UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Több tízezer bevallást dobott vissza a NAV a hibák miatt!


A szociális hozzájárulási adó kedvezményeinek érvényesítésénél lehetnek gondok.

Kellemetlen meglepetés érheti a bérszámfejtõket a június-júliusi áthúzódó szociális hozzájárulási adó kedvezményeinek érvényesítésénél, illetve a (1908-as) bevallásnál – írta a 24.hu.

Az ügy elõzménye, hogy a szociális hozzájárulási adó júliustól 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent. Eredetileg az idõben áthúzódó szochókedvezményeknél már a 17,5 százalékot kell figyelembe venni (8.0-ás verzió), de a NAV négy nappal a bevallás elõtt mégis a 19,5 százalék mellett tette le a voksát (9.0-ás es verzió).

Angyal József okleveles adószakértõ a lapnak úgy fogalmazott, hogy ez erõsen vitatható jogértelmezés, a NAV pedig késõn jött ki az új verzióval, hiszen legkésõbb 30 nappal a bevallás elõtt kell az adóigazgatási kormányrendelet szerint közzétennie az adóhatóságnak, milyen bevallást kell használniuk a cégeknek. Arra számított, hogy annak a több tízezer vállalkozásnak, amelyek augusztus 8-ig beküldték a 1908-as adatszolgáltatást (még a 8.0-ás verziót) újra meg kell majd küldeniük, mert visszamenõlegesen hibásnak nyilvánítja a NAV frissítése (a 09-es verzió).

Bár a NAV válaszában igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem így lesz, az adószakértõhöz most eljutott egy olyan a korábbi, 8.0-ás verzióval beküldött bevallás, amit a NAV hibásnak minõsített, pontosan a fenti okból.

Ez Angyal József szerint azt jelenti, hogy a beküldött bevallást a NAV nem fogadta be, nem dolgozta fel, így az adóhatóság által javasolt önellenõrzés fogalmilag kizárt. A hibajavításnál ráadásul nemcsak azoknál a dolgozóknál kell megismételni a bevallást, akik az áthúzódó kedvezményben érintettek, hanem az összes munkavállalóra ismételten be kell küldeni azt – hívta fel a figyelmet.
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Botrány a parlamentben: Vagy zsidónak vagy drogosnak nevezték Deutsch Tamást a parlamentben
Dobrev: Orbán Viktor nem brüsszellel áll szemben, hanem sokmillió magyarral
Közvélemény-kutatás: Orbán Viktort szeretik a legjobban a magyarok
Lesz következmény? - Az Orbán-kormányt együtt emlegetik a korrupcióval Európában
Az Európai Tanács elnöke is ragaszkodik ahhoz, hogy a következő uniós költségvetésben vegyék figyelembe, hogy egy tagország mennyire tartja tiszteletben a jogállamiságot Cseh Katalin, a ...
  
Orbán az uniós költségvetés vétójával fenyegetőzik
A kormányfő az uniós költségvetés vétójával fenyegetőzik, mert úgy gondolja, a járvány miatti uniós válságkezelésben nőtt a mozgástere. Ráadásul az ő olvasatában Magyarország a...
  
Varga Judit: Magyarország számos tagállamot megelőz az európai igazságügyi eredménytáblán
Nem lehet politikai, ideológiai alapon kényszeríteni uniós tagállamokat a költségvetés és a helyreállítási csomag elfogadására - mondta az igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Jó r...
  
Hány milliárdot költött a kormány a mostani nemzeti konzultációra? Íme!
Összesen bruttó hét és fél milliárd ment el az elmúlt négy évben kiküldött kérdőívekre. 2016 óta három konzultáció fejeződött be, és az utolsó jelenleg is zajlik a koronavírus ...
  
Elképesztő: jöhet a balatoni kaszinó
Mától teljesen új szabályok érvényesek a hazai szerencsejéték-piacon: új kaszinó nyílhat nemzetgazdasági érdekből, és egy kézben akár 7 kaszinó is lehet Most már egészen biztosan m...
  
Közel 8 milliárd forintba kerültek az elmúlt négy év nemzeti konzultációi
Az elmúlt négy évben több mint 7,5 milliárd forintot költött a kormány a nemzeti konzultációkra – írja a Miniszterelnöki Kabinetiroda összesítése alapján a 24hu 2016 óta négy nemze...
  
Tihany bajban van: építkezések miatt kérik az építési törvény felülbírálását
Az LMP felszólította a kormányt, hogy a 2017-ben életbe lépett építési törvényt vizsgálja felül, és szüntesse meg a kiskapukat – számolt be az MTI a párt társelnökének tihanyi saj...
  
Szijjártó: Azért ajándékoztunk lélegeztetőgépet Kirgizisztánnak, mert bajban vannak
Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt; ezért juttat lélegeztetőgépeket most Kirgizi...
  
Budapest: Évtizedek óta nem volt ilyen brutális emberrablás
Napokig kínozta áldozatát, és húszmilliós váltságdíjat kért egy banda Hatfős banda rabolt el egy budapesti férfit július 6-án, a háttérben egy eltűn autó állhat – közölte a Buda...
  
Kaleta Gábor ügyvédje kilép a gyerekeket segítő egyesületből
A HVG információi szerint Mester Csaba ügyvéd kilép a Fehér Liliom Egyesületből A lap a Fókuszban azt írja, Orbán Viktorék szimpla PR-akciót kanyarítottak abból a felismerésből, hogy ...
  
Akár 15 ezer munkahely is veszélybe kerülhet - leállnak az autógyártók
A három nagy magyarországi autógyártó cég a tavaszi leállás után a nyáron is szünetet tart, ami nehéz helyzetbe hozza a beszállítókat Van olyan cég, ahonnan 3-400 dolgozót is elküldh...
  
A rendőrségnek bocsánatot kell kérnie az idős férfitól, akit ok nélkül megbilincseltek
N Jánost még 2015-ben vitték be a hajdúszoboszlói rendőrkapitányságra 2018-ban aztán bíróság mondta ki, hogy hátrabilincselése és az, hogy a rendőrautóban a torkába könyököltek, j...
  
Úgy néz ki, visszajöhet Magyarországra több iráni diák, akiket kiutasított a kormány
Megszűnt a büntetőeljárás azoknak az iráni diákoknak a többsége ellen, akiket a karanténszabályok megsértésére hivatkozva utasítottak ki Magyarországról tavasszal, és a magyar hatós...
  
Kirgizisztán köszöni a Magyarországtól kapott lélegeztetőgépeket
Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt, ezért juttat lélegeztetőgépeket most Kirgizi...
  
Botrány: Rabosították a Momentum képviselőjét
Becsületsértés és különleges adatokkal való visszaélés miatt feljelentették és már rabosították is Paróczai Anikót, a Momentum kispesti képviselőjét Rabosították Paróczai Anikót...
  
Botrány a parlamentben: Vagy zsidónak vagy drogosnak nevezték Deutsch Tamást a parlamentben
Kisebb közjáték zavarta meg az EU-s hitelfelvétel feltételeiről szóló parlamenti vitát. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő felszólalása alatt Nunkovics Tibor jobbikos képviselő beki...
  
Bejelentés: nem csak a nyugdíjasoknak jár majd a plusz egyhavi juttatás
2021-től nem csak a nyugdíjasoknak jár majd a plusz egyhavi juttatás Az erről szóló részletszabályok a keddi közlönyben jelentek meg Közben kihirdették a 13 havi nyugdíjról szóló tör...
  
A németek csúnyán beletapostak Orbán Viktor szabadságharcába
Orbán Viktor miniszterelnököt már a kétharmados parlamenti többség által elfogadott uniós vétójog is megköti, hogy ne fogadjon el a jogállamiságot feltételül szabó költségvetési di...
  
Az állami kórházellátó feleannyiért vett lélegeztetőgépeket, mint a Kínában portyázó Külügyminisztérium
Az állami kórházellátó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) bizonyította be, hogy olcsóbban is beszerezhetőek lélegeztetőgépek, mint ahogy a tömeges vásárlást intéző ...
  
Hivatalos: Az uniós átlagnál sokkal súlyosabban érintette a magyar családok pénztárcáját a járvány
Az Európai Parlament felmérése szerint a magyarok több mint ötödének gondjai vannak a számlák, hitelek kifizetésével, 15 százalékuk pedig barátaitól, családjától kért pénzt, hogy t...
  
A miniszterelnökség megjelent a Fertő tó körül!
Mostantól a Miniszterelnökség gyakorolja a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt tulajdonosi jogait – vagyis a feladatot elvették a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnökhöz ...
  
Vaddisznó szaladgált Budapesten
Egy magányos vaddisznó szaladgált Budapesten Ritka, de nem egyedülálló látvány Budapesten egy-egy ijedten szaladgáló, vagy épp teljes nyugalomban kocogó vaddisznó Mi is írtunk már ilyen...
  
Nem jár a villamos a beszakadt úttest miatt Pesten
Módosult a 47-es és a 49-es villamos közlekedése, mert beszakadt az út a villamosvágány alatt – számolt be a BKK A villamosok nem járnak a Deák Ferenc tér és a Szent Gellért tér – M...
  
Diáktársai gyászolják a brutális balesetben elhunyt 14 éves Kristófot
Diáktársai gyászolják azt a 14 éves fiút, aki egy tragikus balesetben hunyt el A barátok fekete képre cserélték a profilképüket, így fejezve ki őszinte gyászukat Hétfőn este Hodászon...
  
A gigabotrány, amely során meghekkelték a brit Legyen ön is milliomost
A nagy nyereménnyel bíró vetélkedőket és szerencsejátékokat mindig is körüllengte a gyanakvás és a különféle összeesküvés-elméletek Az egyik ilyen máig el nem döntött rejtély f...
  
Schmidt Mária kikelt a nyugati társadalmakkal szemben
Kedden délután a Budapesten megrendezett, Kultúrharc a XXI. században című konferencián két beszédből is válaszokat kaphatott a világ magyarsága a jelen nagy kérdéseire, valamint arra, ...
  
Külön szabályok vonatkoznak a magyar állampolgárokra és hozzátartozóikra, illetve a nem magyarokra
Hatályba léptek a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási korlátozások A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szó...
  
300 milliárd forintot vont ki a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból
A kormány a keddi közlönyben megjelent határozatával több mint 301 milliárd forintot csoportosított át a Gazdaságvédelmi Alap terhére - írja a Portfolio.hu. Az azonnali határidővel elr...
  
Megszavazták a kormánypártiak: Ne nézegesse az EU a magyar jogállamiságot, de a pénz azért jöhet
Az Országgyűlés határozatban szabott feltételeket a kormánynak ahhoz, hogy miként támogathatja az Európai Unió koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelfelv...
  
Horror: Tini fiúk gyilkolhattak meg egy csordást Ózd mellett
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat három fiatalkorú férfi ellen, akik két évvel ezelőtt Ózd mellett megöltek...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Több tízezer bevallást dobott vissza a NAV a hibák miatt!


A szociális hozzájárulási adó kedvezményeinek érvényesítésénél lehetnek gondok.

Kellemetlen meglepetés érheti a bérszámfejtõket a június-júliusi áthúzódó szociális hozzájárulási adó kedvezményeinek érvényesítésénél, illetve a (1908-as) bevallásnál – írta a 24.hu.

Az ügy elõzménye, hogy a szociális hozzájárulási adó júliustól 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent. Eredetileg az idõben áthúzódó szochókedvezményeknél már a 17,5 százalékot kell figyelembe venni (8.0-ás verzió), de a NAV négy nappal a bevallás elõtt mégis a 19,5 százalék mellett tette le a voksát (9.0-ás es verzió).

Angyal József okleveles adószakértõ a lapnak úgy fogalmazott, hogy ez erõsen vitatható jogértelmezés, a NAV pedig késõn jött ki az új verzióval, hiszen legkésõbb 30 nappal a bevallás elõtt kell az adóigazgatási kormányrendelet szerint közzétennie az adóhatóságnak, milyen bevallást kell használniuk a cégeknek. Arra számított, hogy annak a több tízezer vállalkozásnak, amelyek augusztus 8-ig beküldték a 1908-as adatszolgáltatást (még a 8.0-ás verziót) újra meg kell majd küldeniük, mert visszamenõlegesen hibásnak nyilvánítja a NAV frissítése (a 09-es verzió).

Bár a NAV válaszában igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem így lesz, az adószakértõhöz most eljutott egy olyan a korábbi, 8.0-ás verzióval beküldött bevallás, amit a NAV hibásnak minõsített, pontosan a fenti okból.

Ez Angyal József szerint azt jelenti, hogy a beküldött bevallást a NAV nem fogadta be, nem dolgozta fel, így az adóhatóság által javasolt önellenõrzés fogalmilag kizárt. A hibajavításnál ráadásul nemcsak azoknál a dolgozóknál kell megismételni a bevallást, akik az áthúzódó kedvezményben érintettek, hanem az összes munkavállalóra ismételten be kell küldeni azt – hívta fel a figyelmet.
Botrány a parlamentben: Vagy zsidónak vagy drogosnak nevezték Deutsch Tamást a parlamentben
Dobrev: Orbán Viktor nem brüsszellel áll szemben, hanem sokmillió magyarral
Közvélemény-kutatás: Orbán Viktort szeretik a legjobban a magyarok
Óriási a baj a magyar nyugdíjrendszerrel - a többség rosszul fog járni
Lesz következmény? - Az Orbán-kormányt együtt emlegetik a korrupcióval Európában
Orbán az uniós költségvetés vétójával fenyegetőzik
Varga Judit: Magyarország számos tagállamot megelőz az európai igazságügyi eredménytáblán
Hány milliárdot költött a kormány a mostani nemzeti konzultációra? Íme!
Elképesztő: jöhet a balatoni kaszinó
Közel 8 milliárd forintba kerültek az elmúlt négy év nemzeti konzultációi
Tihany bajban van: építkezések miatt kérik az építési törvény felülbírálását
Szijjártó: Azért ajándékoztunk lélegeztetőgépet Kirgizisztánnak, mert bajban vannak
Budapest: Évtizedek óta nem volt ilyen brutális emberrablás
Kaleta Gábor ügyvédje kilép a gyerekeket segítő egyesületből
Akár 15 ezer munkahely is veszélybe kerülhet - leállnak az autógyártók
A rendőrségnek bocsánatot kell kérnie az idős férfitól, akit ok nélkül megbilincseltek
Úgy néz ki, visszajöhet Magyarországra több iráni diák, akiket kiutasított a kormány
Kirgizisztán köszöni a Magyarországtól kapott lélegeztetőgépeket
Botrány: Rabosították a Momentum képviselőjét
Botrány a parlamentben: Vagy zsidónak vagy drogosnak nevezték Deutsch Tamást a parlamentben
Bejelentés: nem csak a nyugdíjasoknak jár majd a plusz egyhavi juttatás
A németek csúnyán beletapostak Orbán Viktor szabadságharcába
Az állami kórházellátó feleannyiért vett lélegeztetőgépeket, mint a Kínában portyázó Külügyminisztérium
Hivatalos: Az uniós átlagnál sokkal súlyosabban érintette a magyar családok pénztárcáját a járvány
A miniszterelnökség megjelent a Fertő tó körül!
Vaddisznó szaladgált Budapesten
Nem jár a villamos a beszakadt úttest miatt Pesten
Diáktársai gyászolják a brutális balesetben elhunyt 14 éves Kristófot
A gigabotrány, amely során meghekkelték a brit Legyen ön is milliomost
Schmidt Mária kikelt a nyugati társadalmakkal szemben
Külön szabályok vonatkoznak a magyar állampolgárokra és hozzátartozóikra, illetve a nem magyarokra
300 milliárd forintot vont ki a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból
Megszavazták a kormánypártiak: Ne nézegesse az EU a magyar jogállamiságot, de a pénz azért jöhet
Horror: Tini fiúk gyilkolhattak meg egy csordást Ózd mellett
Dobrev: Orbán Viktor nem brüsszellel áll szemben, hanem sokmillió magyarral
Majkáék lázadnak, Nagy Feró viszont megértő a kormánnyal
Óriási puszilgatós tapogatással indult Szijjártó tolnai látogatása
Varga Mihály: Hatvanmilliárd forint hitelt vesz fel a kormány a járvány elleni védekezésre
Németh Szilárd beszéd: példaértékű költségvetésünk van évek óta
Benkő Tibor: 778 milliárd forintra emelkedik a honvédelmi költségvetés
A magyar kormány 20 invazív lélegeztetőgépet adományoz a Kirgiz Köztársaságnak.
Nagy fogás: 10 migránst kapott el a magyar rendőrség
Nagy Feró: Nem tehetjük meg a közönséggel, hogy veszélynek tesszük ki őket
Közvélemény-kutatás: Orbán Viktort szeretik a legjobban a magyarok
Tiborcz kastélyszállójában egy éjszaka sem jönne ki a közmunkások havi béréből
Az éjjel több mint 300 milliárd forintot söpört ki a kormány
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum