UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment 
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bodri borászat éttermében ebédelt meghívott vendégekkel és fideszes politikusokkal

A politikus fotókat is csatolt bejegyzéséhez, amelyben arra is kitér, hogy két héttel ezelőtt erről ő maga küldte el kérdéseit a Külügyminisztériumhoz, de eddig még nem kapott választ

Egy szemtanú szerint Szíjjártó mégsem Őcsényben szállt le a helikopterrel, amikor Tolnára ment egy propagandaeseményre – hanem a szekszárdi Bodri borászat lóistállójának karámjában… Az információ szerint a miniszter ezután fideszes politikusokkal és meghívott vendégekkel együtt elköltött egy ebédet a borászat elegáns Optimus éttermében – ezért kellett tehát a rendőrség VIP-helikoptere elé sietni, és csak utána az üresen odaküldött Mercedesbe átülni

Az informátor képet is küldött a lovas karámban leszállt helikopterről – írja Hadházy a Facebook-bejegyzésében, hozzátéve, egy másik kérdésére ugyan jött válasz a külügytől, de a politikus szerint ebből csak annyi derül ki, hogy teljes mértékben megpróbálják eltitkolni, hogy a miniszter mikor, hova, hányszor helikopterezik

Forrás: index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Drámai figyelmeztetés Müller Cecíliától: A legjobb védekezés, ha nem is kapjuk el a betegséget
Nem várt fordulat Berki és Puzsér perében
Potápi Árpád: Mi vagyunk a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb nemzete
Kásler a lehető legkevesebb családon kívüli érintkezésre kéri a diákokat és a tanárokat
Kásler Miklós levelet írt a köznevelési intézmények vezetőinek, amiben megköszönte, hogy a koronavírus okozta helyzetben hozzájárultak ahhoz, hogy az oktatás működni tudjon. Az erőfor...
  
Börtönbe záratom Puzsért - Bíróságon csapott össze Berki és Puzsér
Budapest —Csupán öt percig tartott a rágalmazásért feljelentett Puzsér Róbert (45) büntetőtárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, de abban az öt percben az ember úgy érezt...
  
Kivonultak az ellenzéki képviselők a teremből a Kúria új elnökéről szóló szavazás előtt
Varga Zsolt András jelölését az Országos Bírói Tanács egyhangúlag utasította el, ennek ellenére valószínűleg megszavazza a parlament.Mivel kétharmados titkos szavazáson dől el, befut-...
  
Bekeményítenek a hatóságok: 24 óra alatt 55 intézkedést hoztak
Az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes felhívta a figyelmet, hogy szombattól új szabályok vonatkoznak az Ausztriába való belépésre és a karantén...
  
Dunába vetette magát egy 19 éves fiatal
A budapesti vízirendészek a Lánchídnál emelték ki a fiatalt.A rendőrségreoktóber 19-én 14 óra 18 perckor érkezett bejelentés, hogy az Országház magasságában egy ember sodródik a víz...
  
Tragédia: meghalt Gabriela Spanic édesanyja az élő show után
Mint írtuk, tragikus hírt kapott Gabriela Spanic, a TV2 Dancing with the Star című showműsorának sztárja: elhunyt az édesanyja.A TV2 most közleményt adott ki, melyből kiderül, hogy Norma, ...
  
Hiába fizették ki a lakás árát, csak plusz milliókért költözhetnek be
Antal és Zsófia értesítési címe az általuk megvásárolt budaörsi lakásban van, de nem tudnak beköltözni, mert a kivitelező a teljes vételár kifizetése ellenére további 2,8 millió fo...
  
Óriási botrány: egy zsák krumplit akartak Orbán elé rakni a parlamentben
„Véget fogunk vetni az ön krumplikirályságának” - mondta Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a parlamentben Orbán Viktornak, majd elő is vett egy zsákkal a pult alól. „Nézze, a bo...
  
Felvásárolta az állam az egyik influenzaoltás teljes magyarországi készletét
Akik a négykomponensű vakcinát akarták beadatni maguknak, azok pórul járnak, gyógyszertárakba sem kerül a Vaxigrip. Felvásárolta az állam a Sanofi által gyártott influenza elleni oltás...
  
Szlovákiában az ország egész lakosságát letesztelik
Szlovákiában az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá - jelentette be Igor Matovic kormányfő szombati sajtótájékoztatóján Pozsonyban. A nagyméretű akció, amelynek e...
  
9 milliárdos beruházás Székesfehérváron - a világ egyik legmodernebb gyára épül meg
A székesfehérvári Howmet-Köfém is növeli versenyképességét az új támogatásnak köszönhetően.A Howmet-Köfém Kft. 9 milliárd forintos beruházásba kezd bele, mindehhez az állam 3,2 mi...
  
Most 5 beteg jut egy ápolóra az előírt egy, maximum két beteg helyett
Még éjszaka kelnek, naponta több órát utaznak, aztán emberek élete múlik minden percükön, ráadásul órákon keresztül kell teljes védőfelszerelésben dolgozniuk. Ápolók, szakápolók,...
  
Négyszázezer magyar gyerek nő fel olyan családban, ahol alkoholfüggő valamelyik szülő
Négyszázezer magyar gyerek nő fel olyan családban, ahol alkoholfüggő valamelyik szülő – írja az Infostart. Frankó András, a Máltai Szeretetszolgálat szenvedélybetegeket segítő szolg...
  
Potápi Árpád: Mi vagyunk a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb nemzete
Potápi Árpád János a Nemzeti összetartozás terének avatásán mondott beszédében hozzátette: ma büszkén mondhatjuk, hogy "mi vagyunk a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb nemzete"....
  
Drámai figyelmeztetés Müller Cecíliától: A legjobb védekezés, ha nem is kapjuk el a betegséget
Müller Cecília az Operatív törzs tájékoztatóján kijelentette, hogy a második hullám emelkedő szakaszában vagyunk, az esetszámok további növekedésére lehet számítani, ezért fokozott...
  
Majdnem 3-as erősségű földrengés rázta meg Miskolcot
Forrás: ATVNem sokkal dél előtt mozdult meg a föld. A katasztrófavédelem Facebook-oldalán azt írja: a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint 2020. ok...
  
Nem várt fordulat Berki és Puzsér perében
Ma lett volna az első tárgyalása Berki Krisztián Puzsér Róberttel szemben indított büntetőperének. A tárgyalást viszont elhalasztották, mivel Berki ügyvédje egy újabb vádpontot nyújt...
  
Rászoruló gyerekeknek adják az SZFE tiltakozásán összegyűlt adomány egy részét
A Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK Facebook-oldalán azt írja, az ő raktárkapacitásuk is véges, de nem szeretnék, ha bármi kárba veszne. Bejegyzésében az SZFE HÖK mindenkinek me...
  
Több mint 800 milliós projekt: befejeződött Nyíregyházán az új körforgalmi csomópont építése
A 100 %-os támogatottsággal bíró projekt a Ke-Víz 21 Zrt. kivitelezésében valósult meg. Befejeződött Nyíregyházán a Korányi Frigyes utca - Csaló köz kereszteződésében az új körfor...
  
Így fog kinézni Békéscsaba új vásárcsarnoka és piaca
A térségi vásártér-projekt során piachoz tartozó infrastruktúrát és parkolóházat is kialakítanak, a feladatokat a SWIETELSKY Magyarország és kisebb részben a Galéria Invest végzi el....
  
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt 1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek ...
  
DK: Orbán Balázs alapítványa még a révfülöpi vitorláskikötőt is beszippantja
Egy utolsó pillanatban benyújtott törvénymódosítási javaslattal több ingatlant tolna át az állam a Mathias Corvinus Collegiumnak. Az ezt fenntartó alapítványnak egyébként Orbán Balázs...
  
A kormány szlogenek és közlemények kiadásával igyekszik teljesíteni azt a kötelezettségét
A járvány második hulláma minden nap fokozódó fertőzöttséget és halálozási mutatókat produkál. Bizonyított tény, hogy a zárt közösségek, különösen az iskolák és idősotthonok ...
  
Novák Katalin: a cél, hogy minden vágyott, tervezett gyermek megszülethessen Magyarországon
A kormány továbbra is segíti a meddőséggel küzdő párokatA magyar kormány, amiben csak tud, segít a meddőségi problémával küzdő pároknak - szögezte le a Facebook-oldalára feltöltöt...
  
Novák Katalin bejelentése: illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok
Januártól illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanokJanuártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárol...
  
Varga Judit szerint hiteltelené vált a Magyarország elleni brüsszeli boszorkányüldözés
Az eddigieknél is hiteltelenebbé vált a Magyarország elleni brüsszeli boszorkányüldözésVarga Judit igazságügyi miniszter szerint az eddigieknél is hiteltelenebbé vált a Magyarország ell...
  
17 milliárd forintos beruházás érkezik Miskolcra
Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Group. A miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – je...
  
Hivatalos: felépül a Szuperkórház Magyarországon
A Dél-budai Centrumkórház (DBC) megközelíthetőségének fejlesztéséről címmel jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlönyben. A Szuperkórház tervezett helyszíne nem változik, tehát...
  
Betámadták Karácsonyt a nagykörúti biciklisáv miatt
"Ellenzi a 18. kerületiek meghatározó többsége az Üllői úton és Nagykörúton kialakított, gépjármű forgalmat jelentősen akadályozó kerékpársávokat. A Publicus által végzett, 1000...
  
Elzárták az egyik tantermet az SZFE hallgatói elől
Hétfő reggel a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egyik osztályát nem engedték be a Szentkirályi utcai épületében található tantermükbe, írja az ATV. Az üzemeltetés munkatá...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bodri borászat éttermében ebédelt meghívott vendégekkel és fideszes politikusokkal

A politikus fotókat is csatolt bejegyzéséhez, amelyben arra is kitér, hogy két héttel ezelőtt erről ő maga küldte el kérdéseit a Külügyminisztériumhoz, de eddig még nem kapott választ

Egy szemtanú szerint Szíjjártó mégsem Őcsényben szállt le a helikopterrel, amikor Tolnára ment egy propagandaeseményre – hanem a szekszárdi Bodri borászat lóistállójának karámjában… Az információ szerint a miniszter ezután fideszes politikusokkal és meghívott vendégekkel együtt elköltött egy ebédet a borászat elegáns Optimus éttermében – ezért kellett tehát a rendőrség VIP-helikoptere elé sietni, és csak utána az üresen odaküldött Mercedesbe átülni

Az informátor képet is küldött a lovas karámban leszállt helikopterről – írja Hadházy a Facebook-bejegyzésében, hozzátéve, egy másik kérdésére ugyan jött válasz a külügytől, de a politikus szerint ebből csak annyi derül ki, hogy teljes mértékben megpróbálják eltitkolni, hogy a miniszter mikor, hova, hányszor helikopterezik

Forrás: index
Drámai figyelmeztetés Müller Cecíliától: A legjobb védekezés, ha nem is kapjuk el a betegséget
Nem várt fordulat Berki és Puzsér perében
Potápi Árpád: Mi vagyunk a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb nemzete
Halálos munkahelyi baleset - munkagépek közé szorult egy férfi!
Kásler a lehető legkevesebb családon kívüli érintkezésre kéri a diákokat és a tanárokat
Börtönbe záratom Puzsért - Bíróságon csapott össze Berki és Puzsér
Kivonultak az ellenzéki képviselők a teremből a Kúria új elnökéről szóló szavazás előtt
Bekeményítenek a hatóságok: 24 óra alatt 55 intézkedést hoztak
Dunába vetette magát egy 19 éves fiatal
Tragédia: meghalt Gabriela Spanic édesanyja az élő show után
Hiába fizették ki a lakás árát, csak plusz milliókért költözhetnek be
Óriási botrány: egy zsák krumplit akartak Orbán elé rakni a parlamentben
Felvásárolta az állam az egyik influenzaoltás teljes magyarországi készletét
Szlovákiában az ország egész lakosságát letesztelik
9 milliárdos beruházás Székesfehérváron - a világ egyik legmodernebb gyára épül meg
Most 5 beteg jut egy ápolóra az előírt egy, maximum két beteg helyett
Négyszázezer magyar gyerek nő fel olyan családban, ahol alkoholfüggő valamelyik szülő
Potápi Árpád: Mi vagyunk a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb nemzete
Drámai figyelmeztetés Müller Cecíliától: A legjobb védekezés, ha nem is kapjuk el a betegséget
Majdnem 3-as erősségű földrengés rázta meg Miskolcot
Nem várt fordulat Berki és Puzsér perében
Rászoruló gyerekeknek adják az SZFE tiltakozásán összegyűlt adomány egy részét
Több mint 800 milliós projekt: befejeződött Nyíregyházán az új körforgalmi csomópont építése
Így fog kinézni Békéscsaba új vásárcsarnoka és piaca
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok
DK: Orbán Balázs alapítványa még a révfülöpi vitorláskikötőt is beszippantja
A kormány szlogenek és közlemények kiadásával igyekszik teljesíteni azt a kötelezettségét
Novák Katalin: a cél, hogy minden vágyott, tervezett gyermek megszülethessen Magyarországon
Novák Katalin bejelentése: illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok
Varga Judit szerint hiteltelené vált a Magyarország elleni brüsszeli boszorkányüldözés
17 milliárd forintos beruházás érkezik Miskolcra
Hivatalos: felépül a Szuperkórház Magyarországon
Betámadták Karácsonyt a nagykörúti biciklisáv miatt
Elzárták az egyik tantermet az SZFE hallgatói elől
Novák Katalin visszaszólt a püspöknek: a kormány támogatja a lombikbeavatkozásokat
Botrány Felcsúton: zengett a stadion, Orbán is végig hallgatta
Lázár János arra panaszkodott, hogy a párton belüli vetélytársai pletykákat terjesztettek róla
Lázár: Ha a Fidesz nyer 2022-ben, neki fog látni a hibák kijavításának
Százszorosra emelt bírsággal fegyelmezne Ukrajna
Összeverték a szülők a kompolti rajztanárt, egy hétre bezárt az iskola
Gyűlik a focicsapat - írta Orbán unokája születéséhez
A hazai lakossági ügyfélkör fele nem élt a hitelmoratóriummal
Megint több 10 ezer ember ment utcára Minszkben
Iskolabotrány: A buszmegállóban estek neki a tanárnak - videó is előkerült
Szurkolók: Ez nem a tender, Mészáros ez nem a tender! - Felcsúti hangosbemondó: Kérjük, sportszerűen szurkoljanak!
Illegális foglalkoztatáson kapták Garancsi biztonsági cégét
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum