Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel |
Az ellenzék továbbra is tiltakozik Novák Katalin kegyelmi döntése ellen, aki a pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pe*do*fí*l igazgató ellen tett vallomásukat. Az MSZP ifjúsági szervezete például leragasztott szájú plüssállatokat tapasztott több budapesti Fidesz-irodára, mellé pedig plakátokat is, ezzel a felirattal: „pe*do*fí*l mentegetőknek nincs hely a magyar közéletben”. Közben az LMP azt kezdeményezi, hogy rendkívüli ülést hívjanak össze a parlament igazságügyi bizottságába. Ezzel megkeresték a bizottság KDNP-s elnökét, Vejkey Imrét, és azt is kérték tőle, hogy az ülésre hívja meg Varga Judit volt igazságügyi minisztert. Varga volt ugyanis az elnöki kegyelem másik kulcsszereplője Novák Katalin mellett. Tavaly áprilisban még Varga Judit volt az igazságügyi miniszter, így ő terjesztette fel a kegyelmi kérelmet a köztársasági elnöknek, és a végén ő is írta alá. Ha ő nem jegyezte volna ellen, akkor nem lett volna érvényes az elnöki kegyelem, azaz Vargának megvolt a valódi lehetősége, hogy megakadályozza a döntést. A Momentum elnöke, Donáth Anna nyílt levélben fordult Novák tanácsadóhoz, akikből 16 van. Arra kérte őket, hogy „ne maradjanak csendben”, és ők is álljanak ki az áldozatok mellett. „Közéleti személyiségekként mindannyian felelősök vagyunk megszólalni ebben az ügyben. Muszáj ebben a helyzetben felülemelkednünk a pártpolitikán, és közösen kiállni az áldozatok mellett, a pedofília mentegetése ellen”, írta. A DK pedig arról írt a közleményében, hogy amikor videót forgattak Sopronbánfalván a kihelyezett kormányülés épületénél Novák Katalinról, egy rendbiztos odament hozzájuk, és azt mondta, feljelenti őket, mert ezt az akciójukat nem jelentették be, ezért szabálysértést követtek el. Az ellenzéki pártok a köztársasági elnök lemondását követelték hétfőn a parlamentben. A DK és az MSZP megfosztási eljárást indít Novák Katalin ellen, előbbi az államfő lemondását követelve aláírásgyűjtést is indított. A Momentum tüntetést szervez péntek estére a Sándor-palota elé, a Párbeszéd pedig törvénymódosításban írná elő, hogy a kegyelmi döntések indoklását a jövőben kötelezően nyilvánosságra kelljen hozni. Nováknak nem sok mozgástere maradt a komoly közfelháborodást látva, bár nem úgy tűnik, mintha megbánta volna a döntését. A kritikákra keddi sajtótájékoztatóján röviden azt mondta: „Az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk a tanúi, amely rengeteg valótlan állítást tartalmazott. Minden kegyelmi döntésre igaz (…), hogy természeténél fogva megosztó, és én az elém terjesztett több száz kegyelmi kérvényről minden esetben igyekszem a leginkább körültekintően dönteni”. A döntés azért is tűnik meglepőnek és kockázatosnak a gyerekek és családok védelmét kiemelt célként megfogalmazó államfőtől, mert K. Endre már házi őrizetben volt, és mindössze kilenc hónap volt hátra a büntetéséből, amikor Budaházy György mellett ő is kegyelmet kapott. A döntés egyik magyarázataként rögtön felmerült, hogy jó kormányközeli kapcsolatai vannak. A kormány közben napok óta hallgat. A Fidesz-frakció nevében Kocsis Máté frakcióvezető négy nap után, kedden jutott el odáig, hogy erről is a baloldal jusson az eszébe, és azzal hárítson minden felelősséget, hogy a „kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele, vagy sem”. Pedig a kormány és a Fidesz az elmúlt bő három évben központi helyen kezelte a pe*do*fí*lok elleni küzdelmet és a gyerekvédelmet – összemosva az ügyet az LMBTQ témakörével. A miniszterelnök mellett korábban több kormánypárti politikus is hangsúlyozta: sem a pe*do*fíl*iáért, sem annak elhallgatásért nincs bocsánat. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Menczer Tamás előállt egy esettel amikor szerinte Magyar Péter nyilvánosan hazudott - Gyurcsányt is belevonta a dologba | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Megfagyott a levegő a stúdióban: állítólag csak a szerencsén múlt, hogy nem mészárolták le Krausz Gábor húgát | |
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki | |
Ilyen nincs: Stikában Magyarországra jön egy újabb akkumulátorgyár az eddigieken kívül | |
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek | |
Magyar Péter bohócnak nevezte Menczer Tamást, ami ezután jött arra nincsenek szavak | |
Egyetlen éjszaka 50 milliárdot költött el az uniós pénzből Orbán Viktor kormánya, hogy mire, az rejtély. | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Bajban a magyar focilegenda? - A NAV végrehajtási eljárást indított a Dzsudzsák Balázs érdekeltségébe tartozó céggel szemben | |
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába | |
Kiderült ki segítette ki Pataky Attilát nettó 80 millió forinttal - de ez még nem minden | |
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá? | |
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene | |
Mutatjuk mennyi pénzébe került a magyaroknak a képen látható gazzal benőtt focipálya! - kapaszkodj meg! | |
Robbant a hír: reagáltak a híresztelésekre amelyek szerint Orbán Gáspár meghalt - elárulták hol szolgál most | |
Kiderült milyen eredménnyel zárult Várkonyi Andrea IQ-tesztje - megdöbbentő eredmény | |
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön | |
Óriási mozgósítás: Már dolgoznak a Fidesz-kampányban a határon túli magyar fiatalok | |
Egy este alatt átalakították a titkosszolgálatok ellenőrzését - Rogán Antal embere került nyeregbe | |
Újabb piacra lépett Mészáros Lőrinc: Te is az ügyfele lehetsz, egymillió háztartással akarnak szerződni | |
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e | |
Váratlanul megszólalt Magyar Péter ügyvédje - komoly bajba kerülhet Varga Judit | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Egy este alatt átalakították a titkosszolgálatok ellenőrzését Rogánék | |
Gigantikus hitelt vett fel az Orbán kormány: kiderült hány évnyi adósságot vállalt a több mint 800 milliárd forint hitelért | |
Robbant a hír: Állítólag Magyar Péter és Varga Judit háza be lehetett poloskázva | |
Megdöbbentő lépésre szánta el magát az MVM mert beszakadt a magyar gázfogyasztás | |
Deutsch Tamás szerint brutális győzelmet fog aratni a Fidesz és méghozzá Magyar Péter miatt | |
Közel 600 millió adófizetői forint ment el a képen látható izére....... Döbbenet amit a helyszínen találtak | |
Az eddigi legdurvább üzenetet nyilvánosan kapta Polt Péter: -Kérem menjen a jó büdös p***ba!- | |
Megdöbbentő szórólapok kerültek Lengyelországban a magyarok autóira - Orbánnak üzentek velük | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Újabb képek jöttek: Orbán Gáspár megbújt egy oszlop mögött Csádban | |
Magyar Péter közzétette az európai parlamenti képviselőjelöltjeik listáját | |
Kanyarban előzünk: Két helyet hátrébb csúszott Magyarország az EU-s listán... | |
Gyorsan eltüntette a kormány a céget, ahonnan Kocsis Máté felesége félmilliós fizetést vett fel | |
Kitört a Győzike botrány: ügyvédi felszólítást küldött az RTL-nek, meg is osztotta | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték | |
Gödi akkugyár: 88 tonnányi magzatkárosító oldószer a levegőben, nehézfémek a dolgozók szervezetében | |
85 milliós Ferrarival fotózták le a TV2 sztárját - két nap alatt 110 ezer forintért tankolt bele | |
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő | |
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg | |
Becsapták Orbánt? - Megnyitották, aztán gyorsan el is zárták a brüsszeli pénzcsapokat | |
Nem akármit mondott Magyar Péter Varga Judit új kapcsolatáról - ha igaza van akkor újabb botrány jön | |
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk | |
Deutsch Tamás megint leszólta Magyar Pétert - nem fogta vissza magát | |
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |