Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-04-20. szombat
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér

Nagy szerencse, hogy Tiborcz István feltornázta magát a leggazdagabb magyarok listájára.

Korábban megírtuk, hogy a spanyolországi Marbellába költözött Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István, valamint három gyerekük, Alíz, Adél és Bertalan.

A hírről elsőként beszámoló Blikk azt írta, legidősebb gyereküket, Alízt már be is íratták egy ottani nemzetközi magániskolába.

A nemzetközi iskolában azonban nem lesz olcsó Orbán Viktor unokájának taníttatása. Az Mfor.hu a helyi magyar közösségből származó értesülésére hivatkozva, az iskola megnevezése nélkül ugyanis szombat reggel arról számolt be:

az intézményben a jelenlegi magyar éves minimálbérnek megfelelő összegű tandíj van: nagyságrendileg 6000 euró (mintegy 2 millió forint).

Emellett fizetni kell a beiratkozásért is, továbbá az intézmény letéti díjat is kér arra az esetre, ha év közben otthagyják az intézményt. Ráadásként minden extra foglalkozásért külön kell fizetni, ahogy az étkezési díjra is kérnek plusz összeget – írja az mfor.

A portál emellett arról is írt, hogy azon a családi házas környéken, ahol Orbán Ráhel és Tiborcz István ingatlant szerzett magának kb. 1-4 millió euró (350 millió és 1,5 milliárd forint) közötti áron alakul a villák ára.

Az mfor.hu úgy értesült,

az Orbán Ráhelék által megszerzett ingatlan több millió eurót érhet.

A milliárdos összegű ingatlanvásárlást ugyanakkor feltehetően gond nélkül finanszírozni tudják, hiszen a miniszterelnök veje már harmadik éve szerepel a leggazdagabb magyarokat rangsoroló listán a maga 39 milliárd forintos vagyonával.

(mfor.hu nyomán)
Ezt olvassa mindenki:
Még a börtönben is tovább gazdagodott a magyar gyárat építő koreai cég elnöke 
Kinek van igaza? kemény üzengetésbe kezdett Hadházy Ákos és Magyar Péter 
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Nem szeretem, ha fenyegetnek 
A legdurvább szankciót tervezheti az USA Magyarország ellen Orbán Viktorra hivatkozva 
Hivatalos: mesterséges intelligencia kerül a magyarok kedvenc autómárkájába! 
Teljesen Kiakadt Szijjártó miután a Fehér Házban Magyarországról nyilatkoztak 
Hollik István nekiment az ellenzéknek: "Gyurcsány kiadta az ukázt, hogy semmiért nem kell vállalni a felelősséget" 
Nem akárkit tanít énekelni Tóth Gabi - szeretné átadni amit tud 
Orbán egyetlen tollvonással döntött 450 milliárd forint sorsáról 
Óriási baj készül: Megdöbbentő Nyilatkozatok a Migrációról - jönnek a Magyarországi migráns kérelmek? 
Meghalt egy kisfiú, egy kommentelőt bíróság elé állítanak rágalmazás miatt - kórház botrány 
Döbbenet: Egy Orbán rádióinterjújáról készült cikk lett az orosz állami hírügynökség vezető anyaga 
Az eddigi legmegosztóbb építmény - Felcsúti okosiskola, 4,4 milliárdért, az is kiderült ki nyerte a beruházást 
Arról számolt be Magyar Péter hogy túlterheléses támadás érte az oldalukat 
Titkosítás: 28 olyan titkos határozatot hozott az Orbán-kormány, amelyet akár 90 évre is elzárhatnak a nyilvánosság elől 
Kiakadt a Fideszes polgármester - „Undorító spicli, dollárban fizetett aljadék” 
Leigazolta Szijjártó Péter fiát a Budapest Honvéd 
Nagy bajban van Zalatnay Sarolta - nevetséges nyugdíjat kap, csalódott, amiért elkerülték az elismerések 
Magyar Péter ismét robbantott: már többen megkeresték őt Orbán környezetéből és a Dobrev-féle árnyékkormányból 
Óriási botrány: Nyilvánosságra hozták Putyin vagyonnyilatkozatát, megdöbbentő a tartalma 
Megnégyszerezi a kormány a romániai magyar nyelvű oktatásban tanulók támogatását 
A New York Times keményen véleményezte Orbán Viktor törekvéseit 
Ez lehet a legnagyobb műhibaper az ország történetében - Az asszony meg van győződve róla, hogy az őt operáló sebész hibázott 
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy 
Szijjártó mindig mindenről beszámol, most elfelejtette közölni azt, hogy kivel volt egy ülésteremben..... 
Kapaszkodj meg: kiderült hány ezer embercsempészt engedett szabadon tavaly az Orbán kormány 
Szijjártó dúsgazdag megbízottja diplomata útlevéllel akarta megúszni a súlyos büntetést 
Soha nem látott kíséretet kapott Szijjártó a halálos fenyegetés miatt - megdöbbentő képek 
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben 
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve 
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban 
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki 
2024-04-20. szombat
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul....
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon -
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett....
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk
3 milliárd forintot osztottak szét pályázók között, Semjén Zsolt vadásztársaságához is jutott, mutatjuk az összegeket
Mi történik? - Egyszerűen eltűntek a migránsok, mintha nem is lettek volna
Előkerült egy videó: 20 másodperc alatt lopják el a magyarok kedvenc autóját
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról
Óriási bejelentés: Vastag Csabát kinevezték a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának
Még a rendőrök is megdöbbentek: a gyerekeket a kutyáknak kidobott maradékkal etették a magyar falucskában
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget
2024-04-20. szombat
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©