UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Mészáros Lõrinc veje 1,1 milliárdért újította fel a focipályát, még az esõt sem bírta ki!
Átadták a salakos focipályát, aztán rájöttek, hogy mégsem lehet használni a játéktereket. A pénzt az EU adta.

Tavaly novemberben hirdettek nyertest abban a közbeszerzésben, amit a szombathelyi Sportliget felújítására írtak ki. A rekreációs központra az Európai Unió adott pénzt, összesen 1 milliárd 155 millió forintért építhette át a közbeszerzési gyõztes, a Homlok Építõ Zrt.

A céget 2016-ban alapították, fõ profilja a vasútépítés, 2018-ban indították el magasépítési üzletágukat. Tulajdonosa Homlok Zsolt, Mészáros Lõrinc veje. Nem mellesleg a szombathelyi Haladás VSE ügyvezetõje.

Nem ez az egyetlen Homlokék által elnyert helyi közbeszerzés. A cég nemrég a szombathelyi Víztorony felújítására kiírt tendert is megnyerte, itt 300 millió forintért renoválhatják az épületet.

Homlok egyébként nem csak kap a várostól, de ad is. A nagy port kavaró Szombathelyi Hírlapban – ez a Fidesz közeli újság, amit a szombathelyi polgármester sajtósának felesége ad ki – nemrég Homlok egy másik cége a Vasútvillamosító Kft. fizetett hirdetést.

Na de vissza a Sportligethez.

A projektben novemberben hirdettek gyõztest, a szabályozás szerint pedig a kihirdetés után a nyertesnek 60 napja van arra, hogy aláírja a szerzõdést. Ez azért érdekes, mert a kivitelezésre kapott 8 hónap a szerzõdés aláírásától lép életbe.

Homlokék nem is kapkodták el. Nem sokkal a határidõ lejárta elõtt, közleményben tudatták, hogy elindult a kivitelezés.

“A projekt részeként a területen található mind a kilenc sportpályát felújítják. A meglévõ három kisméretû salakos labdarúgó pályát kibõvítik, valamint a középsõ pálya nyugati oldala egy lelátóval is gazdagodik. Emellett épül egy teljesen új salakos focipálya is. Ugyancsak megújítják a park teniszpályáit, a meglévõ kosárlabdapálya helyére pedig új, korszerû, streetball játékra is alkalmas pályát építenek. Új rekreációs fejlesztésként a területen kialakítanak egy aszfaltozott görkorcsolyapályát, valamint egy 9 street-workout elembõl álló szabadtéri fitneszpályáját.” – írták akkor Homlokék a projektet ismertetve.

Az elsõ ütem meg is valósult, vagyis április közepén a kivitelezõ úgy döntött, hogy a focipályák használható állapotban vannak.

Ezeken a pályákon jászták a kispályás bajnokság meccseit. A bajnokság tavasz-õsz rendszerben zajlik, vagyis most kezdték volna a sportolók az idei szezont. A versenyt szervezõ Szabadidõsport Szövetség azonban úgy döntött, még egy fél hónapot kivár, hátha lesznek még munkák a területen, így az elsõ fordulót csak május elejére, pontosan május 6. írták ki.

Egy dologgal azonban nem számoltak: az esõvel. Május elsõ hétvégéjén esni kezdett az esõ. Esett május 6-án, hétfõn délelõtt is, így az aznapi meccsek elmaradtak, sõt, másfél nappal az esõ után még mindig használhatatlanok voltak a frissen átadott salakos pályák.

Egy, az Ugytudjuk.hu-nak nyilatkozó csapatvezetõ azt mondta, hogy eddig csak akkor volt gond a pálya minõségével, amikor legalább 40-50 milliméter esõ esett rövid idõ alatt, most viszont úgy tûnik, a múlt hétvégi 12-16 milliméter is soknak bizonyult.

Mi szerdán voltunk kint a pályáknál, de még akkor is érezhetõ volt, hogy laza a talaj, nem száradt ki rendesen a salak, belesüppedt a cipõnk.

Május 6-án a versenyt lebonyolító Szabadidõsport Szövetség úgy nyilatkozott, hogy megtörtént a pályabejárás és ellenõrizték a villanyvilágítást is. A szervezõk végül megállapították, hogy minden megfelel az elõírásoknak.

A pályán állva hívtuk fel a szövetség elnökét, Gerencsér Tibort, aki annyit mondott, hogy korábban, a száraz idõben nem lehetett arra számítani, hogy esõ után ilyen hosszú ideig marad használhatatlan a pálya. A továbbiakban a kivitelezõ és megrendelõ dolga, hogy ezt az állapotot megbeszéljék és orvosolják, mondta.

Nem is kellett sokat várni, még aznap az önkormányzat egy helyszíni bejáráson egyeztetett a kivitelezõvel, ahol arra jutottak, hogy bár néhány nappal korábban átadták a pályákat a focistáknak, most mégis vissza az egész.

A bajnokság mégsem tud elstartolni. Hogy pontosan mikor vehetik igénybe a területet, nem tudni. Még az is elképzelhetõ, hogy a salakos pályákon majd csak a szeptemberre ütemezett teljes átadás után lehet megrendezni az elsõ focimeccset.

Szombathelyen a kispályás labdarúgó bajnokság nagyon népszerû. Az idei bajnokságba 79 csapat nevezett, ami nagyjából 1200 embert jelent. A csapatok a nevezésért és az igazolásokért 70 ezer forintot fizettek be.

Fotó: szombathelypont.hu

Forrás: Átlátszó
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvaósinkat leginkább
Ismét egy világjárvány fenyeget? Új vírust azonosítottak Kínában, nincs ellene vakcina
Megtalálták a 2006-ban eltűnt K. Judit holttestét, aki a 2 éves gyermekét is hátrahagyta egy albérletben
Mészáros kedvenc luxusgépe Rijekába röpült, majd három tikokzatos hölgyvendég szállt fel a NER legismertebb luxusjachtjára
Nagyon figyelnie kell a határidőkre a munkavállalóknak
A munkavállalónak időben jeleznie kell, ha vissza akar térni a fizetés nélküli szabadságról A szülési szabadság 24 hétig jár, ez jellemzően megegyezik az egészségbiztosítási pénzbe...
  
Zűrös ügyek állhatnak a balatonszemesi fideszes polgármester lemondása mögött
A távozó polgármester szerint óriási a feszültség Balatonszemesen, ő azonban nem akar harcolni, ezért inkább lemond. Szerinte egyesek csak le akarták őt járatni. Megpróbáltuk kideríten...
  
Luxemburgi külügyminiszter: Orbánnak semmi keresnivalója az Európai Tanácsban
Tíz év kell ahhoz, feltéve, hogy a magyar miniszterelnök hatalomba marad, amíg kiderül, melyik irányvonal győzedelmeskedik. A luxemburgi külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarországnak ...
  
Orbán bejelentette: Magyarország nem teljesíti az Európai Unió kérését
Nem teljesíti az Európai Unió kérését Magyarország, Szerbia kivételével nem nyitjuk meg a határokat 14 EU-n kívüli ország állampolgárai számára – jelentette be Orbán Viktor. Csüt...
  
Tovább dübörög a rabszolgatörvény: Sok cég kihasználja a rabszolgatörvény nyújtotta lehetőségeket
Számos helyen úgy növelték a munkaidőkeretet a cégek, hogy nem egyeztettek a szakszervezetekkel. Mintegy félszáz feldolgozóipari cégnél hosszabbították meg a veszélyhelyzet idején a mu...
  
Magyar Posta: bezárások jönnek július közepén
Zajlik az élet a Magyar Postánál: július közepén végleg bezár egy nagyobb forgalmú budapesti postahely az egyik plázában, és szintén július közepére derülhet ki, hogy mekkora béremel...
  
Megvan mi miatt mondhatott le a fideszes polgármester
A cégvezető a kirúgása után akcióba lendülhetett, és júniusban sorra jelentette a különböző hatóságoknak azokat az eseteket, amiknél szerinte jogsértések történtek Ez vezethetett o...
  
23 milliót lopott fél év alatt a bábolnai takarítónő
Fél éven keresztül, heti rendszerességgel lopta meg munkahelyét egy 65 éves bábolnai takarítónő, írja a Policehu A tájékoztatás szerint abba az irodába is volt bejárása, ahol a cég a...
  
Merkely: akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni
Bár a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon,...
  
Osztogatott a kormány: 6 milliárd a Bozsik Stadionra, 3 milliárd a szombathelyi utánpótlásnak
Lényegileg elköltötte a Gazdaságvédelmi Alapban lévő összeget a kormány miután a Magyar Közlöny keddi számában megjelent a kormányrendelet, ami 194 milliárd forint sorsáról rendelkez...
  
Kósa Lajos: Felvetni azt, hogy minek stadion olyan, mintha felvetnék, minek Csokonai Színház
Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Papp László, Debrecen polgármestere szerda délelőtt, hogy bejelentse: új korszakot nyitnak a város profi futballjának életében, önkormányz...
  
5 dolog amit nem tudtál Kósa Lajosról - pl. az év polgármestere lett 2001-ben
Kósa Lajos magyar politikus, országgyűlési képviselő, 2010-től 2015-ig és 2019-től a Fidesz ügyvezető alelnöke, 2015 és 2017 között a Fidesz frakcióvezetője, 1998–2014 között Debr...
  
Jön az iskolaőrség: vegyes a fogadtatás
Sem a Belügyminisztérium, sem az Országos Rendőr-főkapitányság nem kereste meg a Független Rendőr Szakszervezetet az iskolaőri munkakör bevezetése miatt, árulta el a szervezet vezetője a...
  
Szigorítás a gyógyhatású készítmények piacán
Szerdától csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás szerek Magyarországon, mivel a forgalomban lévő készítmények esetében klinikai vizsgálattal nem igazolták az indik...
  
Több mint 150 vírusos beteget ápolnak a magyar kórházakban
A koronavirusgovhu oldalon közzétett legfrissebb beszámoló szerint az elmúlt 24 órában elhunyt egy idős, krónikus beteg, és kilenccel, 4166-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fe...
  
Pekingi fenyegetés: ne adjanak állampolgárságot a menekülő hongkongiaknak
Londonnak viselnie kell majd annak következményeit, hogy zöld utat ad a brit állampolgárság megszerzésére az erre jogosult hongkongiak számára - figyelmeztetett Csao Li-csien kínai külügy...
  
Tihany bajban: ha kell, elhordják a fél hegyet
Tehetetlenül nézzük évek óta, ahogy hazánk egyik legszebb vidékét, a Balaton környékét gyorsan és visszavonhatatlanul bekebelezi a Nemzeti Együttműködés Rendszere Ha kell, átírják a...
  
Megfizethetetlen lehet a zöldség és a gyümölcs egy magyar családnak
A párt arra reagált, hogy előrejelzések szerint nagyot emelkedhetnek a gyümölcs- és zöldségárak Magyarországon. A DK közleményében azt írja, a szokásosnál gyengébb termés miatt a s...
  
Orbán: A futballt a művészet kategóriájába soroljuk
Május végén mutatták be a Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem együttműködésében készült Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet. Az eseményről most számolt be a Pu...
  
Negatív rekord: ötvenezer új fertőzött az Egyesült Államokban
A Johns Hopkins egyetem és kórház szerda esti tájékoztatása szerint megdőlt a napi rekord, az elmúlt 24 órában 52 898 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az Egyesült Államokban ...
  
Győzike: Zokogva arra kért Bea, hogy ha bármi történne vele, vigyázzak a gyerekekre
Gáspár Bea az orvosa javaslatára feküdt kés alá, mivel az állapota napról napra romlott. "Szeretném megérni Evelin esküvőjét és Virág ballagását is, ezért bármire hajlandó vagyok...
  
Varga Judit: Alaptalan bírálni a magyar jogállamiságot
Alaptalannak nevezte a koronavírus-járvány kezelése miatt Magyarországot ért jogállamisági bírálatokat az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti éves meghallgatásán szerdán ...
  
A legnehezebb időszakban hagyta magára két hónapra az Orbán-kormány az állásukat elvesztőket
Komjáthi Imre az MSZP közösségi oldalán arról írt, tömegek várták a járvány alatt az álláskeresési járadékot, a lassú ügyintézés miatt azonban rengetegen 60 napon keresztül marad...
  
Videó: Kigyulladt, majd felrobbant egy autó az M7-esen
Kedden a déli órákban kigyulladt és teljes terjedelmében lángolt egy személyautó az M7-es autópálya leállósávjában, Szabadbattyán térségében. Egy kigyulladt autó miatt alakult ki ...
  
Vadaiék szerint Orbánék 3000 milliárdos titkos honvédelmi beszerzésre készülnek
Harangozó Tamás és Vadai Ágnes az MSZP közösségi oldalán arról számolt be: kivonultak „a Honvédelmi és rendészeti bizottság előre nem tervezett, az utolsó, rendkívüli parlamenti ü...
  
Szijjártó: Közép-Európában a magyar a legversenyképesebb beruházó környezet
A magyar gazdaság sikere nagyban függ attól, hogy milyen új termelési, kutatási kapacitások érkeznek Magyarországra - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közmédiá...
  
Megtalálták a 2006-ban eltűnt K. Judit holttestét, aki a 2 éves gyermekét is hátrahagyta egy albérletben
Azonosították az emberölés áldozatává vált szentesi édesanya földi maradványait. Korábbi élettársa ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. Ahogy a Blikk megírta, a nyomozók ember...
  
Kósa Lajos: Stadiont éppolyan értelmes dolog építeni, mint színházat felújítani
Az országgyűlési képviselő a szerda esti Egyenes beszéd vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy a város veszi át Szima Gábortól az NB I-ből kiesett DVSC-t. Kósa szeri...
  
Saját kollégájuk halálos balesetéhez riasztották a mentőket
Az OMSZ közösségi oldalán osztotta meg a hírt. "SZÖRNYŰ HÍR RÁZTA MEG A KÖZPONTI MENTŐÁLLOMÁS KÖZÖSSÉGÉT" - így kezdi bejegyzését az OMSZ, amelyben arról írnak: tegnap délután...
  
Fidesz: Budapestnek bőven van pénze, ideje lenne munkához látni a Lánchíddal kapcsolatban
Ne költöztesse a budai Várba a Pénzügyminisztériumot a kormány, az arra szánt 50 milliárd forintból legalább 10 milliárd forintot adjon inkább a Lánchíd felújítására – javasolta Z...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Mészáros Lõrinc veje 1,1 milliárdért újította fel a focipályát, még az esõt sem bírta ki!
Átadták a salakos focipályát, aztán rájöttek, hogy mégsem lehet használni a játéktereket. A pénzt az EU adta.

Tavaly novemberben hirdettek nyertest abban a közbeszerzésben, amit a szombathelyi Sportliget felújítására írtak ki. A rekreációs központra az Európai Unió adott pénzt, összesen 1 milliárd 155 millió forintért építhette át a közbeszerzési gyõztes, a Homlok Építõ Zrt.

A céget 2016-ban alapították, fõ profilja a vasútépítés, 2018-ban indították el magasépítési üzletágukat. Tulajdonosa Homlok Zsolt, Mészáros Lõrinc veje. Nem mellesleg a szombathelyi Haladás VSE ügyvezetõje.

Nem ez az egyetlen Homlokék által elnyert helyi közbeszerzés. A cég nemrég a szombathelyi Víztorony felújítására kiírt tendert is megnyerte, itt 300 millió forintért renoválhatják az épületet.

Homlok egyébként nem csak kap a várostól, de ad is. A nagy port kavaró Szombathelyi Hírlapban – ez a Fidesz közeli újság, amit a szombathelyi polgármester sajtósának felesége ad ki – nemrég Homlok egy másik cége a Vasútvillamosító Kft. fizetett hirdetést.

Na de vissza a Sportligethez.

A projektben novemberben hirdettek gyõztest, a szabályozás szerint pedig a kihirdetés után a nyertesnek 60 napja van arra, hogy aláírja a szerzõdést. Ez azért érdekes, mert a kivitelezésre kapott 8 hónap a szerzõdés aláírásától lép életbe.

Homlokék nem is kapkodták el. Nem sokkal a határidõ lejárta elõtt, közleményben tudatták, hogy elindult a kivitelezés.

“A projekt részeként a területen található mind a kilenc sportpályát felújítják. A meglévõ három kisméretû salakos labdarúgó pályát kibõvítik, valamint a középsõ pálya nyugati oldala egy lelátóval is gazdagodik. Emellett épül egy teljesen új salakos focipálya is. Ugyancsak megújítják a park teniszpályáit, a meglévõ kosárlabdapálya helyére pedig új, korszerû, streetball játékra is alkalmas pályát építenek. Új rekreációs fejlesztésként a területen kialakítanak egy aszfaltozott görkorcsolyapályát, valamint egy 9 street-workout elembõl álló szabadtéri fitneszpályáját.” – írták akkor Homlokék a projektet ismertetve.

Az elsõ ütem meg is valósult, vagyis április közepén a kivitelezõ úgy döntött, hogy a focipályák használható állapotban vannak.

Ezeken a pályákon jászták a kispályás bajnokság meccseit. A bajnokság tavasz-õsz rendszerben zajlik, vagyis most kezdték volna a sportolók az idei szezont. A versenyt szervezõ Szabadidõsport Szövetség azonban úgy döntött, még egy fél hónapot kivár, hátha lesznek még munkák a területen, így az elsõ fordulót csak május elejére, pontosan május 6. írták ki.

Egy dologgal azonban nem számoltak: az esõvel. Május elsõ hétvégéjén esni kezdett az esõ. Esett május 6-án, hétfõn délelõtt is, így az aznapi meccsek elmaradtak, sõt, másfél nappal az esõ után még mindig használhatatlanok voltak a frissen átadott salakos pályák.

Egy, az Ugytudjuk.hu-nak nyilatkozó csapatvezetõ azt mondta, hogy eddig csak akkor volt gond a pálya minõségével, amikor legalább 40-50 milliméter esõ esett rövid idõ alatt, most viszont úgy tûnik, a múlt hétvégi 12-16 milliméter is soknak bizonyult.

Mi szerdán voltunk kint a pályáknál, de még akkor is érezhetõ volt, hogy laza a talaj, nem száradt ki rendesen a salak, belesüppedt a cipõnk.

Május 6-án a versenyt lebonyolító Szabadidõsport Szövetség úgy nyilatkozott, hogy megtörtént a pályabejárás és ellenõrizték a villanyvilágítást is. A szervezõk végül megállapították, hogy minden megfelel az elõírásoknak.

A pályán állva hívtuk fel a szövetség elnökét, Gerencsér Tibort, aki annyit mondott, hogy korábban, a száraz idõben nem lehetett arra számítani, hogy esõ után ilyen hosszú ideig marad használhatatlan a pálya. A továbbiakban a kivitelezõ és megrendelõ dolga, hogy ezt az állapotot megbeszéljék és orvosolják, mondta.

Nem is kellett sokat várni, még aznap az önkormányzat egy helyszíni bejáráson egyeztetett a kivitelezõvel, ahol arra jutottak, hogy bár néhány nappal korábban átadták a pályákat a focistáknak, most mégis vissza az egész.

A bajnokság mégsem tud elstartolni. Hogy pontosan mikor vehetik igénybe a területet, nem tudni. Még az is elképzelhetõ, hogy a salakos pályákon majd csak a szeptemberre ütemezett teljes átadás után lehet megrendezni az elsõ focimeccset.

Szombathelyen a kispályás labdarúgó bajnokság nagyon népszerû. Az idei bajnokságba 79 csapat nevezett, ami nagyjából 1200 embert jelent. A csapatok a nevezésért és az igazolásokért 70 ezer forintot fizettek be.

Fotó: szombathelypont.hu

Forrás: Átlátszó
Ismét egy világjárvány fenyeget? Új vírust azonosítottak Kínában, nincs ellene vakcina
Megtalálták a 2006-ban eltűnt K. Judit holttestét, aki a 2 éves gyermekét is hátrahagyta egy albérletben
Mészáros kedvenc luxusgépe Rijekába röpült, majd három tikokzatos hölgyvendég szállt fel a NER legismertebb luxusjachtjára
Hazardírozás az adófizetők pénzével: Kiesett a csapat, megvette a város közpénzből
Nagyon figyelnie kell a határidőkre a munkavállalóknak
Zűrös ügyek állhatnak a balatonszemesi fideszes polgármester lemondása mögött
Luxemburgi külügyminiszter: Orbánnak semmi keresnivalója az Európai Tanácsban
Orbán bejelentette: Magyarország nem teljesíti az Európai Unió kérését
Tovább dübörög a rabszolgatörvény: Sok cég kihasználja a rabszolgatörvény nyújtotta lehetőségeket
Magyar Posta: bezárások jönnek július közepén
Megvan mi miatt mondhatott le a fideszes polgármester
23 milliót lopott fél év alatt a bábolnai takarítónő
Merkely: akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni
Osztogatott a kormány: 6 milliárd a Bozsik Stadionra, 3 milliárd a szombathelyi utánpótlásnak
Kósa Lajos: Felvetni azt, hogy minek stadion olyan, mintha felvetnék, minek Csokonai Színház
5 dolog amit nem tudtál Kósa Lajosról - pl. az év polgármestere lett 2001-ben
Jön az iskolaőrség: vegyes a fogadtatás
Szigorítás a gyógyhatású készítmények piacán
Több mint 150 vírusos beteget ápolnak a magyar kórházakban
Pekingi fenyegetés: ne adjanak állampolgárságot a menekülő hongkongiaknak
Tihany bajban: ha kell, elhordják a fél hegyet
Megfizethetetlen lehet a zöldség és a gyümölcs egy magyar családnak
Orbán: A futballt a művészet kategóriájába soroljuk
Negatív rekord: ötvenezer új fertőzött az Egyesült Államokban
Győzike: Zokogva arra kért Bea, hogy ha bármi történne vele, vigyázzak a gyerekekre
Varga Judit: Alaptalan bírálni a magyar jogállamiságot
A legnehezebb időszakban hagyta magára két hónapra az Orbán-kormány az állásukat elvesztőket
Videó: Kigyulladt, majd felrobbant egy autó az M7-esen
Vadaiék szerint Orbánék 3000 milliárdos titkos honvédelmi beszerzésre készülnek
Szijjártó: Közép-Európában a magyar a legversenyképesebb beruházó környezet
Megtalálták a 2006-ban eltűnt K. Judit holttestét, aki a 2 éves gyermekét is hátrahagyta egy albérletben
Kósa Lajos: Stadiont éppolyan értelmes dolog építeni, mint színházat felújítani
Saját kollégájuk halálos balesetéhez riasztották a mentőket
Fidesz: Budapestnek bőven van pénze, ideje lenne munkához látni a Lánchíddal kapcsolatban
Korrupciógyanú? Tarlós maga tett feljelentést fővárosi ügyek miatt
Négy fideszes politikus és egy állami cégvezér kellett a 8 km-es bicikliút ünnepélyes átadásához
A kormány 550 millióval támogatja a Kurultáj szervezőit
Hévizi luxuszállóban nyaraltatja dolgozóit majdnem 200 millióért a médiahatóság
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Donald Trump ellen
210 millióért eladó Gesztesi Károly budakalászi luxusháza
Halász János: A baloldal fél a magyar emberektől, ezért akarja elhallgattatni őket
Novák Katalin: Csaknem kétszázezer családnak segítettünk
Egy év felfüggesztettet kapott a pedofil képekkel lebukott volt magyar nagykövet
Államtitkár: 327 milliárd forinttal jut több nyugdíjra
Megszólalt a Deák téri gyilkos édesanyja
Karácsony Gergely a fideszes képvidelőkről: "Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak"