UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot 
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke közös futásra hívta Németh Szilárd és Budai Gyula fideszes képviselőket. Mint írta, már a második alkalom, hogy egy fideszes „csinovnyik próbál keménykedni” vele, mert korábban hangsúlyozta, hogy ne a tisztességes magyarok pénzéből fizessék Orbán Gáspár brit elitképzését.

A politikus közösségi oldalán azt írta:

Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre − de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!

Szerinte az említett politikusok egyike sem bír harminc méternél többet lefutni, ezért ne „döngessék a mellüket”.

Forrás: index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Megtörtént a tragédia: búcsúzunk a legendás tévéstől
Nekiment Niedermüllernek a 100 tagú Cigányzenekar botrány miatt
Durva pillanatok: Gyárfás Tamást szembesítik Portikkal a bíróságon
Havi 120 ezerből a túlélésért küzd ez a háromfős budapesti család
Budapest — Egy kis hús, egy falatka sajt – sokkal többre már nem vágyik egy fővárosi, kizárólag rokkantnyugdíjakból tengődő háromtagú család, amelynek nagyjából háromszor 40 ezer...
  
Megint nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Budapest — Hiába a válság, semmi nem tudja megállítani a képviselői fizetésemeléseket! Márciustól 107 ezer forinttal nő az alapilletményük, de az érintettek átlagosan ennél is nagyo...
  
Kiderült, mennyivel nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Budapest — Hiába a válság, semmi nem tudja megállítani a képviselői fizetésemeléseket! Márciustól 107 ezer forinttal nő az alapilletményük, de az érintettek átlagosan ennél is nagyo...
  
Sváby elárulta, miért kapta meg ilyen hamar a vakcinát
Budapest —Bevállalta a kínai vakcinát Sváby András (53). Az ATV Heti Napló műsorvezetője lepődött meg a leginkább, hogy behívták oltásra, ugyanis sem az életkora, sem egészségi áll...
  
Infarktust kapott az autójában, de megbüntették tilos parkolásért
Budapest – A legelképesztőbb rémregényekben fordulhat elő, ami Radványi Katalinnal (74) nemrégiben megtörtént.A nő január 22-én éppen a körzeti orvosához tartott, amikor nyomni kezdet...
  
Még ez is: Emelkedhet a húsok ára
Agrárgazdasági Kamara szerint a sertés, a baromfi, és minden állati eredetű termék drágulni fog.A sertéshús több mint 6 százalékkal olcsóbb, a baromfi pedig nagyjából ugyanannyiba ker...
  
EU csúcs: a helyzet súlyos, maradnak a korlátozások
A tagállami vezetők szerint már most meg kell kezdeni azt a munkát, amellyel megelőzhető, hogy az uniós egészségügy a jelenlegihez hasonló kihívásokkal szembesüljön egy újabb járvány...
  
Döntöttek: Még a nyár előtt bevezethetik az EU-ban a digitális oltási igazolványt
A tagállamok önállóan vezetik be a tanúsítványt, de az az egész unióban érvényes lesz.Még a nyár előtt bevezethetik az Európai Unióban az új típusú koronavírus elleni védőoltás ...
  
Itt tartunk: 130 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt
A lengyelek 911 240, a románok pedig 836 980 letelepedési kérelmet nyújtottak be.A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 130 ezer magyar álla...
  
Három sztrájk és egy háromórás tárgyalás után sincs megállapodás a ContiTechnél
Megállapodás ugyan nem született a közel háromórás tárgyalás után, de a munkáltató péntek délutánra újra összehívta az egyeztető feleket.Háromszor is sztrájkoltak a Continental c...
  
Jelen lehetett Orbán egy 200 fős búcsúztatáson, mert a vallási szertartás nem államilag meghatározott rendezvény
Bár a miniszterelnököt fel is jelentették, a rendőrség indoklása szerint a vallási közösségeket csupán kéri a kormányrendelet a szabályokhoz való igazodásra.A vallási közösségek s...
  
A kormány ezentúl több pénzt ad az SZFE-nek
„Ez a modellváltásnak a sikere, azt gondolom” - mondta Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja, mikor a HVG riportere arról kérdezte, miért lett hirtelen t...
  
Izrael mégsem küld 5000 vakcinát Magyarországra
Izrael leállítja a programot, aminek keretében koronavírus-vakcinákat terveztek küldeni a Netanjahu-kormánnyal baráti viszonyt fenntartó államoknak a diplomáciai támogatásért cserébe - ...
  
Mutatjuk kivel tárgyalt Pintér Sándor a Puskás Aréna alá tervezett alagútról
„Egyelőre nem lesz Orbán-alagút, és ahogy a Kormány eddig tervezte, már biztosan nem is lesz” - írta a Facebookra feltöltött videójához Stummer János jobbikos parlamenti képviselő, a...
  
Nem Orbán, hanem az elköltendő közpénz miatt titkos az alagút
"Orbán titkos alagútjaként" dobta be a köztudatba a Jobbik a Puskás Arénába tervezett beruházást, pedig valójában egy ilyen építkezést lehetetlen lenne titokban tartani és nem is ez a c...
  
Szijjártó nem tudott mit mondani arra, hogy a lengyelek nem fogadják el az EU által nem jóváhagyott vakcinákat
Magyarországnak a biztonságpolitikai, az egészségvédelmi, a gazdasági és az energetikai érdekei is azt követelik meg, hogy folyamatosan erősítse az együttműködését Törökországgal - ...
  
Hollik: Gyurcsány Ferenc volt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát
A Fidesz és a KDNP értékelése szerint Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott, hiszen az adatvédelmi hatóság vizsgálata szerint tisztességtelen és szabálytalan adatszerzésre használt...
  
Havasi szerint hazánk 3,5 millióval több embert tud beoltani, mint egy hasonló méretű EU-tagország
Megkezdődött a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek online egyeztetése, amely megelőzi a 27 uniós tagország állam- és kormányfőinek szintén videokonferencia formájában megszerve...
  
Orbán: Az egész járvány legnehezebb két hete jön
Az egész eddigi koronavírus-járvány legnehezebb két hete előtt áll az ország - közölte a miniszterelnök csütörtökön. Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban mindenkit ...
  
Rogánné és családja másik földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal
Rogán új felesége és családja másik, kisebb földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal - írja a hvg.hu. A lap szerint a hivatal a beadvány formai és tartalmi hibáira hivatkozott a ...
  
Szijjártó lehetségesnek tartja, hogy török vakcinát is vegyen majd a kormány
Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön török kollégájával, Mevlüt Çavuşoğluval tartott közös sajtótájékoztatót Budapesten, ahol többek között arról beszélt, hogy tör...
  
Boross szerint egy amatőr pozőrt választottak meg budapesti főpolgármesternek
A kommunizmus áldozatainak emléknapja apropóján adott interjút a Magyar Nemzetnek Boross Péter egykori miniszterelnök. Egy ponton azonban némi gyurcsányozásba ment át a beszélgetés. Boros...
  
Nyilvánossá vált Müller Cecília levele az FFP2-es maszkokról - Kötelező lesz itthon is?
Több országban is szigorítottak már az eddig sem egyszerű maszkviselési kötelezettségen. Van, ahol elrendelték, hogy a közösségben - például tömegközlekedési eszközön - csak FFP2-es...
  
Kövér: ma is vannak ugyanolyan veszélyes, emberellenes, ordas eszmék, mint amilyenek a nagyszüleink vagy dédszüleink idejében felforgatták a világot
Egyre fontosabb lesz az iskolarendszer szerepe abban, hogy a fiatalok megismerjék a kommunista diktatúrákkal kapcsolatos információkat, mert már nincsenek olyan közvetlen társadalmi élmények...
  
Nem akárkivel tárgyalt Orbán Viktor a Karmelita kolostorban
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Mevlut Cavusoglu török külügyminiszterrel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda ...
  
Szijjártó: Több uniós tagállam kérte el Budapesttől Moszkva telefonszámát
A külügyminiszter szerint nagyon sokan szeretnének vásárolni a Szputnyik V oltóanyagból.Szijjártó Péter külügyminiszter az Európai Unió Tanácsának külügyi tanácskozásán azt állí...
  
Nagyon úgy tűnik, erős fogyásnak indult Orbán
Az elmúlt napokban Orbán Viktorról a Facebookra felkerült képeken és videókon tűnt fel valami különös: jóval vékonyabbnak látszik az arca, mint az elmúlt években megszoktuk. Elősz...
  
Gulyás Gergely bejelentette, meddig hosszabbítja meg a kormány a korlátozásokat
Mit, miért tesz a kormány? címmel ma 10.30-ra hirdette meg a kormány szokásos sajtótájékoztatóját, a Kormányinfót, amelyet ezúttal is Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszt...
  
Orbán Viktort a jövő héten oltják be, kínai vakcinát akar kapni
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön újra a nyilvánosság elé állt egy Kormányinfó sajtótájékoztatón, amelyen elárulta, Orbán Viktor miniszterelnök ...
  
Szlovákia magyarlakta részeinek elcsatolásától tartva vonják meg a kettős állampolgárságot a magyaroktól
Abháziát, Kelet-Ukrajnát, a Donyec-medencét és más hasonló háborús térségeket emlegetett a szlovák külügyi államtitkár annak indoklásaként, miért nem teszik lehetővé a kettős ál...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
HOME - 2021-02-26  Budapest,  Magyarország  
FüggetlenNemzet
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke közös futásra hívta Németh Szilárd és Budai Gyula fideszes képviselőket. Mint írta, már a második alkalom, hogy egy fideszes „csinovnyik próbál keménykedni” vele, mert korábban hangsúlyozta, hogy ne a tisztességes magyarok pénzéből fizessék Orbán Gáspár brit elitképzését.

A politikus közösségi oldalán azt írta:

Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre − de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!

Szerinte az említett politikusok egyike sem bír harminc méternél többet lefutni, ezért ne „döngessék a mellüket”.

Forrás: index
Megtörtént a tragédia: búcsúzunk a legendás tévéstől
Exkluzív felvétel: Elfogták a férfit aki SZFE-s maszkja miatt késelt meg egy nőt Csepelen
Havi 120 ezerből a túlélésért küzd ez a háromfős budapesti család
Megint nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Kiderült, mennyivel nő a képviselők bére – Kövér László járt a legjobban
Sváby elárulta, miért kapta meg ilyen hamar a vakcinát
Infarktust kapott az autójában, de megbüntették tilos parkolásért
Még ez is: Emelkedhet a húsok ára
EU csúcs: a helyzet súlyos, maradnak a korlátozások
Döntöttek: Még a nyár előtt bevezethetik az EU-ban a digitális oltási igazolványt
Itt tartunk: 130 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt
Három sztrájk és egy háromórás tárgyalás után sincs megállapodás a ContiTechnél
Jelen lehetett Orbán egy 200 fős búcsúztatáson, mert a vallási szertartás nem államilag meghatározott rendezvény
A kormány ezentúl több pénzt ad az SZFE-nek
Izrael mégsem küld 5000 vakcinát Magyarországra
Mutatjuk kivel tárgyalt Pintér Sándor a Puskás Aréna alá tervezett alagútról
Nem Orbán, hanem az elköltendő közpénz miatt titkos az alagút
Szijjártó nem tudott mit mondani arra, hogy a lengyelek nem fogadják el az EU által nem jóváhagyott vakcinákat
Hollik: Gyurcsány Ferenc volt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát
Havasi szerint hazánk 3,5 millióval több embert tud beoltani, mint egy hasonló méretű EU-tagország
Orbán: Az egész járvány legnehezebb két hete jön
Rogánné és családja másik földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal
Szijjártó lehetségesnek tartja, hogy török vakcinát is vegyen majd a kormány
Boross szerint egy amatőr pozőrt választottak meg budapesti főpolgármesternek
Nyilvánossá vált Müller Cecília levele az FFP2-es maszkokról - Kötelező lesz itthon is?
Kövér: ma is vannak ugyanolyan veszélyes, emberellenes, ordas eszmék, mint amilyenek a nagyszüleink vagy dédszüleink idejében felforgatták a világot
Nem akárkivel tárgyalt Orbán Viktor a Karmelita kolostorban
Szijjártó: Több uniós tagállam kérte el Budapesttől Moszkva telefonszámát
Nagyon úgy tűnik, erős fogyásnak indult Orbán
Gulyás Gergely bejelentette, meddig hosszabbítja meg a kormány a korlátozásokat
Orbán Viktort a jövő héten oltják be, kínai vakcinát akar kapni
Szlovákia magyarlakta részeinek elcsatolásától tartva vonják meg a kettős állampolgárságot a magyaroktól
Decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset
A csepeli buszon megkéseltek egy nőt, aki SZFE-s maszkot viselt
Kiderült várhatóan hányan nem írják alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyt
Kiderült várhatóan hányan nem írják alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyt
Alkatrészhiány: Leáll az egyik Ford-gyár is
Kovács Zoltán keményen beleszállt az Európai Bizottság alelnökébe
Kovács szerint Vera Jourová megsértette Magyarországot és ezzel a magyar embereket amikor a magyar demokráciát becsmérelte
Óriási fogás: migránsokkal tömött kisbuszt fogtak a rendőrök
Izraeltől kaptunk Moderna-vakcinát, miközben az uniós keretnek csak a felét hívtuk le
Nemzetgazdaság: kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Nemzeti Oltóanyaggyárat a kormány
Mindenkit kiborít Mészáros Lőrinc cégének budai építkezése
Ocsmány, koszos, büdös vágóhidat függesztett fel a Nébih - mutatjuk melyik településen
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum