Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-05-09. csütörtök
Szánalmasan sikertelen akcióként tálalta Magyar Péter tüntetését a kormánymédia - alig néhány százan tüntikéztek

„Szánalmasan sikertelen lett Magyar Péter akciója, alig néhány százan tüntikéztek” – ezzel a címmel számolt be a Tisza párt alelnökének péntek esti, a Belügyminisztérium elé szervezett tüntetéséről az Origo. A kormányközeli lap beszámolójában „agresszív exférjnek” nevezte Magyart, és azt írta, hogy rengeteget hibázva beszélt.

Az Origo beszámolójára hivatkozva számolt be a tüntetésről a Magyar Nemzet is, a lap is azt emelte ki, hogy néhány százan vettek részt a tüntetésen.

A HírTv tudósítója a helyszínen a gyermekvédelmi törvény múlt héten benyújtott módosításáról beszélt, a videós beszámoló ajánlójába azt írták, hogy „Magyar Péter már a civilek szájából énekli ki a sajtot”.

A Mandiner Deák Dániel péntek esti Facebook-bejegyzését szemlézve számolt be a tüntetésről, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjeként hivatkoznak Deákra, aki Bajnai Gordon cégével kapcsolta össze Magyart, és azt írta, kevés megalázóbb dolgot tud elképzelni annál, mint „amit a Momentummal csináltak a Magyar Péter-tüntetésen”.

A tüntetésről az MTI is beszámolt, „Működő gyermekvédelem létrehozását követelte demonstráción Magyar Péter” címmel, és a „volt igazságügyi miniszter volt férje”-ként, illetve szónokként hivatkozott Magyarra, a Hirado.hu ezt a beszámolót vette át, a köztévé híradójában viszont már úgy hangzott el a tüntetésről szóló beszámoló, hogy „sikertelen volt a tüntetés, amit Magyar Péter szervezett a Belügyminisztérium elé”.

Péntek este a Belügyminisztérium épülete előtt tartott tüntetésen Magyar Péter, a Tisza párt alelnöke, Pintér Sándor és Orbán Viktor lemondását követelte, a Telex helyszíni tudósítói szerint az eseményen több ezren vettek részt, és megtelt a Széchenyi-tér. Magyar „minden eddiginél nagyobb” tüntetést hirdetett a választás előestéjére, pénteki tudósításunkat itt tudja újra elolvasni, videós beszámolónkat pedig itt találja:

Ezt olvassa mindenki:
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről 
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával 
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón 
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! 
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson 
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket.. 
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk 
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet 
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak 
Kisebb balhé volt a kormányinfón 

Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... 
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel 
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra 
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség 
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig..... 
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz 
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk 
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai 
Bajban a magyarok kedvenc autómárkája? Olajfogyasztás: 1,2 liter/1000 kilométer 
Nyilvánosságra került: Kiderült mit írt Magyar Péter Dobrev Klárának és Deutsch Tamásnak 
Óriási mozgósítás: Már dolgoznak a Fidesz-kampányban a határon túli magyar fiatalok 
Óriási készültség: Felfegyverzett albánokra csapott le a NAV 
Mi folyik ebben az országban? - Két kislánnyal fürdött és aludt a magyar Gyermekotthon nevelője - fideszes javaslatra az igazgatót később mégis kitüntették 
Kiakadtak a helyiek: Piros sapkás kínai csendőrök jelentek meg a fővárosban 
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt 
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! 
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki 
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig 
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot 
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól 
Robbant a hír: Milliárdok üthetik Galambos Lajos markát 
2024-05-09. csütörtök
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner?
Mi történt? Lázár János egészen furcsa dolgokat művelt Novák Katalin lemondása után - döbbenet
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban
Kitört a népharag - elveszik a nyaralók kedvenc szabadstrandját, alapítványhoz kerül egy másfél kilométeres vízpart
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok
Robbant a hír: Tóth Gabit letiltották! - hirtelen eltűnt...
Kiderült Fideszes körökben kit sejtenek a Novák bukását hozó kegyelmi döntés mögött - döbbenet
Eldurvultak a dolgok: kemény csatába kezdett nyílvánosan Menczer Tamás és Magyar Péter
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Érdekesen számolt be a kormánymédia Magyar Péter által szervezett tüntetésről - mutatjuk a képeket
Gyermekvédelem Magyarország: Megszökött a gyermekotthonból egy 13 éves lány, befogadták, de ami ezután történt......
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták...
Megdöbbentő igazságügyi törvény-javaslat került elő: sokak szerint reakció Magyar Péter hangfelvételére
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden.....
A spanyolok kiakadtak, az oroszokat sejtik a háttérben - Az Orbán kormány megjelent Spanyolországban
Itt a hivatalos felmérés: így áll most Magyar Péter pártja
Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak
2024-05-09. csütörtök
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©