Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
1 nap alatt több millióan látták: Rejtett kamerás felvételeken szembesítik a pedofil papokat áldozataikkal! (videó)
Egy közösségi finanszírozásból készült, kétórás dokumentumfilm tartja lázban Lengyelországot szombat
óta. A Ne mondd el senkinek című filmet egy nap alatt több mint 3,5 millióan látták, nincs ennél most forróbb téma az országban.

A film angol felirattal:



Tomasz Sekielski, és testvére, Marek Sekielski filmje az egyházi pedofilügyekkel foglalkozik, és egy fontos lépéssel tovább megy a hasonló témájú műveknél.
Nemcsak bemutatják az áldozatok történetét, de rejtett kamerás felvételeken megmutatják azt is, ahogy felkeresik bántalmazójukat, és megkérdezik, miért tették ezt velük.

Ebből pedig egészen hihetelen jelenetek lesznek. Rögtön a film elején bemutatják Anna Misiewicz történetét, aki elmeséli, gyerekkorában hogyan fogdosta, majd elégítette ki magát egy pap az ő kezét használva. Akit ezután fel is keresnek a nyugalmazott papok otthonában, Marek Sekielski pedig a nő férjének kiadva magát rejtett kamerával rögzíti az egész beszélgetést.

A pap (akinek kitakarják az arcát) nem tagad, amikor Misiewicz szembesíti azzal, mit tette vele. Az idős férfi is megrendül, és arról beszél, hogy nem lett volna szabad ezt tennie, és többek között a „férfidolgokra” hivatkozik, és arról beszél, az „apai szeretet megnyilvánulásai” változtak át fizikai vonzalommá. Misiewicz egyre határozottabban kérdezi, és a szemébe mondja, hogy a mai napig rémálmai vannak - a visszavonult pap pedig azt is elismeri, hogy másokkal is művelt hasonlókat. Majd megkérdezi a nőt, hogy miért nem fordult hozzá hamarabb, amikor még tudott volna valamit tenni. Mit adott volna, pénzt? Ezt semmennyi pénz sem tudja jóvátenni, mondja a nő. A pap meg akarja csókolni a kezét, miközben újra és újra bocsánatot kér, Misiewicz ezt érthető módon nem akarja.

És ez még csak a legelső jelenet.

A film egy olyan EP-kampány közepén jelenik meg, aminek meghatározó témája a vallás, az egyház és a szexualitás. A liberálisok szerint az egyház túl közel van a hatalomhoz Lengyelországban, és túl sok mindenbe szólnak bele, a konzervatívok szerint viszont a katolikus hit az identitás kulcseleme, amit mindenképp meg kell védeni - a Jog és Igazságosság (PiS) egyik fő kampányígérete épp a „hagyományos értékek megvédéséről” szól.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetője a Reuters beszámolója szerint a film megjelenése utáni felfokozott hangulatban vasárnap arról beszélt, szigorítani kell a pedofil bűncselekmények büntetését. A mostani büntetési tétel 15 éven aluliak szexuális zaklatásáért 12 év börtön lehet, a konzervatív párt vezetője szerint ezt akár 30 évre is növelhetik.

„De a gyerekmolesztálás elleni fellépés, és néhány pap bűnei jelenthetik azt, hogy meg lehet támadni az egyházat és a katolikusokat? Nem, ez nem lehet ok” - mondta Kaczynski.

„Mélyen felkavart, amit a filmben láttam. Az áldozatok óriási szenvedése fájdalmat és szégyent vált ki. Minden egyes sebet sajnálok, amit egyházi emberek okoztak” - mondta Wojciech Polak érsek. Anna Frankowska, az áldozatok segítő Ne féljetek nevű szervezet munkatársa szerint viszont ez csak üres bocsánatkérés, amíg az egyház nem tesz konkrét lépéseket.

Forrás: 444
A Független Nemzet véleménye:

Ilyenkor jut eszembe, hogy itthon a kormány mennyi pénzt is költött az egyházra, templomokra stb...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!
Kunmadarasi csecsemőgyilkosság: Korábban cigicsikket nyomtak el a kislány testén!
1 év alatt 65 milliárd forintot költöttek a pénzünkből hazugságkampányra! (videó)
Beindult a kampány: Ismeretlen külföldiek nevére küldtek választási értesítőt Újpesten!
Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!
Kunmadarasi csecsemőgyilkosság: Korábban cigicsikket nyomtak el a kislány testén!
1 év alatt 65 milliárd forintot költöttek a pénzünkből hazugságkampányra! (videó)
Drámai mértékű a hiány: Üres kassza várja a következő budapesti főpolgármestert!
Már Szíjjártó lánytestvéréhez is ömlik a közpénz!
Sorozatsztár és felesége halt meg a szörnyű balesetben!
Brutál fizetések: A magyar képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Mészáros már lassan megelőzi Csányi Sándort!
Kitálalt a gyulai exfideszes: Le vannak zsírozva a közbeszerzések!
Űrkutatási miniszter: A klímaváltozás ellen küzdők csak politikai sikereket akarnak elérni!
Kijelentették: Nem érdekli a kormányt, hogy mit csinálnak a multik a dolgozókkal!
Újabb botrány: 4 milliárd Ft-tal drágul a szegedi püspök stadionja!
Mészáros birtokát filmezték, mire megjelent a rendõrség és lefoglalta a videókat! + Videó!
Nemzetbiztonsági bizottságot hívtak össze Orbán Viktor miatt!
Osztrák lap: Megjelent a Fertő tónál Orbán lánya és veje!
Mint a zombik: Debrecen utcáin megjelentek a drogosok! (videó)
Átverte őket a Fidesz: Durván berágtak Orbánékra az orvosok, nagygyűlést hívtak össze!
Németh Szilárd-sört osztogattak Csepelen! Feljelentés lett a vége!
Az osztrák híradóban már Orbán maffiát mondanak Orbán kormány helyett!
Úgy megvertek egy férfit egy budapesti pláza mosdójában, hogy belehalt sérüléseibe!
Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik! + Videó!
Papíron 6 milláért vett egy céget Kósa, majd 50 millát kivett belőle a családja!
A normálisnál 16-szor erősebb a sugárzás az oroszországi atombaleset helyszínén!
Botrány: Szécsény összes fideszes önkormányzati képviselője kilépett a Fideszből!
“Orbán Viktor és a Fidesz becsapta Magyarországot!”
Új országos rekord: nyolcan adták át a külterületi döngölt földutat a fideszes képviselők!
Lázár fenyeget: Aki közénk tartozik, annak lesz munkája! + Videó!
Vízisível, a fején mentek át egy 13 éves gyereknek Siófokon! + Videó!
Helyretették a magyarokat sértegető Kövér Lászlót!
Nyílik a bicska: A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak az önkormányzati választáson!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Nem marad következmény nélkül a korrupció!
Borzalmas állapotok a BKV munkásszállóján: Poloska, vizeletes matrac!
Csillagászati összeget akar az Orbán-kormány autók vásárlására költeni!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kamerák előtt jelentette be a fideszes polgármester, hogy súlyos beteg! + Videó!
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit a Szabolcs megyei Jékén!
A Századvég 1,3 milliárdból kutathatja a gazdasági kilátásokat Orbánéknak!
Mészáros lánya arról írta a szakdolgozatát, hogyan lehet tisztességtelenül befolyásolni a piaci versenyt!
Most kaptuk a hírt: női holttestre bukkantak egy leányfalui kempingben!
2020 január 6-ára kapott időpontot a szívproblémáival a zsámboki férfi!
1,3 milliós jutalommal motiválják az államtitkárokat!
Onkológiai Intézet: a daganatos betegek a hibásak...
2 éves kislányt hagytak a tűző napon a kocsiban Dorogon!
Lesújtó képet mutatott a Magyar Helsinki Bizottság hazánk jogállamiságáról!
A milliárdos Schmidt Mária elfelejtette kifizetni az Orbán-féle propagandafilm költségeit!
Miután Mészárosék Balatonaligát is bekebelezték, 2000 Ft-ba kerül a csúszda, amit eddig ingyenesen használhattak a gyerekek!
11 milliárdos informatikai megbízást kaptak Mészárosék!
Beperelte az államot a börtönből a battonyai rém, és milliókhoz jutott hozzá!
Újabb 1000 orvos kérte ki a külföldi munkához szükséges papírokat!
Nem sül le a bőr: Újra megterveztetik az 1 milliárdért már megtervezett kecskeméti pályaudvart!
Több mint 32 millióért vett szuperkötvényeket Trócsányi László!
Lövés dördült egy kecskeméti áruházban!
A Rogán által felügyelt hivatal döntött Rogánné cégének 273 milliós állami támogatásáról!
Így pénzeli Mészáros az Orbán családot!
Hat holttest került elő a Dunából!
Kritikán aluli, koszos, igénytelen, szánalmas, kétségbeejtő: Így vélekedtek Mészáros üdülőjéről!
Ennek is vége: Megszüntetik Orbánék az OKJ-s rendszert!
2 milliárdért kap egy indokolatlan autópályalehajtót Mészáros Lőrinc palackozóüzeme!
Videón a tragédia: Halálra nyomta az ugrálóvár a 8 éves kislányt!
Felszólították Rogánékat: 15 napon belül ki kell adniuk, hogy hány milliárdot költöttek a saját reklámjukra!
"Egy mentálisan leépült ember vezeti Magyarországot" + Videó!
Minimum nyolc megyében a haveroknak osztják az EU-s pénzeket Orbánék!
(18+) Nők látogatják a börtönben a gyilkost, aki a szeretőjéért végezte ki a családját!
Bayer Zsolt: A kurv@ anyátok...
Fidesz-egészségügy: Egy egész kórházi osztály zárt be, mert az orvos szabadságra ment!
Ez már mindennapos: Most épp Lengyelországban ítélték el Orbán intézkedéseit!
További 75 milliárd Ft a vajdasági fejlesztésekre!
Orbánék ez is elérték: Ezrek hagyják ott a rendőrséget!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu