Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-04-20. szombat
A rendőrséget is kihívták Mészárosék cége miatt - Még hajnali egykor se...

Még hajnali egykor se hagyták abba a munkát február elején a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai építkezésén. A szomszédos ház lakói a rendőrséget hívták csendháborítás miatt, míg van, aki az ablakából videózta a betonozási munkát. Ez csak a legújabb fejezete a sportkomplexum körül kialakult többéves konfliktusnak. Egy építkezés persze mindig sok kellemetlenséggel jár, de ez az eset azért is érdekes, mert világosan megmutatja, hogy egy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnál mennyire eszköztelenek az önkormányzatok. A helyi rendeletek megszegése miatt bírságoltak Pokorniék, de azt nem tudták megakadályozni, hogy a BAH-csomópontnál épüljön az aréna.

Grandiózus fejlesztésbe kezdett a kormány 2015-ben, amikor eldöntötték, hogy felújítják a Testnevelési Egyetemet (TE), és új csarnokot, sportpályákat húznak fel a XII. kerületben. Lassan öt éve jelentek meg az első tervek a Csörsz utcai sporttelepről, amelyet már akkor komoly felháborodás fogadott egy lakossági fórumon, és az ott felmerült aggályokat csak részben sikerült azóta rendezni. A TE építkezésével szomszédos épületekben nagyjából 350 lakás van, az itt élők közvetlen környezetét alapjaiban változtatja meg az új komplexum.

Atlétikai pálya, műfüves focipálya és sportcsarnok épül lelátókkal, a mélyben pedig egy 200 férőhelyes teremgarázst alakítanak ki. De a tervek szerint lesz két teniszpálya, edzőterem, konditerem és egy előcsarnok is, összesen 18 ezer négyzetméteren kezdték meg a munkát tavaly szeptemberben. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített beruházás külön kormánybiztost is kapott, a közbeszerzést pedig az egyetemfejlesztés első üteméhez hasonlóan Mészáros Lőrinc cége, a ZÁÉV Zrt. nyerte. A szerződés szerint 18 milliárd forintba kerül a teljes sportkomplexum, de ez az összeg még a tervezett 2023-as átadásig jócskán növekedhet.

Engedély nélkül vágtak ki fákat

A kivitelezőről csak a sajtóból értesülhettek a Csörsz utcaiak. Azt mesélik, nem volt kint tábla, de levélben sem tájékoztatták őket arról, hogy kihez fordulhatnak, ha például hajnal ötkor nyitott ablaknál a teherautók dudálására és tolatására ébrednek. Amikor ezt több helyen is jelezték, kitettek egy nagy táblát, csak épp ehhez kivágtak egy fát, hogy legyen helye.

A szomszédos házban élőknek a kezdetektől fogva az a fő gondjuk az egész beruházással, hogy a látványterveken túl nem tudják pontosan, mi épül mellettük. Az pedig a Duna Arénánál pár éve már kiderült, hogy a látványterv és a valóság között néha egészen meredek különbség van. Ezen túl a környék hosszú távú átalakításába se vonták be őket. Így nem látják például, hogy mennyivel nő meg a forgalom az utcájukban, hol lehet majd parkolni, mennyit vesz el a sportcsarnok a kilátásból, és milyen hatással lesz a sportkomplexum működése a mindennapjaikra.

Mindezeket Falaky Zsolt sorolja, aki az egyik Csörsz utcai épület lakójaként ősz óta próbál minden létező fórumon információkhoz jutni, de állítása szerint csak elvétve kap választ kérdéseire. „Meglepő módon akkor szokott történni valami, ha rárakom a címzettek közé Pokorni Zoltánt és Gulyás Gergelyt is” – meséli. Előbbi a XII. kerület fideszes polgármestere, utóbbi pedig a választókerület fideszes országgyűlési képviselője.

Ezzel a módszerrel sikerült például azt elérni, hogy ne vágják ki a Csörsz utcai jegenyefákat, amihez az önkormányzat Telexnek küldött válasza szerint a tervező és a beruházó is sokáig ragaszkodott. Aztán Gulyás Gergely decemberi közbenjárásával módosították a tervet, így „a fák többsége megmaradhat”. Hogy ez pontosan hány fát jelent, nem tudni.

Az Avar utcai park felőli oldalon ősszel olyan gyorsan vágtak ki engedély nélkül hét jegenyefát, hogy az önkormányzat is csak utólag tudott eszmélni. A szabálytalanság miatt eljárást indítottak, és 250 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották az egyetemet. A kivágott jegenyefák helyén egyébként ma egy hosszú, szürke betonfal magasodik. Mint az egyik szomszéd nő némi iróniával megjegyezte, nyáron majd kellemesen melegíti az előtte elhelyezett padokon ülők hátát a tűző napon.

Falaky és több szomszéd a fák kivágását azért is kifogásolja, mert a főváros egyik legforgalmasabb kereszteződésénél (a BAH-csomóponton keresztül halad át a forgalom az M1/M7-es autópályáról a belvárosba) alig lesznek zöldfelületek, amelyek valamelyest enyhítenék a légszennyezettséget, és amelyek kicsit is egészségesebbé tennék a sportolást a szmogban. Falaky nem érti például, hogy miért nem zöldkerítést alakítanak ki LED-es fénykolonád helyett a BAH-csomópont felőli oldalon, míg több helyen fű helyett térkő borítja majd a földet.

Ahogy megmutatta a beruházótól kapott látványterveket, kis túlzással nagyítóval kell keresni a zöldfelületeket, pedig egy hatalmas molinón azt hirdetik, hogy zöld és gyalogosbarát újításokkal változik a BAH-csomópont környezete. Az egyetem ugyanakkor azt írta az ezzel kapcsolatos kérdésünkre, hogy betartják a kerületi építési szabályzatban előírt zöldfelületi arányt. „Az új sportközpont tervezett zöldfelületi mutatója 27,6 százalék lesz, jelentősen több, mint a szabályzatban előírt 22 százalék.” Falaky szerint csak az atlétikai pálya füve billenti át a zöldfelületi mutatót.

Hol hajnalban, hol éjjel dolgoznak

A hosszú távú környezeti hatások mellett a szomszédok mindennapjait megkeserítő problémákra is próbálnak a Csörsz utcaiak megoldást keresni. Legutóbb a zajos munkavégzés miatt indított vizsgálatot a kerület. Mint fentebb is írtuk, volt, hogy hajnali öt órakor a teherautók dudálására és zajára keltek az utcában lakók, pár alkalommal pedig hajnali kettőig tartott a hangos munka.

Miután február 1-jén két bejelentés is érkezett 23 óra környékén a rendőrségre, kimentek a helyszínre, azonban nem tapasztaltak hangos munkavégzést. A BRFK sajtóosztálya ugyanakkor válaszában hozzátette, visszatérően ellenőrzik ezt a területet. Decemberben volt olyan, hogy hajnali kettő óra előtt nem sokkal tett az egyik lakó bejelentést, de a rendőrség akkor sem tapasztalt csendháborítást.

A februári éjszakai munkavégzésről videót is készített az egyik lakó:

„A betonozási technológia sajátossága miatt kerülhetett sor esetenként a késői munkavégzésre – válaszolta a Testnevelési Egyetem Beruházási Programirodája az ide vonatkozó kérdésünkre. – A hideg időjárás miatt a nagy mennyiségű beton jóval lassabban köt meg, így csak néhány órával később lehet megkezdeni a simítási munkafolyamatot, amit viszont a szigorú előírások miatt néhány órán belül be kell fejezni, különben a beton minősége nem lesz megfelelő.”

Az önkormányzat tavaly megvizsgáltatta egy független zaj- és rezgésvédelmi szakértővel az építkezés nappali zajhatását. Azt írták, „a mérésekről készült zajvizsgálati jegyzőkönyv alapján a nappali zajterhelési határértéket a kivitelező a munkavégzés során jelentősen túllépte, így decemberben bírság kiszabásáról és az eljárási költség megtérítéséről intézkedtünk”.

Emiatt az egyetemnek 800 ezer forintos bírságot és 114 ezer forintos eljárási költséget kellett befizetnie.

Mindez persze eltörpül a 18 milliárdos építési költség mellett, de nagy valószínűséggel nem is ez lesz az utolsó bírság, amit valamilyen szabálytalanság miatt ki kell fizetniük. A januári bejelentések után ismét eljárást indított az önkormányzat az éjszakai munkavégzés miatt, a helyi zajrendelet szerint ugyanis munkanapokon csak 7 és 20 óra óra között lehet hangosan dolgozni. Ez az eljárás az önkormányzat tájékoztatása szerint még folyamatban van, de ha megállapítják a szabályszegést, egymillió forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhatnak ki.

Pokorni más helyszíneket javasolt

Nem túl gyakori eset, hogy egy fideszes vezetésű önkormányzat sorra bírságoljon egy állami beruházást, és egyúttal jól mutatja Pokorniék hozzáállását a beruházáshoz. A polgármester nem örült, hogy a BAH-csomópontnál húzzák fel a hatalmas sporttelepet, több másik helyszínt is javasolt az egyetem vezetésének, így például felajánlotta a csillebérci úttörőtábort. Mocsai Lajosék azonban ragaszkodtak a Csörsz utcai ingatlanhoz, amit azzal indokoltak, hogy már az 1960-as évek óta TF-sportközpont működik itt, és az átépítési munkák után változatlanul ez lesz az egyetemi sportoktatás egyik központja.

A bírságok kiszabásán és a lakossági fórumok szervezésén túl azonban nem sok mozgásterük van Pokorniéknak, mivel az építési engedélyeket a kormányhivatalok adják, és a terület is a Testnevelési Egyetem tulajdona. Azt írták, folyamatosan egyeztetnek a döntéshozókkal, és „minden erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy mindenki számára megnyugtató döntések születhessenek”.

Több kérdésben már sikerült eredményt elérni az elmúlt években. A 2016-os lakossági fórum hatására például változtattak az új tömb maximális magasságán és a lakóházaktól való minimális távolságán is. Az önkormányzat ezen túl arról is megállapodott az egyetemmel, hogy ne a Csörsz utca felől lehessen megközelíteni a mélygarázst, hanem a Hegyalja út felől. A Testnevelési Egyetem válasza alapján is úgy tűnik, hogy törekednek az együttműködésre. Létrehoztak például egy emailcímet, ahova a lakók megírhatják az észrevételeiket a beruházással kapcsolatban, és a környező utakat is rendszeresen tisztítják.

Az új sportkomplexumot 2023 márciusában adják át, de közben már elkezdik az építkezést az Alkotás úton és a Győri úton is. Decemberben hozták nyilvánosságra az Alkotás utcai épület látványterveit. Ott uszoda, fedett atlétikai csarnok, tornacsarnok, lőtér és egy 400 férőhelyes kollégium épül. A harmadik ütemben pedig a Déli pályaudvar egyes részeit alakítják át sportpályának. Mocsai Lajos rektor szerint legkésőbb 2025-re világszínvonalú sportkomplexum áll majd az egyetem rendelkezésére.
Ezt olvassa mindenki:
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben 
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve 
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban 
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki 
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor 
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy 
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert 
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott 
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok! 
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul.... 
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon - 
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett.... 
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában 
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk 
3 milliárd forintot osztottak szét pályázók között, Semjén Zsolt vadásztársaságához is jutott, mutatjuk az összegeket 
Mi történik? - Egyszerűen eltűntek a migránsok, mintha nem is lettek volna 
Előkerült egy videó: 20 másodperc alatt lopják el a magyarok kedvenc autóját 
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról 
Óriási bejelentés: Vastag Csabát kinevezték a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának 
Még a rendőrök is megdöbbentek: a gyerekeket a kutyáknak kidobott maradékkal etették a magyar falucskában 
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget 
Milliókat fizettek két régi papír kétszázasért a Vaterán 
Lemarad Magyarország: Románia váratlanul 40%-kal emeli a nyugdíjakat 
Orbán bekeményített: tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik 
Váratlanul megszólalt az ügyészség: „Tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám.....” 
Magyar Péter: A miniszterelnök közvetlen közeléből kapok információkat 
Menczer Tamás szerint a finn politikusok sírva könyörögtek nekik 
Szabadrablás: Az eladó eltüntette a kisgyermekes pár 20 milliós házát - bárki járhat így és megoldás nincs... 
Valami készül? - a kínai közbiztonsági miniszter társaságában látták Orbán Viktort 
Megnézték mire kapott több mint 200 milliót Rogán Antal egyetlen év alatt - erre senki sem számított 
80 ezer forintos pénzbüntetéssel megúszta a milliárdoscsemete, hogy tönkretette egy család autóját, egészségét, és lelki békéjét 
Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent 
2024-04-20. szombat
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba...
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le!
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak!
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot
2024-04-20. szombat
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©