Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-03-01. péntek
Egy több mint 20 milliós sportpálya felújítást látsz a képen - de ez még nem minden
Hatalmas meglepetés, óriási fordulat: úgy tűnik, a mezőszemerei sporttelep (gaztenger) kivételesen nem (csak?) a korrupció, "csak" az emberi ostobaság eredménye. Miután reggel posztoltam a 22 milliós gaztengerről (felújított sportpályáról), képeket kaptam az eredeti állapotról illetve több helyről információkat arról, mi is mehetett itt félre. Ezek alapján ez történhetett:

-A falu kapott 22 milliót sportpálya felújításra a Belügyminisztériumtól, de valamiért csak a megvalósítási határidő előtt röviddel kezdtek vele foglalkozni. (erről szól a 2018 októberi jegyzőkönyv is)
-Gyorsan kiválasztottak egy vállalkozót, kértek több ajánlatot is, de így is csak december elejére készült el a munka. Decemberben viszont már nemigen lehet ugye füvesíteni, de a vállalkozó vállalta, hogy tavasszal elszórja a füvet.

-De tavasszal meg kiderült, hogy nincs víz a pálya mellett, amivel locsolni lehet a füvet- a sok százezer forintos fűmagért pedig kár lett volna.

-Amikorra odavezették a vizet, addigra viszont felverte az egészet a gaz.
-Az akkori polgármester meg egyszerűen betárcsáztatta az egészet, tönkretéve az addigi munkát, az előkészített talajt. . Lehetett volna újra kezdeni, de az már nem fért bele a vállalkozónak.
Így most a minisztérium kéri vissza a pénzt, a falu pedig a vállalkozóval pereskedik.
Egy dolog biztos továbbra is: Mezőszemere nem Felcsút...

Hadházy
Ezt olvassa mindenki:
Dopeman óriási rap tudásával szállt bele Puzsérba: „Ne fossá Töki, én nem haragszom" 
Bizarr jelent a magyar parlamentben: "A Momentum politikusa azt mondta, hogy Semjén simogatni kezdte" 
A saját ürülékében feküdt a 84 éves asszony, legyek mászkáltak rajta, 12 év fegyházat kaptak ezért a gyerekei 
Jöhet Magyar Péter pártja? - keményen odacsaphat ellenzéknek és kormánypártnak a bejelentése 
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament 
Első alkalommal győztek a magyarok: Visszavonta az akkulerakat engedélyét a kormányhivatal 
Megdöbbentő részletek derültek ki Észak-koreáról - hiába menekülnek, a diktatúra keze eléri őket bárhol a világon 
Megszólalt Magyar Péter, elárulta milyen információkat fog átadni a Hatóságnak 
Kitört a népharag az önkiszolgáló pénztárak miatt Magyarországon: Nem azért fizetek, hogy a saját vásárlásomat szkenneljem! 
Lakosságcsere: Az egyetemisták több mint fele külföldön akar elhelyezkedni 
Megszólalt a hatóság amelyik beidézte Magyar Pétert 
Emlékszik melyik karjába kapta a Covid-oltást? – most ez fontos lehet 
Hazaküldték az ügyeletről az egyéves porcsalmai kisfiút, másnapra meghalt 
Áder János reagált a testvérét ért vádakra: két feljelentést tesznek: büntetőper és polgári per 
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... 
Érdekes adatok kerültek elő: Havi 24 millió forintot keresett a Puskás Akadémia iráni támadója 
Váratlan: nem akármelyik politikus jelent meg a bicskei gyermekotthonba - ennek Orbán Viktor nem fog örülni 
Kiderült, hogy a reformátusok összesen hány milliárd forint értékben kaptak ajándékul ingatlanokat mióta Balog Zoltán lett az egyházfő 
Még 13 ezer forintért sem kellett senkinek egyetlen egy lélegeztetőgép sem - eredetileg darabonként 10 760 000 forintért vásárolta a külügy 
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá? 
Itt a részletes lista, mi mindent kap Novák Katalin élete végéig: még térítésmentes egészségügyi ellátás is jár neki, sőt.... 
Robbant a hír: nem akármelyik hatóság idézte be Magyar Pétert 
Orbán Viktort nem roppantotta meg a kegyelmi ügy, sőt, az ellenzék ellen fordította azt 
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön 
Elindult a lavina: letartóztatták egy békési gyermekotthon nevelőjét, gyomorforgató az ügy 
Pintér Sándor aláírta: bűnüldözési és biztonsági együttműködés Kína és Magyarország között 
Robbant a hír: megszólalt Tiborcz a titokzatos találkozóról 
Kínos másodpercek: Prágában szóltak oda Orbánnak a kegyelmi botrány miatt 
Selmeczi Gabriella: a Fidesz a béke pártján áll, és nem hagyja, hogy Magyarországot belerángassák a háborúba 
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája 
Újraindul a Megasztár, egy név már fel is merült mint zsűritag - 40 millió forintot vihet haza a győztes de ez még nem minden 
Döbbenet: Az egyik legnagyobb Tiborcz vásárlás: 122 ezer négyzetméternyi irodát vásárolt 
2024-03-01. péntek
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

2016-ban Orbán Viktor előterjesztésére kapott állami kitüntetést a bicskei gyerekotthon pe*d*of*il igazgatója
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
5 évig engedély nélkül működött egy magyar akkumulátorgyár - Bűncselekmény hiányában máris megszüntette a nyomozást a rendőrség
Újabb lombkoronasétányon akadt ki mindenki: több mint 640 millió forintból készült, súlyos szabálytalanságokat tártak fel
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia!
Meglátogatták Balog Zoltánt akit ilyen idegesnek még nem láttak pár kérdés miatt: Ez egy magánterület!!!
Nyilvánosságra került Novák Katalin záró vagyonnyilatkozata - több tíz millió forint van a bankszámláján...
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket számonkért, beszámoltatott
Szijjártó az eddigi legkeményebb interjút adta: kész mindenre, újabb kihívás elé néz, de nem hagyja magát....
Zsepit elő: az év legmeghatóbb videóját posztolta Novák Katalin!
Napok óta nincs víz és fűtés a budapesti kórházban - leginkább végtagamputáláson átesetteket kezelnek az osztályon
Mi folyik itt? - Orbán Viktor és Rogán Antal egy budai ingatlanban találkoztak késő délután
Elsőre azt hittük, hogy csak kamu - Féldisznóval lepte meg a dolgozóit Mészáros Lőrinc
Itt kell élned, hogy elhidd: közel 50 millióból felújítottak egy orvosi rendelőt, bár a faluban nem működik orvosi ellátás...
Itt van Sulyok Tamás: beszéde: kemény szavakat mondott Magyarország új köztársasági elnöke!
Magyarország: a fideszes polgármester a helyi egészségházban lakik, mikor rákérdeztek miért, nagyon durva választ adott..
Tóth Gabi durván kitálalt Krausz Gáborról: Nagyon magányosan élt, drogos, játékfüggő múlttal
2024-03-01. péntek
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©