Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-09-23. szombat
Vége: váratlanul meghalt a férfi, akit Kádár János utódjának szántak - mutatjuk a részleteket
91 éves volt.

Elhunyt Berecz János, az MSZMP Külügyi Bizottságának korábbi vezetője, akit a rendszerváltás előtt Kádár János párttitkár, a magyar kormányzat tényleges vezetőjének lehetséges utódjaként tartottak számon. Halálhírét fia jelentette be közösségi oldalán csütörtökön.

Berecz 1930. szeptember 18-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban. 1950-ben kezdte tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd egy év múlva a budapesti Lenin Intézet hallgatója volt, ahol 1955-ben végzett.

1963-1966 között az Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának Társadalomtudományi Akadémiáján tanult, 1967-ben a történelemtudomány kandidátusa lett. Nevéhez fűződik az 1969-ben megjelent Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 című könyv, amelyben

a forradalom és szabadságharc leverését, a megtorlás helyességét próbálta igazolni.

Már 1955-től különböző funkciókat töltött be az állampárt ifjúsági szervezetében. 1966-ban a Külügyminisztérium pártbizottságának titkárává választották, 1972-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) KB külügyi osztályának helyettes vezetője, 1974-től osztályvezetője volt.

1982-ben a párt akkori központi lapja, a Népszabadság főszerkesztője lett, 1985-től KB-titkár és a KB mellett működő agitációs és propagandabizottság vezetője volt, 1987-ben a legszűkebb vezetés, a Politikai Bizottság tagja lett. Ebben az időszakban az állampárt egyik legbefolyásosabb politikusává lépett elő, Kádár János közeli bizalmasaként tartották számon.

1985-ben lett országgyűlési képviselő, 1989-ben az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökévé választották. A rendszerváltás előtti időszakban az MSZMP reformszárnyával szemben az egypártrendszer fenntartásáért küzdő keményvonalasok egyik vezetőjeként

igyekezett meggátolni az ellenzék megerősödését és a többpártrendszerhez vezető folyamatot.

Az 1989-ben az MSZMP utolsó kongresszusán megalakult Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) nem csatlakozott, hanem a marxista-leninista elvek és a kádári szocializmus mellett kitartani kívánó, kisebbséggel újjáalakított MSZMP-ben folytatta a politizálást. 1990-ben a párt jelöltjeként indult az első többpárti parlamenti választáson, de nem szerzett mandátumot.

1991-ben kilépett a pártból, majd vállalkozásba kezdett. 1997-ben csatlakozott a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz (MSZDP), de két év múlva ebből is kilépett. Nyugdíjasként több könyvet írt, a többi között 2004-ben jelent meg Vállalom című önéletrajzi műve.

(MTI nyomán)
Ezt olvassa mindenki:
Az eddigi legdurvább üzenet jött Orbánnak külföldről: A magyar kormányt talán nem zavarná, hogy... 
Lehangolóak a legfrissebb adatok: Durván megugrott a nyomorban élők száma Magyarországon... 
A 9 millió eurónyi közpénzből megvett szlovéniai wellness központot is egy alapítványnak játszotta át a kormány 
Nem akárki szállt bele Orbánba: A tolvaj akarja eljátszani a rendőrt 
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt 
Kiderült: Hatalmasat kaszálnak Orbánék a rekordméretű infláción, itt vannak a részletek 
Ettől lementünk hídba: ha meglátod mit adott át ünnepélyes keretek közt a fideszes képviselő... 
Már az RTL is darabokra szedte a témát: fura dolgok történnek az Orbán-család birtokán 
Nekimentek Orbánnak - Már az akciós termékeket is leveteti a polcról a családbarát kormány! 
Orbán aláírta: nem akármire adott 5,7 milliárdot az Orbán kormány 
Olyan sztorit mesélt Orbánékról egy volt fideszes, hogy a végén ellene indult nyomozás 
Kocsis Máté: Az ilyen hülyékkel nem kell foglalkozni 
Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés 
Váratlan Orbán fordulat: Magyarország mégis csatlakozik az Európai Ügyészséghez? 
Kemény videót tettek közzé NER-feleségek címmel - durvul a kampány - minden sikeres férfi mögött... 
Nekimentek Mészárosnak: Vadászház helikopter leszállóval , lesz itt mit visszavenni 
Botrány: nem akárkit láttak Tiborczéknál bulizni - és mi köze van a Borkai botrányhoz? 
Megfagyott a levegő: rákérdeztek Orbánra, miért nem mer beszélni a hatvanpusztai birtokról - elképesztően lekezelő amit válaszolt 
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ... 
Gulyás szerint Norvégia milliárdokkal tartozik nekünk, most megjött a válasz a norvégoktól 
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél 
Óriási botrány kerekedett az Európai Parlamentben - nincs pénz Viktor!! 
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait 
Bayer elszabadult: Befogod a pofádat és eltakarodsz a büdös fra*ncba, ameddig teheted. Világos, te becstelen, kisstílű gazember? 
Kirobbant a botrány: Pénzért árulja tizenéves diákok adatait a Belügyminisztérium 
Keményen kiosztották Novák Katalint egy szomszéd országban - szoknyás Orbán 
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér 
Hivatalos: Jogerősen elítélte a bíróság Tiborcz haverját, kiderült, hogy bűnös 
Mindennek vége: Befejezte az EP-delegáció a magyar médiahelyzet vizsgálatát - eredményhirdetés 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 
Kiszivárgott a parlamenti imacsoport első szertartása 
Az ismert rendező durván kiosztotta Mészáros Lőrinc feleségét - az egybites agyú csávódat.... 
2023-09-23. szombat
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt...
Robbant a hír: elárulták mikor utazik Kijevbe Orbán Viktor
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Sorra viszik a cellékba ....
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan...
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben...
Orbán Viktor fogorvosát is meglátogatta az OLAF - a cikk megejlenése után már egyik érintett vállalkozás sem kapott további támogatásokat
Nemzetközi botrány: Megtaposták Orbán Viktor fotóját az egyik rendezvényen
Nem akármit állít egy osztrák lap Szijjártóról: Fenyegetőzött és szabályosan koldult ...
Óriási botrány: végrehajtó szedte ki Bayer Zsoltból a pénzt amit fizetnie kellett
Orbán ledobta a nagyágyút - nem akármilyen felvételeket tettek közzé 2006-ról
Megfagyott a levegő: Videóval: Élő adásban kérdezték meg az államtitkárt, hazudott-e a Fidesz a választóinak
Orbán Viktor vagy hazudott, vagy az édesapja verte át - mindenki választ vár
Jogerősen pert bukott a TV2: nem tájékoztatni akart, hanem lejártani a....
Kövér bekeményít: Mindenkit felszólítok, hogy elsősorban a saját családjában kezdje el a kampányt!
Varga Judittól akartak kérdezni, de erre a reakcióra senki sem számított - Durva videó
Varga Judit: Magyarország mintaállam, hiszen ami máshol vágy és remény, az nálunk valóság
2023-09-23. szombat
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©