Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
A bíróság nyomozást rendelt el a TV2 és az Origo ellen a László Imrét ért rágalmazásuk miatt!
A kampány utolsó napjaiban próbálták kitalált sztorikkal bemocskolni az ellenzéki politikust.

A TV2 “Tények” és az Origo.hu propagandistái az önkormányzati választási kampányban minden idők egyik legaljasabb lejáratását indították Dr. László Imre, az ellenzék közös újbudai polgármestere – akkor még csak polgármesterjelöltje – ellen.

A Tények adásában azt állította egy nevét és arcát nem vállaló, eltorzított hangon nyilatkozó személy, hogy zaklatás érte, az esetet pedig jelentette is a kórház vezetésénél.

Azon túl, hogy a történetet két nappal később maga a magánklinika vezetője cáfolta az RTL Híradónak, Dr. László Imre is megtett minden lehetséges jogi lépést a gyomorforgató ügyben.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság most rágalmazás vétsége miatt indult büntetőügyben rendelt el nyomozást Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója, valamint a TV2 Tények felelős szerkesztői, műsorvezetői és az Origo.hu egyik újságírója ellen

– írja keddi közleményében a Demokratikus Koalíció.

Hozzáteszik: László Imre a választási kampányban azt ígérte, hogy október 13-án tisztességgel fogja legyőzni az ellene hazugsággal, lejáratással és gonoszsággal harcoló fideszeseket.

“Most, hogy ezen túl vagyunk, itt az ideje, hogy a jog által is bűnhődjenek a fideszes propaganda-birodalom lelketlen végrehajtói.

A Demokratikus Koalíció üdvözli a bíróság döntését, ugyanakkor emlékeztet: az ügyben továbbra sem kért senki bocsánatot László Imrétől.”

– áll az ellenzéki párt közleményében.

Forrás: Nyugati Fény
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Orbán olyan lett, mint egy tanyasi földesúr!
Elbukta alelnöki posztját a Néppártban a Fidesz!
Nálunk kórházakat zárnának be, Székelyföldön meg óvodákat nyit az Orbán-kormány!
Munkáspárt: A stadion jó, szép és szükséges és jó a népnek!
Orbán olyan lett, mint egy tanyasi földesúr!
Elbukta alelnöki posztját a Néppártban a Fidesz!
Nálunk kórházakat zárnának be, Székelyföldön meg óvodákat nyit az Orbán-kormány!
Hivatali visszaélés: Az ügyészségnek bizonyítéka volt Simonka ellen, mégsem tartóztatták le!
Kétmillió embert szúrt hátba a kormány Karácsonyon keresztül!
Duplájára emelik Áder János másfél milliós fizetését!
Miközben a Puskás Aréna 35 milliárdról 190 milliárdra drágult, Orbán lányok gyűrűjében vicceskedett! (videó)
Még az utolsó forintokat is lenyúlják: Milliók üthetik a bukott fideszes polgármesterek zsebét!
Hollik lábbal tiporja a szülők és a gyerekek jogait!
Orbán Viktor megfilmesítette, ahogy Nemzeti Sportot olvasva rúg bele egy focilabdába budai erkélyéről!
Félmilliárd Ft-os kifizetetlen számlát hagyott maga után a Fidesz Egerben!
Teljes átvilágítás: 100 milliós szabálytalan szerződést találtak Pécsett, már ki is rúgták az egyik városi cég ügyvezetőjét!
Semjén Zsolt: Már 1,1 millió az újonnan honosított magyar állampolgár!
Felújítottak egy templomot a magyar kormány segítségével Ukrajnában!
Nem kapott bizalmat Várhelyi Brüsszelben!
Megrázó: mélybe zuhant egy magyar kamionos Szlovéniában! (videó)
Megszólalt a kormány a gigantikus brüsszeli büntetésről: Magyarországot semmilyen kár nem éri...
Fizessenek a határon túli fideszesek is!
Budapesten nyit irodát a Türk Tanács, az adófizetők állják a költségeket!
Kormányzati Tájékoztatási Központ: Tovább védi a családokat a kormány!
Megkötik az Orbánék Budapest és a nagyvárosok kezét: Törvénybe foglalják, hogy az iparűzési adót a tömegközlekedésre kell fordítani!
Hatalmas összeget, 104 milliárdnyi osztalékot vágtak zsebre tavaly a NER oligarchái!
Kitiltás a Parlamentből, 12 hónapos fizetésmegvonás - Brutális szigorításokat tervez a Fidesz!
Ál-Népszabadságot terjesztenek Budapest utcáin, az ellenzéket próbálják lejáratni!
Orbánék elfogadták: 500 milliárd Ft-ra büntetik Magyarországot az EU-s támogatásokat övező korrupció miatt!
A sportra költött támogatások 450 %-kal, az oktatásra szántak 30 %-kal nőttek Magyarországon!
Mészáros jobbkezének cége több mint 200 milláért szerelte fel a kecskeméti buszmegállóban a digitális táblát! Csak épp fordítva!
11 millió Ft-ba került Erdogan gondtalan városnézését zavaró autók elszállítása Budapesten!
Itt vannak a számok: Többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben!
Zokogtam. Nem ezért lettem tanár! - Elkeseredett levél egy általános iskolai tanárnőtől!
Czeglédy Csaba pert nyert Újbuda DK-s polgármesterének a Pesti Srácok ellen!
Veszteséges lett a Mátrai Erőmű, úgyhogy Mészáros gyorsan lepasszolja a magyar államnak!
Déri Tibor: A cél az orbáni torzítások felszámolása!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Az államtitkár szerint egy posztkommunista, balliberális behatás alatt álló szerveződés nyert Jászberényben!
Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar Mészáros nemzeti sportruházata, a 2Rule!
Csodálatos képmontázzsal vágott vissza Vágó István a Gyurcsány söre miatt hisztériázó Fidesznek! + Fotó!
Elvett Orbán 1,8 milliárdot az iskolák felújításától, és átcsoportosította sportfejlesztésekre!
A plágiumbajnok ex-államfő felszólította Karácsonyt, hogy mondjon igent az Atlétikai VB-re!
Hadházy Ákos: Gyakorlatilag beismerte 2,5 milliárd Ft ellopását a miniszterelnök úr főtanácsadója!
Amerikai jelentés: Irtják a törökök a kurdokat Szíriában!
A bukott fideszes Wintermantel Zsolt a Facebookon szidja utódját, mert kirakta az uniós zászlót a városházára!
Ehhez más vastag bőr kell: A rendőrség és a Fidesz szerint a tüntetők okozták a tegnapi budapesti káoszt!
Nemzetközi sajtó: Orbán simán szembefordul az EU-val, ha diktátor haverjairól van szó!
Erdogan megbénította Budapest közlekedését: Pont az esti csúcsforgalomban ment fel Gül baba türbéjéhez!
Orbán Viktor: magyar-török orvosi misszió nyújt egészségügyi segítséget Kenyának és Ghánának!
Karácsony Gergely: Elfogadhatatlan Budapest megbénítása, ilyen többet nem lesz!
Erdogannét fogadta Gajda Péter kispesti polgármester, az önkormányzat inkább mélyen hallgatott!
6 milliárdért építhet iskolát Mészáros gyerekeinek cége!
Mocskos ku.vapecér, kábítószeres g.ci - Tüntetők várták a győri városházán Borkait!
Megakadályozta a rendőrség az Erdogan elleni tiltakozást!
A tél még csak most jön, de már tizenöten fagytak halálra!
Hidvéghi Balázs szerint minden rendben van a magyar sajtószabadsággal!
Szemétlerakót csináltak a játszótérből Mezőkövesden az önkormányzati választások után! + Videó!
Így vezeti falnak a magyar gazdaságot Orbán, Varga és Matolcsy!
Ebből még baj lesz: Brüsszel nem nézi tétlenül a csalásokat!
Súlyos biztonsági kockázat, de Szíjjártó mégis bejelentette: a Huaweire bízza a kormány az 5G-t!
Veszített a Belügyminisztérium, ki kell adni, hol jelentettek be tömegesen kettős állampolgárokat a tavalyi választás előtt!
Borkai Zsolt akár 6 millió forintos végkielégítést is kaphat!
Rendkívüli: Lemondott Borkai, bejárta a világsajtót a bejelentés!
Üzenet Borkainak: Tudok a külföldön tárolt korrupciós pénzeidről!
Durva számok: Jelenleg több mint 40 ezer ukrán vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon!
Fekete-Győr: A milliárdos gengszter, Polt Péter a rendszerváltás után is 9 évet kap majd...
Nyomozást indított az OLAF a legszegényebb falvak lakóit EU-pénzből megkárosító magyar alapítvány ellen!
Csütörtökön érkezik a tömeggyilkos Erdogan, de már kedden lezárják fél Budapestet!
Súlyos testi sértés gyanúja miatt felfüggesztették Varju László mentelmi jogát, akire öt biztonsági őr vetette rá magát!
Gigantikus mennyiségű hitelt vett fel megint a magyar lakosság!
Csütörtökön nyilvánosság elé kell állnia Borkainak!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu