Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″ |
„Ömleni fog a sz*r″ – a Magyar–Varga-ügyről írt Demeter Szilárd A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is kifejtette a véleményét Magyar Péter és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter kapcsolatáról. Demeter Szilárd kitért a jogász személyére is, akit „lufihámozó piperkőcnek″ nevezett, hozzátéve, hogy önmagában valószínűleg egy senki lenne. Azt is elismerte, hogy ő maga is ismer olyan családokat, amelyekben probléma lehet a kapcsolati erőszak, mégsem tesz semmit. Mint írtuk, alaposan felkavarta a magyar közélet állóvizét Magyar Péter nyilvánosságra hozott hangfelvétele, majd Varga Judit exkluzív interjúja, amelyben volt férje bántalmazásáról beszélt. Az ügyre Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is reagált. „Néztem Varga Juditot, a reménybéli asztalost, és rettenetesen dühös lettem. Még csak nem is Magyar Péterre, a lufihámozó piperkőcre” – írta a Mandineren megjelent, Je suis Judit című véleménycikkében Demeter Szilárd. A cikkben kifejtette: azért lett dühös, mert attól tart, hogy lesznek, akik „kimosdatják Magyar Pétert, és ő lesz az az áldozat, akinek segítség kell”. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek, akik a rendszert hibáztatják majd, „mert nem áldozatot akarnak védeni, hanem rendszert akarnak buktatni, és ez nem mindegy”. Ömleni fog a szar, és az összes olyan házas- vagy élettárs, aki ilyen kapcsolatban él, elveszíti a maradék reményét is – fejtette ki Demeter Szilárd, hozzátéve, hogy Varga Judit mellett van. Megjegyezte, hogy ismer olyan családokat, ahol tudja, hogy baj van, de nem teszi szóvá, mert nem rá tartozik. A Magyar–Varga-ügyben viszont határozott véleménye, hogy „egy férfi nem bánik így egy nővel, pláne nem a gyermekei anyjával”. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója úgy látja, ha csak a töredéke igaz mindannak, amit Varga Judit elmondott, az már elégséges ahhoz, hogy ne akarjon Magyar Péterrel egy levegőt szívni. Magyar Péter szerinte egy „Ken baba Barbie nélkül, aki macsósat játszik”, miközben „önmagában egy senki”. Demeter Szilárd arra is kitért, hogy valószínűleg a jogászt „kicsinálja” majd az ellenzék, élén a DK elnökével, Gyurcsány Ferenccel. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Elképesztő bejelentés: Magyarország nukleáris megállapodást kötött Japánnal | |
Egy év alatt megduplázta profitját Mészáros cégcsoportja | |
Nem akármire kérte Magyar Péter a támogatóit - óriási mozgósítás | |
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″ | |
Megszólalt Nagy Ervin: kiderült miért állt ki Magyar Péter mellett | |
Óriási győzelmet hirdetett a minisztérium: a Gyurcsány-korszakhoz képest 1 millióval dolgoznak többen, de ez még nem minden | |
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó | |
Állítólag komoly utazásra készül Orbán Viktor, de nem egyedül | |
Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték | |
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében | |
Megindulnak a magyar munkások: érdekes adatok jöttek, felmondási hullám söpörhet végig Magyarországon? | |
Magyar Péter: Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen | |
Nyolcmilliárdból épül lombkoronasétány és okoserdő Zalában | |
Rendőrt hívtak a magyar politikusra pedig csak a kiperelt közadatokat akarta elkérni | |
Érdekesen reagált az Orbán kormány arra, hogy a magyar piaci gázár ötszöröse a valódi piaci árnak | |
Megdöbbentő adatokat tett közzé Magyar Péter: ha ez igaz akkor izgulhat az ellenzék és a kormány is | |
Kellemetlen baki: Jeszenszky durván leszólta Magyar Pétert de Bayert és Rákay is érinti amit felhozott | |
Érdekes: Pekingből jelentkezett be Varga Mihály: most jön csak a keleti nyitás | |
Hiába a tiltakozás: újabb akkumulátorgyárat jelentettek be, már toborozzák is a Fülöp-szigetieket | |
Beindult a háború Hajdú Péter és az ismert youtuber között a Varga Judit interjú miatt | |
Újabb ismert közszereplő ugrott neki Magyar Péternek egy kép miatt | |
Orbán gyászol: saját oldalán vett végső búcsút | |
Ajjaj: Semjén szerint a DK-s megfélemlítések miatt lett kevés a vallásosak száma | |
A felcsúti utánpótlás-alapítványhoz 5,8 milliárd forint támogatás érkezett a központi költségvetésből | |
Épül Magyarország legimpozánsabb temploma - Schmidt Máriáéktól vásárolt telken fog állni | |
Orosz diszkontlánc jöhet Magyarországra | |
Hajdú Péter keményen beleállt az Őt támadókba: "a potenciális Messiásról kiderült az igazság" | |
Óriási botrány: Szúrós szag terjedt a komáromi akkugyárában, nyolc embert kórházba kellett szállítani | |
Vigyázat! - Karsai Dániel profilképével gyűjtenek adományokat csalók | |
Schadl György: Nem fogok olyat bevallani, amit nem csináltam, maximum szájba ba*m az ügyészt! | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Borul a dominó? - jelentősen zsugorodik Lázár János hatásköre | |
Magyar Péter ismét robbantott: már többen megkeresték őt Orbán környezetéből és a Dobrev-féle árnyékkormányból | |
Magyar Péter a köztévé EP-vitájáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van | |
Itt vannak Magyar Péter feltételei: Május 30-án az M1-en lesz a vita este 8 órától | |
Hajdú Péter durván nekiment Magyar Péternek: hiába fenyegeted majd nadrágszíjjal a benzin árát, nem fog megijedni | |
Egyeduralkodó: Mészáros Lőrinc teljesen maga alá gyűrte az egyik legnagyobb energiacéget | |
Név szerint említi Tiborcz Istvánt az amerikai külügyminisztérium jelentése | |
Magyar Péter mozgósít legjobban? - már 26%-nál tart a Tisza Párt a mérések alapján | |
Kiöntött a Tisza: Megtelt a Dóm tér a Tisza Párt szegedi demonstrációján | |
Nagy Feró Magyar Péterről: Ügyesen csinálja a dolgát - Megváltozott a róla alkotott véleménye. | |
Magyar Péter: Betiltjuk a propagandát, visszavesszük a közmédiát... | |
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás | |
Mutatjuk mennyi pénzébe került a magyaroknak a képen látható gazzal benőtt focipálya! - kapaszkodj meg! | |
Szánalmasan sikertelen akcióként tálalta Magyar Péter tüntetését a kormánymédia - alig néhány százan tüntikéztek | |
Kiderült kinek írt érdekes SMS-t Tóth Gabi: "Gyere el, aztán olyat adunk neked......" | |
Óriási botrány: nem akárkik jelentek meg Mészárosék villája előtt, ajándékot is vittek | |
Óriási balhé: botránnyal indult a Schadl–Völner-ügy tárgyalása | |
Népharag: nem akármiért kínoztak meg egy politikust a szomszédunkban - ilyen még nem volt Európában | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |