Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Újabb verziót közölt a kormányhivatal arról, hogy mi épül Orbánék hatvanpusztai birtokán!
Újabb különös csavar a Hadházy Ákos független képviselő által leleplezett hatvanpusztai építkezés üg
yében: a járási kormányhivatal egyik osztálya egy hete azt válaszolta az ügyben hónapok óta hiába érdeklődő képviselőnek, hogy az Orbán Viktor családja által használt birtokon épülő, becslésre ezer négyzetméter körüli, részben föld alatti építmény nem más lesz, mint porta.

Látva a helyszínről készült légifotókat, az egészen bizonyosnak látszott, hogy a készülő valami a valóságban egészen biztosan nem porta lesz.

Hadházy egy friss fb-posztban arról ír, hogy a kormányhivatal egy másik osztálya most teljesen más verzióról tájékoztatta. Eszerint majorság és kiegészítő épületeinek felépítésére kaptak engedélyt Orbánék.

Hadházy szerint “ez csak első olvasásra kevésbé meredek és kínos, mint az eredeti “porta” verzió.” A képviselő nehezen tudja elképzelni, hogy “mit keresnek MAJORSÁG KIEGÉSZÍTŐ ÉPÜLETEI A FÖLD ALATT.”



Hadházy bejegyzésében ezek után azt fejtegeti, hogy a majorság szó mai jelentése “mezőgazdasági gazdálkodási központ, egy nagyobb gazdaság, mezőgazdasági üzem, rendszerint a településen kívül, a hozzá tartozó földekkel, ahol gazdasági épületek (istállók, magtárak) és más építmények, esetleg lakóházak vannak.”

Csakhogy, mint megjegyzi,

“csak az a gond, hogy az a bizonyos 10 ezer hektár (közte a Hatvanpusztát körülvevő földek) nem az övék, hanem nagyobbrészt a Mészáros családé... Persze, mindent meg lehet oldani.”

A hatvanpusztai birtok esetében eleve igencsak összefolyt, hogy mi Orbán Viktoré, mi a családjáé és mi Mészáros Lőrincé. A területet az elmúlt években papíron Mészáros Lőrinc bérelte Orbán apja, Orbán Győző cégétől. De ott tartották Orbán Viktor kutyáját és több beszámoló szólt arról, hogy a birtokot a miniszterelnök és családja használja. A telket birtokló céget, a CZG Kft-t tavaly végelszámolással megszüntették. Hadházy szerint “az ingatlan előbb kikerült belőle: Orbán Győző lényegében megvette saját magától. Ezek után kezdődött a nagy építkezés.”

Forrás: 444
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Döntött a Nemzeti Sportközpont: kirakják a Dagály fürdőből a gyógyulni vágyó betegeket!
Németh Péter: Orbán játékszerei vagyunk!
Felmérés: A magyarok fele nem hisz a választások tisztaságában!
Most bajba kerülhet az Orbán-kormány: Ultimátumot kaptak a bérek miatt!
Döntött a Nemzeti Sportközpont: kirakják a Dagály fürdőből a gyógyulni vágyó betegeket!
Németh Péter: Orbán játékszerei vagyunk!
Felmérés: A magyarok fele nem hisz a választások tisztaságában!
Legalja: Fideszes lapban mosdatják a kegyetlen bujáki támadás elkövetőjét!
Így higgyél egy fideszesnek: Hazudott Pokorni, mégis elkezdték kivágni a kőriseket Normafán!
Orbán Ráhel volt tanárai is tiltakoznak az új NAT ellen!
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai tantervbe!
Adatok, merevlemezek tűntek el a pécsi önkormányzati sportcégnél!
Tovább bővült azon NER-kegyeltek köre: Több száz milliót kaptak a szálláshelyfejlesztés címén vagyonuk gyarapításhoz!
Mérhetetlen pusztítás a Tokaji borokból: A kormány szerint sikeres volt a 450 ezer mázsa szőlő megsemmisítése!
A kórházak helyett propagandára költenek Orbánék 150 milliárd Ft-ot!
Bevallották Orbánék: Kamu a nemzeti konzultáció!
Novák Katalin: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
Palkovics László egy győri panellakást adott a Budai Várban lévő ingatlanért cserébe!
Akár 3 évet is kaphat a várandós Demeter Márta!
Embertelen vandálok: Szándékosan mérgezik a fákat Zamárdi egyik parkjában! Gázolajat öntöttek a tövükre!
Újabb remek hír Mészárosnak: A kormány 1,5 milliárddal megemeli a BMW építkezéseire szánt keretet!
Parancsnoki érdemrend keresztet kapott Novák!
Már majdnem összegyűlt Hadházy 2 milliós büntetése!
Így néz ki ma egy kérdés a köztévében! (videó)
Bevallották: A Fidesz pártalapítványa is részt vett Orbán évértékelőjének szervezésében!
Gyurcsány: minden képviselő fordítsa ki a zsebét!
Kormánytámogatással hirdettek meg egy evolúciótagadó rajzpályázatot!
Az éj leple alatt nyújtotta be a kormány a Lex Dézsit!
Illegális hulladéklerakót működtet a komlói önkormányzat!
Magyar tisztséghez juttatott Orbán egy senki által meg nem választott brüsszeli bürokratát!
Polt Péter elárulta, miért hallgatott az ügyészég a pedofil-ügyről!
NVB: Nem lehet népszavazást tartani a nyugdíjemelésről!
Kiskorút ejtett teherbe a pöstyéni nőgyógyász, de a fiatal fiúkat is zaklatta!
Bakondi: 120 ezer migráns tart Magyarország felé!
Összefog az ellenzék: Közösen támadják meg a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon!
Majd 1,9 milliárd forint közpénzből üzemel idén a Puskás Aréna!
Titkolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy ki engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Évi 40 milliót költ az FKF egy teljesen üres épület őrzésére!
Szijjártó nagy bejelentése: Magyarország tagja az elitklubnak!
Hiába ítélték el jogerősen, még nem vonult börtönbe Orbán Viktor egykori kávépartnere!
Nem fizeti ki a raboknak megítélt pénzt az állam!
Szijjártó: Magyarország harmadik éve tagja az évi 100 milliárd euró fölötti exportra képes elitklubnak!
Másfél milliárd után csurran még 250 millió Mészároséknak a sédi csatornából!
Orbán elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét!
Ízekre szedték Orbán értékelőjét!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Nem akarják a kormánypárti képviselők, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében! (videó)
Orbán megfáradt Bástya elvtársat játszott az évértékelőn!
10 évre titkosították a pedofíliával vádolt nagykövet ügyében elhangzottakat!
Meghétszereződött a parlamenti képviselők vagyona!
47 ezer Ft-ot küldtek Orbánnak!
Döbbenet: Friss jogsival vitte halálba unokáit a nagymama!
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon!
“Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya!”
Orbán Kövért is lekommunistázta! (videó)
9 millió euróért vásárolt fürdőt a magyar állam Szlovéniában!
Csaba László: Az uniós pénzek a versenyképességet nem mozdították meg!
Orbán Viktor: A liberális nem más, mint diplomás kommunista!
Két kislány hat meg Kecskeméten a szörnyű balesetben!
Orbán: Soros 3-szor próbálta meg kifosztani Magyarországot!
Veszélyben az idei nyugdíjprémium!
“A kormány inkább palira akarja venni az adófizetőket”
Három milliárdért újul meg a szabadkígyósi kastély! Vajon ki nyit majd benne szállodát?
Így tartották el Magyarországról az Orbánhoz szökött Gruevszki médiumait!
Borzalmas baleset a Váci úton: Az utastérig szétvágta a kocsit a villanyoszlop! (fotók)
Titkolja a minisztérium, hogy miért nincs még börtönben a jogerősen elítélt volt balmazújvárosi polgármester!
Szembe akarta állítani a Fidesz a falun élőket a városlakókkal!
Egymillió forint behajtás után 650 ezres jutalom?
Próbálják Orbánt sakkban tartani: Követeli a Néppárt, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az EU-s pénzek kifizetését!
Milliókat bulizott el Mészáros Lőrinc egy céges születésnap alkalmából!
Hatalmasat drágult az élet januárban!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu