Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket |
![]() |
Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen új létesítménynek kellene örülniük éppen. A magyar kormány nemcsak a profi futballisták, de az utánpótlás irányába is rengeteg közpénzt irányított, csak a leghíresebb, a felcsúti fociakadémiára több mint húszmiliárd forintot költött – TAO-támogatások formájában – az elmúlt években.
A nemzeti futballmánia nem állt meg a határoknál, néhány éve a szomszédos országok magyarlakta területein is építkezések kezdődtek. Azóta különböző állami szervezeteken keresztül sok milliárd forintnyi közpénzt költöttünk határon túli futballakadémiákra. Arról eddig keveset lehetett tudni, hogy a külhoni magyar sportklubok pontosan mire kapták ezt a pénzt, mi viszont megszereztük és most nyilvánosságra is hozzuk az erre vonatkozó szerződéseket. Cikksorozatunk első részében a Szlovákiában, Romániában, és Szerbiában működő magyar fociakadémiák eddig összesen 16 milliárd forintnyi magyar állami támogatásáról lesz szó. Összesítésünk szerint az elmúlt években a Felvidékre, Erdélybe és a Vajdaságba összesen 16 milliárd forint állami támogatás áramlott Magyarországról a Magyar Labdarúgó Szövetségen (MLSZ), valamint a Bethlen Gábor Alapon (BGA) kereszül. Ebből négy stadion, több mint tizenöt focipálya, és további négy épület készült, illetve készül el, vagy legalábbis a rendelkezésünkre álló dokumentumok szerint a magyar állami támogatásokat ezekre a célokra nyújtották. Az itt ismertetett adatokhoz két úton jutottunk hozzá: a külhoni magyarság támogatására létrejött állami Bethlen Gábor Alap kezelője, a BGA Zrt. adatigénylésünkre válaszul betekintést engedett az erre vonatkozó dokumentumokba, a Magyar Labdarúgó Szövetség pedig papír alapon bocsátotta rendelkezésünkre az erre vonatkozó szerződéseket, amiket beszkenneltünk, és most meg is mutatunk önöknek. ![]() Az Erdélybe irányuló támogatások A külhoni magyar sportklubok állami finanszírozása 2013-ban kezdődött. Ebben az időszakban érkezett a Közigazgatásügyi és Igazságügyi Minisztériumon belül működő nemzetpolitikai államtitkárságra egy kérelem (PDF), amelyben Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke támogatást kért egy Székelyföldön működő fociakadémiára. Így indult útjára az a mai napig tartó folyamat, amelynek eredményeként a magyar állam a szomszédos országokban működő magyar fociakadémiák bőkezű szponzorává vált. Öt évvel később, idén szeptemberben jelent meg egy cikk a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) oldalán. Az anyag egy képpel kezdődik, amelyen Mészáros Lőrinc, a PFLA elnöke, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint Szondy Zoltán nemzetiszínű szalagot vágnak át. A cím pedig: Felavatták a kollégiumot Csíkszeredán. “Ünnepi felszólalásában Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, a támogatóknak, és a felcsúti barátaiknak, mert szerinte a baráti kapcsolatok hozták létre ezt a létesítményt” – áll a cikkben, amelyből az is kiderül, hogy a beruházást a Bethlen Gábor Alapon keresztül részben a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozta. ![]() Az elmúlt hónapokban többször is jártunk a BGA Zrt.-nél, hogy megtudjuk, pontosan hogyan támogatják a külhoni futballklubokat. Így derült ki, hogy a szervezetnek valóban jár a köszönet: csak a kollégium épületére, illetve a hozzá tartozó ezer fős lelátóra 1,33 milliárd forintot utaltak a román harmadosztályban szereplő FK Csíkszeredának, két pályára és működési költségekre pedig további 580 millió forint érkezett hozzájuk. A csíkszeredai fociakadémiát és csatolt létesítményeit ugyanakkor nemcsak a BGA-n keresztül finanszírozták. Mint megtudtuk, a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül további 1,82 milliárd forintot kaptak újabb három focipályára, és működési költségekre. Ez így egyben eddig már 3,73 milliárd forint. De még a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. is beszállt szponzorként. ![]() Erdélyben egy másik futballklubhoz is jutottak magyar közpénzek: a 2011-ben alapított, a román első osztályban szereplő sepsiszentgyrögyi focicsapat, a Sepsi OSK 2 milliárd forintot kapott futballcélokra az elmúlt években. A Sepsi OSK-t üzemeltető román cég Mészáros Lőrinc volt üzlettársához, Varga Károlyhoz köthető. A Sepsi OSK SA nevű vállalat 51 százalékos tulajdonosa a magyarországi Hódút Kft. útépítő vállalat kinti leányvállalata (HODUT ROM SRL), kisebbségi tulajdonosa pedig az Asociata Club Sportiv Sepsi OSK sportegyesület. A magyarországi Hódút végső tulajdonosa Varga Károly, akinek három közös magyar cége is volt a felcsúti fociakadémia elnökével. Sepsiszentgyörgyön a két részletben kiutalt 2 milliárd forintos támogatást a csapat fociakadémiájának fejlesztésére, egy új irodaház kialakítására, edzőpályákra, valamint egy hétezer fős stadion építésére szánták – ez utóbbit még nem kezdték el megépíteni, jelen pillanatban így néz ki a terület: ![]() ![]() Mészáros Lőrinc kötődését az is mutatja a projekthez, hogy a sepsiszentgyörgyi stadion és a focipályák tekintetében az engedélyes kiviteli tervek felelős tervezője a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. volt, amely cég a Mészáros gyerekeinek tulajdonában lévő, napi egymillió forintos nyereséget termelő Fejér-B.Á.L. Zrt. leányvállalata. Az erdélyi városban nemrég újították fel – úgy, ahogy – a csapat régi, négyezer fő befogadására alkalmas stadionját, emellé építenek tehát még egyet, ráadásul rögtön hétezer fős nézőszámra tervezve. A lépés hátterében egyes vélekedések szerint az állhat, hogy a régi stadion a román állam tulajdonában volt (a közelmúltban átkerült az önkormányzat tulajdonába), így biztosabbnak látszik egy újat, egy sajátot felhúzni. A dokumentumokból az is kiderül, hogy az új stadion a romániai Hódút-leányvállalat telkére épül, amelyet bérbead saját cégének, annak, amely a magyar állami támogatásban részesült. |
![]() |
![]() |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Botrány: nyilvánosságra hozták a Soros-ügynökök listáját | |
![]() |
![]() |
|
Jól ismert vezető ellen indult nyomozás: sikkasztás és hivatali vesztegetés gyanúja | |
![]() |
![]() |
|
Elképesztő ami itthon megy: ismert magyar milliárdos holttestére bukkantak | |
![]() |
![]() |
|
Akkora botrányt robbantott ki egy videó, hogy azonnal lépett a vezetőség egy kórházban | |
![]() |
![]() |
|
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét | |
![]() |
![]() |
|
Érdekes ügyben lépett az EU - Újabb eljárás Orbánék ellen - A magyar kormány nem tájékoztatta... | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2 | |
![]() |
![]() |
|
Érdekes dolgokat állít Magyarországról a Szíriai közszolgálati televízió | |
![]() |
![]() |
|
Súlyos dolgot állít Orbánról a cseh házelnök | |
![]() |
![]() |
|
Összeomlás videó: Csalódtak Orbánban a vidéki Fidesz-szavazók a brutális rezsiemelés miatt | |
![]() |
![]() |
|
Lecsapott a rendőrség: nem akármivel kereskedett a kormánypárti önkormányzati képviselője | |
![]() |
![]() |
|
Rendkívüli: Döntöttek Putyinék elszámoltatásáról | |
![]() |
![]() |
|
Orbán: Hálával gondolok a volt tanáraimra, akik megpróbáltak belőlem embert faragni | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis szerint Gyurcsányék 16 ezer aktív ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el | |
![]() |
![]() |
|
Megszólalt Orbán rokona: A rendszer kiszolgálja, ha a maffiatagok szemet vetnek valaki más vagyonára | |
![]() |
![]() |
|
Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt - nemzetközi újságíró szervezet hozta nyilvánosságra | |
![]() |
![]() |
|
Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba a honvédség gépei 2019-ben | |
![]() |
![]() |
|
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó... | |
![]() |
![]() |
|
Érdekes: nem akárhol tűnt fel a nő aki anno Orbánnal beszélgetett mint külföldön élő magyar | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér | |
![]() |
![]() |
|
Szijjártó meglépte, jöhet a külföldi munkaerő: az eddigi 10 helyett már a létszámuk 20 százalékáig alkalmazhatnak külföldieket az itthon lévő külföldi cégek | |
![]() |
![]() |
|
Mekkora pofon: Deutsch Tamást durván kioktatta a német nagykövetség | |
![]() |
![]() |
|
Ötvenkét fős TEK-es testőrség védi Szijjártót évi félmilliárdért | |
![]() |
![]() |
|
„Lemondott Varga Judit” – kiderült miért hangzott el ez a mondat élőben | |
![]() |
![]() |
|
Kapaszkodj: Közép-Európa legnagyobb politikai ifjúsági szervezete, a Fidelitas | |
![]() |
![]() |
|
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él | |
![]() |
![]() |
|
Orbán apuka a címlapokon: Las Vegas-i mintára készült magánkönyvtár a titkos hatvanpusztai birtokon | |
![]() |
![]() |
|
Puzsér szerint Németh Szilárd fog még nyilvánosan hányni, hu*gyozni és sz*arni... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér aggódik: egy kereszténység nélküli időszak a káosz, a rettenet, az új barbárság korszaka lenne | |
![]() |
![]() |
|
Önkényes lakásfoglaló ölte meg Deutsch rokonát - nyilvánosak a részletek | |
![]() |
![]() |
|
Egy hasonló cégből sem vesznek ki annyi pénzt, mint Orbán apjának bányájából | |
![]() |
![]() |
|
Ebből botrány lesz: Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért? | |
![]() |
![]() |
|
Újabb magyar kormánytisztviselőt gyanúsítanak korrupcióval és hivatali vesztegetéssel | |
![]() |
![]() |
|
Az Orbán-Maffia címmel jelent meg tényfeltárós cikk - Letelepedési kötvénybiznisz | |
![]() |
![]() |
|
Megalázó jellemzés jelent meg Orbánról a The New York Times-ban - még Magyarországnál is rondább hely lesz... | |
![]() |
![]() |
|
Ez durva: Tiborcz István lett Magyarország legnagyobb cégének nagytulajdonosa | |
![]() |
![]() |
|
Magyar vízummal fogták el Lukasenka bizalmi emberét - Bravó Magyarország..... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási bukta: falusi kiskirályok, a videó tökéletesen bemutatja, miként működik az elnyomásra épülő hűbéri rendszer | |
![]() |
![]() |
|
Durva matricák lepték el az országot- óriási szégyen a Fidesznek | |
![]() |
![]() |
|
Sz*rházi hazaáruló patkány - nem akárki ment neki az ellenzéki politikusnak | |
![]() |
![]() |
|
A jegyző magára íratta az ápolt vagyonát az önkormányzat helyett - enyhe büntetéssel megúszta - Magyarország | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit feljelentésével fenyegetőzik az egyik végrehajtó, mondja a lehallgatott beszélgetésen Schadl | |
![]() |
![]() |
|
Matolcsy szerint az EU-nak vége, részt kell vennünk Kína felemelkedésében | |
![]() |
![]() |
|
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki szállt bele Orbánba: A tolvaj akarja eljátszani a rendőrt | |
![]() |
![]() |
|
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben... | |
![]() |
![]() |
|
Vége az összetartásnak: Vádalkut kötött a hatóságokkal Schadl György egyik bizalmasa | |
![]() |
![]() |
|
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás | |
![]() |
![]() |
|
Hogy mi??? - Támogatást vár a boszniai szerb vezető Orbántól | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |