Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Ajjjaj, füstbe ment Orbán terve? - Az EU mostantól mindenbe bele akar nézni, amit a magyar kormány az EU-s pénzekkel csinál |
![]() |
Az uniós pénzek demokratikus ellenőrzése érdekében az Európai Parlament (EP) teljes hozzáférést kért a helyreállítási alap (RRF) igénybevételére vonatkozó nemzeti tervekhez. Az EP a tagállamoknak a helyreállítási alap igénybevételére vonatkozó összes lépéséről tudni akar, az összes információt meg kívánja kapni.
A testület tájékoztatása szerint az erről szóló állásfoglalást 602 szavazattal, 35 ellenszavazat és 56 tartózkodás mellett fogadták el. az EP-képviselők kijelentették: jogosultak hozzáférni a nemzeti tervek végrehajtásával kapcsolatos összes információhoz. Számítanak arra, hogy az Európai Bizottságtól megkapják a nemzeti tervekben található háttéranyagokat és a reformok és beruházások összefoglalóit. Véleményük szerint a teljes átláthatóság és elszámoltathatóság növelné a folyamat demokratikus legitimitását. A képviselők szerint az uniós bizottságnak ösztönöznie kell a tagállamokat, hogy az összes érdekelttel egyeztessenek, mert csak így biztosítható, hogy a civil társadalmat, illetve a helyi és a regionális hatóságokat is bevonják a tervek végrehajtásába. Győri Enikő és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményükben ezzel kapcsolatban azt hangoztatták: az Európai Parlamentnek semmilyen hatásköre sincs a tagállamok nemzeti helyreállítási terveinek jóváhagyásában. Ezeket a tagállamok nyújtják be, majd az Európai Bizottság értékelését és előterjesztését követően az Európai Unió Tanácsa jogosult jóváhagyni azokat. „Az EP tehát megint szereptévesztésben van, amikor az őt megillető tájékozódáson túl értékelni is szeretné a terveket" – fogalmazott a két politikus. |
![]() |
![]() |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Botrány: nyilvánosságra hozták a Soros-ügynökök listáját | |
![]() |
![]() |
|
Jól ismert vezető ellen indult nyomozás: sikkasztás és hivatali vesztegetés gyanúja | |
![]() |
![]() |
|
Elképesztő ami itthon megy: ismert magyar milliárdos holttestére bukkantak | |
![]() |
![]() |
|
Akkora botrányt robbantott ki egy videó, hogy azonnal lépett a vezetőség egy kórházban | |
![]() |
![]() |
|
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét | |
![]() |
![]() |
|
Érdekes ügyben lépett az EU - Újabb eljárás Orbánék ellen - A magyar kormány nem tájékoztatta... | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2 | |
![]() |
![]() |
|
Érdekes dolgokat állít Magyarországról a Szíriai közszolgálati televízió | |
![]() |
![]() |
|
Súlyos dolgot állít Orbánról a cseh házelnök | |
![]() |
![]() |
|
Összeomlás videó: Csalódtak Orbánban a vidéki Fidesz-szavazók a brutális rezsiemelés miatt | |
![]() |
![]() |
|
Lecsapott a rendőrség: nem akármivel kereskedett a kormánypárti önkormányzati képviselője | |
![]() |
![]() |
|
Rendkívüli: Döntöttek Putyinék elszámoltatásáról | |
![]() |
![]() |
|
Orbán: Hálával gondolok a volt tanáraimra, akik megpróbáltak belőlem embert faragni | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis szerint Gyurcsányék 16 ezer aktív ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt Orbán rokona: A rendszer kiszolgálja, ha a maffiatagok szemet vetnek valaki más vagyonára | |
![]() |
![]() |
|
Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt - nemzetközi újságíró szervezet hozta nyilvánosságra | |
![]() |
![]() |
|
Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba a honvédség gépei 2019-ben | |
![]() |
![]() |
|
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó... | |
![]() |
![]() |
|
Érdekes: nem akárhol tűnt fel a nő aki anno Orbánnal beszélgetett mint külföldön élő magyar | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó meglépte, jöhet a külföldi munkaerő: az eddigi 10 helyett már a létszámuk 20 százalékáig alkalmazhatnak külföldieket az itthon lévő külföldi cégek | |
![]() |
![]() |
|
Mekkora pofon: Deutsch Tamást durván kioktatta a német nagykövetség | |
![]() |
![]() |
|
Ötvenkét fős TEK-es testőrség védi Szijjártót évi félmilliárdért | |
![]() |
![]() |
|
„Lemondott Varga Judit” – kiderült miért hangzott el ez a mondat élőben | |
![]() |
![]() |
|
Kapaszkodj: Közép-Európa legnagyobb politikai ifjúsági szervezete, a Fidelitas | |
![]() |
![]() |
|
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él | |
![]() |
![]() |
|
Orbán apuka a címlapokon: Las Vegas-i mintára készült magánkönyvtár a titkos hatvanpusztai birtokon | |
![]() |
![]() |
|
Puzsér szerint Németh Szilárd fog még nyilvánosan hányni, hu*gyozni és sz*arni... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér aggódik: egy kereszténység nélküli időszak a káosz, a rettenet, az új barbárság korszaka lenne | |
![]() |
![]() |
|
Önkényes lakásfoglaló ölte meg Deutsch rokonát - nyilvánosak a részletek | |
![]() |
![]() |
|
Egy hasonló cégből sem vesznek ki annyi pénzt, mint Orbán apjának bányájából | |
![]() |
![]() |
|
Ebből botrány lesz: Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért? | |
![]() |
![]() |
|
Újabb magyar kormánytisztviselőt gyanúsítanak korrupcióval és hivatali vesztegetéssel | |
![]() |
![]() |
|
Az Orbán-Maffia címmel jelent meg tényfeltárós cikk - Letelepedési kötvénybiznisz | |
![]() |
![]() |
|
Megalázó jellemzés jelent meg Orbánról a The New York Times-ban - még Magyarországnál is rondább hely lesz... | |
![]() |
![]() |
|
Ez durva: Tiborcz István lett Magyarország legnagyobb cégének nagytulajdonosa | |
![]() |
![]() |
|
Magyar vízummal fogták el Lukasenka bizalmi emberét - Bravó Magyarország..... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási bukta: falusi kiskirályok, a videó tökéletesen bemutatja, miként működik az elnyomásra épülő hűbéri rendszer | |
![]() |
![]() |
|
Durva matricák lepték el az országot- óriási szégyen a Fidesznek | |
![]() |
![]() |
|
Sz*rházi hazaáruló patkány - nem akárki ment neki az ellenzéki politikusnak | |
![]() |
![]() |
|
A jegyző magára íratta az ápolt vagyonát az önkormányzat helyett - enyhe büntetéssel megúszta - Magyarország | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit feljelentésével fenyegetőzik az egyik végrehajtó, mondja a lehallgatott beszélgetésen Schadl | |
![]() |
![]() |
|
Matolcsy szerint az EU-nak vége, részt kell vennünk Kína felemelkedésében | |
![]() |
![]() |
|
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki szállt bele Orbánba: A tolvaj akarja eljátszani a rendőrt | |
![]() |
![]() |
|
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben... | |
![]() |
![]() |
|
Vége az összetartásnak: Vádalkut kötött a hatóságokkal Schadl György egyik bizalmasa | |
![]() |
![]() |
|
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás | |
![]() |
![]() |
|
Hogy mi??? - Támogatást vár a boszniai szerb vezető Orbántól | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |