Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Robbant a hír: Finnországban jelent meg Szijjártó testvére, nem akárminek lesz a tulajdonosa |
A finnországi KymiRing motorversenypálya, amelyet egy finn leányon keresztül a TRP Hungary tulajdonába került, most bizonyossá vált, hogy Szijjártó Sarolta és férje, Őry Tamás érdekeltségébe tartozik. A TRP Hungary Zrt., amely birtokolja a pályát, tulajdonosa Szijjártó Péter külgazdasági miniszter testvére, Szijjártó Sarolta, valamint Őry Tamás és Molnár Balázs. Az ügyvezetői posztokat Őry és Molnár töltik be.A KymiRing 4,6 kilométeres versenypályát üzemeltető cég 2023 elején csődbe ment, és azóta a vagyonkezelő vevőt keresett az ingatlanra. A megállapodásról már korábban is szó esett, de csak most sikerült hivatalosan is megkötésre kerülnie. Őry Tamás cégét, a Truck Race Promotion Kft.-t, bőkezűen támogatta a Szerencsejáték Zrt. is. 2022-ben 23 millió forintot kaptak, korábban pedig még nagyobb összegeket. Érdemes megjegyezni, hogy ez a cég volt az, amely 2019-ben egymillió forintért írhatott tanulmányt egy versenypályáról egy közbeszerzési nyertes pozíciójából. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! | |
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson | |
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket.. | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Kisebb balhé volt a kormányinfón | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig..... | |
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Bajban a magyarok kedvenc autómárkája? Olajfogyasztás: 1,2 liter/1000 kilométer | |
Nyilvánosságra került: Kiderült mit írt Magyar Péter Dobrev Klárának és Deutsch Tamásnak | |
Óriási mozgósítás: Már dolgoznak a Fidesz-kampányban a határon túli magyar fiatalok | |
Óriási készültség: Felfegyverzett albánokra csapott le a NAV | |
Mi folyik ebben az országban? - Két kislánnyal fürdött és aludt a magyar Gyermekotthon nevelője - fideszes javaslatra az igazgatót később mégis kitüntették | |
Kiakadtak a helyiek: Piros sapkás kínai csendőrök jelentek meg a fővárosban | |
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt | |
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! | |
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki | |
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot | |
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól | |
Robbant a hír: Milliárdok üthetik Galambos Lajos markát | |
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? | |
Mi történt? Lázár János egészen furcsa dolgokat művelt Novák Katalin lemondása után - döbbenet | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Kitört a népharag - elveszik a nyaralók kedvenc szabadstrandját, alapítványhoz kerül egy másfél kilométeres vízpart | |
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
Robbant a hír: Tóth Gabit letiltották! - hirtelen eltűnt... | |
Kiderült Fideszes körökben kit sejtenek a Novák bukását hozó kegyelmi döntés mögött - döbbenet | |
Eldurvultak a dolgok: kemény csatába kezdett nyílvánosan Menczer Tamás és Magyar Péter | |
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben | |
Érdekesen számolt be a kormánymédia Magyar Péter által szervezett tüntetésről - mutatjuk a képeket | |
Gyermekvédelem Magyarország: Megszökött a gyermekotthonból egy 13 éves lány, befogadták, de ami ezután történt...... | |
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... | |
Megdöbbentő igazságügyi törvény-javaslat került elő: sokak szerint reakció Magyar Péter hangfelvételére | |
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
A spanyolok kiakadtak, az oroszokat sejtik a háttérben - Az Orbán kormány megjelent Spanyolországban | |
Itt a hivatalos felmérés: így áll most Magyar Péter pártja | |
Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |