Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-04-19. péntek
Varga Judit az Európai Bizottsághoz fordult az ellenzék kampánypénzei miatt

Vera Jourovának írt levelet „az európai demokráciák védelmében”.

A magyar kormány nevében kérem az Európai Bizottság tájékoztatását arról, hogy az Európai Bizottság együttműködött-e bármilyen programban az Action for Democracy nevű szervezettel” – írta Varga Judit igazságügyi miniszter levelében Vera Jourovának, a Bizottság alelnökének. Mint írja, a „külső nyomás vagy befolyás” kizárása fő feltétele annak, hogy a nemzeti politika a polgárok valódi akarata szerint alakuljon.

Arra azonban többször is utal, hogy a politikai kampányok külföldről érkező anyagi támogatását csak akkor tartja problémásnak, ha az az unión kívülről érkezik: kifejezetten arra kéri a Bizottságot, hogy országjelentéseiben tekintse kockázati tényezőnek az ilyen, a tagállami választások befolyásolására irányuló támogatásokat. E szerint azt például nem várná el, hogy a testület kockázati tényezőnek tekintsen egy francia jelölt kampányára adott magyar hitelt

Varga szerint „egyes ügyekben ugyan lehet köztük véleménykülönbség”, de bízik benne, hogy az európai demokráciák védelmében együtt tudnak működni a Bizottsággal. Levelét az egykori cseh elnök, Václav Havel szavaival zárja: „Csak egy dolog van, amit nem ismerek el: az, hogy értelmetlen lenne egy jó ügyért harcolni”.

Az Action for Democracy nevű amerikai szervezet a Nemzeti Információs Hivatal által közölt jelentés szerint több mint hárommilliárd forinttal támogatta az ellenzék 2022-es kampányát. Az összefogás pártjai korábban azt állították, csak a választások után szereztek tudomást ezekről a pénzekről, amelyeket azóta a nyomozó hatóságok és a titkosszolgálatok is vizsgálnak:

Ezt olvassa mindenki:
Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt 
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad 
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be 
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni” 
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba... 
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt 
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót 
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt 
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni 
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon 
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd 
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik 
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le! 
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak! 
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek 
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot 
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot 
Robbant a hír: Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt 
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse 
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója 
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi 
Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt az Orbán kormány elképesztő lépésére 
Mindenki fizetését érintheti - Lesújtó adatot közölt a KSH 
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban 
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott 
Nagy Feró is beszállt a kegyelmi csatába: Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem szarik vissza a fészekbe 
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira 
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel 
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett 
Állítólag perrel fenyegetett meg Mészáros egy ellenzéki képviselőt - valami olyasmire bukkant itthon amit Ausztriában már betiltottak 
Újabb háború jön! - Nem akármit állít Magyar Péter Kocsis Mátéról 
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton 
2024-04-19. péntek
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
Így még nem láttuk Zalatnay-t - erős üzenetet fogalmazott meg: „mindenfelől zúdulnak ránk az okosak tanácsai”
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint....
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja...
Újabb ismert közszereplő ugrott neki Magyar Péternek egy kép miatt
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami....
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott
2024-04-19. péntek
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©