UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Jó ha tudod - Szigorodnak a fogyasztóvédelmi szabályok 
Egyre jobban védik a fogyasztókat a júliustól ismét szigorodó gyártói és forgalmazói előírások.

Júliustól tovább bővülnek a fogyasztóvédelmi jogosítványok: minden termékhez magyar nyelvű használati utasítást követelnek meg, a vásárlók biztonsága érdekében pedig akár a veszélyes árucikket forgalmazó honlap blokkolását is elrendelheti majd a hatóság.

Egyértelműen

A vásárlók jogait a fogyasztóvédelmi szabályok szigorításával igyekszik erősíteni a területet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Idén januárban életbe lépett a termék árához igazodó, a korábban megszokottnál hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkre vonatkozó előírás. Júliustól pedig egyértelművé válnak a termékek használati utasítására érvényes, korábban többféleképpen is értelmezhető szabályok is.

A fogyasztók védelmét és a termékek biztonságos használatát szolgáló új kötelezettség szerint minden termék mellé magyar nyelvű használati útmutatót kell mellékelni. A dokumentumnak nem szükséges papíralapúnak lennie, a szükséges tájékoztatás elektronikus úton is megérkezhet a vásárlókhoz – jelentette be az ITM kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, Cseresnyés Péter.

A gyártó dolga

A gyártó eddig is köteles volt a termékhez meghatározott formában, módon és tartalommal használati és kezelési útmutatót mellékelni. Az előírás viszont nem minden esetben jelentette azt, hogy azt az adott ország nyelvére is lefordították. Ennek hiánya az értékesítési láncban utána következőkre, az importőrökre vagy a forgalmazókra hárult, így előfordult, hogy végül ez elmaradt, hiszen nem kevés pluszkiadásról van szó: fordításról, nyomdaköltségről.

A kérdést rendezi a termék piacfelügyeletéről szóló 2012. évi törvény módosítása. A július 16-tól érvényes rendelkezés szerint: „A gyártó a termékhez magyar nyelven köteles mellékelni a fogyasztók és más végfelhasználók számára a használati és kezelési útmutatót, valamint a biztonságot érintő figyelmeztetéseket. A használati és kezelési útmutatónak közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie.”

Korlátozások

Tavaly több mint 2500 termékbiztonsági és egyéb laboratóriumi ellenőrzés nyomán közel 200-féle terméket vont ki a forgalomból a magyar fogyasztóvédelem. A vizsgálatokon 189 különböző termék – többek között gyermekjátékok, lámpatestek, hajszárítók – bizonyultak veszélyesnek, ezek közül 158-féle, a felhasználókra kimondottan súlyos kockázatot jelentő árucikket a vásárlóktól is vissza kellett vonni. A leggyakrabban előforduló hibák az áramütés, fulladás, égési sérülés vagy szemkárosodás veszélyével fenyegettek – közölte az ITM államtitkára.

A jövőben a piacfelügyeleti hatóság egy többlépcsős eljárásban blokkolhatja a veszélyes termékeket forgalmazók honlapját a jövőben. Súlyos kockázat esetén hatáskört kapnak a figyelmeztetés megjelenítésére az online felületen, ha ezzel nem érik el a kívánt eredményt, eltávolíthatják a tartalmat. Végül akár arról is határozatot hozhatnak, hogy korlátozzák a honlapra, applikációba való belépést – hívta fel a figyelmet.

A hatóság a technológiai fejlődést követve új termékkörökre terjeszti ki idén a biztonsági vizsgálatokat, így a rendszeresen ellenőrzött termékkörök listájára felvették az elektromos rollereket, az egyre szélesebb körben használt robotporszívókat és -fűnyírókat.

Forrás: HU
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Külföldről jött pofon Orbánéknak: Kíváncsi vagyok, a Fidesz miért félt válaszolni a kérdéseimre
Ezt látnod kell - Bekerült Pataky Attila a tankönyvbe
Bakondi az M1-en több mint 20 ezer migránsról és több száz embercsempészről beszélt
Zacher szerint felelőtlen ígéret volt Orbán Viktortól, hogy mindenkit megmentenek...
Ő maga sem ígéri a betegeknek, mielőtt lélegeztetőgépre teszi őket, hogy biztosan meg fognak gyógyulni, mert ez felelőtlenség lenne, márpedig felelőtlen ígéret volt az Orbán Viktor ré...
  
Újabb magyar politikus halt meg a vírusban
A koronavírus nem csillapodik, tovább szedi áldozatait, mi pedig újra barátot gyászolunk. Elhunyt Kerezsán László, pilisi DK-s önkormányzati képviselő, a DK választókerületi alelnöke....
  
Kisgyerekeim vannak, nem tudnám megoldani! - nagy bajban vannak az Ózdiak, már a második gyár jelenti be a távozását
Egy év alatt a második nagy gyár jelenti be távozását Ózdról. A dolgozók tanácstalanok, a polgármester a település jövőjét félti, a kormány segítséget ígér. A Johnson Electric t...
  
Bajba kerülhetsz! - íme a táblázat, mire számíts a hitelmoratóriummal kapcsolatban
Jelentős összeggel, akár több, mint 10 százalékkal is megnövelheti a hitel teljes visszafizetendő összegét, ha az adós a moratórium teljes időszaka alatt felfüggesztette a hiteltörleszt...
  
Ittasan vezetett, elvették a jogsiját, de két óra múlva ismét részegen ült volán mögé
Szombathelyen adott sok munkát a rendőröknek egy ittas férfi. Még február 15-én történt az eset, amikor egy sofőr tolatás közben nekiment egy parkoló járműnek. A rendőri intézkedés...
  
Elhunyt a Magyar Televíziózás nagy ikonja - egy ország gyászol
A Magyar Televízió nagy korszakának egyik termékeny rendezője 89 éves volt. Számos hazafias témájú történelmi tévéfilm fűződik a nevéhez. Elhunyt Hajdufy Miklós televíziós filmre...
  
Varga szerint a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növekedési pályájára
Az átoltottság növekedésével, az oltási lendület folytatásával hamarosan meg lehet nyitni a még zárva levő helyeket, a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növeke...
  
Bakondi az M1-en több mint 20 ezer migránsról és több száz embercsempészről beszélt
A jó idő beálltával és a járványhelyzet javulásával Európa-szerte, köztük a balkáni útvonalon ismételten "fellendülés" várható az illegális migrációban - mondta a miniszterelnök...
  
Vámos Miklós: Demeter Szilárd egy nyikhaj, egy nagyon ostoba ember
Ha valaki antiszemita, akkor rögtön jelentkezem, hogy én zsidó vagyok. Ez egy ősi reflexem (…) Nem a zsidók miatt háborodom föl. Ha a cigányokat szidják, akkor cigány vagyok, ha a románo...
  
Bejelentés: Több tízezer forintnyi bónuszt kaphat, aki hamarabb hagyja ott a közmunkát
Április közepén ismét elindítja a kormány a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, aminek célja, hogy a közmunkások mielőbb elhelyezkedjenek a versenyszférában. Hogy ezt moti...
  
Félnek a magyarok: különösen kevés az érdeklődő a külföldi nyaralások iránt
Magyarország — Óvatosan készülnek az idei nyárra a magyarok. Az Utazási Irodák Szövetségének adatai szerint idén március végéig csak harmadannyian érdeklődtek, illetve foglaltak nyar...
  
Életmentő lehetett az injekció Gyurcsány Ferenc számára
Budapest — Pár napja még gyújtó erejű, vehemens beszéddel osztotta ki a kormányt a parlamentben a koronavírus-járvány kezelése miatt, másnap este viszont a győri kórházban szorult kez...
  
Szombat: több ezer fertőzöttet találtak itthon, elhunyt 245 beteg
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 760 938 fő, közülük 1 171 475 fő már a második oltását is megkapta. 8053 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta öss...
  
Varga Judit aggódik a szólásszabadság miatt
Varga Judit aggódik a Facebookért. Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán osztotta meg aggályait követőivel azzal kapcsolatban, hogy a Facebook elkezdte korlátozni a politikai tartalmak...
  
Rajtaütöttek a zsaruk egy gyömörei férfin: a neten akart megvenni egy gyereket
Gyermekprostitúció kihasználása miatt folyik büntetőeljárás. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményért való ellenszolgáltatás nyújtásával elköv...
  
Kiszivárgott egy hangfelvétel: Fekete Dávid inkább börtönbe menne, mint hogy visszaadja a pénzt a károsultaknak
Egyre szorultabb helyzetbe kerül Fekete Dávid, miután egyre több károsult jelentkezik. Az egyik károsult nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Dávid mindent bevall és degradálja...
  
Ukrán-orosz háború? - amerikai hadihajók tartanak a Fekete-tengerre
Április közepén két amerikai hadihajó érkezik a Fekete-tengerre – jelentette az MTI török külügyminisztériumi források nyomán. Ukrán források szerint Oroszország 20-25 ezer katon...
  
KSH: négyszeresére nőtt az oltási hajlandóság
Míg tavaly november végén a válaszadók kevesebb mint 15 százaléka volt biztos abban, hogy beoltatná magát koronavírus ellen, addig a március 29-ével kezdődő héten már a megkérdezettek...
  
Németországban a beoltottak nagyobb szabadságra számíthatnak
A teljes oltási dózist megkapó németek rövidesen visszatérhetnek a hétköznapibbnak számító életbe – erősítette meg a német egészségügyi miniszter. Az új kutatási adatokra hivatk...
  
Fülöp herceg halála: Nem egyszerű az öröklés kérdése
Nem egyértelmű, hogy ki fogja örökölni Fülöp herceg címeit halála után – írja a Cosmopolitan Fülöp az Edinburgh hercege címet birtokolta, amelyet 1947-ben külön az ő részére hozt...
  
Nemzetközi botrány: egyértelműen Orbánt teszik felelőssé a riporterét ért közmédiás támadás miatt
Tegnap írtuk meg, hogy a közmédia teljesen kiakadt azon, hogy a Profil nevű osztrák hetilap munkatársa, Franziska Tschinderle kérdéseket merészelt küldeni a Fidesz EP-frakciójának a formá...
  
Azt figyeli a világ, hogy mire megy ki a nagy orosz mozgósítás
Háború lesz? Van, aki szerint az orosz csapatok csak arra várnak, hogy a hóolvadás utáni óriási sár felszáradjon Kelet-Ukrajnában, és már indulnak is a tankok és a rakétavetők. Más el...
  
Számos alkalommal bírálta Putyint, most már biztos, hogy nem öngyilkosság volt a halála
"Áttekintve az ügy dokumentumait és az összes bizonyítékot, amit gyűjtöttünk, kijelenthető, hogy Nyikolaj Gluskovot megölték" - állítja a most elkészült patológiai jelentés, amiről...
  
Börtönbe csukják a nőt, aki ráköhögött egy rákbetegre
Harminc napra börtönbe kell mennie Debrah Hunternek, egy 56 éves floridai nőnek, aki egy áruházi vita során olyan támadást intézett egy másik vásárló ellen, amit 2020-ig elképzelni sem ...
  
Kisgyerekeim vannak, nem tudnám megoldani! - nagy bajban vannak az Ózdiak, már a második gyár jelenti be a távozását
Egy év alatt a második nagy gyár jelenti be távozását Ózdról. A dolgozók tanácstalanok, a polgármester a település jövőjét félti, a kormány segítséget ígér. A Johnson Electric t...
  
Bajba kerülhetsz! - íme a táblázat, mire számíts a hitelmoratóriummal kapcsolatban
Jelentős összeggel, akár több, mint 10 százalékkal is megnövelheti a hitel teljes visszafizetendő összegét, ha az adós a moratórium teljes időszaka alatt felfüggesztette a hiteltörleszt...
  
Ittasan vezetett, elvették a jogsiját, de két óra múlva ismét részegen ült volán mögé
Szombathelyen adott sok munkát a rendőröknek egy ittas férfi. Még február 15-én történt az eset, amikor egy sofőr tolatás közben nekiment egy parkoló járműnek. A rendőri intézkedés...
  
Elhunyt a Magyar Televíziózás nagy ikonja - egy ország gyászol
A Magyar Televízió nagy korszakának egyik termékeny rendezője 89 éves volt. Számos hazafias témájú történelmi tévéfilm fűződik a nevéhez. Elhunyt Hajdufy Miklós televíziós filmre...
  
Varga szerint a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növekedési pályájára
Az átoltottság növekedésével, az oltási lendület folytatásával hamarosan meg lehet nyitni a még zárva levő helyeket, a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növeke...
  
Bakondi az M1-en több mint 20 ezer migránsról és több száz embercsempészről beszélt
A jó idő beálltával és a járványhelyzet javulásával Európa-szerte, köztük a balkáni útvonalon ismételten "fellendülés" várható az illegális migrációban - mondta a miniszterelnök...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
HOME - 2021-04-10  Budapest,  Magyarország  
FüggetlenNemzet
Jó ha tudod - Szigorodnak a fogyasztóvédelmi szabályok
Egyre jobban védik a fogyasztókat a júliustól ismét szigorodó gyártói és forgalmazói előírások.

Júliustól tovább bővülnek a fogyasztóvédelmi jogosítványok: minden termékhez magyar nyelvű használati utasítást követelnek meg, a vásárlók biztonsága érdekében pedig akár a veszélyes árucikket forgalmazó honlap blokkolását is elrendelheti majd a hatóság.

Egyértelműen

A vásárlók jogait a fogyasztóvédelmi szabályok szigorításával igyekszik erősíteni a területet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Idén januárban életbe lépett a termék árához igazodó, a korábban megszokottnál hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkre vonatkozó előírás. Júliustól pedig egyértelművé válnak a termékek használati utasítására érvényes, korábban többféleképpen is értelmezhető szabályok is.

A fogyasztók védelmét és a termékek biztonságos használatát szolgáló új kötelezettség szerint minden termék mellé magyar nyelvű használati útmutatót kell mellékelni. A dokumentumnak nem szükséges papíralapúnak lennie, a szükséges tájékoztatás elektronikus úton is megérkezhet a vásárlókhoz – jelentette be az ITM kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, Cseresnyés Péter.

A gyártó dolga

A gyártó eddig is köteles volt a termékhez meghatározott formában, módon és tartalommal használati és kezelési útmutatót mellékelni. Az előírás viszont nem minden esetben jelentette azt, hogy azt az adott ország nyelvére is lefordították. Ennek hiánya az értékesítési láncban utána következőkre, az importőrökre vagy a forgalmazókra hárult, így előfordult, hogy végül ez elmaradt, hiszen nem kevés pluszkiadásról van szó: fordításról, nyomdaköltségről.

A kérdést rendezi a termék piacfelügyeletéről szóló 2012. évi törvény módosítása. A július 16-tól érvényes rendelkezés szerint: „A gyártó a termékhez magyar nyelven köteles mellékelni a fogyasztók és más végfelhasználók számára a használati és kezelési útmutatót, valamint a biztonságot érintő figyelmeztetéseket. A használati és kezelési útmutatónak közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie.”

Korlátozások

Tavaly több mint 2500 termékbiztonsági és egyéb laboratóriumi ellenőrzés nyomán közel 200-féle terméket vont ki a forgalomból a magyar fogyasztóvédelem. A vizsgálatokon 189 különböző termék – többek között gyermekjátékok, lámpatestek, hajszárítók – bizonyultak veszélyesnek, ezek közül 158-féle, a felhasználókra kimondottan súlyos kockázatot jelentő árucikket a vásárlóktól is vissza kellett vonni. A leggyakrabban előforduló hibák az áramütés, fulladás, égési sérülés vagy szemkárosodás veszélyével fenyegettek – közölte az ITM államtitkára.

A jövőben a piacfelügyeleti hatóság egy többlépcsős eljárásban blokkolhatja a veszélyes termékeket forgalmazók honlapját a jövőben. Súlyos kockázat esetén hatáskört kapnak a figyelmeztetés megjelenítésére az online felületen, ha ezzel nem érik el a kívánt eredményt, eltávolíthatják a tartalmat. Végül akár arról is határozatot hozhatnak, hogy korlátozzák a honlapra, applikációba való belépést – hívta fel a figyelmet.

A hatóság a technológiai fejlődést követve új termékkörökre terjeszti ki idén a biztonsági vizsgálatokat, így a rendszeresen ellenőrzött termékkörök listájára felvették az elektromos rollereket, az egyre szélesebb körben használt robotporszívókat és -fűnyírókat.

Forrás: HU
Külföldről jött pofon Orbánéknak: Kíváncsi vagyok, a Fidesz miért félt válaszolni a kérdéseimre
Kikapcsolták az áramot a házában, mécseseket lopott, most elképesztő nyomozás van ellene