Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Durvul a fideszes belharc, Deutsch visszaszólt Navracsicsnak!
Szépen alakulnak az erőviszonyok a Fidesz egyre látványosabb belharcában. Hol Lázár János, hol G. Fo
dor Gábor, hol Navracsics Tibor nyilatkozik egy merészet pártjáról, utóbbit pedig már nem hagyta szó nélkül Deutsch Tamás.

A Fidesz EP-képviselője a Facebook-oldalán azt írta:

Én nagyon karmolom a korábbi üzengetős helyett a sejtelmes, szomorú, kicsit sértett, kényszeredetten mosolygó és nagyon okos, de titokzatos új Navracsics Tibor szerepet. Ennyi.



Deutsch arra utalt, hogy 2017-ben Navracsics és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke közös cikkben állt ki az oktatás és a kultúra mellett a Tagesspiegel nyomtatott kiadásában, a magyar politikus élesen bírálta a Soros Györgyöt célkeresztbe állító nemzeti konzultációt, hogy a kormány egyébként egy vagy két újságcikkre alapozta az egészet. Navracsics már ezzel is szembement az akkor éppen folyamatosan sorosozó magyar kormány politikájával.

Navracsics, mint az Európa Kulturális Fővárosa program koordinálásáért felelős kormánybiztos legutóbb pedig többek között azt mondta a Jobbik-közeli N1TV-nek, hogy az ő gondolkodásmódja nem tartozik a Fidesz fősodrába, a pártnak valóságérzékelési problémája van, de kitért arra is, hogy Orbán Viktor szerepe a párton belül nem fog megkérdőjeleződni egyhamar, mert a Fidesz és a miniszerelnök olyan mértékben egy identitássá vált, hogy ez így marad hosszabb távon is.

Forrás: 168 Óra
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Kenyérsütővel próbált meleget csinálni, kigyulladt a lakás és bennégett a kisfiú!
Titkolják a fizetéseket: 1,6 millió dolgozó kimarad a statisztikából!
Rendkívüli intézkedés Egerben a koronavírus miatt!
Több kórháznak is elfogyott a pénze!
Kenyérsütővel próbált meleget csinálni, kigyulladt a lakás és bennégett a kisfiú!
Titkolják a fizetéseket: 1,6 millió dolgozó kimarad a statisztikából!
Rendkívüli intézkedés Egerben a koronavírus miatt!
Székelyföldön egyenesen istenítik Orbánt!
Tarlós bekerült a MÁV igazgatóságába havi 300 ezerért!
Csendben emelte az Orbán-kormány az idősotthonok ellátási díját!
Országgyűlés alelnöke: A Fidesz egyik legnagyobb bűne a tömeges elvándorlás!
Baranyi Krisztina: Kocsis Máté hazudik!
Rogánnak nem futotta 50 milliárdból kisfilmet készíteni a koronavírusról, a DK megcsinálta! (videó)
Fidesz: a baloldal a bűnözők oldalán áll!
Bayer Zsolt uniós támogatásból szidhatja az Európai Uniót
Újabb 40 ezer fővel csökkent a magyarok száma!
Oxfordi akadémikus: Orbán 1,5 éve rombolja a tényeken alapuló bizalmat!
Többet keresett a zsűri a Rogán-féle fotópályázaton, mint a díjazottak, és mindezt százmilliókért reklámozták!
Négyzetméterenként ötven fillérért bérel területet Kaposváron az alpolgármester-közeli cég!
Több részletben 450 millió Ft-ot kapott Havasi Balázs cége a Külügyminisztériumtól!
Megszavazta a Fidesz a börtönkártérítések kifizetésének felfüggesztését, amit korábban ők vezettek be!
Gyorsítaná a Néppárt a magyar kormány elleni eljárást!
Eladó a magyar föld: Több mint 13 ezer földterületet kínál eladásra a minisztérium!
600.000 nyugdíjas a kilátástalanság határán!
Nem könnyítettek Orbánék a devizahitelesek problémáján!
Lengyel László: Az Orbán-rendszer korrupt önkényuralom!
Felszólították Orbánékat, hogy kezdjék el az érdemi bértárgyalást!
Hatalmas árrobbanás: Egyre drágább az élet Magyarországon!
Kövér László (1989): Most pedig a Soros-alapítvány ösztöndíjából élek!
Bölcsek Tanácsa: Nincs okunk visszafogadni a Fideszt a Néppártba!
Elfogatóparancsot adtak ki, majd az éjszaka le is sittelték Orbán bűnöző haverját!
Most bajba kerülhet az Orbán-kormány: Ultimátumot kaptak a bérek miatt!
Döntött a Nemzeti Sportközpont: kirakják a Dagály fürdőből a gyógyulni vágyó betegeket!
Németh Péter: Orbán játékszerei vagyunk!
Felmérés: A magyarok fele nem hisz a választások tisztaságában!
Legalja: Fideszes lapban mosdatják a kegyetlen bujáki támadás elkövetőjét!
Így higgyél egy fideszesnek: Hazudott Pokorni, mégis elkezdték kivágni a kőriseket Normafán!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
A kórházak helyett propagandára költenek Orbánék 150 milliárd Ft-ot!
Bevallották Orbánék: Kamu a nemzeti konzultáció!
Novák Katalin: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
Palkovics László egy győri panellakást adott a Budai Várban lévő ingatlanért cserébe!
Akár 3 évet is kaphat a várandós Demeter Márta!
Embertelen vandálok: Szándékosan mérgezik a fákat Zamárdi egyik parkjában! Gázolajat öntöttek a tövükre!
Újabb remek hír Mészárosnak: A kormány 1,5 milliárddal megemeli a BMW építkezéseire szánt keretet!
Parancsnoki érdemrend keresztet kapott Novák!
Már majdnem összegyűlt Hadházy 2 milliós büntetése!
Így néz ki ma egy kérdés a köztévében! (videó)
Bevallották: A Fidesz pártalapítványa is részt vett Orbán évértékelőjének szervezésében!
Gyurcsány: minden képviselő fordítsa ki a zsebét!
Kormánytámogatással hirdettek meg egy evolúciótagadó rajzpályázatot!
Az éj leple alatt nyújtotta be a kormány a Lex Dézsit!
Illegális hulladéklerakót működtet a komlói önkormányzat!
Magyar tisztséghez juttatott Orbán egy senki által meg nem választott brüsszeli bürokratát!
Polt Péter elárulta, miért hallgatott az ügyészég a pedofil-ügyről!
NVB: Nem lehet népszavazást tartani a nyugdíjemelésről!
Kiskorút ejtett teherbe a pöstyéni nőgyógyász, de a fiatal fiúkat is zaklatta!
Bakondi: 120 ezer migráns tart Magyarország felé!
Összefog az ellenzék: Közösen támadják meg a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon!
Majd 1,9 milliárd forint közpénzből üzemel idén a Puskás Aréna!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!
Egy tender, két győztes: Addig trükköztek, míg Széles Gábor cége is nyert!
Törvénytelenül viseltek egyenruhát a Honvédség vezetői Orbán évértékelőjén!
Máris törvényt alkotna a Fidesz a még meg sem tartott nemzeti konzultáció alapján!
MNB korábbi alelnöke: A miniszterelnök hazudik! Orbán szégyellhetné magát!
Lovagkeresztet kaptak Orbán kedvenc jordán szállodásai!
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu