UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Eldőlt: 100 millió eurós Vajdasági fejlesztéseket támogat a magyar kormány 
Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában, főként a Vajdaságban a közeljövőben, mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió műsorában.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hangsúlyozta: a több mint 100 millió eurós szerbiai fejlesztéseket megvalósító cégeket a magyar állam 50 millió euróval támogatja.

Szerinte ezek a beruházások azért nagyon fontosak, mert munkahelyeket teremtenek, jövedelemszerzési lehetőségeket jelentenek, beszállítói köröket generálnak.

Pásztor arról is beszélt, hogy Palicson egy óriásszálloda felépítését tervezik. Sörfőző, illetve betonelemeket gyártó üzem megépítése is tervben van Szabadkán, a magyar állami támogatásnak köszönhetően.

A VMSZ-elnök szerint fontos, hogy a szerb cégek magyarországi üzleti kapcsolataikat erősítsék, illetve megjelenjenek ezen a piacon.

kép illusztráció forrás: google

Forrás: HU
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Külföldről jött pofon Orbánéknak: Kíváncsi vagyok, a Fidesz miért félt válaszolni a kérdéseimre
Ezt látnod kell - Bekerült Pataky Attila a tankönyvbe
Bakondi az M1-en több mint 20 ezer migránsról és több száz embercsempészről beszélt
Zacher szerint felelőtlen ígéret volt Orbán Viktortól, hogy mindenkit megmentenek...
Ő maga sem ígéri a betegeknek, mielőtt lélegeztetőgépre teszi őket, hogy biztosan meg fognak gyógyulni, mert ez felelőtlenség lenne, márpedig felelőtlen ígéret volt az Orbán Viktor ré...
  
Újabb magyar politikus halt meg a vírusban
A koronavírus nem csillapodik, tovább szedi áldozatait, mi pedig újra barátot gyászolunk. Elhunyt Kerezsán László, pilisi DK-s önkormányzati képviselő, a DK választókerületi alelnöke....
  
Kisgyerekeim vannak, nem tudnám megoldani! - nagy bajban vannak az Ózdiak, már a második gyár jelenti be a távozását
Egy év alatt a második nagy gyár jelenti be távozását Ózdról. A dolgozók tanácstalanok, a polgármester a település jövőjét félti, a kormány segítséget ígér. A Johnson Electric t...
  
Bajba kerülhetsz! - íme a táblázat, mire számíts a hitelmoratóriummal kapcsolatban
Jelentős összeggel, akár több, mint 10 százalékkal is megnövelheti a hitel teljes visszafizetendő összegét, ha az adós a moratórium teljes időszaka alatt felfüggesztette a hiteltörleszt...
  
Ittasan vezetett, elvették a jogsiját, de két óra múlva ismét részegen ült volán mögé
Szombathelyen adott sok munkát a rendőröknek egy ittas férfi. Még február 15-én történt az eset, amikor egy sofőr tolatás közben nekiment egy parkoló járműnek. A rendőri intézkedés...
  
Elhunyt a Magyar Televíziózás nagy ikonja - egy ország gyászol
A Magyar Televízió nagy korszakának egyik termékeny rendezője 89 éves volt. Számos hazafias témájú történelmi tévéfilm fűződik a nevéhez. Elhunyt Hajdufy Miklós televíziós filmre...
  
Varga szerint a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növekedési pályájára
Az átoltottság növekedésével, az oltási lendület folytatásával hamarosan meg lehet nyitni a még zárva levő helyeket, a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növeke...
  
Bakondi az M1-en több mint 20 ezer migránsról és több száz embercsempészről beszélt
A jó idő beálltával és a járványhelyzet javulásával Európa-szerte, köztük a balkáni útvonalon ismételten "fellendülés" várható az illegális migrációban - mondta a miniszterelnök...
  
Vámos Miklós: Demeter Szilárd egy nyikhaj, egy nagyon ostoba ember
Ha valaki antiszemita, akkor rögtön jelentkezem, hogy én zsidó vagyok. Ez egy ősi reflexem (…) Nem a zsidók miatt háborodom föl. Ha a cigányokat szidják, akkor cigány vagyok, ha a románo...
  
Bejelentés: Több tízezer forintnyi bónuszt kaphat, aki hamarabb hagyja ott a közmunkát
Április közepén ismét elindítja a kormány a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, aminek célja, hogy a közmunkások mielőbb elhelyezkedjenek a versenyszférában. Hogy ezt moti...
  
Félnek a magyarok: különösen kevés az érdeklődő a külföldi nyaralások iránt
Magyarország — Óvatosan készülnek az idei nyárra a magyarok. Az Utazási Irodák Szövetségének adatai szerint idén március végéig csak harmadannyian érdeklődtek, illetve foglaltak nyar...
  
Életmentő lehetett az injekció Gyurcsány Ferenc számára
Budapest — Pár napja még gyújtó erejű, vehemens beszéddel osztotta ki a kormányt a parlamentben a koronavírus-járvány kezelése miatt, másnap este viszont a győri kórházban szorult kez...
  
Szombat: több ezer fertőzöttet találtak itthon, elhunyt 245 beteg
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 760 938 fő, közülük 1 171 475 fő már a második oltását is megkapta. 8053 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta öss...
  
Varga Judit aggódik a szólásszabadság miatt
Varga Judit aggódik a Facebookért. Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán osztotta meg aggályait követőivel azzal kapcsolatban, hogy a Facebook elkezdte korlátozni a politikai tartalmak...
  
Rajtaütöttek a zsaruk egy gyömörei férfin: a neten akart megvenni egy gyereket
Gyermekprostitúció kihasználása miatt folyik büntetőeljárás. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményért való ellenszolgáltatás nyújtásával elköv...
  
Kiszivárgott egy hangfelvétel: Fekete Dávid inkább börtönbe menne, mint hogy visszaadja a pénzt a károsultaknak
Egyre szorultabb helyzetbe kerül Fekete Dávid, miután egyre több károsult jelentkezik. Az egyik károsult nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Dávid mindent bevall és degradálja...
  
Ukrán-orosz háború? - amerikai hadihajók tartanak a Fekete-tengerre
Április közepén két amerikai hadihajó érkezik a Fekete-tengerre – jelentette az MTI török külügyminisztériumi források nyomán. Ukrán források szerint Oroszország 20-25 ezer katon...
  
KSH: négyszeresére nőtt az oltási hajlandóság
Míg tavaly november végén a válaszadók kevesebb mint 15 százaléka volt biztos abban, hogy beoltatná magát koronavírus ellen, addig a március 29-ével kezdődő héten már a megkérdezettek...
  
Németországban a beoltottak nagyobb szabadságra számíthatnak
A teljes oltási dózist megkapó németek rövidesen visszatérhetnek a hétköznapibbnak számító életbe – erősítette meg a német egészségügyi miniszter. Az új kutatási adatokra hivatk...
  
Fülöp herceg halála: Nem egyszerű az öröklés kérdése
Nem egyértelmű, hogy ki fogja örökölni Fülöp herceg címeit halála után – írja a Cosmopolitan Fülöp az Edinburgh hercege címet birtokolta, amelyet 1947-ben külön az ő részére hozt...
  
Nemzetközi botrány: egyértelműen Orbánt teszik felelőssé a riporterét ért közmédiás támadás miatt
Tegnap írtuk meg, hogy a közmédia teljesen kiakadt azon, hogy a Profil nevű osztrák hetilap munkatársa, Franziska Tschinderle kérdéseket merészelt küldeni a Fidesz EP-frakciójának a formá...
  
Azt figyeli a világ, hogy mire megy ki a nagy orosz mozgósítás
Háború lesz? Van, aki szerint az orosz csapatok csak arra várnak, hogy a hóolvadás utáni óriási sár felszáradjon Kelet-Ukrajnában, és már indulnak is a tankok és a rakétavetők. Más el...
  
Számos alkalommal bírálta Putyint, most már biztos, hogy nem öngyilkosság volt a halála
"Áttekintve az ügy dokumentumait és az összes bizonyítékot, amit gyűjtöttünk, kijelenthető, hogy Nyikolaj Gluskovot megölték" - állítja a most elkészült patológiai jelentés, amiről...
  
Börtönbe csukják a nőt, aki ráköhögött egy rákbetegre
Harminc napra börtönbe kell mennie Debrah Hunternek, egy 56 éves floridai nőnek, aki egy áruházi vita során olyan támadást intézett egy másik vásárló ellen, amit 2020-ig elképzelni sem ...
  
Kisgyerekeim vannak, nem tudnám megoldani! - nagy bajban vannak az Ózdiak, már a második gyár jelenti be a távozását
Egy év alatt a második nagy gyár jelenti be távozását Ózdról. A dolgozók tanácstalanok, a polgármester a település jövőjét félti, a kormány segítséget ígér. A Johnson Electric t...
  
Bajba kerülhetsz! - íme a táblázat, mire számíts a hitelmoratóriummal kapcsolatban
Jelentős összeggel, akár több, mint 10 százalékkal is megnövelheti a hitel teljes visszafizetendő összegét, ha az adós a moratórium teljes időszaka alatt felfüggesztette a hiteltörleszt...
  
Ittasan vezetett, elvették a jogsiját, de két óra múlva ismét részegen ült volán mögé
Szombathelyen adott sok munkát a rendőröknek egy ittas férfi. Még február 15-én történt az eset, amikor egy sofőr tolatás közben nekiment egy parkoló járműnek. A rendőri intézkedés...
  
Elhunyt a Magyar Televíziózás nagy ikonja - egy ország gyászol
A Magyar Televízió nagy korszakának egyik termékeny rendezője 89 éves volt. Számos hazafias témájú történelmi tévéfilm fűződik a nevéhez. Elhunyt Hajdufy Miklós televíziós filmre...
  
Varga szerint a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növekedési pályájára
Az átoltottság növekedésével, az oltási lendület folytatásával hamarosan meg lehet nyitni a még zárva levő helyeket, a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növeke...
  
Bakondi az M1-en több mint 20 ezer migránsról és több száz embercsempészről beszélt
A jó idő beálltával és a járványhelyzet javulásával Európa-szerte, köztük a balkáni útvonalon ismételten "fellendülés" várható az illegális migrációban - mondta a miniszterelnök...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
HOME - 2021-04-10  Budapest,  Magyarország  
FüggetlenNemzet
Eldőlt: 100 millió eurós Vajdasági fejlesztéseket támogat a magyar kormány
Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában, főként a Vajdaságban a közeljövőben, mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió műsorában.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hangsúlyozta: a több mint 100 millió eurós szerbiai fejlesztéseket megvalósító cégeket a magyar állam 50 millió euróval támogatja.

Szerinte ezek a beruházások azért nagyon fontosak, mert munkahelyeket teremtenek, jövedelemszerzési lehetőségeket jelentenek, beszállítói köröket generálnak.

Pásztor arról is beszélt, hogy Palicson egy óriásszálloda felépítését tervezik. Sörfőző, illetve betonelemeket gyártó üzem megépítése is tervben van Szabadkán, a magyar állami támogatásnak köszönhetően.

A VMSZ-elnök szerint fontos, hogy a szerb cégek magyarországi üzleti kapcsolataikat erősítsék, illetve megjelenjenek ezen a piacon.

kép illusztráció forrás: google

Forrás: HU
Külföldről jött pofon Orbánéknak: Kíváncsi vagyok, a Fidesz miért félt válaszolni a kérdéseimre
Kikapcsolták az áramot a házában, mécseseket lopott, most elképesztő nyomozás van ellene