Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
11 millió Ft-ba került Erdogan gondtalan városnézését zavaró autók elszállítása Budapesten!
Még Putyin látogatása előtt is kevesebb járművet kellett elszállítani Budapest utcáiról – a kö
ltségeket az adófizetők állják.

Biztonsági okokból összesen 271 „gépjárművet” szállíttatott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti osztálya Recep Tayyip Erdogan november 7-i látogatása előtt – árulta el a Népszava kérdésére a rendőrség. Ez több kocsi, mint amit Vlagyimir Putyin október végi érkezésekor elvittek, akkor „csak” 216 autót kellett elvinni, hogy védjék az orosz elnök konvoját.

Az elszállítás természetesen nincs ingyen, de a konkrét árat nem árulta a hatóság, azt csak később, közérdekű adatközlés formájában közölnék lapunkkal. Szerencsére találtunk egy dokumentumot, amiből több is kiderülhet a költségekről. E szerint a BRFK közbeszerzési eljárás keretében, még 2018 decemberében kötött három évre szóló szerződést autók, kamionok és munkagépek elszállítására az ATC Aircom Kft-vel, nettó 138 millió (évente 46 millió) forint értékben – a Kft. pedig állami rendezvény, demonstráció, delegáció helyszínéről is vihet el autókat.

Vagyis, Putyin és Erdogan érkezése előtt is ez a cég felelt a járművek begyűjtéséért. A szerződés alapján az ATC Aircom Budapest közigazgatási területén belül személyautót 40 ezer forintért, 3,5 tonna feletti teherautót 140 ezer forintért, buszt 190 ezer forintért szállít el, az árat pedig növelhetik az olyan kitételek mint a speciális szállítások 90 ezres nettó óradíja vagy 15 ezres óránkénti készenléti díja.

Vagyis, ha a legegyszerűbb, olcsóbb esettel – szimpla személyautók elszállításával – számolunk, az ATC Aircom 10,8 millió forintért vihette el az autókat Erdogan konvojának közeléből (és 8,6 millióért dolgoztak Putyin látogatása idején).

A tényleges összeg azonban ennél magasabb is lehet. Telefonon kerestük meg a vállalkozást, ahol megerősítették, hogy őket bízták meg Erdogan-delegáció előtti munkákkal, a pontos munkadíjat viszont nem akarták elárulni.

A szállítási díj borsosnak tűnhet, de valójában egészen alacsony a munka jellegét tekintve – erről már Horváth Csaba, az Autómentők Magyarországi Szakmai Szövetségének (AMSZSZ) elnöke beszélt lapunknak.

A civil megbízásra dolgozó autómentők ugyanis az ügyfél segítségével, slusszkulccsal a kézben dolgoznak, az ott hagyott, behúzott kézifékű kocsit viszont csak daruval lehet felemelni; ehhez speciális autómentő kell és nagy rutin, hogy egy karcolás se essen a kívülről mozgatott járművön, az okozott kár ugyanis a szállító felelőssége lesz.

Horváth szerint az alacsonyabb díj általános jellemző a hatósági szerződések esetében: a vállalkozónak belefér a piaci ár alatti munkadíj is, ha hosszú távú, több éves megállapodásokat köthet állami szervekkel.

Az elnök hozzátette, hogy a szabályosan parkoló, de rendezvény miatt áthelyezett autók esetében a cechet az állam - vagyis az adófizetők – állják; a pórul járt autósoknak ezért nem kell külön fizetniük, a kocsi megtalálása és visszaszerzése azonban így is sok bosszúsággal járt.
Az autók eltakarítása ugyanakkor csak töredékrészét jelentette a Putyin és Erdogan-látogatással járó kiadásoknak. Ha a rendőrség eljuttatja hozzánk a teljes költséglistát, arról újabb cikkben számolunk be.

Forrás: Népszava
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Novák Katalin: Amerikában mintaként tekintenek a magyar családtámgatási rendszerre!
Kórházból elbocsátott ápoló: Félelem és rettegés van a magyar kórházakban!
Varga Mihály szerint nem lenne jó, ha az EU felügyelné a pénzmosás elleni küzdelmet!
Szociális dolgozók: Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!
Rétvári: A szegények fizetése nőtt a legjobban!
6,5 millió eurós büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól!
Újabb figyelmeztetés Bakonditól: Egyre több irányból jönnek a migránsok!
Felháborodtak a zenészek Mága Zoltán 350 milliós állami támogatásán!
Magyarország 2019: Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Üdvrivalgás követte Farkas Flórián lemondását az ORÖ ülésén!
Fidelitas elnöke: A Fidelitas Közép-Európa legerősebb szervezete!
Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét!
Bakondi: Kétszer annyi migráns akart bejutni Magyarországra, mint tavaly!
Támadás a Fidesz-ellen! Feltörték a szervert!
Németh Szilárd a migrációról: nagy a veszély, a lakosság fél...
Matolcsy : A magyar gazdaságtörténetben kivételes a gazdaság elmúlt évekbeni felzárkózása!
1 milliárddal támogatja a magyar kormány a diaszpóra magyarságot!
Felszólították Magyarországot, hogy írja alá a nők elleni erőszak elleni egyezményt!
Orbán: a Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban!
Hozzászólt a egyik fideszes képviselő posztjához az ápolónő, kirúgták a kórházból!
10 milliárdot költ a kormány arra, hogy magyar űrhajós mehessen a világűrbe!
Elképesztő összeg: Már 791 000 000 000 Ft-ot tolhatott a fociba az Orbán-kormány!
Továbbra sem emeli a kormány a 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimumot!
Orbán Magyarországán csak a stadionépítésekre jut pénz, az oktatásra nem!
Szijjártó: 15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának!
Fideszes polgármesterként bukni is érdemes! 10 milliós lelépési díjat követel Láng Zsolt!
Soltész Miklós: A magyar kormány a szeretet és a béke civilizációját építi!
Rendkívüli: Történelmi mélyponton a forint!
Gulyás Gergely: Alagúton jönnek a migránsok!
Így fog összeomlani az Orbán-rendszer!
A keresztény Fidesz nem támogatta a menekült gyerekek védelméről szóló dokumentumot!
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst akar küldeni a világűrbe!
Szigorúan titkos tiszt volt a fideszes miniszter apja?
A csőd szélére vitte Pécset a Fidesz!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Kásler: Nő a tanárok száma és a fizetésük is!
Zsíros munka: Nettó 19,5 millióért dolgozik a Belügyminisztériumnak a Borkai orgiapartnereként ismert ügyvéd!
Mit képzelnek? Felszólította Orbánt a Honfoglalás 2000 Egyesület, hogy ne adjon pénzt járóbeteg- és szakellátásra!
A veszprémi kórházban már ahhoz sincs elég orvos, hogy normálisan működjön a 12 ágyas intenzív osztály!
Van egy kis baj: Teljesen leállhat a gazdaság növekedése!
Drámaian bezuhant a Forint, Matolcsy pedig tétlenkedik!
Orbánék újra kihúzták a gyufát: ismét hatalmas tüntetés szerveződik Budapesten!
Kövér László elismerte, hogy Orbán Viktor törvényt szegett!
Felmérés: Magyarország a legantiszemitább országok között!
Ördög ügyvédje: A hatóságok a fideszes bűnözőket védik...
Többen bejelentették, hogy kilépnek a Néppártból, ha az visszafogadja a Fideszt!
Megvannak Orbán migránsai, az EU negyedmillió emberről tud!
Egy szekrénybe rejtett ajtót találtak a ferencvárosi polgármesteri hivatalban!
Hivatali vesztegetés bűntette ügyében sem nyomoz a rendőrség Borkai ellen!
Éveken át sikkasztott Kengyel polgármestere, de felfüggesztett börtönbüntetés után is marad a posztján!
Zuhanórepülés: Látványosan esett a Fidesz támogatottsága!
Oldalanként 1 millióért ír tanulmányt az államnak Szijjártó Péter testvére!
Az Orbán-kormány külön pénzügyi keretet tart fenn arra, hogy minisztereket és államtitkárokat utaztasson!
Pert vesztett a magyar kormány: Milliókat kell fizetnie!
Minusz 6 milliárd: Innen kell kihúzni Tarlósék elfuserált projektjét!
Mágnesként vonzza magához az állami megrendeléseket Szíjjártó testvére, oldalanként 1 millióért írhat tanulmányt!
Orbán legnagyobb ellenfele lett a Néppárt elnöke, egyértelműen üzenetet küldött a miniszterelnöknek!
14 milliárdot kaphat kölcsön az MNB-től Orbán vejének a cége!
Kúria: 30 napon át kell a nyitóoldalon szerepeltetni a kormány hivatalos oldalán, hogy hazudtak a Magyar Helsinki Bizottságról!
Leszavazta a képviselő-testület a fideszbűnöző Wintermantel Zsolt extra végkielégítését!
Petíció indult Erdogan budapesti magániskolája ellen!
Fájt a Fidesznek a vereség, már a választási szabályok átírásán gondolkodnak!
9,3 millióért vett egy falikárpitot az MNB alapítványa Matolcsy várába!
Kósa a menekültek éheztetéséről: A turisták sem kapnak enni a magyar államtól!
Marco Rossi: Magyarországon képességbeli hiányok vannak!
Baranyi megvonná az FTC 70 milliós támogatását, a pénzzel a szegény ferencvárosi gyerekek sportolását segítené!
Tarsoly Csabát első fokon elítélték, 11,2 milliárd forintot kell fizetnie a volt Quaestor-vezérnek!
Tiszatenyő új polgármestere 250 milliós adóssággal vette át a falut fideszes hivatali elődjétől!
Leszavazta a Fidesz az izomsorvadásban szenvedő gyerekek megsegítését!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu