UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány 
Megint a bankokon csattanhat az ostor

Figyelemre méltó üzenete volt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelynek a hitelmoratórium alakulását illetően

Lapunk munkatársa kérdezte a minisztert a témában, miután egy korábbi nyilatkozatában elhangzott, hogy a Bankszövetséggel folytat tárgyalásokat a fizetési haladékokkal kapcsolatban

Az ugyanakkor nem volt világos az akkori sajtószemlékben, hogy ez konkrétan mely pénzügyi termékekre vonatkozik, és beleérti-e a lakossági hiteleket is

Közismert, hogy a koronavírus-járvány kitörése után, a negatív gazdasági hatások ellensúlyozására a kormány egyebek mellett arról is döntött, hogy a lakossági és vállalati hiteleknél lehetőséget ad a törlesztés felfüggesztésére, egészen év végéig, a március 18-ig folyósított hitelek esetében

De már az intézkedés hatályba lépésekor jelezték, hogy amennyiben szükséges, a kormány kész meghosszabbítani a moratórium idejét 2021-ben

A lehetőséggel a lakossági hiteladósok 40 százaléka élt a májusi összesítések szerint, a többiek ezek szerint úgy ítélték meg, hogy jövedelmükben nem állt be akkora változás, ami a moratóriumba lépést indokolná, ők tehát rendben tovább törlesztették hiteleiket

Beszámítva a moratóriummal élő vállalati ügyfeleket is, összességében idén 2000 milliárd forint marad a cégeknél és a lakosságnál

Mint jeleztük, most újra napirendre került a moratórium kérdése

Az első híradások alapján arra lehetett számítani, hogy a kormány a törlesztés felfüggesztésének meghosszabbítására készül

Ez önmagában is érdekes üzenet lenne, ugyanis azt jelezné, hogy a kormány – bár lendületes, 4,8 százalékos GDP-növekedéssel számol 2021-re – nem látja a garanciáit annak, hogy a jövedelmek alakulása fölöslegessé teszi a moratórium fenntartását

Vagyis a fizetésekből továbbra sem futja majd sok embernek a törlesztésre

Mindezek után a Kormányinfón a Bankszövetséggel folyó tárgyalásokra vonatkozó érdeklődésünkre az alábbiakat közölte a miniszter (szöveghűen idézzük az ott elhangzottakat): „A Bankszövetséggel folynak tárgyalások arra vonatkozóan, hogy a moratórium szabályai miként alakuljanak 2021 január elsejét követően

Mindenkinek az az érdeke, hogy a magyar gazdaság működését, jövő évben várt jelentős növekedését szolgáló intézkedések szülessenek, ugyanakkor az meg senkinek nem érdeke, hogy az adósságok nőjenek, vagy sokkal hosszabb legyen a fizetési időszak

Ezen szempontokra tekintettel vizsgáljuk azt, hogy milyen megállapodást tudunk kötni a Bankszövetséggel, vagy ha ez nem sikerül, akkor milyen szabályozást tud a kormány elfogadni, de konstruktívan állt hozzá a Bankszövetség ezekhez a tárgyalásokhoz

Az eredményről majd be fogunk számolni, nincs még megállapodás

” A fentiek szerint tehát a kormány problémásnak láthatja az általa bevezetett moratórium feltételeit, azt, hogy a törlesztőrészletek változatlansága érdekében a futamidőt kellett kinyújtani

Az adósságok emelkedésére vonatkozó megjegyzés ugyanakkor első olvasatra értelmezhetetlen, hiszen az előbb leírtak miatt a törlesztés havi összege nem emelkedik, azt nem engedik a jogszabályok

Viszont ha a kormány most azt próbálja megakadályozni, hogy a futamidők ne hosszabbodjanak meg vállalhatatlan mértékben (akár amiatt, hogy jövőre is lehet élni a moratóriummal), akkor a felfüggesztés ideje alatt „bent ragadt” törlesztéseket rövidebb időtávon kell beszámítaniuk a bankoknak, vagyis muszáj lenne emelniük a törlesztőrészleteken

Kérdés, milyen megoldást tudnak elfogadni a bankok, amellyel nem lesz „sokkal hosszabb” a fizetési időszak, ugyanakkor az adósságok sem emelkednek

A miniszter szerint konstruktívan állnak hozzá a pénzintézetek a tárgyalásokhoz, de azért beszédes Gulyás Gergely tájékoztatásának az a része, hogy ha nem sikerül megállapodniuk, akkor a kormány kész maga elfogadni az új szabályozást

Ennek az üzenete az a bankok felé, hogy veletek vagy nélkületek, de változtatunk a feltételeken

Az ügyben megkérdeztük az egyik leginkább érintett bankot, az OTP-t

Bencsik László vezérigazgató-helyettes válasza szerint a bank alapvetően minden olyan intézkedést támogat, ami a magyar gazdasági stabilitást és a növekedést szolgálja

Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy ezek az intézkedések ne rontsák a banki jövedelmezőséget

Lapunk véleménye szerint a kormány és a bankok között vélhetőleg ez az álláspontok közötti különbségek legnehezebben feloldható pont, hiszen, ha a futamidőt nem tolják ki és a költségek sem növekednek, az azt jelenti, hogy az ebből adódó veszteséget a bankoknak kell benyelni

Akár adó formájában, akár a nyereségük rovására

Ez viszont visszaüthet a bankok aktivitásában, ami végső soron a növekedési tervek elérését nehezítené meg

Ugyanakkor Bencsik László szerint korai még a felvetés, hiszen fél év van a moratórium lejártáig

Ez pedig a jelenlegi helyzetben hosszú idő ahhoz, hogy megfontoltan lehetne döntést hozni

Az OTP előrejelzése szerint egyébként a 2021-es év erőteljes gazdasági növekedést hozhat majd, mindez pedig azt eredményezheti, hogy nem lesz szükség a moratórium meghosszabbítására

Érdekesség, hogy a kormány korábbi előrejelzése is arról szólt, hogy az idei, 3 százalékos visszaesést meghaladó, 4,8 százalékos gazdasági növekedés várható a jövő évben

(Sőt, ahogy arról a Pénzügyminisztérium kontra MNB csatározások kapcsán mi is többször beszámoltunk a jegybank az idei évre sem vár GDP romlást

) Így Gulyás Gergely által felvetett moratórium kitolása akár azt is sejtetheti, hogy a színfalak mögött a kabinet a gazdasági helyzet romlására készülhet

Ez persze abból a szempontból nem lenne előzmény nélküli, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter néhány hete a hivatalos kormányzati előrejelzéshez képest már öt százalékos csökkenésről beszélt

Forrás: mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Novák: Soha nem látott méretű otthonteremtési program jön
Tragédia: Halálos baleset törént a 74-es főúton
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Állami szervek adtak ki közös nyilatkozatot arról, hogy milyen jól felléptek a korrupció ellen az elmúlt években A Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria, a Legfőbb Ügy...
  
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Baleset történt Budapest V kerületében, a Nádor utca és Garibaldi utca találkozásánál egy taxi és egy kerékpár ütközött össze – adta hírül a Balesetinfo Facebook-csoport A kerékp...
  
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bo...
  
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
Tavaly áprilisban vette meg a klubot az ország leggazdagabb emberének cége Csányi Sándor fiától Felfutott az alcsútdobozi golfklub, mióta megérkezett a Mészáros család: a Mészáros Lőr...
  
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
A Vasas és a Debrecen kiemelkedően sokat tud fizetni, de nagy pénzeket lehet keresni a középcsapatoknál is Nem Dzsudzsák lesz az NB II legjobban fizetett focistája A Blikknek is feltűnt, hogy...
  
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Nem csitulnak a hónapok óta tartó zavargások az Egyesült Államokban, sőt, újabb lökést kaptak az eredetileg a rendszerszintű rasszizmus ellen irányuló zavargások A gyakorlatilag a rasszi...
  
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Igen nagy összeget, 2,5 milliárd forintot kapott Tihany a Magyar Turisztikai Ügynökségtől különböző turisztikai tervei megvalósítására, írja a 24hu A támogatás ténye az önkormányza...
  
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Hadházy Ákos független parlamenti képviselőnek tűnt fel néhány hete, hogy Szijjártó Péter a nyáron rendőrségi helikopterrel utazott egy tolnai programjára, ahol pályázati támogatást...
  
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Pataky Attila ugyan már hazamehetett a kórházból, ám hosszadalmas gyógyulási folyamat elé néz: a koronavírussal megküzdő énekes szerint lelki sérüléseiből lassabban fog felépülni, m...
  
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Debrecen–Budapest — „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – tartja a Puskás Ferencnek (†79) tulajdonított mondás, amelynek igazságában az NB II-es Debrecennél és Vasasnál is...
  
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Nem sokkal Aljakszandr Lukasenka titkos beiktatásának híre után öt európai ország Németország, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország kormány is jelezte, nem hajlandók elismer...
  
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
A hiteltörlesztési moratóriumra jogosult háztartási hitelek 26 százalékára és a vállalati hitelek kevesebb, mint 7 százalékára vonatkozik a kormány döntése, hogy a moratóriumot bizony...
  
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
A miniszterelnök az elmúlt napokban többször is kijelentette: Magyarország felkészülten, „teljes fegyverzetben” várja a koronavírusjárvány második hullámát Felkészültségünk bizon...
  
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab tesztet vásárolt a magyar kormány
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab koronavírus kimutatására alkalmas tesztet vásárolt a magyar kormány Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigényléssel fordult ...
  
Blikk: Milliókat is lehet keresni a másodosztályban
A Blikk információi szerint a magyar másodosztály két leggazdagabb csapatánál, a Vasasnál és a DVSC-nél átlagosan egymillió forintot keresnek a labdarúgók A Debrecennél 10 ezer euró, ...
  
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
2017 óta 380 internáló láger épült Kína nyugati, muszlim ujgurok lakta tartományában, Hszincsiangban, ahol a kínai propaganda megfogalmazása szerint "átnevelik" az ujgurokat Kína igyekszi...
  
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Vele együtt az egyik alpolgármester és egy képviselő is távozott Szeptember 30-i hatállyal távozik hivatalából a Fejér megyei Perkáta polgármestere, Somogyi Balázs Vele együtt lemondott...
  
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Az önkormányzatok forrásait a járványra hivatkozva csökkentik, a többletkiadások jelentős része mégsem a válságkezeléshez kapcsolódik A kormány a parlament által elfogadott költségv...
  
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Az új eljárásrend értelmében hétfőtől a háziorvos is karanténba küldheti a koronavírus-fertőzés gyanús pácienseket Cserni István, a Háziorvosok Online Szervezet (HaOSz) alelnöke elm...
  
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Bármilyen furcsán is hangzik, csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak A bankban biztonsági okokból mindenkit lefényképeznek, ak...
  
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Teljesen új átverésre hívta fel a figyelmet a napokban a fogyasztóvédelmi hatóság Az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítőket telefonon kínálják a cégek, és csa...
  
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén – Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta el...
  
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Balatonakarattya — Továbbra is zúgolódnak a helyiek Ördög Nóra (38) és Nánási Pál (46) balatoni kisboltja miatt A műsorvezető és fotóművész párjának üzlete rövid idő alatt nagyo...
  
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Egy augusztus végi rendezvényen dicsérte „Európa legjobbjaként” a magyar vadászati törvényt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, de a KDNP politikusa már akkor figyelmeztetett, hogy B...
  
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Már az őszi ülésszak hétfői nyitónapján egymásnak feszült Jobbik pártelnöke a kormányfővel, de az élcelődő kérdésre Orbán meglepő válasszal reagált Jakab Péter arról beszélt,...
  
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!

Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Anarchista városnak titulált három amerikai nagyvárost Donald Trump kormánya, amelyektől megvonna minden szövetségi támogatást - írja a BBC New York, Portland és Seattle azért nem érdeme...
  
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztés...
  
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Hétfő este az ATV-n rákérdeztek a Külügyminisztérium államtitkáránál arra a levélre, ami szerint a külügy magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatokat, mert a szakmai p...
  
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Sajtótájékoztatót tartott a Debreceni VSC csapata, ahol ugyan nem Dzsudzsák Balázs várva várt szerződtetését jelentették be, de mint kiderült, jó eséllyel hamarosan erre is sor kerülhe...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Megint a bankokon csattanhat az ostor

Figyelemre méltó üzenete volt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelynek a hitelmoratórium alakulását illetően

Lapunk munkatársa kérdezte a minisztert a témában, miután egy korábbi nyilatkozatában elhangzott, hogy a Bankszövetséggel folytat tárgyalásokat a fizetési haladékokkal kapcsolatban

Az ugyanakkor nem volt világos az akkori sajtószemlékben, hogy ez konkrétan mely pénzügyi termékekre vonatkozik, és beleérti-e a lakossági hiteleket is

Közismert, hogy a koronavírus-járvány kitörése után, a negatív gazdasági hatások ellensúlyozására a kormány egyebek mellett arról is döntött, hogy a lakossági és vállalati hiteleknél lehetőséget ad a törlesztés felfüggesztésére, egészen év végéig, a március 18-ig folyósított hitelek esetében

De már az intézkedés hatályba lépésekor jelezték, hogy amennyiben szükséges, a kormány kész meghosszabbítani a moratórium idejét 2021-ben

A lehetőséggel a lakossági hiteladósok 40 százaléka élt a májusi összesítések szerint, a többiek ezek szerint úgy ítélték meg, hogy jövedelmükben nem állt be akkora változás, ami a moratóriumba lépést indokolná, ők tehát rendben tovább törlesztették hiteleiket

Beszámítva a moratóriummal élő vállalati ügyfeleket is, összességében idén 2000 milliárd forint marad a cégeknél és a lakosságnál

Mint jeleztük, most újra napirendre került a moratórium kérdése

Az első híradások alapján arra lehetett számítani, hogy a kormány a törlesztés felfüggesztésének meghosszabbítására készül

Ez önmagában is érdekes üzenet lenne, ugyanis azt jelezné, hogy a kormány – bár lendületes, 4,8 százalékos GDP-növekedéssel számol 2021-re – nem látja a garanciáit annak, hogy a jövedelmek alakulása fölöslegessé teszi a moratórium fenntartását

Vagyis a fizetésekből továbbra sem futja majd sok embernek a törlesztésre

Mindezek után a Kormányinfón a Bankszövetséggel folyó tárgyalásokra vonatkozó érdeklődésünkre az alábbiakat közölte a miniszter (szöveghűen idézzük az ott elhangzottakat): „A Bankszövetséggel folynak tárgyalások arra vonatkozóan, hogy a moratórium szabályai miként alakuljanak 2021 január elsejét követően

Mindenkinek az az érdeke, hogy a magyar gazdaság működését, jövő évben várt jelentős növekedését szolgáló intézkedések szülessenek, ugyanakkor az meg senkinek nem érdeke, hogy az adósságok nőjenek, vagy sokkal hosszabb legyen a fizetési időszak

Ezen szempontokra tekintettel vizsgáljuk azt, hogy milyen megállapodást tudunk kötni a Bankszövetséggel, vagy ha ez nem sikerül, akkor milyen szabályozást tud a kormány elfogadni, de konstruktívan állt hozzá a Bankszövetség ezekhez a tárgyalásokhoz

Az eredményről majd be fogunk számolni, nincs még megállapodás

” A fentiek szerint tehát a kormány problémásnak láthatja az általa bevezetett moratórium feltételeit, azt, hogy a törlesztőrészletek változatlansága érdekében a futamidőt kellett kinyújtani

Az adósságok emelkedésére vonatkozó megjegyzés ugyanakkor első olvasatra értelmezhetetlen, hiszen az előbb leírtak miatt a törlesztés havi összege nem emelkedik, azt nem engedik a jogszabályok

Viszont ha a kormány most azt próbálja megakadályozni, hogy a futamidők ne hosszabbodjanak meg vállalhatatlan mértékben (akár amiatt, hogy jövőre is lehet élni a moratóriummal), akkor a felfüggesztés ideje alatt „bent ragadt” törlesztéseket rövidebb időtávon kell beszámítaniuk a bankoknak, vagyis muszáj lenne emelniük a törlesztőrészleteken

Kérdés, milyen megoldást tudnak elfogadni a bankok, amellyel nem lesz „sokkal hosszabb” a fizetési időszak, ugyanakkor az adósságok sem emelkednek

A miniszter szerint konstruktívan állnak hozzá a pénzintézetek a tárgyalásokhoz, de azért beszédes Gulyás Gergely tájékoztatásának az a része, hogy ha nem sikerül megállapodniuk, akkor a kormány kész maga elfogadni az új szabályozást

Ennek az üzenete az a bankok felé, hogy veletek vagy nélkületek, de változtatunk a feltételeken

Az ügyben megkérdeztük az egyik leginkább érintett bankot, az OTP-t

Bencsik László vezérigazgató-helyettes válasza szerint a bank alapvetően minden olyan intézkedést támogat, ami a magyar gazdasági stabilitást és a növekedést szolgálja

Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy ezek az intézkedések ne rontsák a banki jövedelmezőséget

Lapunk véleménye szerint a kormány és a bankok között vélhetőleg ez az álláspontok közötti különbségek legnehezebben feloldható pont, hiszen, ha a futamidőt nem tolják ki és a költségek sem növekednek, az azt jelenti, hogy az ebből adódó veszteséget a bankoknak kell benyelni

Akár adó formájában, akár a nyereségük rovására

Ez viszont visszaüthet a bankok aktivitásában, ami végső soron a növekedési tervek elérését nehezítené meg

Ugyanakkor Bencsik László szerint korai még a felvetés, hiszen fél év van a moratórium lejártáig

Ez pedig a jelenlegi helyzetben hosszú idő ahhoz, hogy megfontoltan lehetne döntést hozni

Az OTP előrejelzése szerint egyébként a 2021-es év erőteljes gazdasági növekedést hozhat majd, mindez pedig azt eredményezheti, hogy nem lesz szükség a moratórium meghosszabbítására

Érdekesség, hogy a kormány korábbi előrejelzése is arról szólt, hogy az idei, 3 százalékos visszaesést meghaladó, 4,8 százalékos gazdasági növekedés várható a jövő évben

(Sőt, ahogy arról a Pénzügyminisztérium kontra MNB csatározások kapcsán mi is többször beszámoltunk a jegybank az idei évre sem vár GDP romlást

) Így Gulyás Gergely által felvetett moratórium kitolása akár azt is sejtetheti, hogy a színfalak mögött a kabinet a gazdasági helyzet romlására készülhet

Ez persze abból a szempontból nem lenne előzmény nélküli, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter néhány hete a hivatalos kormányzati előrejelzéshez képest már öt százalékos csökkenésről beszélt

Forrás: mfor
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Novák: Soha nem látott méretű otthonteremtési program jön
Tragédia: Halálos baleset törént a 74-es főúton
Orbán turné: beugrott a Szent László Kórházba, hogy ellenőrizze minden rendben van-e
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab tesztet vásárolt a magyar kormány
Blikk: Milliókat is lehet keresni a másodosztályban
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Tesco: Óriási változás jön
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Döntenünk kell Kína és az USA között
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Visszakerült Izsák élére a régi polgármester, aki ellen bírósági eljárás folyik
Új maszkszabályok léptek mától életbe