Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk |
Az első osztályú magyar labdarúgó-bajnokságban a fizetések már az európai top 20-ba tartoznak, tavaly tovább híztak. A magyar bajnokság a koronavírus-járvány után is folytatta fejlődését a fizetések szempontjából: az európai bajnokságok sorában már a 18. helyet foglalja el a bérekre fordított kiadások alapján a maga 93 millió eurójával (35,6 milliárd forint) – írja az Mfor az UEFA pénzügyi riportja alapján.A 20-as élmezőnybe már tavaly bejutott az OTP Bank Liga, ráadásul úgy, hogy a koronavírus-járvány idején is nőttek éves alapon a magyar bajnokságban osztott fizetések (akkor 82 millió euró szerepelt a jelentésben). Ezzel a magyar bajnokságban többet költenek fizetésekre, mint az ukrán vagy a norvég bajnokság első osztályában. Az átlag keretszámot nézve az Mfor kimutatása szerint az átlagos magyar focistafizetés 3,8 millió forint. Ez persze átlag, amit valószínűleg a top csapatok jócskán felhúznak. A FTC, a Mol Fehérvár vagy a Puskás Akadémia esetében a 8-10 milliós fizetések sem példa nélküliek, sőt. A fizetésekre fordított összegek 14 százalékkal nőttek a magyar első osztályban, a növekedés üteme a tavalyihoz képest csökkent (de így is jócskán verte a 2021-es átlagosan 5,1 százalékos inflációt). Ha az európai összképet nézzük, erőteljesen nőttek a fizetések. Az UEFA megjegyzi, hogy a 2020-ban a pandémia miatti bizonytalanság miatt ki nem fizetett összegek egy részét 2021-ben fizették ki, ezért a nagy növekmény. Az elmúlt 10 év alapján kijelenthető, egyre nehezebb tartani a lépést az elszálló fizetésekkel Európában. Nagyon fura a magyar adat Az kifejezetten érdekes, hogy míg az összes bevétel 54 százaléka ment Magyarországon fizetésekre, ha csak a játékosfizetéseket nézzük, az 32 százalék. Magyarország ezzel a top 20-ban az utolsóelőtti helyen áll (arányaiban a svédeknél alacsonyabb, de nominálisan magasabb az érték). Ez azt jelenti, hogy arányaiban és értékében is igen komoly összeg, 37,9 millió euró ment olyan fizetésekre, amit nem focisták kaptak. A nem játékos fizetésekbe tartozik az edzői stáb, orvosok, irodisták, a klub valamennyi alkalmazottja a takarítóktól a szurkolói boltban dolgozókig. A jelentésben brutális a Premier League (PL) fölénye, itt a nem játékos bérek azért is magasak, mert teltházzal működnek a viszonylag nagy befogadó kapacitású stadionok, ezekbe értelemszerűen több ember is kell. Csakhogy a magyar stadionokban alig van teltház. A megoldás hátterében lehet egy kiemelt fizetés (lásd keretes írásunk) és az, hogy egészen egyszerűen a magyar top csapatok nagy és jól fizetett stábbal dolgoznak. (Hogy mást ne mondjunk, Magyarországon egy kiemelt klub orvosi stábjának a tagja is tud patinás labdarúgó klubot vásárolni.) A magyar labdarúgásban nemcsak focistának éri meg lenni. Egy kiemelt fizetés: A jelentés arról a szezonról szól, amikor a magyar bajnok Fradinak kimagaslóan sikeres éve volt, hiszen bejutott a Bajnokok Ligája (BL) csoportkörébe. A 2020/2021-es szezonban a kupatavaszt a Fradi nem élte meg ugyan, de a bevételek egy része vélhetően a 2021-es üzleti évben folyt be. Ukrán lapértesülések szerint az FTC akkori edzője, Szerhij Rebrov komoly bónuszfeltételekkel kötött szerződést: a nemzetközi szereplésből befolyó összeg 20 százalékát tehette zsebre. Az FTC abban a szezonban 17,2 millió eurót kapott az UEFA-tól a sikeres BL-menetelésért, vagyis Rebrov 3,4 millió eurós bónuszt zsebelhetett be, miközben 1,7 millió euró volt az alapfizetése. A klub soha nem erősítette meg ezeket a számokat. Amennyiben az ukrán edzőhöz közeli források helytálló információkkal rendelkeztek, Rebrov 5,1 millió eurót kereshetett a szezonban. Az FTC Labdarúgó Zrt. 2020-ban 7,8 milliárd forintot, egy évvel később 7 milliárdot költött bérekre, még 2019-ben csupán 4,6 milliárdot. Persze közben a Fradi egyre drágább futballistákat is tudott szerződtetni, vélhetően magasabb bérigénnyel. Rebrov 2021 nyarán távozott a Fraditól, az Egyesült Arab Emírségekbe igazolt, az el-Ajn csapatához. A hírek szerint ő lehet az ukrán válogatott szövetségi kapitánya. A bevételekhez viszonyított bérkiadások tekintetében az átlag alatt van a magyar bajnokság, ezek alapján azt is mondhatjuk, hogy egészséges az elsőosztályú klubok költségszerkezete (főleg a nyugat-európai ligákhoz képest). Más kérdés, hogy az állami tévés közvetítési díjaktól kezdve a TAO-rendszeren át a magyar labdarúgás elitjének legnagyobb finanszírozója maga az állam. Ez korántsem egészséges, és akkor még nem vettük ide az állami tendereken felhizlalt szponzori kört. Módszertani nehézségek: A kluboknak a saját pénzügyi kimutatásaikba nem kell elválasztaniuk, hogy a bértömeg mekkora része ment játékosokra, de az UEFA már így kéri tőlük az adatot (sőt, a jövőben az edzői fizetéseket is külön fogják kérni). Így megbízható, a klubok által leadott számok alapján láthatjuk, hogyan alakultak a fizetések a játékosok és a klubok több alkalmazottjai között. A több mint 700 elsőosztályú klub adatai azonban nehezen összehasonlíthatóak. Az UEFA a 2021-es pénzügyi évet tünteti fel minden adatsorában. Csakhogy vannak klubok, amelyek nyáron zárják az üzleti évüket (vagyis a tavaszi-őszi szezont lefedő adatokat kapunk arról, hogy egy szezonban hogyan alakultak a pénzügyek). És vannak klubok, amelyek december 31-ével zárják a pénzügyi évüket (ilyenek a magyar klubok mögött álló gazdasági társaságok), ahol így egy-egy szezonról nem kaphatunk teljes pénzügyi képet (csak az előző év tavaszi és az új bajnoki szezon őszi idényéről). |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Na neee: Újabb furcsa „lombkoronasétány” nőtt ki a földből + megdöbbentő képek | |
Orbán és a kínaiak: Szőrén-szálán eltűnt a 14 milliárd forintnyi közpénzzel kitömött Alapítvány - Bejelentett székhelyük teljesen üres... | |
Nyilvánosságra került Novák Katalin záró vagyonnyilatkozata - több tíz millió forint van a bankszámláján... | |
Törvényt módosít Orbán: elrejtik a gazdagodást egyetlen tolvonással | |
Ellehetetlenítették a riválist, felpörgött Orbán unokaöccsének a biznisze | |
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben | |
Megsértődött Szentkirályi Alexandra? nyilvánosan átnéztek rajta, figyelembe se vették | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába | |
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... | |
Hadházy egyetlen képe miatt rögtön elálltak a projekttől és a támogatási összeget pedig visszakövetelik - több száz milliós uniós támogatás | |
A roma ajánlások harmada érvénytelen: volt, aki a becenevét írta az ívre | |
Donáth Anna partnerségben reménykedik? „Hosszú távon együtt tudnánk működni Magyar Péterrel” | |
Nem vicc: Távirányítós kisautóval kampányolt Szentkirályi Alexandra, ezt látni kell | |
Ciki: A tulajdonos cégei bajba kerültek miután az elvált Mészáros Lőrinc lányától.... | |
Belső lázadás: Összefogtak a magyar politikusok Szijjártó Péter ellen a lemondását követelik | |
Magyarországra szökött a külföldi politikus akit korrupció miatt öt év börtönre ítéltek a hazájában | |
Ú de ciki: külföldi politikusok elhívták Deutsch Tamást a drogpolitikai helyzetről vitázni | |
Döntött a hatóság, jön a giga bírság: súlyos törvényi rendelkezéseket sértett meg a TV2 | |
Tiborcz eddigi legnagyobb üzlete: ezzel Orbán Viktor veje lehet a térség egyik legnagyobb üzletembere | |
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni | |
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő | |
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?” | |
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg | |
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet | |
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene | |
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő | |
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
Menczer Tamás: Magyar Péter ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc | |
Kocsis Máté: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat | |
Vége: Nem tapasztaltak arra utaló jelet, hogy manipulálták volna a bizonyítékokat az ügyészségen | |
Tarol Hajdú Péter: „Most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam” | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |