Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Egy kis összegzés: Orbánék 9 év alatt 2800 templom felújítására és 120 templom felépítésére adtak pénzt!
Amíg Európa nyugati felén sorra zárják be a templomokat, addig Magyarországon és a Kárpát-medence ma
gyarok lakta településein mintegy 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben az Orbán-kormány támogatásával – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Karádon.

Soltész Miklós a Somogy megyei település 600 millió forintból felújított római katolikus temploma és az annak kertjében álló Szent Flórián-szobor átadása alkalmából tartott ünnepi szentmisét megelőzően újságíróknak azt mondta: a beruházások sikeréhez nélkülözhetetlen volt a kormány és az egyházak összefogása, valamint a lakosság munkája, áldozatkész hozzáállása. Látjuk, milyen folyamatok zajlanak a világban, főleg Nyugat-Európában, ahol bezárt templomokból kultúrházak, szórakozóhelyek, adott esetekben mecsetek lesznek – jegyezte meg, majd hozzátette: „hála Istennek”, Közép-Európában, nálunk, Magyarországon egyre több templomot tudunk építeni, felújítani.

Az államtitkár emlékeztetett arra, Magyarország keresztény gyökerű ország, a keresztény művészetet, kultúrát, építészetet a nem hívők közül is sokan értékelik. – Azt, amit a kereszténység adott és ad, meg tudjuk, meg fogjuk őrizni – fogalmazott.

A 2800 felújított és 120 felépült templomról először Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszélt két napja, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről szóló parlamenti rendezvényen. Elejtett el egy megjegyzést, amely szerint

2010 óta az Orbán-kormány 2,3 milliárd eurót (átszámítva 743 milliárd forintot) fordított az egyházak támogatására, és csaknem 100 millió eurót a Magyarország határain kívül élő, Kárpát-medencei magyar ajkú keresztény egyházi közösségek támogatására.

Forrás: Hírhatár
A Független Nemzet véleménye:

A stadionok után ez a legfontosabb ugyebár...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!
Kunmadarasi csecsemőgyilkosság: Korábban cigicsikket nyomtak el a kislány testén!
1 év alatt 65 milliárd forintot költöttek a pénzünkből hazugságkampányra! (videó)
Beindult a kampány: Ismeretlen külföldiek nevére küldtek választási értesítőt Újpesten!
Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!
Kunmadarasi csecsemőgyilkosság: Korábban cigicsikket nyomtak el a kislány testén!
1 év alatt 65 milliárd forintot költöttek a pénzünkből hazugságkampányra! (videó)
Drámai mértékű a hiány: Üres kassza várja a következő budapesti főpolgármestert!
Már Szíjjártó lánytestvéréhez is ömlik a közpénz!
Sorozatsztár és felesége halt meg a szörnyű balesetben!
Brutál fizetések: A magyar képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Mészáros már lassan megelőzi Csányi Sándort!
Kitálalt a gyulai exfideszes: Le vannak zsírozva a közbeszerzések!
Űrkutatási miniszter: A klímaváltozás ellen küzdők csak politikai sikereket akarnak elérni!
Kijelentették: Nem érdekli a kormányt, hogy mit csinálnak a multik a dolgozókkal!
Újabb botrány: 4 milliárd Ft-tal drágul a szegedi püspök stadionja!
Mészáros birtokát filmezték, mire megjelent a rendõrség és lefoglalta a videókat! + Videó!
Nemzetbiztonsági bizottságot hívtak össze Orbán Viktor miatt!
Osztrák lap: Megjelent a Fertő tónál Orbán lánya és veje!
Mint a zombik: Debrecen utcáin megjelentek a drogosok! (videó)
Átverte őket a Fidesz: Durván berágtak Orbánékra az orvosok, nagygyűlést hívtak össze!
Németh Szilárd-sört osztogattak Csepelen! Feljelentés lett a vége!
Az osztrák híradóban már Orbán maffiát mondanak Orbán kormány helyett!
Úgy megvertek egy férfit egy budapesti pláza mosdójában, hogy belehalt sérüléseibe!
Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik! + Videó!
Papíron 6 milláért vett egy céget Kósa, majd 50 millát kivett belőle a családja!
A normálisnál 16-szor erősebb a sugárzás az oroszországi atombaleset helyszínén!
Botrány: Szécsény összes fideszes önkormányzati képviselője kilépett a Fideszből!
“Orbán Viktor és a Fidesz becsapta Magyarországot!”
Új országos rekord: nyolcan adták át a külterületi döngölt földutat a fideszes képviselők!
Lázár fenyeget: Aki közénk tartozik, annak lesz munkája! + Videó!
Vízisível, a fején mentek át egy 13 éves gyereknek Siófokon! + Videó!
Helyretették a magyarokat sértegető Kövér Lászlót!
Nyílik a bicska: A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak az önkormányzati választáson!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Nem marad következmény nélkül a korrupció!
Borzalmas állapotok a BKV munkásszállóján: Poloska, vizeletes matrac!
Csillagászati összeget akar az Orbán-kormány autók vásárlására költeni!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kamerák előtt jelentette be a fideszes polgármester, hogy súlyos beteg! + Videó!
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit a Szabolcs megyei Jékén!
A Századvég 1,3 milliárdból kutathatja a gazdasági kilátásokat Orbánéknak!
Mészáros lánya arról írta a szakdolgozatát, hogyan lehet tisztességtelenül befolyásolni a piaci versenyt!
Most kaptuk a hírt: női holttestre bukkantak egy leányfalui kempingben!
2020 január 6-ára kapott időpontot a szívproblémáival a zsámboki férfi!
1,3 milliós jutalommal motiválják az államtitkárokat!
Onkológiai Intézet: a daganatos betegek a hibásak...
2 éves kislányt hagytak a tűző napon a kocsiban Dorogon!
Lesújtó képet mutatott a Magyar Helsinki Bizottság hazánk jogállamiságáról!
A milliárdos Schmidt Mária elfelejtette kifizetni az Orbán-féle propagandafilm költségeit!
Miután Mészárosék Balatonaligát is bekebelezték, 2000 Ft-ba kerül a csúszda, amit eddig ingyenesen használhattak a gyerekek!
11 milliárdos informatikai megbízást kaptak Mészárosék!
Beperelte az államot a börtönből a battonyai rém, és milliókhoz jutott hozzá!
Újabb 1000 orvos kérte ki a külföldi munkához szükséges papírokat!
Nem sül le a bőr: Újra megterveztetik az 1 milliárdért már megtervezett kecskeméti pályaudvart!
Több mint 32 millióért vett szuperkötvényeket Trócsányi László!
Lövés dördült egy kecskeméti áruházban!
A Rogán által felügyelt hivatal döntött Rogánné cégének 273 milliós állami támogatásáról!
Így pénzeli Mészáros az Orbán családot!
Hat holttest került elő a Dunából!
Kritikán aluli, koszos, igénytelen, szánalmas, kétségbeejtő: Így vélekedtek Mészáros üdülőjéről!
Ennek is vége: Megszüntetik Orbánék az OKJ-s rendszert!
2 milliárdért kap egy indokolatlan autópályalehajtót Mészáros Lőrinc palackozóüzeme!
Videón a tragédia: Halálra nyomta az ugrálóvár a 8 éves kislányt!
Felszólították Rogánékat: 15 napon belül ki kell adniuk, hogy hány milliárdot költöttek a saját reklámjukra!
"Egy mentálisan leépült ember vezeti Magyarországot" + Videó!
Minimum nyolc megyében a haveroknak osztják az EU-s pénzeket Orbánék!
(18+) Nők látogatják a börtönben a gyilkost, aki a szeretőjéért végezte ki a családját!
Bayer Zsolt: A kurv@ anyátok...
Fidesz-egészségügy: Egy egész kórházi osztály zárt be, mert az orvos szabadságra ment!
Ez már mindennapos: Most épp Lengyelországban ítélték el Orbán intézkedéseit!
További 75 milliárd Ft a vajdasági fejlesztésekre!
Orbánék ez is elérték: Ezrek hagyják ott a rendőrséget!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu