UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
„Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem” – Orbán apját kérdezték 
November első keddjén, a kora délelőtti órákban fordultunk be a gánti dolomitbánya melletti parkolóba.

A portán elmondtuk, hogy a bányacég tulajdonosával szeretnénk beszélni. Alig telt el egy perc, mire kinyílt a porta melletti ajtó: fekete pulóverben, az arcán sebészi maszkkal és a homlokára tolt szemüveggel lépett ki elénk idősebb Orbán Győző, a miniszterelnök édesapja.

Már több mint három éve foglalkozunk idősebb Orbán cégének állami munkáival. Azért mentünk Gántra, hogy személyesen kérdezzük őt a megbízásairól – miután korábbi e-mailjeink és telefonhívásaink sorra megválaszolatlanok maradtak.

Orbán Viktor korábban kifejezetten kérte az édesapját, hogy ne vegyen részt állami beruházásokban. Az elmúlt években azonban cikksorozatban mutattuk be, hogy a Dolomit Kft. látványos felívelése (és évi milliárdos nyeresége) többek közt annak köszönhető, hogy a cég közpénzből finanszírozott építkezésekhez szállít építőanyagokat.

Ezzel kapcsolatban legutóbb közel százezer oldalnyi projektdokumentumot pereltünk ki, amelyek alapján már megírtuk, hogy Orbán apjának cégétől szállítottak követ az M4-es autóút építéséhez.

A teljes iratanyagot átnézve újabb állami projektekben is megtaláltuk a Dolomit Kft.-t: az M3-as autópálya építéséhez betonelemeket, a Budapest-Székesfehérvár közötti vasútfelújításhoz pedig zúzottkövet szállított a cég.

"Eddig voltam udvarias"

A cikkeink megjelenése előtt minden esetben, eddig összesen tíz alkalommal e-mailen küldtünk kérdéseket az idősebb Orbán Győző többségi tulajdonában álló Dolomit Kft.-nek, valamint többször is felhívtuk telefonon a céget, de választ még sosem kaptunk. Azt szeretnénk megtudni, hogy a cég:

Mely állami projektekhez szállított építőanyagot, és ezért mennyi közpénzt kapott?

Mit szól mindehhez Orbán Viktor, aki korábban ellenezte, hogy édesapjának cége állami munkákban vegyen részt (és 2017-ben a Direkt36-nak is azt mondta, hogy ezzel kapcsolatban nem változott az álláspontja)?

Ezekkel a kérdésekkel érkeztünk a gánti bányacég portájához is. Rövid várakozás után ki is lépett az ajtón idősebb Orbán Győző, de rövidre akarta zárni a beszélgetést:

„Drágáim, a következőt szeretném mondani: koronavírus járvány van, nem fogadunk senkit. Köszönöm, hogy idelátogattak, viszontlátásra” – mondta. Bár ő is, mi is maszkot viseltünk, és felvetettük neki, hogy telefonon is beszélhetünk, Orbán annyit válaszolt, hogy „semmiféleképpen”, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Mi kifelé menet még megálltunk a cég udvarán pár percre, a porta épülete előtt, mire ismét megjelent Orbán – azért, hogy elküldjön minket. Ekkor volt lehetőségünk több kérdést is feltenni, de Orbán kijelentette, hogy nem járul hozzá, hogy felvételt készítsünk róla. (A jogszabályokra való tekintettel ezt tiszteletben tartjuk, így írásban közöljük a beszélgetés részleteit.)

- Orbán Győző (OGY): Eddig voltam udvarias. Figyeljenek, én híres vagyok arról, hogy goromba vagyok, és nem szeretnék gorombáskodni, különösen hölggyel szemben nem.

- Zöldi Blanka (ZB): Közügyekről szeretnénk kérdezni, azzal kapcsolatban, hogy...

- OGY: Nem érdekel.

- ZB: Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy nem tartja jónak, ha ön állami beruházásokban vesz részt.

- OGY: Drága... Jó idő van, gyönyörű idő van, erről beszélhetünk. Kőbányában, sajnos, ha eső van, akkor az rossz időnek számít. Ha süt a nap, akkor nekünk is jó időnk van. Viszontlátásra.

- ZB: Esetleg itt a jó időben körbenézhetünk a kőbányában?

- OGY: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek. (...) Másik dolog, hogy ne zaklasson egy nyolcvan éves embert. Viszontlátásra.

- ZB: Nem zaklatni szeretném, hanem közügyekről kérdezni.

- OGY: Zaklat, zaklat, szó szerint zaklat. Tessék elmenni.

Eközben a bányacég egyik dolgozója oldalról videózni kezdett minket, majd Orbán is elővette a telefonját: „Ha megengedi, csak csinálok én magáról egy fotót, hogy emlékezzünk erre”, majd készített rólunk egy-egy fényképet. Mi pedig tovább kérdeztük Orbánt:

- ZB: Mikor fog válaszolni ezekre a kérdésekre?

- OGY: Ha vége lesz a járványnak.

- ZB: Akkor ez egy ígéret egy interjúra, ha vége lesz a járványnak?

- OGY: Senkinek semmiféle interjút nem adok. A cégbíróságnál be van jegyezve minden olyan adat, amelyre önöknek szükségük van, és tájékoztatni kell a közvéleményt. Ennyi.

Ezután Orbán Győző beszállt a porta előtt parkoló kocsijába. „Birtokháborításért ne kelljen már feljelentenem önöket” – szólt még ki az ablakon, majd kitolatott a bánya udvaráról.

Orbán Győző már korábban is egyértelművé tette, hogy nem fogadja szívesen az újságírók érdeklődését. 2002-ben rongálás gyanúja miatt indítottak eljárást a miniszterelnök apja ellen, miután ő földhöz vágta a Magyar Hírlap fotósának, Dezső Tamásnak a kameráját, aki fényképeket próbált készíteni a gánti bányáról. A rendőrség végül megszüntette a nyomozást arra hivatkozva, hogy „bűncselekmény nem volt megállapítható”.

Rejtve maradnak az állami munkák

Idősebb Orbán Győzőnek abban igaza van, hogy a cégbíróságon bizonyos adatok megtalálhatók a cégéről. Például az, hogy a Dolomit Kft. az elmúlt években a piac egyik legjobban teljesítő cége lett, nyereségesség tekintetében lényegében a teljes konkurenciát lekörözte. A tavalyi évet 1,8 milliárd forintos eredménnyel zárta, ezt pedig a tulajdonosok mind ki is vették osztalékként a vállalkozásból.

Arról viszont nem érhetőek el nyilvános adatok, hogy a cég bevételének mekkora része származott közpénzből finanszírozott projektekből. Az állami építkezéseken ugyanis nem fővállalkozóként, hanem általában az építőanyagok beszállítóiként vesznek részt az Orbán család cégei, így a megrendelések részletei rejtve maradnak.

A Direkt36 ezért 2017-ben közérdekű adatpert indított 6 nagy állami út- és vasútépítés részletes adataiért, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet és Dr. Szegedi Zsolt ügyvéd segítségével. Három év pereskedés után 28 kartondoboznyi, közel százezer oldalnyi dokumentumot szereztünk meg.

Ezek közt szállítólevelek, az építőanyagok minőségi bizonyítványai és teljesítmény nyilatkozatait bizonyítják, hogy a Dolomit Kft. – a már korábban bemutatott állami projektek mellett – részt vett az M3-as autópálya építésében és a Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár közötti vasútvonal felújításában is.

A Budapest-Székesfehérvár közötti vasútvonalat 2009 és 2014 között újították fel 86,8 milliárd forintból, ehhez a munkához különböző dolomit zúzalékokat szállítottak idősebb Orbán Győző cégétől.

Az M3-as autópálya Őr és Vásárosnamény közötti, 11,9 kilométeres szakasza pedig 2013 és 2014 között épült 15,5 milliárd forintból. A dokumentumok szerint ezen a szakaszon használtak a Dolomit Kft.-től származó betonelemeket, többek közt a vízelvezető árkok építéséhez.

Az építkezések fővállalkozóitól is megkérdeztük, hogy mennyi pénzért vásároltak építőanyagokat a gánti bányacégtől, de tőlük sem kaptunk választ. Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig szokás szerint csak annyit közölt, hogy „a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel”.

A cikk elkészítésében közreműködött Pethő András.

A cégadatokhoz az Opten szolgáltatásait használtuk.
Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Óriási fordulat devizahitel ügyben: lehet, hogy még pénzt is kapnak vissza
Mi történt? - Nem sokkal adás előtt Puskás Peti váratlanul lemondta a műsorvezetést
Budapest – Nem sokkal az élő adás előtt telefonált munkahelyére Puskás Peti (36), hogy nem részt venni a ValóVilág szombat esti párbaján. Így műsorvezetőtársa, Nádai Anikó (32) ugr...
  
140 milliót kapott a Rogán Cecília-féle sportrendezvény az állami lottócégtől
Szeptemberben 140 millió forint támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől a Rogán-Gaál Cecília nevével fémjelzett Fitbalance nevű sportrendezvény – írja a K-Monitor.A Sze...
  
Németország: Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat
Heiko Maas szerint semmi értelme azokat a polgárokat korlátozni, akik már megkapták a vakcinát.Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen, például ú...
  
A fél világ figyeli mi fog történni: Megérkezett Moszkvába Navalnij
Vasárnap este megérkezett Berlinből Moszkvába Alekszej Navalnij, a legismertebb orosz ellenzéki. Egyelőre nem tudni, hogy a politikust beengedik-e Oroszországba, illetve őrizetbe veszik-e.A g...
  
Ausztria lépett: kötelező az FFP2 maszk
A korlátozások legalább február 8-ig hatályban maradnak, de a turizmus még februárban sem indulhat újra.Sebastian Kurz, Ausztria kancellárja egy vasárnapi sajtókonferencián jelentette be, ...
  
Fidesz: Gyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít!
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása a DK vakcinaellenes petíciójáraGyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít! A baloldal ...
  
Íme Orbán levelének a részletei: "országaink kiemelkedő gazdasági sikerei..."
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben gratulált Armin Laschetnek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választásához - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, ...
  
Menczer Tamás: a kínai és az orosz vakcina rossz irányba semmiképpen nem befolyásolja az oltási kedvet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arra kérte a baloldalt és a sajtóját, hogy ha már segíte...
  
Deutsch Tamás: a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal
A magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldalA koronavírus-járvány leküzdéséről, a magyarországi és az uniós baloldalnak az országot támadó magatartás...
  
Szilágyi inkább megvárná, míg Orbán Viktor is beadatja magának a kínai vakcinát
A kínai vakcina körül még nagyobb bizonytalanság alakult ki, mint a nyugati oltóanyagok körül.Szilágyi János tévés személyiség, riporter, műsorvezető az ATV Civil a pályán című mű...
  
Müller Cecília szerint nem változik az oltási rend attól, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát szállít Európába
Pénteken derült ki, hogy a gyártósorainak átállítása miatt a Pfizer átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába. Az ígérik, hogy a január 25-i héttől az Európai Unióban visszat...
  
RTL: Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára
Saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával még az újbudai rendelőintézet főigazgatójaként Kóti Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának frissen kinevezett helyette...
  
Szlovákiában történik valami
Szlovákia újabb tömeges tesztelésre, és a fertőzöttek és kapcsolataik elkülönítésére készül a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be szombaton Marek Krajci szl...
  
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
2021 tavaszán már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a koronavírus elleni oltottság igazolására szóló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer működtetését. Az applik...
  
Renátó lett a Való Világ szériák történetének valaha volt legnagyobb vesztese
Ekkorát még soha senki nem bukott, de magasról lehet a legnagyobbat esni.Szombat este megtartották a Való Világ 10. szériájának ötödik párbaját, ami a kihívó VV Renátó és kihívottja...
  
Gyurcsány Ferenc ezzel a vakcinával oltatja be magát
A DK elnöke szerint nagyon fontos, hogy mindenki beoltassa magát.Facebook-oldalán osztotta meg Gyurcsány Ferenc az oltakozással kapcsolatos gondolatait. A politikus mindenkit arra biztat, hogy ol...
  
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
„Nagy tételben fogadok bárkivel és bármiben, hogy FEGYőR Bandi nem csinálná végig azt a három hetes katonai alapkiképzést, amit jómagam és sok ezer katona végigcsinált!” – kezdte ...
  
Megnézték a kínai vakcina gyártását a magyar szakértők
A Sinopharm kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcináinak gyártási folyamatait ellenőrizték Pekingben az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) ...
  
Baj van: Már megint leállt Paks 2 belarusz testvére
A biztonsági rendszer jelzése miatt le kellett állítani a nemrég üzembe helyezett Belarusz Atomerőmű egyik blokkját Fehéroroszországban – közölte a belarusz energiaügyi minisztérium s...
  
Deutsch szerint az európai baloldal már elismeri a magyar járványügyi védekezést
Interjút adott a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője. Ebből szemlézzük az érdekesebb mondatokat az MTI segítség...
  
Meghalt Sas József
82 éves korában meghalt Sas József színész-humorista, írja a Blikk. A hírt a családja is megerősítette az ATV-nek.A lap január elején még azt írta, a humorista koronavírussal került k...
  
Nem írta bele az önéletrajzába Orbán Viktor új államtitkára, hogy az SZDSZ-nek is dolgozott
Kihagyta az önéletrajzából Bóka János, a Miniszterelnöki Kormányiroda európai uniós kérdésekért felelős új államtitkára, hogy korábban a Szabad Demokraták Szövetségének is dolgoz...
  
Orbánnak üzent Gyurcsány, nem is akármit
Gyurcsány Ferenc szerint 2021 a magyar demokraták felkészülésének éve lesz, amellyela rezsim leváltására tett ígéretet.Az ellenzéki párt vezetője közösségi oldalán arról számolt b...
  
Eltörölték a nyugdíjmiimum időkorlátját
Akár időkorlátozás nélkül maradhat az öregségi nyugdíj legkisebb összege – derül ki a nyugdijguru oldaláról.Farkas András nyugdíjszakértő friss bejegyzésében a Magyar Közlöny de...
  
Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbán miatt
Dopeman évekkel ezelőtt még hungarocell Orbán-fejjel focizott, most viszont mintha ráérzett volna a narancs ízére.A közösségi oldalakon is komoly felzúdulást keltett Dopeman Mandinernek a...
  
Botrány: Kárász Róbert ellopott fotóival csaltak ki pénzt nőktől egy német társkeresőn
Egy német dokumentumfilm leplezte le azt a csaló hálózatot, ami lopott képekkel bírt rá német nőket, hogy pénzt küldjenek reménybeli partnerüknek. Az ATV műsorvezetőjének, Kárász Ró...
  
Háború: A DK petíciót indít a kínai vakcina ellen
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Erről Varga Zo...
  
Több tízmilliárdból vásárolna kínai és orosz vakcinát a kormány, Szijjártó megy majd értük
Szijjártó Péter hamarosan indul is Moszkvába az M1 szerint.Kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig az Európai Unióból – szám...
  
23 éves, dolgozó fiatalt interjúvoltak a HírTV-ben, de nem közölték, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli vezetője
A 25 éven aluliak SZJA-mentessége volt az egyik téma péntek este a HírTV-ben. A Színház- és Filmművészeti egyetem újdonsült tanára, Velkovics Vilmos Deák Dániellel, a XXI. Század Inté...
  
