Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Külföldi politikusnak ment neki Szijjártó - nem veheti el tőlünk senki.... |
![]() |
Mint mondta, a magyar adófizetők pénzéből megvásárolt és magyar gáztárolókban lévő gázt, “nem veheti el tőlünk senki”.
Magyarország támogat minden olyan intézkedést, amely elősegíti a Nyugat-Balkán és azon belül is Bosznia-Hercegovina békéjének, stabilitásának és gazdaságának megerősítését — közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Christian Schmidtet, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjét vendégelte meg Budapesten, és a közös sajtótájékoztatón tette egyértelművé, hogy Európa jelenleg súlyos kihívásokkal néz szembe, ráadásul Magyarország kelet és dél felől kettős nyomás alatt áll, ebben a helyzetben pedig – mint fogalmazott – “a legutolsó, ami kellene még nekünk, az egy újabb biztonsági kihívás”. “Ezért arra kérjük a nemzetközi közösséget, hogy ne feledkezzen el a Nyugat-Balkánról ezen helyzetben sem, hiszen ez súlyos hiba volna, amelynek súlyos biztonsági kockázatok lennének a következményei” — figyelmeztette Szijjártó a nemzetközi közösséget. Közölte: az egész Európai Unió számára kritikus fontosságú a térség stabilitása, aminek egyik kulcsa Bosznia-Hercegovina békéje és nyugalma, így épp ideje lenne felgyorsítani a régió integrációját. “A 24. órában vagyunk, sőt azon is túl egy kicsivel” — tette hozzá. Szijjártó rámutatott: Magyarország számára a földrajzi közelség miatt különösen lényeges Bosznia-Hercegovina stabilitása, ezért a kormány minden olyan intézkedést támogat, amely ezt erősíti, és ellenez minden olyan elképzelést, amely tovább destabilizálná az országot és vele együtt a térséget. Emlékeztetett: fontos a kölcsönös tiszteletre alapuló folyamatos párbeszéd a nemzetközi közösség és a nyugat-balkáni vezetők között. “Nem gondoljuk, hogy a fenyegetőzés, a belügyekbe való beavatkozás vagy a szankciós politikák sikerre vinnének. Legalábbis az empirikus tapasztalás azt mutatja, hogy a Nyugat-Balkánon ezekkel a politikai eszközökkel nem lehet sikert elérni” — ismertette. A miniszter végül szólt arról is, hogy Magyarország támogatása tettekben is megnyilvánul, hazánk például minden eszközzel segíti az integrációs törekvéseket. Emellett a kormány támogatja, hogy meghosszabbítsák az EU béketámogató misszióját, amelyben 134 magyar katona is szolgál. Felidézte: Magyarország 35 millió eurós vállalkozásfejlesztési programot indít a Boszniai Szerb Köztársaságban, mivel szavai szerint a gazdaság fejlődése hozzájárul a béke megerősítéséhez. Újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Várhelyi Olivér uniós bővítési biztossal szembeni “ellenséges megnyilvánulások” hátterében az áll, hogy az illetékes próbálja felgyorsítani az integrációs folyamatot, az ezt ellenzők pedig “mindenfajta galád módon próbálják a törekvéseit hátráltatni”. A globális társaságiadó-minimum bevezetésének elutasításával kapcsolatban elmondta: nincs összefüggésben más ügyekkel, például a visszatartott közösségi forrásokkal. “Mi nem szoktunk össze nem illő kérdéseket összekeverni” — jelentette ki. A tárcavezetőt megkérdezték az Európai Néppártot (EPP) vezető Manfred Weber nyilatkozatáról is, amely szerint igazságosan kellene elosztani az EU-ba érkező földgázt. Erre válaszul leszögezte: “A magyar gáztárolók magyar tulajdonban maradnak, a magyar adófizetők pénzéből megvásárolt és magyar gáztárolókban lévő gázt Magyarországon fogjuk felhasználni. Weber javaslata némiképpen a kommunizmusra emlékeztet minket” — szúrt oda. Videó: |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Az eddigi legdurvább üzenet jött Orbánnak külföldről: A magyar kormányt talán nem zavarná, hogy... | |
![]() |
![]() |
|
Lehangolóak a legfrissebb adatok: Durván megugrott a nyomorban élők száma Magyarországon... | |
![]() |
![]() |
|
A 9 millió eurónyi közpénzből megvett szlovéniai wellness központot is egy alapítványnak játszotta át a kormány | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki szállt bele Orbánba: A tolvaj akarja eljátszani a rendőrt | |
![]() |
![]() |
|
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült: Hatalmasat kaszálnak Orbánék a rekordméretű infláción, itt vannak a részletek | |
![]() |
![]() |
|
Ettől lementünk hídba: ha meglátod mit adott át ünnepélyes keretek közt a fideszes képviselő... | |
![]() |
![]() |
|
Már az RTL is darabokra szedte a témát: fura dolgok történnek az Orbán-család birtokán | |
![]() |
![]() |
|
Nekimentek Orbánnak - Már az akciós termékeket is leveteti a polcról a családbarát kormány! | |
![]() |
![]() |
|
Orbán aláírta: nem akármire adott 5,7 milliárdot az Orbán kormány | |
![]() |
![]() |
|
Olyan sztorit mesélt Orbánékról egy volt fideszes, hogy a végén ellene indult nyomozás | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis Máté: Az ilyen hülyékkel nem kell foglalkozni | |
![]() |
![]() |
|
Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan Orbán fordulat: Magyarország mégis csatlakozik az Európai Ügyészséghez? | |
![]() |
![]() |
|
Kemény videót tettek közzé NER-feleségek címmel - durvul a kampány - minden sikeres férfi mögött... | |
![]() |
![]() |
|
Nekimentek Mészárosnak: Vadászház helikopter leszállóval , lesz itt mit visszavenni | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: nem akárkit láttak Tiborczéknál bulizni - és mi köze van a Borkai botrányhoz? | |
![]() |
![]() |
|
Megfagyott a levegő: rákérdeztek Orbánra, miért nem mer beszélni a hatvanpusztai birtokról - elképesztően lekezelő amit válaszolt | |
![]() |
![]() |
|
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ... | |
![]() |
![]() |
|
Gulyás szerint Norvégia milliárdokkal tartozik nekünk, most megjött a válasz a norvégoktól | |
![]() |
![]() |
|
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány kerekedett az Európai Parlamentben - nincs pénz Viktor!! | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait | |
![]() |
![]() |
|
Bayer elszabadult: Befogod a pofádat és eltakarodsz a büdös fra*ncba, ameddig teheted. Világos, te becstelen, kisstílű gazember? | |
![]() |
![]() |
|
Kirobbant a botrány: Pénzért árulja tizenéves diákok adatait a Belügyminisztérium | |
![]() |
![]() |
|
Keményen kiosztották Novák Katalint egy szomszéd országban - szoknyás Orbán | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér | |
![]() |
![]() |
|
Hivatalos: Jogerősen elítélte a bíróság Tiborcz haverját, kiderült, hogy bűnös | |
![]() |
![]() |
|
Mindennek vége: Befejezte az EP-delegáció a magyar médiahelyzet vizsgálatát - eredményhirdetés | |
![]() |
![]() |
|
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... | |
![]() |
![]() |
|
Kiszivárgott a parlamenti imacsoport első szertartása | |
![]() |
![]() |
|
Az ismert rendező durván kiosztotta Mészáros Lőrinc feleségét - az egybites agyú csávódat.... | |
![]() |
![]() |
|
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: elárulták mikor utazik Kijevbe Orbán Viktor | |
![]() |
![]() |
|
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Sorra viszik a cellékba .... | |
![]() |
![]() |
|
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... | |
![]() |
![]() |
|
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben... | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor fogorvosát is meglátogatta az OLAF - a cikk megejlenése után már egyik érintett vállalkozás sem kapott további támogatásokat | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Megtaposták Orbán Viktor fotóját az egyik rendezvényen | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármit állít egy osztrák lap Szijjártóról: Fenyegetőzött és szabályosan koldult ... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: végrehajtó szedte ki Bayer Zsoltból a pénzt amit fizetnie kellett | |
![]() |
![]() |
|
Orbán ledobta a nagyágyút - nem akármilyen felvételeket tettek közzé 2006-ról | |
![]() |
![]() |
|
Megfagyott a levegő: Videóval: Élő adásban kérdezték meg az államtitkárt, hazudott-e a Fidesz a választóinak | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor vagy hazudott, vagy az édesapja verte át - mindenki választ vár | |
![]() |
![]() |
|
Jogerősen pert bukott a TV2: nem tájékoztatni akart, hanem lejártani a.... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér bekeményít: Mindenkit felszólítok, hogy elsősorban a saját családjában kezdje el a kampányt! | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judittól akartak kérdezni, de erre a reakcióra senki sem számított - Durva videó | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit: Magyarország mintaállam, hiszen ami máshol vágy és remény, az nálunk valóság | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |