Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak Tiborcz volt cégénél, dokumentumokat foglaltak le!
Minden jel szerint az EU-nak elfogyott a türelme azzal, hogy a magyar hatóságok mindent elsikamikáln
ak- az Index szakportálja az Eurologus ír arról, hogy tiltott kartellezés gyanújával vonultak be öt magyarországi céghez az európai uniós ellenőrök márciusban, Orbán Viktor vejének korábbi cégéhez, a Tiborcz Istvánhoz tartozó Elios volt az egyik.

Öt magyarországi céghez vonult be meglepetésszerű ellenőrzést tartani az Európai Bizottság március közepén egy -Orbán Viktor vejéhez-, az Elios Zrt.-hez köthető vizsgálat részeként – tudta meg az Index egymástól független forrásokból.

Az információt a céghez közeli forrásaink is megerősítették, nem hivatalosan elismerve a vizsgálat tényét. A bizottság versenypolitikai főigazgatóságának az ellenőrei összehangolt akciót hajtottak végre: ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban jelentek meg az érintett vállalatoknál, lefoglalták az elektronikus eszközöket és átfésülték az adathordozókat.

Ez egyik ilyen cég, ahol dokumentumokat foglaltak le az Elios Zrt. volt, amelyet uniós források szabálytalan felhasználása miatt már vizsgált az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF. A mostani nyomozásnak más a célja: az Európai Bizottság gyanítja, hogy az EU-s támogatások lehívásától függetlenül is jogot sértettek azok a cégek, amelyek az elmúlt tíz évben az Elios Zrt.-vel közösen nyertek közbeszerzéseket.

Ha bebizonyosodik, hogy tiltott módon megegyeztek egymással a piac felosztásáról, vagy mesterségesen árazták a termékeiket, szolgáltatásaikat, és ezzel torzították a piaci versenyt, akkor jelentős büntetésekre számíthatnak.

Az Index azt is megjegyzi, hogy a magyar hatóság már nyomozott, nem találtak bűncselekményt. 2015-ben már a magyar hatóságok is folytattak versenyjogi vizsgálatot az Orbán Viktor vejéhez köthető Eliosnál.

A 2015-ös eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) másfél évvel később lezárta, és megállapította, hogy nem történt kartellezés. Részben arra jutottak, hogy az szerintük nem lehet kartellszerű bűncselekmény, ha a kiíró segítője játszik össze a győztessel, ahogyan az Elios és a Sistrade között történt. Csak az lenne kartell, ha versenytárs cégek játszottak volna össze.

Nagyon fontos különbség a mostani vizsgálat és a korábbi OLAF-eljárás között, hogy míg az OLAF-tól igazán nem kell félni, hiszen az csak feltár egy-egy gyanús ügyet, de utána mindig csak a helyi hatóság léphet érdemben, a mostani eljárásban maga a brüsszeli bizottság viszi végig az ügyet. Vagyis egy olyan eljárásban, mint a mostani, az érintett cégek nem élvezik a hazai pálya esetleges előnyeit.

Forrás: Hírhugó
A Független Nemzet véleménye:

Sűrűbben is csinálhatnák...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!
Kunmadarasi csecsemőgyilkosság: Korábban cigicsikket nyomtak el a kislány testén!
1 év alatt 65 milliárd forintot költöttek a pénzünkből hazugságkampányra! (videó)
Beindult a kampány: Ismeretlen külföldiek nevére küldtek választási értesítőt Újpesten!
Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!
Kunmadarasi csecsemőgyilkosság: Korábban cigicsikket nyomtak el a kislány testén!
1 év alatt 65 milliárd forintot költöttek a pénzünkből hazugságkampányra! (videó)
Drámai mértékű a hiány: Üres kassza várja a következő budapesti főpolgármestert!
Már Szíjjártó lánytestvéréhez is ömlik a közpénz!
Sorozatsztár és felesége halt meg a szörnyű balesetben!
Brutál fizetések: A magyar képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Mészáros már lassan megelőzi Csányi Sándort!
Kitálalt a gyulai exfideszes: Le vannak zsírozva a közbeszerzések!
Űrkutatási miniszter: A klímaváltozás ellen küzdők csak politikai sikereket akarnak elérni!
Kijelentették: Nem érdekli a kormányt, hogy mit csinálnak a multik a dolgozókkal!
Újabb botrány: 4 milliárd Ft-tal drágul a szegedi püspök stadionja!
Mészáros birtokát filmezték, mire megjelent a rendõrség és lefoglalta a videókat! + Videó!
Nemzetbiztonsági bizottságot hívtak össze Orbán Viktor miatt!
Osztrák lap: Megjelent a Fertő tónál Orbán lánya és veje!
Mint a zombik: Debrecen utcáin megjelentek a drogosok! (videó)
Átverte őket a Fidesz: Durván berágtak Orbánékra az orvosok, nagygyűlést hívtak össze!
Németh Szilárd-sört osztogattak Csepelen! Feljelentés lett a vége!
Az osztrák híradóban már Orbán maffiát mondanak Orbán kormány helyett!
Úgy megvertek egy férfit egy budapesti pláza mosdójában, hogy belehalt sérüléseibe!
Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik! + Videó!
Papíron 6 milláért vett egy céget Kósa, majd 50 millát kivett belőle a családja!
A normálisnál 16-szor erősebb a sugárzás az oroszországi atombaleset helyszínén!
Botrány: Szécsény összes fideszes önkormányzati képviselője kilépett a Fideszből!
“Orbán Viktor és a Fidesz becsapta Magyarországot!”
Új országos rekord: nyolcan adták át a külterületi döngölt földutat a fideszes képviselők!
Lázár fenyeget: Aki közénk tartozik, annak lesz munkája! + Videó!
Vízisível, a fején mentek át egy 13 éves gyereknek Siófokon! + Videó!
Helyretették a magyarokat sértegető Kövér Lászlót!
Nyílik a bicska: A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak az önkormányzati választáson!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Nem marad következmény nélkül a korrupció!
Borzalmas állapotok a BKV munkásszállóján: Poloska, vizeletes matrac!
Csillagászati összeget akar az Orbán-kormány autók vásárlására költeni!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kamerák előtt jelentette be a fideszes polgármester, hogy súlyos beteg! + Videó!
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit a Szabolcs megyei Jékén!
A Századvég 1,3 milliárdból kutathatja a gazdasági kilátásokat Orbánéknak!
Mészáros lánya arról írta a szakdolgozatát, hogyan lehet tisztességtelenül befolyásolni a piaci versenyt!
Most kaptuk a hírt: női holttestre bukkantak egy leányfalui kempingben!
2020 január 6-ára kapott időpontot a szívproblémáival a zsámboki férfi!
1,3 milliós jutalommal motiválják az államtitkárokat!
Onkológiai Intézet: a daganatos betegek a hibásak...
2 éves kislányt hagytak a tűző napon a kocsiban Dorogon!
Lesújtó képet mutatott a Magyar Helsinki Bizottság hazánk jogállamiságáról!
A milliárdos Schmidt Mária elfelejtette kifizetni az Orbán-féle propagandafilm költségeit!
Miután Mészárosék Balatonaligát is bekebelezték, 2000 Ft-ba kerül a csúszda, amit eddig ingyenesen használhattak a gyerekek!
11 milliárdos informatikai megbízást kaptak Mészárosék!
Beperelte az államot a börtönből a battonyai rém, és milliókhoz jutott hozzá!
Újabb 1000 orvos kérte ki a külföldi munkához szükséges papírokat!
Nem sül le a bőr: Újra megterveztetik az 1 milliárdért már megtervezett kecskeméti pályaudvart!
Több mint 32 millióért vett szuperkötvényeket Trócsányi László!
Lövés dördült egy kecskeméti áruházban!
A Rogán által felügyelt hivatal döntött Rogánné cégének 273 milliós állami támogatásáról!
Így pénzeli Mészáros az Orbán családot!
Hat holttest került elő a Dunából!
Kritikán aluli, koszos, igénytelen, szánalmas, kétségbeejtő: Így vélekedtek Mészáros üdülőjéről!
Ennek is vége: Megszüntetik Orbánék az OKJ-s rendszert!
2 milliárdért kap egy indokolatlan autópályalehajtót Mészáros Lőrinc palackozóüzeme!
Videón a tragédia: Halálra nyomta az ugrálóvár a 8 éves kislányt!
Felszólították Rogánékat: 15 napon belül ki kell adniuk, hogy hány milliárdot költöttek a saját reklámjukra!
"Egy mentálisan leépült ember vezeti Magyarországot" + Videó!
Minimum nyolc megyében a haveroknak osztják az EU-s pénzeket Orbánék!
(18+) Nők látogatják a börtönben a gyilkost, aki a szeretőjéért végezte ki a családját!
Bayer Zsolt: A kurv@ anyátok...
Fidesz-egészségügy: Egy egész kórházi osztály zárt be, mert az orvos szabadságra ment!
Ez már mindennapos: Most épp Lengyelországban ítélték el Orbán intézkedéseit!
További 75 milliárd Ft a vajdasági fejlesztésekre!
Orbánék ez is elérték: Ezrek hagyják ott a rendőrséget!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu