Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Kósa Lajos: Aki nem a Fidesz jelöltjeire szavaz, az a háborút választja!
Az ország 3177 önkormányzatából mintegy 1200 településen állított jeltöltet a Fidesz-KDNP, ami az ön
kormányzatok számát tekintve 37 százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni – jelentett be a párt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán, Békéscsabán.

A részletekről szólva Kósa Lajos hozzátette: az ezerkétszázból 850 azon önkormányzatok száma, ahol a Fidesz-KDNP a jelölő szervezet és további 350, ahol más a jelölő, de a kormánypárt támogatásával indulnak a jelöltek.

Célként fogalmazta meg, hogy 2030-ra a magyar települések döntő többsége olyan szolgáltatást, életminőséget, olyan lehetőségeket kínáljon lakóinak, ami megfelel az Európai Unió átlagának.

Az ellenzékről szólva elmondta, hogy “világos a politikai szándékuk”. Azt mondják a választóknak, hogy szavazzanak rájuk, s akkor megbuktatják az Orbán-kormányt. Mint mondta, ez biztosan állandó konfliktusokat, állandó háborút jelent.

Ezért a választóknak azt kell eldönteniük, hogy olyan településen kívánnak-e élni, ahol állandó a konfliktus, a viszály és a küzdelem a kormány ellen, így értelemszerűen az építkezésre kevesebb energia fordítódik, vagy egy olyan helyen, ahol inkább a fejlődés, az építkezés, a település szépítése a legfontosabb célkitűzés.

A párt által kiválasztott jelöltekről szólva kiemelte, hogy a kiválasztott képviselő-, illetve polgármesterjelöltek osztják a két legfontosabb “fundamentumot”, vagyis a munkaalapú társadalom építését és a családbarát kormányzást.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, és a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetője közölte, hogy a párt 20 fős megyei listáját elfogadta a területi választási bizottság.

Mint mondta, a következő ciklusban folytatni kívánják a szerinte sikeres elmúlt öt év gyakorlatát, hiszen a megyei közgyűlés által felügyelt Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében csaknem 60 milliárd forint forrás érkezett Békésbe, s ezeknek a támogatásoknak köszönhetően a beruházások többsége már megvalósult, vagy folyamatban van. Az elnök kifejezte meggyőződését, hogy a következő öt esztendőre is abszolút többséget szerez a Fidesz-KDNP a 17 tagú testületben.

Herceg Tamás, a Fidesz-KDNP megyei választmányának az elnöke arról szólt, hogy a kormányzó párt a megye 75 településéből 48-ban állított saját jelöltet, míg további négyben támogatja a függetlenként indulókat.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Kovács Zoltán folyamatosan szivárogtatta Twitteren a zárt ülés történéseit!
Nyolcvanezren követelték Prágában a miniszterelnök lemondását!
Megszavazták a kormány kulturális törvényét!
Hiába a kormánykedvenc kivitelező, 7 évvel az átadás után ismét pusztul a felújított út!
Kovács Zoltán folyamatosan szivárogtatta Twitteren a zárt ülés történéseit!
Nyolcvanezren követelték Prágában a miniszterelnök lemondását!
Megszavazták a kormány kulturális törvényét!
55 milliárdért vesz autókat a Porschétól az állam!
Olyan kevés a gázszerelő, hogy egy-egy javításra akár hetekig is várni kell!
66 millió forinttal támogatja a kormány egy jeruzsálemi múzeum bővítését!
A kormány 79 millióból tervezi megvizsgálni, miért süllyed egy szabadkai székesegyház!
Fűtés nélkül: Kabátban kénytelenek tanulni a diákok az egyik gyömrői iskolában!
Megszavazták: a 22 éves Rácz Zsófia diploma nélkül is helyettes államtitkár lehet!
Mostantól a házelnök a képviselőktől akár 6 havi fizetést is megvonhat és akár 60 napra is kitilthatják őket!
Az Origo tegnap esti tudósítása szerint ezen a tüntetésen százan lehettek!
Csepeli György: A Fidesz teljesen leépült, az 1985 utáni szocializmusra emlékeztet!
Államtitkár: Európa élén vagyunk!
A kormány direkt éjszakára akarja halasztani a kultúra szabadságáról szóló vitát!
72 milliónyi bírságot szabott ki eddig Kövér László!
15 milliót költött el a fideszes józsefvárosi vezetés autóhasználatra az elmúlt 5 év alatt!
TAO pénzből épít egészségügyi központot Tállai Anrdás focicsapata!
Milliárdokat szórnak el: Feltűnően drága, korrupció gyanúját keltő programot indított az Orbán-kormány!
Két közbeszerzési győzelemmel indította a hetet a NER-közeli 4iG Nyrt. 2 milliárd Ft-ért!
Közösség elleni uszítás miatt jelentették fel Kövér Lászlót!
Ilyen nincs: 11 milliót fizetett az FKF egy 30 oldalas tanulmányért!
"A kormány kíméletlen bosszút tervez a Fideszt leváltó budapestiek ellen!"
Magának adta a legtöbb támogatást a Pénzügyminisztérium!
Túlárazott megbízás: 1,3 milliárd Ft-ot költött ügyvédekre a fideszes pécsi vezetés!
A Honvédkórház nem fogad végtagtörötteket, miközben csúsznak az utak és a járdák!
Nyilvános vitára hívja a Független Diákparlament Rácz Zsófiát, aki 22 évesen törvénymódosítással lesz helyettes államtitkár!
Kásler Miklós ma átadott egy CT-t, ezzel tovább erősödött a szerinte eddig is magas színvonalú betegellátás!
"Orbán alapvető célja a visszalépés az 1944 előtti évekbe!"
Rácz Zsófiának korábban nem tetszett, hogy a jogot úgy formálják, mint a gyurmát, most az ő kedvéért teszik meg!
Így tettek zsebre 2071 milliárdot Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei!
Kovács Zoltán: A média feladata nem a hatalomkontroll!
Novák Katalin: Amerikában mintaként tekintenek a magyar családtámgatási rendszerre!
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Felháborodtak a zenészek Mága Zoltán 350 milliós állami támogatásán!
Magyarország 2019: Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Üdvrivalgás követte Farkas Flórián lemondását az ORÖ ülésén!
Fidelitas elnöke: A Fidelitas Közép-Európa legerősebb szervezete!
Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét!
Bakondi: Kétszer annyi migráns akart bejutni Magyarországra, mint tavaly!
Támadás a Fidesz-ellen! Feltörték a szervert!
Németh Szilárd a migrációról: nagy a veszély, a lakosság fél...
Matolcsy : A magyar gazdaságtörténetben kivételes a gazdaság elmúlt évekbeni felzárkózása!
1 milliárddal támogatja a magyar kormány a diaszpóra magyarságot!
Felszólították Magyarországot, hogy írja alá a nők elleni erőszak elleni egyezményt!
Orbán: a Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban!
Hozzászólt a egyik fideszes képviselő posztjához az ápolónő, kirúgták a kórházból!
10 milliárdot költ a kormány arra, hogy magyar űrhajós mehessen a világűrbe!
Elképesztő összeg: Már 791 000 000 000 Ft-ot tolhatott a fociba az Orbán-kormány!
Továbbra sem emeli a kormány a 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimumot!
Orbán Magyarországán csak a stadionépítésekre jut pénz, az oktatásra nem!
Szijjártó: 15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának!
Fideszes polgármesterként bukni is érdemes! 10 milliós lelépési díjat követel Láng Zsolt!
Soltész Miklós: A magyar kormány a szeretet és a béke civilizációját építi!
Rendkívüli: Történelmi mélyponton a forint!
Gulyás Gergely: Alagúton jönnek a migránsok!
Így fog összeomlani az Orbán-rendszer!
A keresztény Fidesz nem támogatta a menekült gyerekek védelméről szóló dokumentumot!
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst akar küldeni a világűrbe!
Szigorúan titkos tiszt volt a fideszes miniszter apja?
A csőd szélére vitte Pécset a Fidesz!
4 éven keresztül nyomozott a rendőrség, de nem tudták megállapítani, túlárazás-e 25,6 milliót kérni kétszeri hóeltakarításért!
Üzenet Orbánnak és Kövérnek Strasbourgból: El a kezekkel a magyar ellenzéktől!
Évente 100 milliárd Ft megy el focira, 20 milliárd Ft pedig utánpótlás-nevelésre!
El kell magyarázni a terveket, így még 189 millióval drágul meg a Várnegyed!
Novák örül, hogy olyan országban él, ahol jólét van!
Kásler: Nő a tanárok száma és a fizetésük is!
Zsíros munka: Nettó 19,5 millióért dolgozik a Belügyminisztériumnak a Borkai orgiapartnereként ismert ügyvéd!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu