Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón |
A Momentum aktivistái hangosbeszélőn közvetítették Orbán Viktor szavait a pedofíliáról a sopronbánfalvai kormányülés közben. Ezzel a cselekedettel fel kívánták hívni a figyelmet Novák Katalin döntésére, amiért kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, aki kényszerítésért volt elítélve. K. Endre hamis vallomást próbált aláíratni a pe*do*fi*l igazgató egyik áldozatával. A hangszóróból Orbán Viktor 2020-ban elhangzott szavai csendültek fel, melyeket a Kaleta-ügyhöz kapcsolva mondott. Kaleta Gábor volt perui nagykövetet gyermekpornó miatt ítélték el, de felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Orbán Viktor akkor ezt mondta: „Ez az ügy, amiről nem lehet nyugodtan beszélni, hiszen mégiscsak gyerekekről van szó. Nekem is van vagy öt, meg már unokáim is. Ha az ember ilyen esetről hall, akkor azonnal a saját gyerekeire gondol, hogy ők is lehetnének áldozatok. (...) Ilyenkor semmilyen büntetés nem tűnik súlyosnak. Ugyan a bíróság, meg az ügyészség járt el, de nincs ennek az ügynek vége.” Az ellenzéki Momentum szerint ez a kegyelmi döntés ellentmond a "családbarát" Magyarország elveinek, mivel a fideszes köztársasági elnök segített egy pedofíliával vádolt személynek. Az ellenzék most fideszes pe*do*fi*llobbiról beszél, és Novák lemondását követeli. Az MSZP-s Tóth Bertalan hétfőn Varga Judit lemondását is követelte, aki a Fidesz EP-listájának élén áll. Varga felelőssége azért merült fel, mert bár Novák döntött a kegyelemről, a kérelmet miniszterként ő terjesztette fel, és az ő ellenjegyzése is szükséges volt az érvényességhez. Az államfő nem köteles indokolni a kegyelmi ügyeket, és Novák Katalin keddi sajtótájékoztatóján sem adott magyarázatot a döntésre. Csak arról beszélt, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket. Elmondta, hogy ő személyesen undorodik a pedofíliától, és az elnöksége alatt nem volt, és nem is lesz kegyelem a pe*do*fi*loknak. Pénteken a köztársasági elnök hivatala, a Sándor-palota előtt tüntetést tartanak az ügy miatt. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Megjelent Magyar Péter kilenc pontja - egyetértesz velük? | |
Deutsch Tamás nem kímélte a Tisza Párt listáján szerelőket - durvul a kampány | |
Várkonyi Andrea: Egy fantasztikus házasságban élek, új dimenzióba kerültem | |
Tarol Tiborcz bankja - már minden ötödik számlát nála nyitnak | |
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt | |
Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja | |
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
Bajban a magyarok kedvenc autómárkája? Olajfogyasztás: 1,2 liter/1000 kilométer | |
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! | |
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig..... | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Elindult a pénzáramlás: Milliárdokat kap Mészáros Lőrinc a saját cégétől | |
Óriási kínai kábelgyár érkezik, támogatást is kap a magyar államtól - Szijjártó már meg is egyezett | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te! | |
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson | |
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot | |
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... | |
Feltornyozott malacdarabok mögött szürcsöl kávét Németh Szilárd - ja és a sapkája se kutya... | |
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben | |
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés | |
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket.. | |
SPAR-balhé: megszólaltak Tiborczék, reagáltak a vádakra | |
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja | |
Közel 6 milliárd forintos EU-s támogatásra bukkantak, a polgármester felesége az ügyvezető, korában pedig a családi lakcímén volt a székhely is... | |
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia! | |
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott | |
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről | |
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek | |
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni | |
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |