy busz Szegeden
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Orbán: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni...
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
Kövér Lászlónál panaszolták be Farkas Flóriánt
Pécsi Ildikó a férje sírja mellett kibékült az unokájával
Rétvári Bence: A kormánynak fontos a tanárok anyagi megbecsülése
16 alagutat találtak ebben az évben a szerb-magyar határszakaszon
Orbán: Minden migráns biológiai fenyegetés, ami a libernyákoknak túlzó, nekünk magyaroknak nem
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit
Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
A kormány elkezdett felkészülni a digitális oktatásra
Előkerülnek a milliárdok raktárkoncertre és cigányzenére
Több mint 50 milliós osztalék: ennyit vett ki a cégéből Kocsis Máté és családja
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Kiverte a biztosítékot mert rákérdeztek, kényszermunkában gyártottak e maszkokat
Rekordosztalékot vett ki cégéből Kocsis Máté és családja
Újabb botrány van Farkas Flórián körül
Schobert Norbi megint elmondta a véleményét - szigorításokat javasol
Emberölés miatt nyomoznak a meghalt rab ügyében
15 ezerrel kevesebb kórházi ágyon ápolnak betegeket, mint a járvány előtt
Siófok: egy beteg és egy ápoló is elkapta a vírust
Orbán: vannak ezek az emberjogi harcosok, akiket én csak libernyákoknak nevezek