Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2022-11-27. vasárnap
Orbán fiatalkoráról árult el új információkat egykori mentora - csalódás
Nem hiszem, hogy Oxford valaha is többet jelentett számára, mint egy eszközt a politikai karrierjéhez - nyilatkozta Orbán Viktorról oxfordi egyetemi mentora, a lengyel Zbigniew Pelczynski a Blikknek. A professzor rendkívül tehetséges diáknak tartotta Orbánt, végül mégis csalódott benne. A magyar politikus mindössze két hónapot tanult 1989-ben Oxfordban, mert hazatért az első országgyűlési választásokra.

Orbán Viktorról közismert, hogy mint fiatal ellenzéki politikus, az első szabad választásokat megelőzően az Oxfordi Egyetemen tanulhatott. Ezekről az évekről nagyon ritkán beszél a Fidesz vezetője, amikor viszont mégis megteszi, nagy jelentőséget tulajdonít az ott töltött időnek. "Egy kis faluból küzdöttem fel magam odáig, hogy jogot hallgathattam Oxfordban, és ellenzéki vezető, majd kormányfő lehettem" - írja Orbán a márciusban indított angol nyelvű honlapján.

Orbán Viktor 1989-ben jelentkezett a Soros Alapítványnál az oxfordi ösztöndíj-programra. A program kulcsfigurája a lengyel Zbigniew Pelczynski, a politikatudományok professzora volt, aki a nyolcvanas évek elején kitalálta és megszervezte lengyel és magyar diákok számára az oxfordi tanulás lehetőségét. Híres tanítványai közé tartozik Bill Clinton amerikai elnök és Radek Sikorski volt lengyel külügyminiszter is - olvasható a Blikk exkluzív cikkében.

A civil társadalom történetét akarta kutatni

A jogot végzett fiatal politikusnak levélben kellett jelentkeznie az ösztöndíjra, amit 1988 decemberében meg is tett. Ebben azt írta, hogy a civil társadalom újjászületésén keresztül vezethet az út a diktatúrából a demokráciába. "Nagyon gyümölcsöző lenne, ha néhány hónapot Oxfordban tölthetnék, hogy egy más nézőpontból tanulmányozhassam ezt a nagyon fontos kelet-közép-európai problémát" – áll a francia L’Express által három évvel ezelőtt megszerzett levélben.

A jelentkezés jó benyomást tett Pelczynskire, különösen, hogy Orbán az angliai civil társadalom történetét akarta kutatni Oxfordban, ez volt a lengyel professzor szakterülete is. Hátra volt még azonban egy budapesti felvételi elbeszélgetés, amelyen rajta kívül két magyar származású oxfordi professzor, Solymár László mérnök és Kürti Miklós fizikus vett részt. – Orbán interjúja remekül sikerült. Mindhárman rögtön meggyőződtünk róla, hogy egy rendkívül tehetséges ember – mondta a Blikknek a most 96 éves Pelczynski. Orbán 1989 szeptemberében 26 évesen érkezett Oxfordba.

Vezetőként emelkedett ki a magyar diáktársai közül

A professzor izgatottan várta, hogy tehetséges magyar tanítványával megkezdjék a közös munkát. Az első találkozásukon viszont némileg csalódnia kellett. – Amikor először leültünk egymással, Orbán közölte: ha Magyarországon időközben kiírják a választásokat, akkor ő hazautazik, itt hagyja az egyetemet. Ez decemberben aztán be is következett – mondta Pelczynski a magyar lapnak.

Orbán magabiztosságát alighanem növelte, hogy – Pelczynski emlékei szerint – összesen tizenöt magyar diák fordult meg abban az évben az Oxfordi Egyetemen. – Orbán csak úgy duzzadt az önbizalomtól. Természetes vezetőként emelkedett ki a többi 14 magyar diák közül – véli a professzor.

Vért izzadtam Locke és Hegel civil társadalomról szóló filozófiai írásait angol nyelven olvasva – számolt be röviden oxfordi tanulmányairól új honlapján a miniszterelnök. Szenvedésein csak történész professzora, az ékes magyarsággal beszélő skót Norman Stone tudott enyhíteni, mikor megnyugtatta: a téma nem könnyű, de fáradozásai értelmet fognak nyerni.

Ottléte alatt Orbán rendszeresen, minden második héten találkozott mentorával. Ilyenkor Pelczynski újabb és újabb témában íratott esszéket vele. – Az esszéi jók voltak, de nem briliánsak. ... Nem hiszem, hogy Oxford valaha is többet jelentett számára, mint egy eszközt a politikai karrierjéhez. Ez egy fontos rész volt számára a nagy egészhez – idézte a Blikk a professzort.

Orbán végül egy trimesztert végzett Oxfordban

Orbán végül egyetlen trimesztert, azaz a teljes tanév egyharmadát végezte el az angliai egyetemen; oxfordi pallérozódása így csupán két hónapot tett ki. Arra a kérdésre, hogy kapott-e Orbán valamiféle értékelést ottani tanulmányai végén, Pelczynski azt felelte: – Nem igazán, hiszen nem is igen volt mit értékelni.

Orbán lengyel mentora a Blikknek nyilatkozva nem rejtette véka alá, hogy utóbb mélyen csalódott az akkor még liberálisnak hitt politikus 2010 utáni illiberális fordulata miatt. Pelczynski a Fidesz 1998-as választási győzelme után Budapesten, majd 1999. márciusában, hazánk NATO-csatlakozási ünnepségén Brüsszelben találkozott utoljára Orbánnal.
Ezt olvassa mindenki:
Vége: a magyar rendező elhagyja Magyarországot - a politikai miatt, és azért, amit a rendőrök a gyerekeivel tettek 
Ez már több mint ciki: azt állította Semjén, hogy a pápa megáldotta őt, aztán jött valami.... 
Szégyen: Előkerült még egy belvárosi ingatlan, amit egy fideszes önkormányzat adott el Schadl Györgynek 
Müller Cecília szerint keveset beszélünk arról, hogy mennyi mindent nyertünk a járvány során 
Fiatalon fideszesnek lenni ma is a legjobb életérzés! - Menczer Tamás és frissen mag alakult Fidelitas 
Óriási bejelentés: magyar kilakoltatásról készül film - A végrehajtó mögött ott áll az egész államigazgatás 
Érdekes dolgokat állít Magyarországról a Szíriai közszolgálati televízió 
Szijjártó rendeletben rögzítette a magyar hírszerzők napi díjszabását 
Korábban Orbán teraszán cigizgetett, most felfüggesztett börtönt kapott korrupció miatt - változnak a dolgok 
Rogán-féle letelepedési kötvények nyomában - csak tíz nap kellett, hogy papírokat szerezzen... 
Tóth Gabi művésznő beolvasott a kommentelőknek: Aki szereti a hazáját, az nem támad engem! 
Te meg a férjed, több kárt okoztok ennek az országnak, mint bárki más! - kitört a botrány 
Érdekes: Mi történt? Dúró Dóra főtanácsadója lett Orbán korábbi.... 
Kiderült miért jelentek meg török rendőrök Magyarországon - több mint félmilliárd forint... 
Nem árulják el Szijjártóék, hogy mennyibe kerül fenntartani a türk irodákat, még egy rendőr sem léphet be 
Elege lett a magyar Lidlnek a csalókból - lépnek 
Szlovákia térdre kényszerítette Orbánékat: Mégsem vesz határon túli termőföldeket a magyar állam 
Nagy a baj: Több milliárdos kártérítést fizet az Orbán kormány, mer elzavart egy kekszgyárat 
Elég lehetne már: milliárdos állami támogatást kapott Mohács polgármesterének családi cége 
Elképesztő bejelentés: A 2006-os rendőri fellépések 53 áldozata kap kártérítést 
Ilyet még nem láttak - Olyan tróger munkát végeztek a fideszesek az építésénél, hogy ..... 
Ha meglátod Vajna Timi mit vett 2,1 milliárdért.... 
Kósa: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el... 
Pataky: valaki, aki olyan bűnöket és gonoszságokat tett, mint Gyurcsány, az hogyan lehet még mindig szabadlábon 
Nem akárkiknek szólt be Tóth Gabi - mártírt csináltak magukból... 
Váratlan fordulat: érdekes dolgokat mondott Novák Katalin Ukrajnában 
Nem akárkit cserél le Szijjártó Péter 
Hullanak a fejek? - két rendőr vezérőrnagy szolgálati jogviszonya is megszűnik 
Deutsch kiakadt: szerinte a baloldalnak csak a pénz és a hatalom fontos 
A cég ami összesen 2522,1 millió forintnyi osztalékot hozott Sarkáék konyhájára 
Nagy Feró rákapcsolt: Gyurcsányék ilyenek, gátlástalanul lőnek... 
Döbbenet amit Ramil Safarov Budapesten művelt, most mégis szabadon sétálgathat - diplomáciai botrány 
2022-11-27. vasárnap
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2022 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Orbán keményen üzent a zúgolódóknak: Mindenki bérét nem lehet megemelni...
Rengetegen látták a kormány legújabb videóját: ha eddig nem féltél, akkor mostantól fogsz..
Kocsis Máté picit kiakadt Gyurcsányékra: a devizahitelekkel egy életre eladósították a családokat, a kormányzásuk alatt emberek százezrei kerültek utcára stb.......
Thürmer Gyula: Orbán Viktor bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve,
Német menedzserek helyett a Fidesz-holdudvar vállalkozói iratják be gyerekekeiket a milliós tandíjú debreceni magániskolába
Nemzetközi botrány: az USA aggódik a magyar sajtó állapota miatt és ennek hangot is ad
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...
A budapesti kínaiak egyszerűen nem értik, a magyaroknak mi baja a Fudan Egyetemmel
Óriási leleplezés: Mészáros cége a hatvanpusztai építkezésen az Orbán birtokon
Óriási pofon Orbánnak: térképre tették ki mennyit rak be a közösbe vagy vesz ki onnan
Ez durva: Orbán Gáspárt éltetik amiért védi a hazát az édesapjához hasonlóan...sőt...
Kiderült hány száz millióba került a honvédségi gépeken repkedő Szijjártó az adófizetőknek
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét
Kamu vagy igaz? - Bárkinél lekapcsolhatja az internetet az állam
Elkobozzák a nagybányai polgármester vagyonát, mert nem tudta igazolni, honnan szerezte
Miért beszél egy német tévécsatorna magyar szegénységről? - az egyik legrosszabb, amit láttak az EU-n belül
Óriási a találgatás: elképesztő méretű titokzatos objektum épül Balatonhenyén
2022-11-27. vasárnap
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2022 Minden jog fenntartva ©