Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
![]() |
|
Ötvenkét fős TEK-es testőrség védi Szijjártót évi félmilliárdért |
![]() |
Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, de azt titkolják, hogy mi indokolja a védelmi csapatának nagyságát.
Szijjártó Péter külügyminiszter egy kormányhatározat alapján állandó védelmet kap tavaly július óta, ám az eddig nem derült ki, hogy a gyakorlatban mit jelent "személyi biztosítása". A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2018-as költségvetési beszámolójából viszont már kiolvasható néhány részlet. Erre a feladatra a TEK 52 státuszt kapott, amit fel is töltöttek: 51 hivatásos rendőrt és egy közalkalmazottat vettek fel, vagy csoportosítottak át. Vagyis összesen félszáz speciálisan képzett rendőr óvja Szijjártó Péter biztonságát, nyugalmát a hét minden napján. A külügyminiszter védelme nem olcsó mulatság: az már korábban, a tavalyi kormányhatározatból kiderült, hogy 2018 második félévében a kiadásokra 504 millió forintot kaptak a terrorelhárítók. A félmilliárd forintból a felszerelésekre 172 millió forint ment el, a személyi költségekre 224 milliót költöttek, a maradékból fizették a vélhetően az utazásokkal kapcsolatos egyéb dologi kiadásokat. A TEK 2017-es zárszámadásából az is kiderül, hogy két éve a TEK még "csak" 59 külföldi útján biztosította Szijjártó Pétert. A TEK lapunk érdeklődésére azt nem árulta el, mi indokolta, hogy az államfő, a házelnök, a kormányfő, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke mellett a külügyminiszternek is járjon állandó személyi védelem. A TEK-nél tavaly 1671 ember dolgozott, és három terület, a felderítési, a személyvédelmi továbbá a műveleti igazgatóságok között oszlott meg a létszám. Azt, hogy mely területhez hány ember tartozik, minősített információként kezeli a TEK. Az viszont biztos, hogy az 52 fős létszámfeltöltés jelentősnek mondható. Az utolsó információ a TEK Személyvédelmi területének tevékenységéről még 2016-ból származik: akkor a még épülő Karmelita-kolostor védelmére 35 személyvédelmi státuszt kapott a terrorelhárítás. Tavaly a fél éves tevékenységre kapott a TEK 504 millió forintot, ha ebből levonjuk az egyszeri beszerzési költségeket, akkor is évente bruttó 650-700 millió forintba kerülhet csak a külügyminiszter biztosítása. Ez nettó fél milliárd forintos éves számlát jelenhet. A Külügyminisztériumot és a TEK-et is megkerestük, hogy megtudjuk, mi indokolja Szijjártó Péter védelmi csapatának nagyságát. A tárca nem válaszolt. A TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya megerősítette, hogy a külügyminisztert a nap 24 órájában – hivatalos és magánprogramjain egyaránt – megilleti a személyvédelem. Ennek részletei, konkrét számadatai azonban a TEK szerint nem nyilvánosak. Általánosságban azonban annyit elmondtak: "A 24 órás személyvédelem megszervezése a veszélyeztetettség figyelembe vételével történik, melynek során számolni kell a programhelyek előkészítését és helyszínbiztosítását ellátó, a személy- és lakásbiztosítást végrehajtó, valamint a biztonsági gépjárművezetői feladatokat végző állománnyal." Szijjártó Péteren kívül a köztársasági elnök, a házelnök, a miniszterelnök, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke kap állandó személyi védelmet. Ugyanakkor a TEK csupán a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és most már Szijjártó védelmét látja el. Emellett ez a testület biztosít a belügyminiszter utasításai alapján – általában évi tíz-húsz alkalommal – kisebb-nagyobb külföldi delegációkat. A többi közjogi méltóság védelméről más rendvédelmi szervek gondoskodnak, például a készenléti rendőrség vagy az országgyűlési őrség. A konyhába is benéznek a TEK-esek A TEK 2017-es zárszámadási beszámolójából derült ki, hogy tavalyelőtt a miniszterelnök és a legfőbb ügyész védelme megközelítőleg 800 belföldi hivatalos- és magánprogram, valamint külföldi kiutazás biztosítását foglalta magában. A feladatok végrehajtását végző munkatársak több mint 7000 ellenőrzést végeztek különböző adattárakban, továbbá összesen több mint 600 protokoll- és biztonsági-előkészítést, megelőző biztosítást, fotó-videó biztosítást, valamint a megelőző-védelmi tevékenység keretében személyek beazonosítását látták el. A CBRN (vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris biztonság) szakterület munkatársai több mint 1400 élelmiszer-biztonsági ellenőrzést, laborvizsgálatot végeztek el a két közjogi méltóság biztosítása során. A kép illusztráció https://nepszava.hu |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2023 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Az eddigi legdurvább üzenet jött Orbánnak külföldről: A magyar kormányt talán nem zavarná, hogy... | |
![]() |
![]() |
|
Lehangolóak a legfrissebb adatok: Durván megugrott a nyomorban élők száma Magyarországon... | |
![]() |
![]() |
|
A 9 millió eurónyi közpénzből megvett szlovéniai wellness központot is egy alapítványnak játszotta át a kormány | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárki szállt bele Orbánba: A tolvaj akarja eljátszani a rendőrt | |
![]() |
![]() |
|
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt | |
![]() |
![]() |
|
Kiderült: Hatalmasat kaszálnak Orbánék a rekordméretű infláción, itt vannak a részletek | |
![]() |
![]() |
|
Ettől lementünk hídba: ha meglátod mit adott át ünnepélyes keretek közt a fideszes képviselő... | |
![]() |
![]() |
|
Már az RTL is darabokra szedte a témát: fura dolgok történnek az Orbán-család birtokán | |
![]() |
![]() |
|
Nekimentek Orbánnak - Már az akciós termékeket is leveteti a polcról a családbarát kormány! | |
![]() |
![]() |
|
Orbán aláírta: nem akármire adott 5,7 milliárdot az Orbán kormány | |
![]() |
![]() |
|
Olyan sztorit mesélt Orbánékról egy volt fideszes, hogy a végén ellene indult nyomozás | |
![]() |
![]() |
|
Kocsis Máté: Az ilyen hülyékkel nem kell foglalkozni | |
![]() |
![]() |
|
Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés | |
![]() |
![]() |
|
Váratlan Orbán fordulat: Magyarország mégis csatlakozik az Európai Ügyészséghez? | |
![]() |
![]() |
|
Kemény videót tettek közzé NER-feleségek címmel - durvul a kampány - minden sikeres férfi mögött... | |
![]() |
![]() |
|
Nekimentek Mészárosnak: Vadászház helikopter leszállóval , lesz itt mit visszavenni | |
![]() |
![]() |
|
Botrány: nem akárkit láttak Tiborczéknál bulizni - és mi köze van a Borkai botrányhoz? | |
![]() |
![]() |
|
Megfagyott a levegő: rákérdeztek Orbánra, miért nem mer beszélni a hatvanpusztai birtokról - elképesztően lekezelő amit válaszolt | |
![]() |
![]() |
|
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ... | |
![]() |
![]() |
|
Gulyás szerint Norvégia milliárdokkal tartozik nekünk, most megjött a válasz a norvégoktól | |
![]() |
![]() |
|
Egy Orbánnal kötött titkos egyezség verte ki a biztosítékot a román államfőnél | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány kerekedett az Európai Parlamentben - nincs pénz Viktor!! | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: Kiderült, melyik szervezet buktatta le a Völner-ügy gyanúsítottait | |
![]() |
![]() |
|
Bayer elszabadult: Befogod a pofádat és eltakarodsz a büdös fra*ncba, ameddig teheted. Világos, te becstelen, kisstílű gazember? | |
![]() |
![]() |
|
Kirobbant a botrány: Pénzért árulja tizenéves diákok adatait a Belügyminisztérium | |
![]() |
![]() |
|
Keményen kiosztották Novák Katalint egy szomszéd országban - szoknyás Orbán | |
![]() |
![]() |
|
Nem akárhova jár Orbán unokája - annyi a tandíj mint a magyar minimálbér | |
![]() |
![]() |
|
Hivatalos: Jogerősen elítélte a bíróság Tiborcz haverját, kiderült, hogy bűnös | |
![]() |
![]() |
|
Mindennek vége: Befejezte az EP-delegáció a magyar médiahelyzet vizsgálatát - eredményhirdetés | |
![]() |
![]() |
|
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... | |
![]() |
![]() |
|
Kiszivárgott a parlamenti imacsoport első szertartása | |
![]() |
![]() |
|
Az ismert rendező durván kiosztotta Mészáros Lőrinc feleségét - az egybites agyú csávódat.... | |
![]() |
![]() |
|
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... | |
![]() |
![]() |
|
Robbant a hír: elárulták mikor utazik Kijevbe Orbán Viktor | |
![]() |
![]() |
|
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Sorra viszik a cellékba .... | |
![]() |
![]() |
|
Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében | |
![]() |
![]() |
|
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... | |
![]() |
![]() |
|
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben... | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor fogorvosát is meglátogatta az OLAF - a cikk megejlenése után már egyik érintett vállalkozás sem kapott további támogatásokat | |
![]() |
![]() |
|
Nemzetközi botrány: Megtaposták Orbán Viktor fotóját az egyik rendezvényen | |
![]() |
![]() |
|
Nem akármit állít egy osztrák lap Szijjártóról: Fenyegetőzött és szabályosan koldult ... | |
![]() |
![]() |
|
Óriási botrány: végrehajtó szedte ki Bayer Zsoltból a pénzt amit fizetnie kellett | |
![]() |
![]() |
|
Orbán ledobta a nagyágyút - nem akármilyen felvételeket tettek közzé 2006-ról | |
![]() |
![]() |
|
Megfagyott a levegő: Videóval: Élő adásban kérdezték meg az államtitkárt, hazudott-e a Fidesz a választóinak | |
![]() |
![]() |
|
Orbán Viktor vagy hazudott, vagy az édesapja verte át - mindenki választ vár | |
![]() |
![]() |
|
Jogerősen pert bukott a TV2: nem tájékoztatni akart, hanem lejártani a.... | |
![]() |
![]() |
|
Kövér bekeményít: Mindenkit felszólítok, hogy elsősorban a saját családjában kezdje el a kampányt! | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judittól akartak kérdezni, de erre a reakcióra senki sem számított - Durva videó | |
![]() |
![]() |
|
Varga Judit: Magyarország mintaállam, hiszen ami máshol vágy és remény, az nálunk valóság | |
![]() |
|
![]() |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2023 Minden jog fenntartva © |