Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-05-11. szombat
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak csütörtök délután a sopronkövesdi Autoliv Kft. dolgozói – tájékoztatta a Vasas Járműbiztonsági Alkatrészgyártó alapszervezet titkára az MTI-t. A sztrájk ideje alatt leállt a gyártás, több mint ezer dolgozó tette le a munkás. A szakszervezet a 444-nek azt is megírta, hogy sok, a gyárban dolgozó ukrán és fülöp-szigeteki vendégmunkás is részt vett a munkabeszüntetésben.

Marstisné Horváth Marianna, az alapszervezet titkára elmondta, hogy a munkavállalókat képviselő Vasas alapszervezet március 14-én alakított sztrájkbizottságot, mert a szakszervezet nem tudta elfogadni a svéd hátterű Autoliv ajánlatát a bértárgyalásokon. Miután a március 19-én tartott egyeztetésen sem közeledtek az álláspontok, az alapszervezet bejelentette a figyelmeztető sztrájkot csütörtök 13 és 15 óra közötti időpontra. A szakszervezeti vezető szerint bérköveteléseik reálisak, nem hagyják figyelmen kívül a vállalat érdekeit sem, ugyanakkor elsősorban a munkavállalók életkörülményeinek alakulását tartják szem előtt.

Követeléseik között szerepel egyebek mellett, hogy az év elejéig visszamenőleg 15 százalékos bérfejlesztést kapjanak az operátori és az úgynevezett DLS állományban lévők, és 12 százalékos bérfejlesztést az indirekt (kiszolgáló tevékenységet végző) fizikai állományban lévők. A szellemi foglalkoztatottak részére bruttó 800 ezer forintig 8 százalékos, a fölött 5 százalékos béremelést követelnek.

A szakszervezet szerint a figyelmeztető sztrájk hatására a cég jelentősen javította és egyoldalúan bevezette az ajánlatát, ami március 1-jétől érvényes. A dolgozók képviselői viszont ezzel nem elégedettek, mert álláspontjuk szerint sokat veszítenek a munkavállalók azzal, hogy nem az év elejéig visszamenőleg kapják meg a bérfejlesztést. A Vasas nyitott a tárgyalásokra, éjfélig fenntartja az ajánlatát.

Több magyarországi autóipari cégnél is kiéleződött a cégvezetés és a dolgozók konfliktusa: szerdán a Mercedes kecskeméti gyárában tartottak figyelmeztető sztrájkot, és a győri Audinál is patthelyzet alakult ki a bértárgyalásokon, a cég a tárgyalások legutolsó fordulóján ajánlatot sem tett a szakszervezetnek.

A magyarországi vendégmunkások helyzetével ebben a cikkben foglalkoztunk részletesebben. Akkor László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke elmondta, hogy a szakszervezetnek már több mint száz ukrán, szerb és fülöp-szigeteki tagja van.
Ezt olvassa mindenki:
Magyar valóság: olyan dolgot közöltek az okmányirodában egy magyar férfival amitől az ember esze megáll 
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk 
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak 
Váratlanul megszólalt Magyar Péter ügyvédje - komoly bajba kerülhet Varga Judit 
Nem akárki kapott 680 milliós megbízást Schadl idején a végrehajtói kartól - ismerős nevek... 
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs 
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden 
Megdöbbentő kép jelent meg Varga Judit házánál - Óriási botrány 
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját 
Zalatnay Sarolta páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe 
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden 
Ismét nőttek a magyar focista fizetések - mutatjuk a listát és, hogy hány millió az átlagfizetés... 
Bajban Mészáros veje: Válása után elfogytak a megrendelések, már másik országban próbálkozik 
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó 
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen 
Újabb közmédia botrány? - Drága katonai technológiával voltak felszerelve a Magyar Péter-tüntetésen a Magyar Hang szerint 
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki 
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter 
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája 
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek 
Szörnyű: előkerült egy 2011-es bejelentés a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban: ,,János bácsi: Ez neked jó?,, 
Hihetetlen: Orbán aláírta, kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon 
Honvédségi védelmet kaphat Tiborcz István 

Folytatódik a Curtis botrány: több ezer követőt veszített egyetlen hét alatt 
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért) 
Óriási a baj: A határérték kétezerszeresét kapták nikkelből a magyar akkuüzem dolgozói 
„Már a bíróságon büdös volt ez az ügy” – megszólalt az ügyvéd Novák Katalin által adott kegyelemről 
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István 
Rogán Antalra bízták a döntést: Egyetlen szereplőé lenne a 200 milliárdos biznisz 
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd.... 
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük 
2024-05-11. szombat
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?”
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak
2024-05-11. szombat
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©