Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Épül Magyarország legimpozánsabb temploma - Schmidt Máriáéktól vásárolt telken fog állni |
Így fog kinézni a Schmidt Máriáéktól vásárolt telken épülő templom Ugyan már 2019-ben bejelentették Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza első magyar templomának megépítését, csak tavaly találták meg a megfelelő helyszínt, most pedig elkészült a nagyívű látványterv is. Viszont a hatalmas beruházásba a magyar állam nem száll be, és egyházuk neve nem mormon – tudta meg lapunk. Tavaly októberben tette közzé honlapján Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza a fővárosban épülő templomának helyszínét. A Magyarországon több gyülekezeti házzal rendelkező közösség 2,4 hektáros területen, a III. kerületi Harsánylejtőn, a Kocsis Sándor utca és a Borsikafű utca sarkán fog építkezni. Az egyház közleménye szerint az építmény alapterülete 1672 négyzetméter, a tengerszint feletti magassága 145 méter lesz. A területen a templom mellett fogadóközpontot és szálláshelyet is létesítenek. „Részben szakmai indokok, részben inspiráció vezetett a kiválasztott telekhez. Amellett, hogy szakemberek adták meg a választ arra a kérdésre, hogy a templom építésére fizikailag alkalmas a telek, most is, mint minden fontos döntésnél a vezetőink megerősítést kértek az Úrtól, hogy jó döntést hozhassanak a hellyel kapcsolatban” – írta lapunk megkeresésére Klinger Gábor, az egyház kommunikációs igazgatója. Az igazgató hozzátette: „A templom látványterve után a vázlattervek is hamarosan elkészülnek”. Arra a kérdésünkre azonban, hogy hirdettek-e tervezői pályázatot, esetleg olyan szakember kapta-e meg a megbízást, aki különösen ért a szakrális helyszínekhez, azt a választ kaptuk, hogy a templom tervezését az egyház saját építészei végzik, a tervek adaptálása pedig helyi szakemberek segítségével történik. „A tervező személye nem publikus” – tette hozzá a kommunikációs igazgató. Ahogy Magyarország első templomának költségvetése sem nyilvános. Az igazgató szerint az egyház anyagilag stabil és önálló, ezért nem kér és nem fogad el anyagi támogatást sehol a világon. „Mivel kizárólag magánforrásból történik a beruházás, annak pénzügyi vonatkozásairól nem tudunk felvilágosítást nyújtani”– hangsúlyozta az egyház nevében Klinger Gábor, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy azon felül, hogy nem fogadnak el hozzájárulást, számos módon fejtenek ki támogató tevékenységet. Ezek között például stratégiai együttműködés keretében rendszeresen támogatják a Magyar Vöröskereszt munkáját. Az egyház azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a templomok nagyon fontos részei a hitéletüknek. Olyan szertartásokat végeznek ott, amelyekkel a családokat az örökkévalóságra kötik össze. „Biztosak vagyunk abban, hogy az egyház tagjai nagyon várják már, hogy ne kelljen hosszú utat megtenniük, hogy külföldön tudjanak részesülni a templom által nyújtott szent élményekben. A magyar templomba sokkal sűrűbben el fogunk jutni és ez tovább fogja emelni a mindennapjaink lelkiségét is” – tette hozzá az igazgató, aki azt is elmagyarázta, hogy egyházukat tévesen sokszor mormonként emlegetik. "A kifejezés nem helytálló, ugyanis egyházunk neve nem mormon, hivatalos nevünk Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza. Ez a kérdés azért is fontos, mert vannak olyan felekezetek, akik például ma is gyakorolják a többnejűséget és más fontos pontokban is eltérnek a mi vallásgyakorlásunktól, akikkel emiatt összetéveszthető lenne a hivatalos világegyház" - mutat rá Klinger Gábor az egyház magyar vallási közösségére vonatkozó tudnivalóra. Az építkezés kezdése és időtartama ebben a pillanatban még nem ismert, de az nem titok, hogy az egyház a BIF Nyrt.