Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-11-30. csütörtök
Vége a dízeleknek? - Novemberben elfogyhat a gázolaj a Shell szerint
Aki tudja mi az a 10 csapás, bizonyára felfedezte már a hasonlóságot a jelenlegi életünk és a bibliai hasonlóságok között. Most ugyan nem jöttek (még) sáskák de egyik problémát a másik után jelentik be, úgy kis hazánkban mint külföldön.

Covid, háborúk, természeti katasztrófák és minden ami ezzel jár. Eljött az idő, amikor már nem az lesz a magyarok problémája, hogy alacsony a minimálbér, hanem az, hogy munkahely sem lesz. A cégek fenntartása egyre költségesebb és a most megkongatott vészharang szerint még nagyobb lesz a probléma.

Szállítócégek, gazdaságok és ki tudja még hány ágazat borulhat be, ha valóban gázolaj hiány lesz Novemberben. Persze erre legyint sok kisokos, mert azt gondolja Őt ez nem érinti, de jobb ha tudja, a termékek a boltok polcaira nem csak úgy odakerülnek......

Amit megtanulhattunk, hogy a mezőgazdaság vagy a szállítmányozás beborulása olyan láncreakciót indít el ami még egy ilyen gazdaságilag bivaly erős országban is mint Magyarország, komoly károkat okozhat.

Előre megy a világ nem hátra, igaz mindezt a lejtőn a szakadék felé de ez most nem fontos...

De mi is történt? - az index.hu cikke szerint:

Az energiapiac kilátástalan helyzetét egyre több cég próbálja úgy orvosolni, hogy a drága földgázt gázolajjal helyettesítik, ami azt okozhatja, hogy novemberre kifogyhatnak a készletek.

Vecsey Sarolta, a Shell Hungary Magyarországért és Szlovéniáért felelős mobilitási igazgatója nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a jelenlegi energiapiaci körülmények miatt novemberre akár gázolajhiány is kialakulhat.

Kifejtette azt is, hogy az árstop tavaly novemberi bevezetése komoly nehézségeket okozott a brit hátterű energiamultinak, így nem örültek, és nem is számítottak a hatósági tarifák meghosszabbítására.

Ha mindez nem lenne elég, az index.hu közlése szerint az üzemanyagárak további emelekdése szintén ront a helyzeten.

A piaci áron tankolók a következő átlagárakkal találkoznak október 7-étől a magyarországi kutakon:

95-ös benzin: 681,9 forint/liter
Gázolaj: 776,9 forint/liter

Emlékeztetőül, a hatósági árak 2022. december 31-ig érvényesek, kérdés a gázolaj esetében fenntartható-e addig.

Ezt olvassa mindenki:
Egy nyugdíjas kemény sorait osztja mindenki: remélem, hogy idővel Ön is megkapja azt, ami jár Önnek 
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó 
G7: Először került Mészáros-vagyon nyíltan az Orbán-családhoz, rögtön hatmilliárd forintnyi 
Súlyos dolgot állít Orbánról a cseh házelnök 
Orosz oligarchákat véd Orbán Viktor? - kemény sorok jöttek Amerikából 
A 9 millió eurónyi közpénzből megvett szlovéniai wellness központot is egy alapítványnak játszotta át a kormány 
Elkezdődött: A propagandalapok végleg behódoltak az orbáni önkénynek — Jönnek a vármegyei lapok 
Nemzetközi botrány: 44 ország nyugdíjasainak a helyzetét hasonlították össze - lesújtó 
Nem akárki jelent meg a magyar kórházak körül: közpénzért fog beszállítani a legtitokzatosabb milliárdos 
Durván megalázta képviselőtársát a fideszes polgármester: Te olyan h. pi* vagy, mint eddig is voltál 
Óriási botrány: Szeméttel árasztották el Orbán Viktor felcsúti házának előkertjét 
Nem akármit hoznak létre Orbánék - a NER már kevés 
Nekimentek Orbán Ráheléknek, nem akárki állt ki mellettük 
Az eddigi legdurvább videóval támadják az Orbán kormányt - én vagyok a bábonymegyeri fideszes oligarcha, ne vegyem fel a pénzt? 
Családi ház kertjében álló műhelybe nyertek további 130 milliót - Orbán rendszer 
Letartóztatták a közmédia bűnügyi magazinjának riporterét - kemény videón az elfogás 
A férfi aki úgy értesült, Magyarországon nem létezik korrupció - mutatjuk 
Durva hisztirohamot kapott Deutsch Tamás - így még nem láttuk 
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további... 
Áll a bál a NATO-ban Magyarország miatt, folyamatosan vétóz ukrán-ügyben a kormány 
Elképesztő: miért ment Novák Katalin egy börtönre ítélt volt elnökhöz? 
Gulyás szerint Norvégia milliárdokkal tartozik nekünk, most megjött a válasz a norvégoktól 
Vége mindennek: az Európai Ügyészség nemzetközi bűnhálózatot tárt fel Magyarországon 
Kiküldtek 8 millió magyarnak egy papírt de van egy apró bökkenő... 
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot 
Beledöglünk a nyomorba! – Durva nyílt levelet írt Orbánnak egy közmunkás 
Másfél órás film készült Orbánról, nem is akármilyen 
Az összehívott lakosság ámulva hallgatta: a Magyar Honvédséget a térség ütőképes, modern haderejévé emelik 
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem... 
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza 
Egymilliárd forintos lovaspálya épül a Lázár János vezette ménesbirtokon 
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden 
2023-11-30. csütörtök
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Érdekes: Meghalt a koronatanú, nem nyomoznak tovább a híres roma szervezet ügyében
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján
Üzentek neked is: Csatlakozz a Fideszhez mert a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk
G7: Először került Mészáros-vagyon nyíltan az Orbán-családhoz, rögtön hatmilliárd forintnyi
Éhes disznónak nevezte Orbánt a román miniszterelnök
Vicces kedvében volt Orbán: Szijjártó jachtozásáról még egy poént is elsütött...
Patakynál betelt a pohár - Évek óta kicsúfolnak
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából
Gyors volt: máris döntött a bíróság Deutsch Tamás apósának gyilkosáról
Korrupciógyanú miatt aggódik a Fidesz
8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján - Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Kocsis szerint az Orbán-kormány egymillió családot szabadított ki a devizacsapdából
2023-11-30. csütörtök
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©