Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Kibújt a szög a zsákból: Kiderült, miért kell nekik tízezer vendégmunkás a Fülöp-szigetekről ORbánnak |
A szakértő jelezte, a bérnövekedések lassulását okozhatja a kormány döntése. Beszámoltunk róla, hogy egy Fülöp-szigeteki televízió riportja szerint tízezer munkavállalót vár Magyarország a dél-kelet-ázsiai országból, akiknek már meg is kezdődött a toborzása. A vendégmunkásoknak nettó 195 ezer forintos fizetést ígérnek. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) elnöke ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy mindez az elmúlt időszak hazai bérnövekedési ütemének lelassulását okozza majd. Az LMP úgy látja, a toborzás egy újabb bizonyíték arra, hogy a magyar munkavállalóknak nincs szükségük az akkumulátorgyárakra. „Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla” – mondta többek között Farkas Flórián a szolnoki romaügyi konferencián, hozzátéve, ő sokkal szívesebben látná, ha a vendégmunkások helyett a romákat foglalkoztatnák. „Ha nem akarjuk, hogy külföldi munkavállalók jöjjenek be, akkor ezeket az embereket be kell vonni” – jelentette ki Farkas Flórián. Az LMP frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, a munkások toborzása azt bizonyítja, hogy Magyarországon nincs szüksége sem az akkumulátorgyárakra, sem pedig az üzemek által kínált munkahelyekre. „Nem tudjuk kiállítani azt a munkaerőt, nincs igény ilyen alacsony értékű munkahelyekre, ezért hoznak be külföldről munkavállalókat. Hogyha magas hozzáadott értékű munkahelyeket hoznának létre, amiknél magas fizetést biztosítanak és biztonságos körülményeket, akkor egészen biztosan lenne magyar munkavállaló” – mondta az üggyel kapcsolatban Kanász-Nagy Máté. Székely Tamás, a VDSZ elnöke biztos abban, hogy a vendégmunkások foglalkoztatása miatt lecsökken az elmúlt időszakra jellemző bérnövekedési ütem. „Meggyőződésem az, hogy le fognak csökkenni azok a bérnövekedési ütemek, amik az elmúlt időszakban jellemzőek voltak akár a feldolgozóiparban is. Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban is le fog szakadni a magyar átlagkereset már a régiós átlagkeresetekhez képest is” – mondta a szakszervezet elnöke. Az atv.hu kereste az ügyben a Külügyminisztériumot is, de tőlük nem kaptak választ kérdéseikre. Videó: |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Menczer Tamás: Magyar Péter ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc | |
Kocsis Máté: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat | |
Vége: Nem tapasztaltak arra utaló jelet, hogy manipulálták volna a bizonyítékokat az ügyészségen | |
Tarol Hajdú Péter: „Most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam” | |
Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek | |
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának | |
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban | |
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja | |
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés | |
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó | |
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Dopeman: Orbán a legjobb barátom | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban | |
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája | |
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Hivatalos: megindultak a nyomozások Magyar Péter kijelentései alapján - sokan kerülhetnek bajba | |
Tudta? Egy új rendelettel szép csendben eladhatja a kormány az Ön személyes egészségügyi adatait is a gyógyszergyáraknak | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Valami történni fog: óriási szökések indultak Észak-Koreából, diplomaták, katonák és mindenki aki csak tud menekül... | |
Megjelent a rendelet: használhatják a kormánygépet a politikusok rokonai | |
Brutálisan bántalmazták Nagy Ferót a kommunista időszakban - megdöbbentő vallomás - „Reggel jöttek mindig” | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |