Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Továbbra sem emeli a kormány a 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimumot!
Nincs a kormány napirendjén ilyen javaslat - közölte lapunkkal Gulyás Gergely miniszter.

/>Az elmúlt évekhez hasonlóan 2020-ban sem változik az öregségi nyugdíjminimum 28 500 forintos összege. Ennél kisebb teljes ellátást nem lehet megállapítani azoknak, akik rendelkeznek a szükséges szolgálati idővel és elérték a nyugdíjkorhatárt (a résznyugdíj lehet ennél kisebb is).

A nyugdíjminimum összege 2008 óta változatlan, Ez idő alatt a minimálbér például 69 ezer forintról 149 ezer forintra emelkedett, míg a havi bruttó átlagkereset az akkori 198 964 forintról 329 943 forintra a tavalyi adatok alapján. Az infláció pedig 26,4 százalékos volt ebben az időszakban, ráadásul az idősek kosarában meghatározó élelmiszerek az elmúlt években nagyobb mértékben drágultak, mint a társadalom teljes kosara.

Önmagában a nyugdíjminimum nincs hatással a nyugdíjasok többségére, az átlag 135 ezer forint körül van, bár az emelés azért néhány ezer idős polgártársunk életkörülményein tudna javítani. Ugyanakkor a 28 500 forint több szociális ellátás megállapítása során is alapként szolgál, ami már jóval több ember pénztárcáját érinti. Ezen okokból több érdekképviseleti szervezet, valamint politikai tömörülés szorgalmazza rendre a legkisebb teljes nyugdíj emelését.

A mindenkori nyugdíjminimumról a kormány rendeletet ad ki. A hatályos rendelet szerint a 28 500 forint megállapítására a 2020. január elseje előtti esetekben kerül sor. Vagyis jelenleg nincs szabály arra, hogy mi történik a jövő évben, akkor milyen összeget kell figyelembe venni.

Vagyis nem emelik az összeget. A hatályos rendelet azonban nem maradhat így; vélhetően az történik, ami tavaly év végén, amikor az utolsó napokban jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet módosítása, amelyben egy évvel kitolták a határidőt, elnapolva a teljes öregségi nyugdíjminimum rendezését.

Forrás: Mfor


Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
A Fidesz helye máshol van az európai porondon: A néppárti képviselők 63 százaléka szavazott Orbán ellen!
Orbán Viktor szerint itt az idő megállapodni a mérsékelt iszlám pártokkal!
Bakondi György: alagúton, létrán, vízen jönnek a migránsok Magyarországra!
Környezetvédelmi engedélyt kapott a visegrádi luxushotel, ami Tiborcztól került Szíjj Lászlóhoz!
A Fidesz helye máshol van az európai porondon: A néppárti képviselők 63 százaléka szavazott Orbán ellen!
Orbán Viktor szerint itt az idő megállapodni a mérsékelt iszlám pártokkal!
Bakondi György: alagúton, létrán, vízen jönnek a migránsok Magyarországra!
100 évvel ezelőtt viszonyok vannak a vasúti közlekedésben!
Itt az új mélypont, sosem volt ilyen gyenge a forint!
Engedély nélkül használta a kék villogót járművein a volt fideszes polgármester jóbarátja!
A MÚOSZ szerint törvényi előírásokat sért a köztévés Karácsony-interjú!
Magyarország és Indonézia 500 millió dolláros közös befektetési alapot hoz létre!
Nagy Imréhez hasonlította magát Simonka!
Karácsonyt végre meghívták a közmédia Híradójába, és az elmúlt évek legabszurdabb interjúját hozták össze!
Megosztásért feljelentés? Facebookozó mezőkövesdieket jelentett fel a fideszes önkormányzat!
Megbírságolták a Mátrai Erőművet a Bene-patak szennyezése miatt, de Mészáros Lőrinc cégét nem!
A kormány mindent rendben talált a Bujákon brutálisan összevert nő ügyében!
Nem ad több pénzt a Lánchíd felújítására a kormány!
Kiverte a biztosítékot Deutsch Tamás facebookra posztolt képe! (fotó)
Orbánisztán: Nem volt elég orvos a Jahn Ferenc Kórházban, inkább üresen hagyták a kórtermeket!
Nem mert elmenni a vitára a győri fideszes polgármesterjelölt! Menekül a nyilvánosság elől!
A nyugdíjasokat sulytotta leginkább az infláció!
Most már tudjuk! Így foszt ki egyetlen család egy egész országot!
Megbukott a nagy budapesti metrócsalás!
A kisgömböc étvágya csillapíthatatlan: Mészáros Lőrinc köréhez került a Rádió 1 és a Best FM!
A felerősödött migrációs nyomás miatt rendkívüli értekezletet tartott a belügyminiszter!
Magyar Helsinki Bizottság: Fordult a célkereszt a miniszterelnöknél!
Futballtámogatás másként: Több mint 150 millióba került három budapesti futballmeccs biztosítása!
Szintet lépett az Orbán-kormány a magyarországi jogállam lebontásában!
Új cégalapítással és felvásárlással kezdi a 2020-as évet a felcsúti milliárdos!
A nagyvállalatok adótitkait védi az Orbán-kormány!
Orbán maga adott kártérítést a raboknak, most meg eljátssza, hogy ez nem helyes!
Februártól összeomolhat a budapesti szemétszállítás, ha Orbán nem tartja magát a megállapodáshoz!
Elegük lett! Nem akarnak többé hitelezni a nyugdíjasok az Orbán-kormánynak!
Újabb verziót közölt a kormányhivatal arról, hogy mi épül Orbánék hatvanpusztai birtokán!
Bakondi: hőkamerával, drónnal és radarral is védik a határt!
Nem azért adózunk hogy a fociba menjen a közpénz!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Semjén: a Vatikán is azt kéri, hogy a KDNP maradjon a Néppártban!
Titokzatos vevőnek adta el az állam a hollóházi porcelángyárat!
Védelmi beszerzési ügynökséget alakít a kormány, Orbán egykori tanácsadója felügyeli!
Orbán megvéd minket a migránsoktól - Még mindig ezzel tarol a falvakban a Fidesz!
Íme a dokumentum: Így véreztetheti ki az Orbán-kormány Budapestet!
Szorul a hurok: több vádlott is Simonkáék ellen vallott!
Három éve kilőtt egy őzbakot, de nem fizette ki a szexbotrányba belebukott Borkai Zsolt!
Novák Katalin: Weber ne leckéztessen bennünket demokráciából azért, mert van véleményünk!
Megszavazta Magyarország elmarasztalását az EP!
Luxusbörtönbe vonult a korrupcióért elítélt fideszes képviselő: Napozással és pingpongozással üthet el néhány évet Mengyi Roland!
Uniós biztos: Indokolt a 7-es cikkely szerinti eljárás folytatása a magyar kormánnyal szemben...
Több milliárd Ft értékben rendelt a kormány közvélemény-kutatásokat közpénzből!
Szijjártó: Támogatjuk azt is, hogy a Maldív-szigetek uniós vízummentességet kapjon!
A gazdagokat támogatja Orbánék legújabb adókedvezménye!
Kis pótmunka: Milliárdos drágulás a Liget Projekt egyik ingatlanánál!
Orbán jogvégzett emberként azért tudhatná, hogy mit beszél!
Soltész Miklós: A kormánynak hála nő a termékenység!
Népszavazást kezdeményeznek a nyugdíjasok nyugdíj ügyben!
Pompásan sikerült Dr Máriás festménye Schmidt Szűz Máriáról és a kisded Ungár Péterről!
ínyencségek a vádiratból: 20 millióval akarták megvesztegetni a NAV-ot Simonkáék!
Varga Judit: A migránsok miatt nem ratifikálják a nők védelmét szolgáló Isztambuli Egyezményt!
Iványi Gábor: Tévedés, hogy Orbán Viktor bármit megtehet ellenem!
Szél Bernadett: Itt a bizonyíték, hogy a kormány sunyi módon üríti ki a fóti gyermekotthont!
Izzadva tagadja a főváros kivéreztetésének tervét a kormány!
Új főigazgatója lesz az OSZK-nak, Demeter újra miniszteri biztos, épül a Magyar Nyelv Háza!
Tiborcz Istvántól Mészáros Lőrinc üzlettársához került a visegrádi Üveghegy!
Szijjártó: Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedésben!
Nekiment Orbánnak Budpest miatt Dobrev Klára!
Nagy a baj: Teljesen elnéptelenedik a magyar egészségügy!
Kivéreztetné Budapestet az Orbán-kormány, a főváros bukhatja az uniós forrásokat!
Kiderült, mi épül ezer négyzetméteren Orbánék hatvanpusztai majorjában!
Közlemény: A határon túli magyarok idén is számíthat a kormány kiemelt támogatására
Orbán kormány sikerei: 3 év alatt 10 ezer családot lakoltattak ki Magyarországon!
Mészáros öccse milliárdos kisvasútbizniszen gazdagodik!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu