Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
14 éves hódmezővásárhelyi lányt kényszerítettek prostitúcióra!
Egy szegedi nő és három társa ellen indított eljárást a rendőrség, akik a gyanú szerint egy 14 éves
hódmezővásárhelyi lányt prostitúcióra vettek rá - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a gyanú szerint tavaly április 28-án a fiatalkorú lányt a nő egyik társa randevú ürügyén egy szegedi lakásba invitálta. Ott kábítószert adtak neki, majd a sértettet prostitúcióra bírták rá. Az így szerzett pénzt elvették tőle.

A nyomozás megállapította, hogy a 22 éves gyanúsított és fiatalkorú társai egy másik szegedi lakásban is dolgoztattak. Az ott lévő másik nő szolgáltatásait hónapokig hirdették az interneten, majd az ebből származó pénz nagy részét szintén elvették - tudatta a százados.

A rendőrök szerdán a nőt Budapesten, fiatalkorú társait pedig Sándorfalván és Hódmezővásárhelyen elfogták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A kép illusztráció!

Forrás: Blikk
A Független Nemzet véleménye:

Remélem sokáig a börtönben fognak rohadni...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Rétvári Bence: A nyugdíjasok anyagi biztonságban élhetnek ma Magyarországon!
Emiatt szökhetett meg a fegyveres fogoly: "Minek kell még történnie, hogy feltűnjön KEVESEN VAGYUNK AZ ÖSSZES BV-ben!"
Szíjjártó: Magyarország a családokra költi a pénzt!
Korábbi jegybanki alelnök: Vagyonkimentésre készülne Orbán?
Rétvári Bence: A nyugdíjasok anyagi biztonságban élhetnek ma Magyarországon!
Emiatt szökhetett meg a fegyveres fogoly: "Minek kell még történnie, hogy feltűnjön KEVESEN VAGYUNK AZ ÖSSZES BV-ben!"
Szíjjártó: Magyarország a családokra költi a pénzt!
Bálint gazda buktatta meg az Orbán-rendszert!
Újpalotai lövöldözés: Videón, ahogy fegyveres rendőrök közelítik meg az autót!
Szegedi kórház válasza: Csak időnként használják gyerekszállításra ezeket a kocsikat!
Hiába tiltották meg, mégis megalakult a szakszervezet a Suzuki gyárban!
Tiborcz-botrány: Eltűnt egy feljelentés!
Előre kapott néhány pofont Orbán Washingtonból!
Fél órán belül két embert is agyba-főbe vert egy suhanc banda Kőbányán!
Nyílik a bicska: Orbán 4 milliárdból kialakított dolgozószobája csak a kezdet volt!
A magyar adófizetőknek 13 milliárdjába kerül Orbán veje!
Egy tv-ért és néhány ékszerért kellett meghalnia egy 80 éves néninek!
Orbán Magyarországa: Kitették az idős embereket, majd szemük láttára markolóval verték szét a házukat! + Videó!
Röhej: A Fidesz szerint 2010 óta megőrzik a nyugdíjak értékét!
Gyurcsány: Megvetem Orbánt, mert folyamatosan lopja az országunkat! + Videó!
Apja erőszakolhatta meg a ceglédi 4 éves kislányt! Itt a hazugságvizsgálat eredménye!
Magyarország 2019: Elképesztő, hogy miben szállítják a csecsemőket a szegedi kórházban! + Fotó!
120 milliárdért kapnak babacsomagot a külhoni magyar családok!
Magyar nyugdíjrendszer: Orbánék továbbra sem hajlandóak tenni semmit!
Úgy tűnik, egy rendőrségi spicli Orbánék új trollja?
Ütöttek, törtek-zúztak az 1-es villamoson!
Fidesz: Ha egy képviselő törvényt sért, akkor annak nyilvánvalóan következménye kell, hogy legyen!
Fidesz: A magyar választók túl ostobák!
Székesfehérváron már készpénzzel igyekeznek megvenni a nyugdíjasokat!