-től vásárolta meg azt a telket, ahol a közel 1 800 négyzetméteres templom épülhet. A BIF fő részvényese a Schmidt Mária és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter tulajdonában lévő Pió-21 Kft. Mint ismeretes: nem egészen két héttel azután, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 szeptemberében a vallás központjának számító Salt Lake City-ben járt, és felkereste a mozgalom egyik ősatyjáról elnevezett Brigham Young Egyetemet is, az egyház vezetői bejelentették, hogy megépítik első magyarországi templomukat. Arra a kérdésre, hogy milyen üzenettel bír az, hogy Novák Katalin, az azóta lemondásra kényszerült köztársasági elnök az egyház központjában járt tavaly, jelentheti-e azt, hogy a magyar állam részt vállal a beruházásból, ezt a választ kaptuk: „a templomépítési projektet teljesen önerőből valósítja meg az egyház”. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Soha nem látott részletek a legújabb Orbán Ráhel interjúban: a feltétel nélküli adományozás pici korától az élete része... | |
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!” | |
Megjelent a Karmelitában az egyik legnagyobb kínai vezető - ami most jön olyan még nem volt Európában | |
Valami elindult: őrizetbe vette a rendőrség egy magyar óvoda pedagógiai asszisztensét | |
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felületet ahol az adatok vannak | |
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak | |
Szentkirályi Alexandra bekeményített: az orbánozás abbahagyását javaslom neked!!! | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd.... | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Várkonyi Andreának szempont volt a vagyon, de nem ennyire | |
Menczer Tamás keményen elmondta szerinte hova való Magyar Péter | |
Robbant a hír: Rogán Antalról vallott a bíróságon a Schadl–Völner-ügy vádlottja | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Óriási botrány: nem akárkit akar kirúgatni Deutsch Tamás - előkerült egy levél | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Hivatalos: Megduplázták a határon túli fociakadémiák támogatását | |
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot | |
Már Szlovákia is rajtunk nevet - az eddigi legdurvább Orbán gúnykép jelent meg... | |
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
Nagy Feró beszállt a kampányba: „nem kilépni kell az unióból, hanem elfoglalni Brüsszelt” | |
Itt a kép: Orbán Ráhel 13 milliós órát és egymilliós szoknyát villantott Dubajban Hadházy szerint | |
Lázár János az RTL-nek: Magyarország iránt nagy az érdeklődés a világban titkosszolgálati értelemben is | |
Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Na neee: Újabb furcsa „lombkoronasétány” nőtt ki a földből + megdöbbentő képek | |
Orbán és a kínaiak: Szőrén-szálán eltűnt a 14 milliárd forintnyi közpénzzel kitömött Alapítvány - Bejelentett székhelyük teljesen üres... | |
Nyilvánosságra került Novák Katalin záró vagyonnyilatkozata - több tíz millió forint van a bankszámláján... | |
Törvényt módosít Orbán: elrejtik a gazdagodást egyetlen tolvonással | |
Ellehetetlenítették a riválist, felpörgött Orbán unokaöccsének a biznisze | |
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben | |
Megsértődött Szentkirályi Alexandra? nyilvánosan átnéztek rajta, figyelembe se vették | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába | |
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... | |
Hadházy egyetlen képe miatt rögtön elálltak a projekttől és a támogatási összeget pedig visszakövetelik - több száz milliós uniós támogatás | |
A roma ajánlások harmada érvénytelen: volt, aki a becenevét írta az ívre | |
Donáth Anna partnerségben reménykedik? „Hosszú távon együtt tudnánk működni Magyar Péterrel” | |
Nem vicc: Távirányítós kisautóval kampányolt Szentkirályi Alexandra, ezt látni kell | |
Ciki: A tulajdonos cégei bajba kerültek miután az elvált Mészáros Lőrinc lányától.... | |
Belső lázadás: Összefogtak a magyar politikusok Szijjártó Péter ellen a lemondását követelik | |
Magyarországra szökött a külföldi politikus akit korrupció miatt öt év börtönre ítéltek a hazájában | |
Ú de ciki: külföldi politikusok elhívták Deutsch Tamást a drogpolitikai helyzetről vitázni | |
Döntött a hatóság, jön a giga bírság: súlyos törvényi rendelkezéseket sértett meg a TV2 | |
Tiborcz eddigi legnagyobb üzlete: ezzel Orbán Viktor veje lehet a térség egyik legnagyobb üzletembere | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |