Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2023-05-28. vasárnap
Épp a sztrájkot szervezte, amikor közölték vele: ki van rúgva. - Orbán rendszer
“Mi sohasem vetemednénk arra…”

A Belügyminisztérium szerdai közleményében jelentette be, hogy három budapesti gimnázium nyolc tanárának azonnali hatállyal felmondták munkaviszonyát, azt viszont nem közölték, hogy mely iskolák tanárait érinti a döntés.

A 444 információi szerint a nyolc pedagógusból hatan a 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai, akiknek kirúgását azzal indokolták, hogy 5 napon keresztül is részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban.

Az egyik tanár mindeddig az Eötvös József Gimnáziumban tanított, egy pedig angoltanár pedig a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ő éppen táppénzen van, ezért felmondását postai úton kapja meg, a kirúgás háttérében álló okokat is csak a hivatalos értesítésből fogja megtudni.

Kapin Lilla (címlapképünkön) az Eötvös József Gimnázium matek és biológia szakos tanára a 444-nek nyilatkozott, miután megtudta az igazgatóságtól, hogy ő az egyik a nyolc tanár közül akiket elbocsátanak.

Kapin Lilla a lapnak elmondta: hivatalos levelet még nem kapott az ügyben, de szerdán már

behívták az igazgatói irodába,

ahol az iskola igazgatója és a három igazgatóhelyettes volt jelen, és tudatták vele, hogy a nyolc kirúgott tanárból ő az egyik.

Azt is közölték vele, hogy az Eötvös tantestületében ő az egyetlen, akit kirúgtak. A gimnázium vezetősége döntését nem indokolta meg.

Kapin Lilla egyébként eddig az összes polgári engedetlenségi akcióban részt vett, de mint elmondta, mégis váratlanul érte a kirúgása.

“Sokként ért, egyáltalán nem számítottunk rá,

épp szerveztük a jövő heti sztrájkot. Szerintem az én kirúgásomnak azért is van rossz üzenete, mert 1,5 éve tanítok, tehát pályakezdő tanár vagyok”

— számolt be a lapnak a pedagógus, aki azt is elmondta, hogy egyelőre nem tudja mihez fog majd kezdeni, vannak magántanítványai, akikkel szeretne tovább foglalkozni, de arra is gondolt, hogy elmegy biciklifutárnak.

(444.hu)
Ezt olvassa mindenki:
Botrány: nyilvánosságra hozták a Soros-ügynökök listáját 
Jól ismert vezető ellen indult nyomozás: sikkasztás és hivatali vesztegetés gyanúja 
Elképesztő ami itthon megy: ismert magyar milliárdos holttestére bukkantak 
Akkora botrányt robbantott ki egy videó, hogy azonnal lépett a vezetőség egy kórházban 
Ilyet nem látsz mindennap - nem akárhol tartottak szentmisét 
Érdekes ügyben lépett az EU - Újabb eljárás Orbánék ellen - A magyar kormány nem tájékoztatta... 
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2 
Érdekes dolgokat állít Magyarországról a Szíriai közszolgálati televízió 
Súlyos dolgot állít Orbánról a cseh házelnök 
Összeomlás videó: Csalódtak Orbánban a vidéki Fidesz-szavazók a brutális rezsiemelés miatt 
Lecsapott a rendőrség: nem akármivel kereskedett a kormánypárti önkormányzati képviselője 
Rendkívüli: Döntöttek Putyinék elszámoltatásáról 
Orbán: Hálával gondolok a volt tanáraimra, akik megpróbáltak belőlem embert faragni 
Kocsis szerint Gyurcsányék 16 ezer aktív ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el 
Megszólalt Orbán rokona: A rendszer kiszolgálja, ha a maffiatagok szemet vetnek valaki más vagyonára 
Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt - nemzetközi újságíró szervezet hozta nyilvánosságra 
Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba a honvédség gépei 2019-ben 
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó... 
Érdekes: nem akárhol tűnt fel a nő aki anno Orbánnal beszélgetett mint külföldön élő magyar 
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér 
Szijjártó meglépte, jöhet a külföldi munkaerő: az eddigi 10 helyett már a létszámuk 20 százalékáig alkalmazhatnak külföldieket az itthon lévő külföldi cégek 
Mekkora pofon: Deutsch Tamást durván kioktatta a német nagykövetség 
Ötvenkét fős TEK-es testőrség védi Szijjártót évi félmilliárdért 
„Lemondott Varga Judit” – kiderült miért hangzott el ez a mondat élőben 
Kapaszkodj: Közép-Európa legnagyobb politikai ifjúsági szervezete, a Fidelitas 
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él 
Orbán apuka a címlapokon: Las Vegas-i mintára készült magánkönyvtár a titkos hatvanpusztai birtokon 
Puzsér szerint Németh Szilárd fog még nyilvánosan hányni, hu*gyozni és sz*arni... 
Kövér aggódik: egy kereszténység nélküli időszak a káosz, a rettenet, az új barbárság korszaka lenne 
Önkényes lakásfoglaló ölte meg Deutsch rokonát - nyilvánosak a részletek 
Egy hasonló cégből sem vesznek ki annyi pénzt, mint Orbán apjának bányájából 
Ebből botrány lesz: Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért? 
2023-05-28. vasárnap
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2023 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Újabb magyar kormánytisztviselőt gyanúsítanak korrupcióval és hivatali vesztegetéssel
Az Orbán-Maffia címmel jelent meg tényfeltárós cikk - Letelepedési kötvénybiznisz
Megalázó jellemzés jelent meg Orbánról a The New York Times-ban - még Magyarországnál is rondább hely lesz...
Ez durva: Tiborcz István lett Magyarország legnagyobb cégének nagytulajdonosa
Magyar vízummal fogták el Lukasenka bizalmi emberét - Bravó Magyarország.....
Óriási bukta: falusi kiskirályok, a videó tökéletesen bemutatja, miként működik az elnyomásra épülő hűbéri rendszer
Durva matricák lepték el az országot- óriási szégyen a Fidesznek
Sz*rházi hazaáruló patkány - nem akárki ment neki az ellenzéki politikusnak
A jegyző magára íratta az ápolt vagyonát az önkormányzat helyett - enyhe büntetéssel megúszta - Magyarország
Varga Judit feljelentésével fenyegetőzik az egyik végrehajtó, mondja a lehallgatott beszélgetésen Schadl
Matolcsy szerint az EU-nak vége, részt kell vennünk Kína felemelkedésében
Savanyú szőlő: Pert vesztett Kövér László Strasbourgban
Nem akárki szállt bele Orbánba: A tolvaj akarja eljátszani a rendőrt
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben...
Vége az összetartásnak: Vádalkut kötött a hatóságokkal Schadl György egyik bizalmasa
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Hogy mi??? - Támogatást vár a boszniai szerb vezető Orbántól
2023-05-28. vasárnap
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2023 Minden jog fenntartva ©