Még kórházi ágyán is a Fidesz bűneit mosdatja Nagy Feró!
Szakszervezetet akart létrehozni a munkás, azonnali hatállyal kirúgták a Suzuki-gyárból!
Pofátlanság netovábbja: Fizetés nélkül járt vásárolgatni a Fidesz-csinovnyik a boltokban Győr-Mosonban!
Így búcsúztak utolsó munkanapjukon Bochkorék!
Ami nem szerepel a plakátokon: Több mint 64 ezer bevándorló jött hazánkba az elmúlt években!
Magyarok helyett indiaiak, ukránok, mongolok dolgoznak Szarvason!
Elhallgat a Music FM, de egy új adón Orbán Gáspár Felház-alapító barátja szórakoztat majd!
Szorul a hurok Orbán nyaka körül: Íme az atombomba, amire oly sokan vártak!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kiabált az idős nénivel a kalauz, mielőtt leszállította a vonatról a lejárt igazolványa miatt!
Tüntetés Orbán ellen: "Takarodj bűnöző!"
Mai helyzet: Másodállást kell vállalniuk a rendőröknek, hogy megéljenek! + Videó!
Magyarország jobban teljesít: A magyar minimálbér az egyik legalacsonyabb az EU-ban!
Rezzenéstelen arccal közli, hogy nem korrupció, hanem gazdaságpolitika, hogy Mészáros nyeri a közbeszerzéseket!
Képmutatás: Orbánék nem írták alá azt az EU-s egyezményt, ami megállította volna az arab migrációt!
Juszt László: Nincsen nap, amikor nem köpi szemen saját magát Orbán Viktor!
Washingtonban megjelent írás: Orbán már nem tolerálható tovább magyar kormányfőként!
Mit takargathatnak? Orbánék nem hajlandóak fogadni azt a delegációt, amelyik a magyar demokráciát vizsgálná!
Már a fogorvosok is tiltakoznak, berágtak Orbánékra, mert nem tartották meg a szavuk!
Káptalanfai vérengzés: Először szólalt meg Szabina, a gyilkos volt élettársa! + Videó!
Alföldi Róbert: A Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak!
Hát ez jó: Véletlenül megcáfolta Orbán szövetségese a Fidesz EP-választásokra felépített stratégiáját!
Durva: Orbánnal baráti erők emberei állnak a kárpátaljai magyar támadás hátterében!
Rogán Antal: Andy Vajna szerelmes volt Magyarországba!
Amiről Orbán Gáspár beszél, az már az elmebaj jele vagy inkább Isten káromlás?
Élő adásban szólt be az egyik Fideszes a másiknak! + Videó!
Kikérik maguknak a Fideszesek, hogy korruptak lennének!
Megállapodott a munkásokkal az Audi!
Hofi nagyon utálta a Fideszt és Orbán Viktort!
Az Orbán Viktorral szövetséges szerb párt politikusa felgyújtatta egy újságíró házát!
Megfenyegette Orbánt az egyik minisztere!
Gyilkosság történt a VII. kerületben! Nyilatkozott az egyik szomszéd!
Mutatunk egy botrányos képet Orbánról, ahogy épp a magyar emberek sorsáról dönt! + Fotó!
Botrány: Két barátja is úgy halt meg kórházi fertőzésben, hogy megmenthették volna!
Ti akik szakmunkás végzettséggel milliárdosok lettetek...
Senki sem tudja, mi történt a Szentendre melletti erdőben!
Gúnyt űzött a falusi kocsma a kormánypropagandából! + Fotó!
Már a tűzoltók is tiltakoznak Orbánék ellen!
Durva: Népirtásért jelentették fel Orbánt Hágában!
Továbbra sincs megállapodás, már több mint 9000 dolgozó sztrájkol az Audinál!
A szakportál feltárta, hogy milyen durván vezet félre Orbánék propagandája a minimálbér emelésről!
Feljelentik kuruzslásért Orbán Gáspár Felházát!
Százak kerülnek az utcára, Orbánék nem segítenek a nagy múltú magyar cégnek!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu