„Az elmúlt évtized legfontosabb valóságshowhőse VV Majka, az ózdi vamzer mellett kétségtelenül Németh Sziszi bácsi, az egykori SZDSZ-es könyvtáros és tanító, aki ma nersevik honvédelmi államtitkár és az állampárt népmesébe illő alelnöke. Mindkét realitysztár a magyar néplélek legmélyebb, legbensőbb, legintimebb szféráiba ereszkedett alá annak köszönhetően, hogy karakterük a roncstársadalom tömegei számára hibátlan azonosulási pontot képez. A döntő különbség, hogy míg Majkát kereskedelmi tévés producerek fröccsöntötték el nem bomló műanyagból, törtetésből és kivagyiságból, addig Németh Szilárdot Habony Árpád gyúrta ostobaságból, bumfordiságból és igénytelen lumpenproliságból. Utóbbi összetevő jelenlétét mi sem szemlélteti hívebben, mint az a büszkeség, amellyel Sziszi bácsi Facebook-oldalán a családjának készített vacsora fényképét megosztotta. A moslékoslavórra emlékeztető fogást az igénytelenségére büszke rezsibiztos így nevezte el: »tojásos lecsó cserkészkolbásszal, virslivel és makarónival«.
Tisztázzuk: mindenkinek joga van japán kötözős pornóra izgulni, élvezettel hallgatni Fásy Ádám mulatósistállójának hitvány kínálatát, vagy hűtőszekrényének teljes tartalmát egyetlen értelmezhetetlenül zsíros és anyaggazdag fogássá feldolgozni – időnként mindenki böfög, mindenki fingik, mindenki káromkodik. Az viszont már nagyon más helyzet, amikor ebből egy közszereplő nyilvános tartalmat, saját bulvársztorit farag, hogy a kulturálatlanságából látványosságot, a politikusi arisztokráciából meg kisemberséget hazudjon.
Íme a valóságshow médiaélménye, ahol az ordenáré suttyóság hol a szórakozás, hol pedig az azonosulás alkalmát nyújtja a sötéten örvénylő emberi tömegnek – ez pedig a leggyalázatosabb visszaélés a nyilvánossággal: a kollektív tudattalan felkorbácsolása, a kanálisok lázadásának cinikus felszítása és politikai erőművekbe csatornázása.
Penetráns jelenség a magát pofátlanul kereszténységgel és konzervativizmussal azonosító illiberális kurzus médiaikonja, amint VV Aurelio péniszpörgetésének ütemére vési le magáról azt a vékonyka kultúrmázat, amit az SZDSZ-ben és a könyvtárszakon egykor elsajátított. Ez a tartalom még nem a TikTok nemzedékének készül, de a nersevik influenszer máris bármire képes, amit egy huszonéves, nyilvánosságra és lájkokra vágyó netceleb nyújtani tud: képes a személyiségét, az életét és a családját kiárusítani, képes önmagából kétdimenziós médiaélményt gyártani, amit szeretni és gyűlölni egyaránt könnyű, de amihez semlegesen viszonyulni jóformán lehetetlen – ez a nagy művelet.
Habony Árpád alaposan elmagyarázta Németh Szilárdnak: »Te leszel az azonosulási pont a magyar társadalom számára, ha pártunkra és kormányunkra tekintenek. Mindaz, amiért egy kisember szégyenkezni tud, a jövőben az a médiaélmény, amivé átalakulsz. Ha szeretnek érte, az nagyszerű, mert ahányszor hazaárulót kiáltasz az ellenségre, a mi söpredékünk veled üvölti majd. Ha gyűlölnek érte, az is nagyon jó, mert ezzel provokáljuk őket, így tápláljuk a polgárháború tüzét, és kényszerítjük őket vitára egy olyan kérdésben, ami a lehető legtávolabb esik a közügyektől, és amivel kapcsolatban a magyar átlagember úgyis velünk azonosul.«
Így lett Németh Szilárd az Orbán-rendszer egyik legfőbb kulturális terméke és azonosulási objektuma. Ő az, aki összeköti a magyar nótát és a prolimulatóst, a vályogviskót és a paneltömböt, a zugpiálást és a két pofára zabálást, a kisgazdát és a kisnyilast. Ő a párlata a magyar valóság leghitványabb pillanatainak, amelyekben oly sokan ismernek magukra, és amelyeket Németh Szilárdot látva soha többé nem szégyellnek. A rezsibiztos felszabadítja a magyar társadalom alját, s tagjaiban azt az illúziót kelti, hogy a politikai elitjük úgy él, mint ők.
Fog még Sziszi bácsi halált követelni bűnözők, migránsok és liberálisok fejére, fog még nyilvánosan hányni, hugyozni és szarni. Habony Árpád a politikát Németh Szilárd személyében a közösségi média lájkjaira és az italkimérések intellektuális nívójára optimalizálja.
Félreértés ne essék: ez ugyanaz az iskola, amelyet Jakab Péter is követ a családi szelfijeivel, a folyamatos fenyegetőzésével, parizerrel, kiflivel meg Piros Arannyal a kézben – de kétségtelen, hogy ennek a műfajnak a rezsibiztos a királya, pedig a Fidesz számára ő mindössze egy tüzérségi állás, és nem a csodafegyver.
Ma már természetesen minden politikus influenszer, hisz az állampolgárok többé nem akarnak értelmiségiekre szavazni, mint a huszadik században, hanem azokat keresik, akik a legmélyebbre hajlandók lehajolni a figyelmükért, a tetszésükért meg a szeretetükért, és akik a legtöbbet árusítanak ki nekik a személyes szférájukból – de azért talán mégsem kívánkozik azonos megítélés alá Donáth Anna, aki az Instagramon egy visszafogott modell életét éli, és Németh Szilárd, aki a beb.szós live-jaival hírhedtté vált nyomorúságbajnok Molnár Krisztián nyomdokaiba lép.
A rezsibiztosnak persze sokkal könnyebb dolga van, mint akár Jakab Péternek, akár Molnár Krisztiánnak, és nemcsak azért, mert felmérhetetlen mennyiségű pénz és hatalmas, központilag vezérelt médiagépezet áll mögötte, hanem azért is, mert valamennyi ordenáré böffentését Orbán Viktor személye hitelesíti. Németh Szilárd soha nem tud úgy megszégyenülni, mint Berki Krisztián a büntetőfékezése nyomán, mert a Fidesz szavazótábora jól tudja, hogy létezése és nyilvánossága Orbán Viktor szándéka szerint való, így viselkedése bármennyire bizarr vagy vállalhatatlan, egy nagyobb, isteni terv része.
Ha a Katona József Színház bármelyik darabjában lépne színre egy ennyire sértő magyarságparódia, aki büszkén szelfizik a maga kotyvasztotta moslékkal, miközben vallásosan imádja a nemzetvezetőt, Bencsik András haladéktalanul Békemenetet szervezne a magyargyűlölet ellen, Bayer Zsolt személyesen akarná pofán verni Ascher Tamást, Vidnyánszky Attila elmondaná, hogy ezt a színházat egyszer s mindenkorra elnyelte a hígmagyar fertő, Deutsch Tamás pedig a negyvenes évek antiszemita karikatúráit emlegetné, és hozzátenné, hogy ennyike. Így azonban, hogy a Fidesz gyártja, ugyanez már a nemzet elemi érdeke és megmaradásának záloga csakúgy, mint Mészáros Lőrinc mesés vagyona, a gyermekpornó-nagykereskedő Kaleta Gábor hazacsempészése és szabadon bocsátása, vagy Majoros Péter kortárs költő és zeneművész rohamosan érő Kossuth-díja.
Németh Szilárddal, a politikusnak látszó identitáshazugsággal nem pusztán az a probléma, hogy Habony Árpád vele provokálja a magyar társadalom megmaradt jó ízlését és jóérzését, hanem az, hogy a trollkurzus szerepeltetése által olyan posztmodern helyzetet teremt, ahol már viccelni sem lehet a rendszerrel – na, nem azért, mert már kiverték a magyarokból a humorérzéket, hanem mert maga a rendszer nem más, mint önmaga valószerűtlen karikatúrája. Charlie Chaplin még ki tudta figurázni Adolf Hitlert, de Chaplin Hitlerét ugyan hogy kell kifigurázni? Trey Parker és Matt Stone, a South Park alkotói létrehozhatták az önző és agresszív republikánus trollkölyök Eric Cartman karakterét, amikor azonban az általuk kitalált figurát az amerikaiak Donald Trump személyében elnökké választották, Parker és Stone azzal szembesült, hogy már a valóság írja az ő fikciójukat – ezt megértve hátraléptek, és megfogadták: így, hogy a durva viccnek szánt mémjük elfoglalta a Fehér Házat, ők nem hajlandók reflektálni a rajzfilmsorozatban Trump elnökségére, mert ehhez semmi közük.
Bármi, amit kétszer kifordítasz: újra önmaga. Habony Árpád posztmodern marketingszörnyszülöttje, a Németh Szilárd alakjában kifejeződő kifigurázhatatlan magyarságparódia e tekintetben mestermű: az Orbán-rendszer tizenkettedik évében minden kicsit is kulturált ellenzéki magyar torkára fagyasztja a röhögést.”
|