Óriási botrány: Palkovics benyújtotta lemondását, Orbán visszaszólt, hogy ezt felejtse el
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt sokáig a negyedik Orbán-kormány legerősebb embere, az elmúlt hónapokban a miniszterelnök viszont elkezdte visszavágni a jog...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
„Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem” – Orbán apját kérdezték
November első keddjén, a kora délelőtti órákban fordultunk be a gánti dolomitbánya melletti parkolóba.

A portán elmondtuk, hogy a bányacég tulajdonosával szeretnénk beszélni. Alig telt el egy perc, mire kinyílt a porta melletti ajtó: fekete pulóverben, az arcán sebészi maszkkal és a homlokára tolt szemüveggel lépett ki elénk idősebb Orbán Győző, a miniszterelnök édesapja.

Már több mint három éve foglalkozunk idősebb Orbán cégének állami munkáival. Azért mentünk Gántra, hogy személyesen kérdezzük őt a megbízásairól – miután korábbi e-mailjeink és telefonhívásaink sorra megválaszolatlanok maradtak.

Orbán Viktor korábban kifejezetten kérte az édesapját, hogy ne vegyen részt állami beruházásokban. Az elmúlt években azonban cikksorozatban mutattuk be, hogy a Dolomit Kft. látványos felívelése (és évi milliárdos nyeresége) többek közt annak köszönhető, hogy a cég közpénzből finanszírozott építkezésekhez szállít építőanyagokat.

Ezzel kapcsolatban legutóbb közel százezer oldalnyi projektdokumentumot pereltünk ki, amelyek alapján már megírtuk, hogy Orbán apjának cégétől szállítottak követ az M4-es autóút építéséhez.

A teljes iratanyagot átnézve újabb állami projektekben is megtaláltuk a Dolomit Kft.-t: az M3-as autópálya építéséhez betonelemeket, a Budapest-Székesfehérvár közötti vasútfelújításhoz pedig zúzottkövet szállított a cég.

"Eddig voltam udvarias"

A cikkeink megjelenése előtt minden esetben, eddig összesen tíz alkalommal e-mailen küldtünk kérdéseket az idősebb Orbán Győző többségi tulajdonában álló Dolomit Kft.-nek, valamint többször is felhívtuk telefonon a céget, de választ még sosem kaptunk. Azt szeretnénk megtudni, hogy a cég:

Mely állami projektekhez szállított építőanyagot, és ezért mennyi közpénzt kapott?

Mit szól mindehhez Orbán Viktor, aki korábban ellenezte, hogy édesapjának cége állami munkákban vegyen részt (és 2017-ben a Direkt36-nak is azt mondta, hogy ezzel kapcsolatban nem változott az álláspontja)?

Ezekkel a kérdésekkel érkeztünk a gánti bányacég portájához is. Rövid várakozás után ki is lépett az ajtón idősebb Orbán Győző, de rövidre akarta zárni a beszélgetést:

„Drágáim, a következőt szeretném mondani: koronavírus járvány van, nem fogadunk senkit. Köszönöm, hogy idelátogattak, viszontlátásra” – mondta. Bár ő is, mi is maszkot viseltünk, és felvetettük neki, hogy telefonon is beszélhetünk, Orbán annyit válaszolt, hogy „semmiféleképpen”, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Mi kifelé menet még megálltunk a cég udvarán pár percre, a porta épülete előtt, mire ismét megjelent Orbán – azért, hogy elküldjön minket. Ekkor volt lehetőségünk több kérdést is feltenni, de Orbán kijelentette, hogy nem járul hozzá, hogy felvételt készítsünk róla. (A jogszabályokra való tekintettel ezt tiszteletben tartjuk, így írásban közöljük a beszélgetés részleteit.)

- Orbán Győző (OGY): Eddig voltam udvarias. Figyeljenek, én híres vagyok arról, hogy goromba vagyok, és nem szeretnék gorombáskodni, különösen hölggyel szemben nem.

- Zöldi Blanka (ZB): Közügyekről szeretnénk kérdezni, azzal kapcsolatban, hogy...

- OGY: Nem érdekel.

- ZB: Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy nem tartja jónak, ha ön állami beruházásokban vesz részt.

- OGY: Drága... Jó idő van, gyönyörű idő van, erről beszélhetünk. Kőbányában, sajnos, ha eső van, akkor az rossz időnek számít. Ha süt a nap, akkor nekünk is jó időnk van. Viszontlátásra.

- ZB: Esetleg itt a jó időben körbenézhetünk a kőbányában?

- OGY: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek. (...) Másik dolog, hogy ne zaklasson egy nyolcvan éves embert. Viszontlátásra.

- ZB: Nem zaklatni szeretném, hanem közügyekről kérdezni.

- OGY: Zaklat, zaklat, szó szerint zaklat. Tessék elmenni.

Eközben a bányacég egyik dolgozója oldalról videózni kezdett minket, majd Orbán is elővette a telefonját: „Ha megengedi, csak csinálok én magáról egy fotót, hogy emlékezzünk erre”, majd készített rólunk egy-egy fényképet. Mi pedig tovább kérdeztük Orbánt:

- ZB: Mikor fog válaszolni ezekre a kérdésekre?

- OGY: Ha vége lesz a járványnak.

- ZB: Akkor ez egy ígéret egy interjúra, ha vége lesz a járványnak?

- OGY: Senkinek semmiféle interjút nem adok. A cégbíróságnál be van jegyezve minden olyan adat, amelyre önöknek szükségük van, és tájékoztatni kell a közvéleményt. Ennyi.

Ezután Orbán Győző beszállt a porta előtt parkoló kocsijába. „Birtokháborításért ne kelljen már feljelentenem önöket” – szólt még ki az ablakon, majd kitolatott a bánya udvaráról.

Orbán Győző már korábban is egyértelművé tette, hogy nem fogadja szívesen az újságírók érdeklődését. 2002-ben rongálás gyanúja miatt indítottak eljárást a miniszterelnök apja ellen, miután ő földhöz vágta a Magyar Hírlap fotósának, Dezső Tamásnak a kameráját, aki fényképeket próbált készíteni a gánti bányáról. A rendőrség végül megszüntette a nyomozást arra hivatkozva, hogy „bűncselekmény nem volt megállapítható”.

Rejtve maradnak az állami munkák

Idősebb Orbán Győzőnek abban igaza van, hogy a cégbíróságon bizonyos adatok megtalálhatók a cégéről. Például az, hogy a Dolomit Kft. az elmúlt években a piac egyik legjobban teljesítő cége lett, nyereségesség tekintetében lényegében a teljes konkurenciát lekörözte. A tavalyi évet 1,8 milliárd forintos eredménnyel zárta, ezt pedig a tulajdonosok mind ki is vették osztalékként a vállalkozásból.

Arról viszont nem érhetőek el nyilvános adatok, hogy a cég bevételének mekkora része származott közpénzből finanszírozott projektekből. Az állami építkezéseken ugyanis nem fővállalkozóként, hanem általában az építőanyagok beszállítóiként vesznek részt az Orbán család cégei, így a megrendelések részletei rejtve maradnak.

A Direkt36 ezért 2017-ben közérdekű adatpert indított 6 nagy állami út- és vasútépítés részletes adataiért, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet és Dr. Szegedi Zsolt ügyvéd segítségével. Három év pereskedés után 28 kartondoboznyi, közel százezer oldalnyi dokumentumot szereztünk meg.

Ezek közt szállítólevelek, az építőanyagok minőségi bizonyítványai és teljesítmény nyilatkozatait bizonyítják, hogy a Dolomit Kft. – a már korábban bemutatott állami projektek mellett – részt vett az M3-as autópálya építésében és a Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár közötti vasútvonal felújításában is.

A Budapest-Székesfehérvár közötti vasútvonalat 2009 és 2014 között újították fel 86,8 milliárd forintból, ehhez a munkához különböző dolomit zúzalékokat szállítottak idősebb Orbán Győző cégétől.

Az M3-as autópálya Őr és Vásárosnamény közötti, 11,9 kilométeres szakasza pedig 2013 és 2014 között épült 15,5 milliárd forintból. A dokumentumok szerint ezen a szakaszon használtak a Dolomit Kft.-től származó betonelemeket, többek közt a vízelvezető árkok építéséhez.

Az építkezések fővállalkozóitól is megkérdeztük, hogy mennyi pénzért vásároltak építőanyagokat a gánti bányacégtől, de tőlük sem kaptunk választ. Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig szokás szerint csak annyit közölt, hogy „a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel”.

A cikk elkészítésében közreműködött Pethő András.

A cégadatokhoz az Opten szolgáltatásait használtuk.
Forrás: 444
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Óriási fordulat devizahitel ügyben: lehet, hogy még pénzt is kapnak vissza
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot
Mi történt? - Nem sokkal adás előtt Puskás Peti váratlanul lemondta a műsorvezetést
140 milliót kapott a Rogán Cecília-féle sportrendezvény az állami lottócégtől
Németország: Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat
A fél világ figyeli mi fog történni: Megérkezett Moszkvába Navalnij
Ausztria lépett: kötelező az FFP2 maszk
Fidesz: Gyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít!
Íme Orbán levelének a részletei: "országaink kiemelkedő gazdasági sikerei..."
Menczer Tamás: a kínai és az orosz vakcina rossz irányba semmiképpen nem befolyásolja az oltási kedvet
Deutsch Tamás: a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal
Szilágyi inkább megvárná, míg Orbán Viktor is beadatja magának a kínai vakcinát
Müller Cecília szerint nem változik az oltási rend attól, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát szállít Európába
RTL: Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára
Szlovákiában történik valami
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Renátó lett a Való Világ szériák történetének valaha volt legnagyobb vesztese
Gyurcsány Ferenc ezzel a vakcinával oltatja be magát
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
Megnézték a kínai vakcina gyártását a magyar szakértők
Baj van: Már megint leállt Paks 2 belarusz testvére
Deutsch szerint az európai baloldal már elismeri a magyar járványügyi védekezést
Meghalt Sas József
Nem írta bele az önéletrajzába Orbán Viktor új államtitkára, hogy az SZDSZ-nek is dolgozott
Orbánnak üzent Gyurcsány, nem is akármit
Eltörölték a nyugdíjmiimum időkorlátját
Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbán miatt
Botrány: Kárász Róbert ellopott fotóival csaltak ki pénzt nőktől egy német társkeresőn
Háború: A DK petíciót indít a kínai vakcina ellen
Több tízmilliárdból vásárolna kínai és orosz vakcinát a kormány, Szijjártó megy majd értük
23 éves, dolgozó fiatalt interjúvoltak a HírTV-ben, de nem közölték, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli vezetője
Óriási botrány: Palkovics benyújtotta lemondását, Orbán visszaszólt, hogy ezt felejtse el
Óriási fordulat devizahitel ügyben: lehet, hogy még pénzt is kapnak vissza
Beledöglünk a nyomorba! – Durva nyílt levelet írt Orbánnak egy közmunkás
Felkészültél? - Úgy tűnik mégis lesz vakcinaútlevél Magyarországon - a BM kifejlesztette a technikai hátteret
Gőzerővel folyik a tatabányai sportcsarnok építése - elképesztő képsorok
Tízmilliós alaptőkével új céget alapított Várkonyi Andrea
Összesen havi bruttó 6 103 400 forintot keres Süli János
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Varga Judit: Magyarország készen áll, a stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőny
Fidesz: Gyurcsányék fejezzék be az oltásellenes kampányukat
Benkő: 2019 végén minden katona 500 ezer forintot kapott munkája elismeréseként
Nagy fogás: katonákat is bevetettek az embercsempészek elfogására Devecsernél
Dopeman Orbánról: Nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam