Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Villámgyorsan kifizette a Pesti Srácok Juhász Péternek az ötmillió forintos sérelemdíjat!
A bíróság jogerősenötmillió forintra kötelezte a Pesti Srácok nevű portált, mert a lap valótlanságok
at írt Juhász Péter, az Együtt nevű párt egykori politikusáról. Csakhogy Juhász szerinta lap ajogerős ítélet ellenére sem fizette ki neki a sérelemdíjat. Bár egy korábbi ügyvédi felszólításra Juhászék azt a választ kapták, hogy november 10-ig fizetni fognak neki, ez nem történt meg.

A volt politikus végrehajtást helyezett kilátásba a Pesti Srácok ellen, mire a lap gyorsan elutalta az összeget, olvasható Juhász Facebook-bejegyzésében. Azonban ennek ellenére Juhász nem áll el a végrehajtástól, ugyanis szerinte a bíróság arra is kötelezte a kormányszimpatizáns újságot, hogy helyreigazítást tegyen ki.



De a végrehajtástól még nem álltam el, ugyanis a bíróság arra is kötelezi a Pesti Srácokat, hogy tegyék ki a szennylapjuk főoldalára, és tartsák ott 12 napig az alábbi felsorolást, illetve illesszék be a mai napig elérhető hazug cikkeikhez is. 14-szer szerepelnek benne a “valótlanul híresztelte” és “valótlanul állította” kifejezések, tehát ennyiféle hazugságot terjesztettek rólam – írja Juhász.

A Pesti Srácokon időközben megjelent a helyreigazítás zanzásított szövege “Közlemény” címszó alatt. Juhász Péter az Indexnek azt mondta, hogy “kicsit fáj, hogy most 12 napig ellenőriznem kell a Pesti Srácokon, hogy kint maradt-e a szöveg.”

Forrás: borsod24.com
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Novák Katalin: Amerikában mintaként tekintenek a magyar családtámgatási rendszerre!
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Rétvári: A szegények fizetése nőtt a legjobban!
6,5 millió eurós büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól!
Újabb figyelmeztetés Bakonditól: Egyre több irányból jönnek a migránsok!
Felháborodtak a zenészek Mága Zoltán 350 milliós állami támogatásán!
Magyarország 2019: Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Üdvrivalgás követte Farkas Flórián lemondását az ORÖ ülésén!
Fidelitas elnöke: A Fidelitas Közép-Európa legerősebb szervezete!
Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét!
Bakondi: Kétszer annyi migráns akart bejutni Magyarországra, mint tavaly!
Támadás a Fidesz-ellen! Feltörték a szervert!
Németh Szilárd a migrációról: nagy a veszély, a lakosság fél...
Matolcsy : A magyar gazdaságtörténetben kivételes a gazdaság elmúlt évekbeni felzárkózása!
1 milliárddal támogatja a magyar kormány a diaszpóra magyarságot!
Felszólították Magyarországot, hogy írja alá a nők elleni erőszak elleni egyezményt!
Orbán: a Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban!
Hozzászólt a egyik fideszes képviselő posztjához az ápolónő, kirúgták a kórházból!
10 milliárdot költ a kormány arra, hogy magyar űrhajós mehessen a világűrbe!
Elképesztő összeg: Már 791 000 000 000 Ft-ot tolhatott a fociba az Orbán-kormány!
Továbbra sem emeli a kormány a 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimumot!
Orbán Magyarországán csak a stadionépítésekre jut pénz, az oktatásra nem!
Szijjártó: 15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának!
Fideszes polgármesterként bukni is érdemes! 10 milliós lelépési díjat követel Láng Zsolt!
Soltész Miklós: A magyar kormány a szeretet és a béke civilizációját építi!
Rendkívüli: Történelmi mélyponton a forint!
Gulyás Gergely: Alagúton jönnek a migránsok!
Így fog összeomlani az Orbán-rendszer!
A keresztény Fidesz nem támogatta a menekült gyerekek védelméről szóló dokumentumot!
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst akar küldeni a világűrbe!
Szigorúan titkos tiszt volt a fideszes miniszter apja?
A csőd szélére vitte Pécset a Fidesz!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kásler: Nő a tanárok száma és a fizetésük is!
Zsíros munka: Nettó 19,5 millióért dolgozik a Belügyminisztériumnak a Borkai orgiapartnereként ismert ügyvéd!
Mit képzelnek? Felszólította Orbánt a Honfoglalás 2000 Egyesület, hogy ne adjon pénzt járóbeteg- és szakellátásra!
A veszprémi kórházban már ahhoz sincs elég orvos, hogy normálisan működjön a 12 ágyas intenzív osztály!
Van egy kis baj: Teljesen leállhat a gazdaság növekedése!
Drámaian bezuhant a Forint, Matolcsy pedig tétlenkedik!
Orbánék újra kihúzták a gyufát: ismét hatalmas tüntetés szerveződik Budapesten!
Kövér László elismerte, hogy Orbán Viktor törvényt szegett!
Felmérés: Magyarország a legantiszemitább országok között!
Ördög ügyvédje: A hatóságok a fideszes bűnözőket védik...
Többen bejelentették, hogy kilépnek a Néppártból, ha az visszafogadja a Fideszt!
Megvannak Orbán migránsai, az EU negyedmillió emberről tud!
Egy szekrénybe rejtett ajtót találtak a ferencvárosi polgármesteri hivatalban!
Hivatali vesztegetés bűntette ügyében sem nyomoz a rendőrség Borkai ellen!
Éveken át sikkasztott Kengyel polgármestere, de felfüggesztett börtönbüntetés után is marad a posztján!
Zuhanórepülés: Látványosan esett a Fidesz támogatottsága!
Oldalanként 1 millióért ír tanulmányt az államnak Szijjártó Péter testvére!
Az Orbán-kormány külön pénzügyi keretet tart fenn arra, hogy minisztereket és államtitkárokat utaztasson!
Pert vesztett a magyar kormány: Milliókat kell fizetnie!
Minusz 6 milliárd: Innen kell kihúzni Tarlósék elfuserált projektjét!
Mágnesként vonzza magához az állami megrendeléseket Szíjjártó testvére, oldalanként 1 millióért írhat tanulmányt!
Orbán legnagyobb ellenfele lett a Néppárt elnöke, egyértelműen üzenetet küldött a miniszterelnöknek!
14 milliárdot kaphat kölcsön az MNB-től Orbán vejének a cége!
Kúria: 30 napon át kell a nyitóoldalon szerepeltetni a kormány hivatalos oldalán, hogy hazudtak a Magyar Helsinki Bizottságról!
Leszavazta a képviselő-testület a fideszbűnöző Wintermantel Zsolt extra végkielégítését!
Petíció indult Erdogan budapesti magániskolája ellen!
Fájt a Fidesznek a vereség, már a választási szabályok átírásán gondolkodnak!
9,3 millióért vett egy falikárpitot az MNB alapítványa Matolcsy várába!
Kósa a menekültek éheztetéséről: A turisták sem kapnak enni a magyar államtól!
Marco Rossi: Magyarországon képességbeli hiányok vannak!
Baranyi megvonná az FTC 70 milliós támogatását, a pénzzel a szegény ferencvárosi gyerekek sportolását segítené!
Tarsoly Csabát első fokon elítélték, 11,2 milliárd forintot kell fizetnie a volt Quaestor-vezérnek!
Tiszatenyő új polgármestere 250 milliós adóssággal vette át a falut fideszes hivatali elődjétől!
Leszavazta a Fidesz az izomsorvadásban szenvedő gyerekek megsegítését!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu