Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Durva vádak: "Az Orbán-kormány a beszerzési ár ötszöröséért adja tovább a gázt a magyar családoknak" |
Követelik, hozzák nyilvánosságra a magyar-orosz gázszerződések részleteit. A beszerzési ár ötszöröséért adja tovább a magyar családoknak a gázt a kormány – hívta fel a figyelmet Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke, akit többek között erről is kérdeztek az ATV Egyenes Beszéd című szerdai adásában. A politikus elmondta: szerencsére vannak szakértők, akik kiszámolták és valószínűsíteni tudják mindezt, továbbá a tőzsdei árakból is lehet erre következtetni. Ha a tőzsdén 126 forintért lehet venni a gázt, és 790 forintért kapják a vállalkozások – úgy, hogy ez már egyébként a maximum plafon amit fizetnek – „akkor nem csoda, hogy idegesek a vállalkozók” – mutatott rá. Azzal kapcsolatban, hogy korábban ígéretet tettek arra, perre mennek az orosz gázvásárlás ügyében, azt mondta: mennek tovább, a szerződéseket továbbra is követelik – hiszen ez közérdekű adat. Mint mondta, céljuk, hogy az ügyben a bíróság hozzon majd döntést. Jelezte: az árnyékkormány korábban már többször is felhívta arra a figyelmet, hogy mind a családok, mind pedig a vállalkozások, a hétszeres gázárat fizetik meg. Elmondta, ennek az az oka, hogy Szijjártó Péter akkor kötött szerződést az oroszokkal Magyarország nevében, amikor a lehető legmagasabb volt az ár. Hozzátette: nem tisztázott, hogy ezt pontosan miért tette a kormány, magyarázatot pedig nem adnak. Gulyás Gergely kormányinfón tett kijelentéseivel kapcsolatban elmondta, a miniszter magyarázatával szemben ott van az Orbán-kormány cselekvése, miszerint a múlt évben hagyták, hogy a vállalkozások a villanyáramra vonatkozó szerződéseiket nagyon magas áron kössék meg, most pedig rájöttek arra, hogy van mit tenniük az ügyben, mert 600 ezer vállalkozás érintett. Hangsúlyozta: a kormány leginkább a Fidesz-közeli vállalkozóknak fog ezzel kedvezni. Az árnyékkormány szerint a vállalkozásoknál és a lakosságnál is egyaránt csökkenteni kell az áfát a rezsiszámláknál. Videó: |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Menczer Tamás: Magyar Péter ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc | |
Kocsis Máté: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat | |
Vége: Nem tapasztaltak arra utaló jelet, hogy manipulálták volna a bizonyítékokat az ügyészségen | |
Tarol Hajdú Péter: „Most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam” | |
Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek | |
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának | |
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban | |
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja | |
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés | |
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó | |
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Dopeman: Orbán a legjobb barátom | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban | |
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája | |
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Hivatalos: megindultak a nyomozások Magyar Péter kijelentései alapján - sokan kerülhetnek bajba | |
Tudta? Egy új rendelettel szép csendben eladhatja a kormány az Ön személyes egészségügyi adatait is a gyógyszergyáraknak | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Valami történni fog: óriási szökések indultak Észak-Koreából, diplomaták, katonák és mindenki aki csak tud menekül... | |
Megjelent a rendelet: használhatják a kormánygépet a politikusok rokonai | |
Brutálisan bántalmazták Nagy Ferót a kommunista időszakban - megdöbbentő vallomás - „Reggel jöttek mindig” | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |