Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele |
A Kormányzati Tájékoztatási Központ megkeresésünkre azt írta, hogy Magyar Péter állításai alaptalanok. „Magyar Péter a kormányon akar bosszút állni, amiért elhagyta a felesége és elveszítette kormányzati megbízásait” – közölte az rtl.hu-val a Kormányzati Tájékoztatási Központ. (Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője majdnem szó szerint ugyanezt mondta.) A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát azután kerestük meg, hogy Magyar Péter tanúként vallomást tett ma az ügyészségen, ahol három állítást fogalmazott meg: Schadl György Rogán Antal propagandaminiszter embere volt. A kormánynak már fél évvel a nyomozás lezárulta előtt, és Schadl György őrizetbe vétele előtt tudomása volt arról, hogy büntetőeljárás folyik. A megfigyelésekről is tudott a kabinet, amely állítása szerint a titkos akciókról szóló információkat Völner Pál volt államtitkár tudomására hozta. Magyar Péter azt nem tudta megmondani, hogy pontosan ki tájékoztatott erről és kit. Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre és manipulálták az ügyészségi iratokat. Ez Magyar Péter szerint annyit jelent, hogy „vagy kivettek belőle dolgokat, vagy kihúztak belőle dolgokat, vagy megmásítottak benne dolgokat”. A Kormányzati Tájékoztatási Központ megkeresésünkre azt írta, hogy Magyar Péter állításai alaptalanok. „Minden, amit mond, üres szóbeszéd. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter már az Országgyűlésben Jámbor András kérdésére is elmondta, hogy Schadl Györgyöt nem ismeri. Nem találkozott és nem is beszélt vele soha” – írták. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson | |
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot | |
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... | |
Feltornyozott malacdarabok mögött szürcsöl kávét Németh Szilárd - ja és a sapkája se kutya... | |
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben | |
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés | |
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket.. | |
SPAR-balhé: megszólaltak Tiborczék, reagáltak a vádakra | |
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja | |
Közel 6 milliárd forintos EU-s támogatásra bukkantak, a polgármester felesége az ügyvezető, korában pedig a családi lakcímén volt a székhely is... | |
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia! | |
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott | |
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről | |
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek | |
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni | |
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan | |
Robbant a hír: óriási bírságot kapott az RTL - kiderült mi van a háttérben | |
Orbán hirtelen megmozgatott 372 milliárdot - Mészáros Lőrinc cégének is jut, mutatjuk | |
Gigantikus építkezésbe kezd Kína Magyarországon: a magyar kormány nem tudja biztosítani az új vállalatoknak a szükséges feltételeket | |
Itt tartunk: Lecserélte a polgármester a táblákat, Orbán-idézettel köszöntik a faluba érkezőket | |
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt | |
Magyar Péter: ismét borított: Nem hiszem, hogy olyan hülyének tűnök, hogy pont én.... | |
Megfagyott a levegő: megdöbbentő dolgot mondott Bayer Zsolt Ukrajnáról! | |
Magyar Péter: A Metropol hazudik, feljelentést teszünk... | |
Direkt36: Egymilliárdért vett luxusingatlant egy Matolcsy Ádámhoz köthető cég Dubajban | |
Az eddigi legdurvább üzenetet kapta Magyar Péter Gyurcsány Ferenctől | |
Döntött a bíróság: nem lehet nyilvánosságra hozni, miért kapott elnöki kegyelmet K. Endre | |
Durvulnak a dolgok: Szentkirályi Karácsonynak: Mondja meg, hány ropi hosszúságú | |
Győzike lesz a csodafegyver Magyar Péterrel szemben? Nem elég Deutsch Tamás, másodiknak ott lesz ő is? | |
Felmerült bűncselekmény? - reagált a rendőrség Magyar Péter és Varga Judit családi veszekedésére | |
Karácsony bedurvult: „Azt gondoltam, hogy elmehettek a fa....” | |
Orbánnak elege lett? - nem akárki jelent meg Magyar Péter posztja alatt | |
Soha nem látott részletek a legújabb Orbán Ráhel interjúban: a feltétel nélküli adományozás pici korától az élete része... | |
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!” | |
Megjelent a Karmelitában az egyik legnagyobb kínai vezető - ami most jön olyan még nem volt Európában | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |